Az amerikai avantgarde robbanásszerűen megjelenő élmezőnyének (Brakhage, Deren, Warhol) egyik kívülálló tagja volt, Arthur Lipsett (1936-1986) kanadai filmrendező. Lipsett eleinte hangfelvételeket készített elkapott beszédfoszlányokból, előadásokból és beszélgetésekből, hogy izgalmas kollázsokat készítsen belőlük. Később barátai tanácsára képeket illesztett ezekhez a felvételekhez, így olyan szabad-asszociáció jellegű montázsokat alkotott, amelyek gyorsan híressé tették a nevét.

- részletek Bill Desowitz interjújából

A Partly Cloudy a legújabb Pixar-mozi, a Fel! kísérőfilmje. A hóbortos rövidfilm alkotója Peter Sohn (L’ecsó, A hihetetlen család, Nemo nyomában, Szuper haver), aki egyébként a L’ecsó című filmben Remy testvérének, Emile-nek kölcsönözte a hangját, és részben a Fel! Russell-figuráját is inspirálta. Soha nem volt még ilyen szoros tematikai és vizuális kapcsolódás Pixar-nagyjátékfilm és kísérőfilmje között. A Partly Cloudy arról szól, hogyan hozzák el a gólyák a kisbabákat a földre: egy Gus névre hallgató, szürke, neurotikus felhő újszülötteket készít, elfoglalt gólya-kollégája, Peck pedig leszállítja a krokodilt, a tarajos sült és a – te jó ég! – elektromos angolnákat a szülőknek. Egy félreértés mindent összezavar, de a Fel! Carl-jához és Russel-jéhez hasonlóan végül ők is rájönnek, milyen fontos a barátság.

A walesi bárdok rajzfilmes adaptációja, az Edward című rövidfilm a KGB Filmstúdióban készült animációs munkákban eddig kizárólag alkalmazottként közreműködő, eredetileg ötvösművész és formatervező Bogdán Zoltán első önálló rendezése. A lemészárolt ötszáz wales-i bárd történetét Arany János a szabadságharc leverése után Magyarországra látogató császár fogadása kapcsán érezte aktuálisnak, Bogdán számítógépes animációval készült adaptációja pedig szintén aktualizál a jellemzően kortárs, huszadik-huszonegyedik századi környezet, a metropoliszok, a kaszinók világának

Dupla vetítés a Toldi Moziban október 30-án, pénteken 21 órától.

Stuart Gordon: Tágra nyílt elme (From Beyond, 1986)

Meng Hua Ho: Black Magic 2 (Gou hun jiang tou, 1976)

A film különösen vonzódik az abszurdhoz, hiszen Gregor Samsa bogárléte kétségtelenül más dimenzióba kerül, ha a saját szemünkkel látjuk az átváltozás eredményét. Spike Jonze klipjében és Neill  Blomkamp rövidfilmjében hasonló célokra használja azt a kissé kényelmetlen érzést, ami a reális környezetbe helyezett irreális főszereplővel való azonosulásból fakad. Ezen mit sem változtat, hogy Jonze a Daft Punknak készített videoklipben egyszerűen elmaszkírozta a főhős arcát, míg Blomkamp – a később a District 9-ban is alkalmazott – CGI-technológiát hívta segítségül. A két kisfilm az elveszettséget, a többségtől való különbözés zavart érzését önti mozgóképes formába.

Október 28-a 2002. óta az Animáció Világnapja.
Ebből az alkalomból változatos és – nem utolsó sorban – ingyenes programok kerülnek megrendezésre az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2009. október 28-án és 31-én.

Többek között a múlt héten elhunyt Dargay Attila egyik filmje is műsorra kerül.

Részletes program lentebb.

Két héttel a bemutató előtt láttam a Fel!-t. Furcsa módon kevésbé hozott lázba, mint a többi Pixar-film. Attól féltem, nem lesz története: az egész sztorit túlságosan könnyednek ígérte a marketing. Körbekérdeztem az irodánkban, és a többieknek sem volt fogalma, miről fog szólni a film. A bemutatón először a legújabb Pixar-rövidfilmet, a Partly Cloudy-t láttuk. Nem mintha túl sok ilyen animációt láttam volna eddig, de minden bizonnyal mind közül ez volt a legjobb. A szereplők nagyon puha, mégis kézzelfogható figurák. És mint minden Pixar-rövidfilm, ez is csodásan megejtő, dialógus nélküli történetet mesél el. Imádtam.

Trier opusza vitathatatlanul kemény dió. A Cannes-i közönség kifütyülte a filmet, a nők és férfiak közötti esélyegyenlőségért küzdő szervezetek fel vannak háborodva, az alkotó pedig csak még tovább fokozza a filmről való beszéd kényszerét cinikus és provokatív kijelentéseivel. Például egy sajtókonferencián mikor megkérték, hogy fejtse ki a film bibliai utalásait elnézést kért „ezért az Éden-dologért”, és elmondta, hogy általában végigmegy a forgatókönyvön, hogy kihúzza az ilyesmi hülyeségeket, de ez alkalommal túl engedékeny volt.
A rendező túlpörgetett viselkedésére, a film tabusértő képeire a kritikusok szélsőségesen reagálnak. Az Antikrisztusról szóló kritikákban feltűnően gyakoriak a kemény szavak, a rendező személyére vonatkozó állítások, a kérdő mondatok, a kritikus személyes önvallomásai, illetve a befogadás körülményeiről való beszámolók. Az enigmatikus, és az értelmezést kiprovokáló szimbólumok megfejtésekor a kritikusok a filmhez hasonlóan homályos stílusban beszélnek, és gyakran egymásnak homlokegyenest ellentmondó értelmezéseket fogalmaznak meg. A végső megfejtésre való törekvés gyakorisága pedig mintha a kritikák totális bizonytalanságáról árulkodna.
Az Antikrisztus jó pár angol nyelvű bírálatát végignézve annyi biztos, hogy messze nincs úgynevezett kritikai konszenzus. A zűrzavart kihasználva Trier a napokban jelentette be új filmtervét, a Planet Melancholia munkacímen futó sci-fit.

Az ELTE Filmtudomány Tanszékén megrendezésre kerülő minikonferencia célja a kortárs kulturális evolúció-elmélet alkalmazási lehetőségeinek feltérképezése a filmtudomány területén, különös tekintettel olyan tömegfilmes jelenségekre, mint a műfajképződés és műfajváltozás (időbeli illetve földrajzi módosulatok), a remake és adaptáció törvényszerűségei, valamint a mémelmélet érvényessége a filmek tematikai hálózatában.

Peter Tscherkassky, (sz.: 1958)  az osztrák kísérleti film talán legjelentősebb alakja,  három évtizede tartó kurátori, fesztivál-szervezői (Viennálé) és alkotói pályája során a lírai non-narratív filmben rejlő lehetőségeket kutatja.
Legfontosabb alkotói ciklusában, a Cinemascope trilógia darabjaiban a 20-as évek avantgarde filmjei előtt tiszteleg: az orosz montázsiskolától a dadaizmusig tart az a posztmodern háló, amivel Tscherkassky kihalássza a neki leginkább tetsző motívumokat. A Trilógia utolsó két darabja az Outer Space és a Dream work hagyományos, a filmszalagot közvetlenül manipuláló technikával készültek. A talált, más filmekből felhasznált nyersanyagokat kockánként, kézzel ragasztotta egy exponálatlan 35 mm-es szalagra, több képréteget, vibráló elmosódásokat animálva az eredeti felvételekbe.