- részletek Bill Desowitz interjújából

A Partly Cloudy a legújabb Pixar-mozi, a Fel! kísérőfilmje. A hóbortos rövidfilm alkotója Peter Sohn (L’ecsó, A hihetetlen család, Nemo nyomában, Szuper haver), aki egyébként a L’ecsó című filmben Remy testvérének, Emile-nek kölcsönözte a hangját, és részben a Fel! Russell-figuráját is inspirálta. Soha nem volt még ilyen szoros tematikai és vizuális kapcsolódás Pixar-nagyjátékfilm és kísérőfilmje között. A Partly Cloudy arról szól, hogyan hozzák el a gólyák a kisbabákat a földre: egy Gus névre hallgató, szürke, neurotikus felhő újszülötteket készít, elfoglalt gólya-kollégája, Peck pedig leszállítja a krokodilt, a tarajos sült és a – te jó ég! – elektromos angolnákat a szülőknek. Egy félreértés mindent összezavar, de a Fel! Carl-jához és Russel-jéhez hasonlóan végül ők is rájönnek, milyen fontos a barátság.

Bill Desowitz: Véletlen egybeesés, hogy a két film ennyire jól összepasszol?
Peter Sohn: Igen, az. Bár tény, hogy dolgoztam a Fel!-ben is, és ezután kérdeztem meg, nem üthetnék-e össze egy rövidfilmet. Volt három ötletem is, mindhárom másról szólt, de ez tetszett a legjobban John Lasseternek, aki a producer volt. (John Lasseter, Oscar-díjas amerikai animációsfilm-készítő, rendező, a Pixar és a Walt Disney Animációs Stúdió egyik művészeti vezetője – a szerk.)

BD: Akkor beszéljünk a kezdet kezdetéről, a Dumbóról.
PS: Igen, gyerekkoromban láttam a Dumbót, és nagyon megérintett, mint ahogyan, gondolom, számos más gyereket is. Nem tudom, talán csak érzékeny kisgyerek voltam, de az egész ötlet, hogy honnan szerzik a gólyák a babákat, innen származik. Szóval gyerekkorom óta a fejemben volt ez a dolog, de a történet és a figurák nem álltak össze egészen addig, míg tavaly neki nem láttam a munkának.

BD: Mesélj az ötletről, és hogy onnan hogyan volt tovább.
PS: Az eredeti ötlet ez volt, amit az előbb említettem: az újszülötteket szállító gólyák élete. Az, hogy ők szállítják a gyerekeket, rendben is lenne, de honnan szedik őket? Az én válaszom egyértelműen az, hogy a felhőktől, úgyhogy csináltam néhány rajzot, fotókat photoshop-szemekkel és orrokkal, és aztán született még néhány csapatostul felfelé szálló madár-figura is. Megmutattam a képeket Johnnak, aki fogta az egyiket, és azt mondta, ezt fejlesszük tovább. Mindez közel másfél éve történt, és az azóta eltelt idő alatt természetesen rengeteget tanultam, hiszen ez az első saját rövidfilmem. Az egész folyamat pontosan olyan, mint egy kisbabát felnevelni: sokszor éreztem úgy magam közben, mint Gus, aki azért gyártja a bébiket, hogy az embereket boldoggá tegye.

BD: Milyen volt az önálló filmkészítés?
PS: Őrületes volt, mert közben sok más projekt történetén vagy animációján is dolgoztam, amelyek nem a saját filmjeim voltak. Természetesen az ember szívét-lelkét beleadja egy ilyen munkába is, de most már látom, hogy amikor másoknak dolgozom, sokkal kísérletezőbb vagyok, ezt a filmet viszont minden áron védtem, hogy pont olyan legyen, amilyennek én elképzeltem. Úgy éreztem, az én gyerekem, én tudom, mi a jó neki.
Amikor kitaláltuk a filmet, számos változat és befejezés volt a fejünkben, még hosszabb verziók is. Volt egy, amelyben a gólyának lett kicsinye, sőt, olyan is, ahol a felhőnek. De ezek túl bonyolult ötletek voltak, és valójában soha nem azt mondták el a szereplőkről, amit én el akartam mondani. Nagyon érdekes volt mindezt megtapasztalni: az ember megvalósítja egy csomó téves elképzelését, mielőtt megtalálja a helyes megoldást. Kezdetben minden ötletemet nagyon jónak tartottam, de amikor beláttam, hogy nem mindegyikhez van értelme ragaszkodni, sikerült rátalálnom az igazi hőseimre. Mindez nagyon jó lecke volt.

BD: Hogy találtál rá a film hangvételére?
PS: Mindig is valami szívből jövőt akartam csinálni, úgy értem, azt akartam, hogy a karakterek minden cselekedetükben legyenek őszinték. Ennek a megvalósításáról szólt a munkafolyamat. Eredetileg teljesen mások voltak a figurák, Gus inkább egy bárpultosra hasonlított, Peck pedig fel-alá pörgött.
Amikor először mutattam meg Johnnak, a történet inkább a rossz kommunikációról szólt. New Yorkban nőttem fel, koreai szülők gyermekeként, akik nagyon erősen törték az angolt, és folyton félreértettük egymást. Úgyhogy eredetileg azt szerettem volna, hogy erről szóljon a film: hogyan érti meg egymást egy felhő és egy gólya? Az viszont látszott, hogy a  félrekommunikálás mint téma nagyon nehezen kivitelezhető, ugyanis a Pixarnál a legtöbb rövidfilmben nincsen dialóg.

BD: Beszéljünk az animációról.
PS: Az animáció nagyrészt a ritmuson és a timingon alapul. Nem volt egyszerű kitalálni a felhők mozgását, mert a filmnek frappánsnak és lendületesnek kellett lennie. Kipróbáltuk, milyen lenne, ha Gus élesen és erőteljesen mozogna, de egyáltalán nem volt felhő-szerű. Lassabbra és lebegőbbre kellett vennünk a mozdulatait, ezen kívül ki kellett találnunk valamilyen mozgást a különböző testrészeinek, például az orrának. Rengeteget kísérleteztünk, még a felhő-effekt nélkül is: volt például pucér Gus, így leginkább a Michelin-figurához hasonlított.
A végleges figura technikai kivitelezése nem volt egyszerű, mivel egy szó szerint 200.000 elemből álló alkalmazás mozgatja. Átlátszó kellett, hogy legyen, így volt egy láthatatlan virtuális köpönyeg-féleségünk, amit animáltunk, aztán kikapcsoltunk, és amivel együtt Gus nagyjából úgy nézett ki, mint egy rongybaba. Egy felhő könnyűnek és vizesnek kell, hogy kinézzen, és Gust a végső fényelési technika tette ilyenné. Nem csak a mozgásáról van szó, hanem az árnyékok puhaságáról, és az alatta lévő fényekről. Nagyon nehéz volt ezt a figurát létrehozni, és amikor először beszéltem az elképzeléseimről a dolog technikai részével foglalkozó animátoroknak, rengeteg lehetőséget, „Sárgaköves Utat” vázoltak: volt egy gáz-szerű és egy szellem-szerű Gus például. Végül ennél a karikaturisztikus, pufi felhőnél lyukadtunk ki. Az igazi kihívás mégis az volt, hogy a figura átlátszó, és rengeteg részből áll, ezért a renderelés és a fényelés néha rettentő hosszú ideig tartott, féltünk, hogy nem lesz elég időnk befejezni a filmet.
Ezen kívül a fényelés teljesen új, eddig csak általunk használt technikáit alkalmaztuk, mint ahogyan az árnyékokat is sajátos módon hoztuk létre. Nagyon nehéz volt viszont a szemek és a száj kivitelezése: az egész figura annyira puha, hogy alig lehetett látni, mit csinál az arcával vagy a kezével. Úgyhogy némi trükközésre volt szükség, hogy el tudjon mosolyodni. Vagy kipróbáltuk például az elfelhősödő szemet, riasztóan festett, és a szemhéjak is nehezen kezdtek el valahogyan kinézni: mivel a felhő-effekt nagyon átlátszóra van állítva, amikor becsukta a szemét, lehetett látni a szemgolyókat mögötte. Mi viszont mindezt nem akartuk, egyszerűen egy aranyos, vonzó figurát szerettünk volna varázsolni belőle. Ezért döntöttünk végül a mostani külső mellett.

Forrás: http://www.awn.com/articles/ipartly-cloudyi-according-sohn/page/1%2C1

A fordítást az AWN (Animation World Network) engedélyével adjuk közre.