Peter Tscherkassky, (sz.: 1958)  az osztrák kísérleti film talán legjelentősebb alakja,  három évtizede tartó kurátori, fesztivál-szervezői (Viennálé) és alkotói pályája során a lírai non-narratív filmben rejlő lehetőségeket kutatja.
Legfontosabb alkotói ciklusában, a Cinemascope trilógia darabjaiban a 20-as évek avantgarde filmjei előtt tiszteleg: az orosz montázsiskolától a dadaizmusig tart az a posztmodern háló, amivel Tscherkassky kihalássza a neki leginkább tetsző motívumokat.

A Trilógia utolsó két darabja az Outer Space és a Dream Work hagyományos, a filmszalagot közvetlenül manipuláló technikával készültek. A talált, más filmekből felhasznált nyersanyagokat kockánként, kézzel ragasztotta egy exponálatlan 35 mm-es szalagra, több képréteget, vibráló elmosódásokat animálva az eredeti felvételekbe.

A több mint 40 fesztivált is megjárt Outer Space szellemes kifordítása, illetve újragondolása egy nyolcvanas évekbeli horrorfilmnek.
Éjszaka, egy nő érkezik egy sötét családi házba, ahol furcsa erők kerítik hatalmába. A kép szinte darabjaira, szövet-rétegeire bomlik, majd lassacskán a film-bomlásával felszínre tör a káosz. Az eredeti thriller vagy horror elemeket hol felerősíti a montázs időnként idegtépő, néha meg szinte lírai futamai, hol pedig ironikusan kifordítják azt. A found-footage filmek az újrafelhasználás és az átértelmezés gesztusai miatt mindig magukban rejtik a posztmodern ironiát.

A 2001-es párdarabban a hasonló forma, ez a lírai dekonstrukció az alvás, az álom-munka hipnotikus világát fedezi fel. A Dream Work formavilágában a hangi kulissza is ezt a lebegést hivatott erősíteni: az előző filmhez hasonlóan itt is jelen vannak a szövetszerű, súrlódások hangjai (mintha az anyag lemállását hallanánk) és a visszhangos, monoton beszédfoszlányok, óraketyegések, amivel egy alvás és ébrenlét közötti állapot hangulata rajzolódik ki. Az eredeti nyersanyagokat új kontextusba helyezve Tscherkassky az álmodás folyamatára reflektál, vagyis Freud által leírt két fontos agyműködésre: a sűrítésre és elmozdításra, kiragadásra. Vagyis a képi rétegek sűrítésével, egymásra exponálásával nem csak egy expresszív, szürreális-mágikus montázs jön létre az eredeti anyagból, hanem egy pszichológiai folyamatot modelláló képsor.

A Dream Work mindezen túl pedig a szerző egyik kedvenc alkotója, Man Ray előtt is tiszteleg: az 1923-as La retour á la raison, volt azt első film, ami hasonló technikával, az exponálatlan nyersanyagra helyezett tárgyak celluloidra égetésével készült.