ANIMATÉKA, magazin

„S megint előlről…” (Glaser Katalin: FIN)

Orosz Anna Ida

2009/09/09

A 2009-es Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Nagydíjával és a Filmkritikusok Díjával is kitüntetett FIN című meditatív ambient animációval a MOME-n tavaly végzett Glaser Katalin a rajzfilm műfajának határait feszegeti. A film egy piros kötélre felfűzött, történet nélküli élet- és világkörút, amely kicsi gyermeket és haldokló öreget, közeli arcokat és távoli vidékeket, mély óceánt és magas égboltot rendel egymás mellé egyetlen hosszú, a kezdetet és a véget egybeillesztő, önmagába visszatérő beállításban. Látni fogjuk, hogy a FIN izgalmas, önmagába visszacsavarodó térbeli világa nem előzmény nélkül való, az animációs film és a képzőművészet kapcsolatát erősítendő szervesen illeszkedik a tér és az idő illuzionisztikus tulajdonságait vizsgáló képgrafikai alkotások körébe.

A FIN egy tízperces pillanatfelvétel a nézőt körbeölelő világról, amelyet a kamera kíméletlenül egyenletes pásztája kvázi dokumentumszerűen, semmit sem kiemelve, azaz mindent egymás mellé rendelve mutat meg. A kezdet és a vég azonosságának örök szkepszisét idézve a felhők közül aláereszkedő svenk indítja a filmet, hogy végül a kamera tekintete ugyanezen a ponton visszaemelkedjen oda, ahonnan elindult. A semmiből, vagy ki tudja honnan útjára induló, ad hoc jellegű meditatív körszemlélődést és az ugyanitt befejeződő véget, a világban látható véletlenszerű helyzeteket és figurákat egy, a körsvenken végigfutó kutya piros póráza fog össze. A film gyöngéje, hogy a történetnélküliséget erősítendő a különálló epizódok egymásra-következéséből hiányoznak a dramaturgiailag izgalmas vagy akár meghökkentő váltások — kivételt jelent a tenger mélyén egy hatalmas cet tátott szájába úszó búvárpáros —, és fontosabbak a hol szellemes, hol kevésbé ügyes grafikai megoldások (előbbire a legszebb példa az a képsor, ahol egy alvó kisfiú takaróján keresztül kitekintünk a világűrbe, utóbbira, amikor egy öregember halálos ágya végébe minden átmenet nélkül egy csókolózó pár nagyközelije kerül).

xxx2

A kamera egyenletes és a figurák repetitív mozgásai ellenére Glaser munkája nem csupán filmként, azaz „mozgó kép”-ként, hanem mint önálló képzőművészeti alkotás is szemlélhető. Panorámája a Feszty-féle körképeket, szerkesztési elve Bányai István Zoom és Re-Zoom című képeskönyveit, Háy Ágnes mesekönyv-illusztrácóit vagy éppen Saul Steinberg grafikai munkásságát juttathatja eszünkbe.

A magyar származású New York-i grafikus, Bányai István 1995-ben készült Zoom és Re-Zoom című képeskönyvei, és az ebből született animáció szintén idődimenzió nélküli, multikulturális térbeli utazások, ahol az egyes illusztrációk az előző oldalon levőket felülírva, a meghökkentő kép-a-képben társítások révén idézőjelbe téve eredményezik a virtuális távolodás, azaz a kivariózás élményét. Ennek érdekében a Zoom sorozat persze valamivel nagyobb aktivitást vár el a nézőtől — legalábbis azt, hogy észben tartsa a korábban látott képek, jelenetek sorozatát. Ilyesmire természetesen Glaser is igényt tart, és a néző tényleg örül meglátva a film végén az inkább irodalmi, semmint filmes poént, hogy a cím és a vége felirat megegyezik.

zoom_egylaponBányai István: Re-Zoom részlet (© ist-one)
(A képre kattintva az nagy felbontásban is megnézhető. )

Bányai mellett a ma már Londonban élő és alkotó Háy Ágnes Mosonyi Alíz mesekönyveihez, az 1982-es Mesék Budapestről, majd az 1985-ös Szekrénymesék című gyerekkönyvhöz készített, Glaseréhez nagyon hasonló stílusú, finom vonalvezetésű kétoldalas illusztrációi idézik a FIN grafikai világát. Míg Bányai a filmre és a képregényre jellemzően elvágja a képeket, addig Háy, akárcsak Glaser a FINben, egy képen belül, filmesen szólva egyetlen folyamatos „beállításban” ábrázolja az adott mese különböző jeleneteit, esetleg egyszerre több történetet helyez el egymás mellé, illetve egymást keresztezve egyetlen szimultán képsorban.

hay_szekrenymesek_reszletMosonyi Alíz – Háy Ágnes: Szekrénymesék oldalpár
(A képre kattintva az nagy felbontásban is megnézhető.)

Mind a FIN, mind pedig Bányai és Háy munkái a különféle tárgyak, jelenetek egymás elé, illetve egymás mellé helyezése révén hozzák létre a folyamatos tér képzetét, akárcsak a pályáját a múlt század derekán kezdő Saul Steinberg, román származású amerikai grafikus illusztrációi. Steinberg triviális dolgokat rendel egymás mellé, hogy a tér illúzióját megteremtse: egy kockás rajzlapból felhőkarcoló lesz, amint néhány figurával kiegészíti, egy egyenes vonal – akárcsak, ha nem is ilyen konzekvensen, Glaser piros póráza – egyetlen „beállításban” válik házfallá, ruhakötéllé, asztallappá majd vasúti felüljáróvá.

A képgrafikai kitérő alapján nem túlzás azt állítani, hogy Bányai és Háy térszerkesztése után Glaser Katalin FINje is „Steinberg köpönyegéből bújt elő”. A FIN című egymástól független állóképekből összeillesztett leporellóból pedig akkor válik animációs „mozgó kép”, amint a néző/kamera tekintete útra indul a piros kötél mentén.

YouTube előnézeti kép

Címkék: , ,



5 hozzászólás.

  1. SoundGardner szerint:

    Jó írás egy jó filmről!
    A zenei és a képi világa olyan komplex egészet alkot, hogy nem tudom eldönteni: a zenét a kész filmhez választotta az alkotó, vagy a film a kísérő zene tudatában készült el?

  2. annaida szerint:

    az alkotót kellene megkérdezni erről.

  3. SoundGardner szerint:

    Kérdésem költői volt, amolyan merengés-féle.

  4. ngygrgly szerint:

    Sziasztok, tényleg jó írás, tényleg jó filmről!
    Ha nem is az alkotó, de a ‘zeneszerkesztője’ vagyok a FIN-nek (én is MOME animáción végeztem), és ha már erre vetődtem, szívesen válaszolok a merengésre:
    Szóval a film, bár úgy tűnik, de mégsem a zenére készült, hanem a német Tied & Tickled Trio együttes egy száma lett szerencsésen aláigazítva. Eredetileg egy zeneszerző írt volna zenét a filmhez, de nem voltak megfelelőek a próbálkozások számunkra, ezért rendhagyó módon és nagyon rövid idő alatt rengeteg zenét próbáltam a film alá, mígnem megtaláltam a jelenlegit, ami annyira működik, mintha a FIN-hez lenne írva..
    Üdv,
    Nagy Gergely

  5. annaida szerint:

    Kedves zeneszerkesztő az alkotó nevében! Köszönjük a választ és persze a remek zenét is! Az eredeti zene ismeretében tényleg nagy szerencsétek volt, a be nem avatott fül számára olyan, mintha alig kellett volna igazítani a zenén, annyira összhangban van a filmmel!

    Épp ma ezt a sajnos csúnya minőségű videót leltem, régi klip, régi zene, de az rendezőjéről (Bányai István) a szövegben például szó esik, ezért mégis érdekes lehet: http://www.mommo.hu/media/Jean_Michel_Jarre_-_Oxygene_8

Szólj hozzá!

Legutóbbi hozzászólások

PRIZMA

No config file.

ANIMATÉKA, magazin

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA, KRITIKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ESSZÉ

KINO LATINO

AJÁNLÓ

ANIMATÉKA

ESSZÉ

LÁNCREAKCIÓ

LISTA

PRIZMATUBE

AJÁNLÓ

SZÉLESVÁSZON

AJÁNLÓ

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu