A Prizma folyóirat július 10-én lépett először személyesen a közönség elé. Az első szám bemutatójának a Nyitott Műhely biztosította a barátságos körülményeket. (A babgulyásért ezúton is köszönet!) Beszéltünk a Prizma születéséről, a szerkesztés körülményeiről és jövőbeni terveinkről, illetve levetítettünk két ritkaságnak számító Cronenberg-rövidfilmet. A közönség aktív részvételének és a Nyitott Műhely válogatott, de annál gyorsabban kiapadó borkészletének hála, a bő két órás este hangulatára nekünk nem volt panaszunk. Videó lentebb.
Üdv!
Sepi fegyvert szegez a halántékomhoz, úgyhogy akaratom és szokásom ellenére kommentelni vagyok kénytelen. Először is gratulálni szeretnék a folyóirathoz. Másodjára viszont szeretném kérni, hogy gondoljatok az ilyen prosztó parasztokra is, mint jómagam, és tegyetek már be a következő számba néhány közérthetőbb cikket is. Harmadjára pedig egy témajavaslat: szívesen olvasnék egy Michael Bay tematikus különkiadást is. Na, de viccet félretéve, csak így tovább!
lala.
jajj ezek megittak mindent
És még annál is többet.
Név (szükséges)
Email cím (nem tesszük közzé) (szükséges)
Honlap
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése