A film különösen vonzódik az abszurdhoz, hiszen Gregor Samsa bogárléte kétségtelenül más dimenzióba kerül, ha a saját szemünkkel látjuk az átváltozás eredményét. Spike Jonze klipjében és Neill  Blomkamp rövidfilmjében hasonló célokra használja azt a kissé kényelmetlen érzést, ami a reális környezetbe helyezett irreális főszereplővel való azonosulásból fakad. Ezen mit sem változtat, hogy Jonze a Daft Punknak készített videoklipben egyszerűen elmaszkírozta a főhős arcát, míg Blomkamp – a később a District 9-ban is alkalmazott – CGI-technológiát hívta segítségül. A két kisfilm az elveszettséget, a többségtől való különbözés zavart érzését önti mozgóképes formába.

Jonze rövidfilmként is kiválóan működő klipjében (Da Funk; 1999) egy New York külvárosában kóborló emberkutyát követünk végig, ahogy különböző megalázó szituációkba kerül. A hajléktalan, törött lábú főhőst a metropolisz utcáinak forgatagában szó szerint nem veszik emberszámba – és egyszer sem azért mert kutyafeje van.

Blomkamp Tempbot (2006) című rövidfilmjének helyszíne szintén egy jellegzetesen modern és elidegenedett élettér. Az irodába érkező robot-munkás, miután összeillesztették a fejét és a testét, beleszeret az új humánerőforrás-menedzserbe, ami kínos félreértésekhez vezet. A kellemetlen szituációk hátterében – Jonze klipjéhez hasonlóan – az áll, hogy a reális világ szereplői akár tudatosan, akár tudattalanul nem veszik tudomásul a főhős másságát.