Az ausztrál filmrendező, Dennis Tupicoff sajátos animációs dokumentumfilm-ötvözeteiben a halál mibenlétét igyekszik tetten érni. A dokumentumfilmek tényszerűsége az animációs formanyelv inherens fikcionalizáló és absztraháló jellegének köszönhetően a reális eseményeken alapuló, a szuburbia-tematikába is beleillő filmek a gyakran rendkívül személyes haláltörténetek általános érvényű, szatirikus, groteszk vagy éppen nagyon is együttérző és átélhető illusztrációjává tudnak válni.

Egyik korai, karikatúra-szerű rajzfilmjében, A halál táncában (Dance of Death) egy család a tévében az esti showműsort nézi, melynek házigazdája maga a Halál. A rövid szatírában a műsor aznapi esti szerencsés áldozatának a főszereplő családot sorsolja ki. A jóval komorabb hangvételű A sötétségbe (Into the Dark) című rövidfilmjében egy haldokló öregember halála előtti utolsó gondolatait próbálja meg elképzelni, azaz, amikor „lepereg előtte élete filmje”. A filmben a férfi két víziószerű gyerekkori jelenetét látjuk felváltva. A sötétségbe szubjektív kameraállása és a filmkép tisztavonalas és finom, keresővonalas stilizációja már előkészíti egyik követező filmje, Az anyja hangjának két, egymástól dramaturgiailag is elkülönített ábrázolásmódját. Tupicoff ebben a filmben két, ugyanarra a valós rádióriportra komponált szekvenciát helyez egymás mellé. Az interjúban egy édesanya, akinek egyik éjjel lelőtték a kamaszfiát, megdöbbentő pontossággal és tényszerűen – akárcsak egy képes forgatókönyv – meséli el, hogyan értesült telefonon a fia haláláról, indult el otthonról és érkezett meg a gyilkosság helyszínére. A film ezt a riportot illusztrálja először a nő belső, szubjektív és természetszerűleg fiktív emlékképeivel, majd az interjúkészítés helyszínén és idejében jelenlevő, realista igényű kézikamerás felvétellel.

Az anyja hangja dramaturgiájában már megelőlegezi legújabb filmjét, a 2007-ben készült Láncfűrészt (Chainsaw). A film látványvilága a rotoszkópos animáció  – azaz a filmképnek a már leforgatott natúrfilm alapján történő stilizációja – révén egyszerre valósághű és redukált. A Láncfűrész három filmszekvenciát fűz össze: egy ismert torreádor-celeb, Luis Miguel Dominguint halála kapcsán bemutató bulvárhírt, aki annak idején több hollywoodi színésznő, köztük Frank Sinatra felesége, Ava Gardner szeretője is volt, egy riportot egy híres ausztrál rodeó bika, Chainsaw halálhíréről, amelyben a nagyszerű állatra egyik volt lovasa, Lewis Donovan emlékszik vissza, és egy bemutatófilmet a láncfűrész okos és praktikus használatáról a boldog Gardner házaspár, Frank, a kétkezi favágó és Ava, a férjét a munkából hazaváró háziasszony főszereplésével.

A három egymás után illesztett különálló, de vizuálisan mégis egységes, valós tényeken alapuló film bizonyos tényszerű motívumok és az animációs stilizációnak köszönhetően egymással képileg is behelyettesíthető szereplők mentén (a főszereplők: Ava, Frank és Luis/Lewis, a láncfűrész és Chainsaw, bikaviadal és rodeó) egy negyedik, már tisztán fikciós filmet készít elő. A könnyed hangvételű szöveges bulvárriportok és oktatófilm után a negyedik film alatt elnémul a fecsegő narrátorhang, és a súlytalan szerelmi háromszöges sztárpletyka, az érdektelen bulvárhír és a láncfűrészes bemutatófilm egyszerre egy groteszk bosszúthrillerbe torkollik, ami a valós tényeken alapuló szerelmi botránytörténet alakjait a bemutatófilm egyszeri házaspárjának és Chainsaw macho lovasának poros, hétköznapi, tehéntrágya- és izzadtságszagú fiktív közegébe helyezi bele. Azzal, hogy a film a valós történetet fikcionalizálja, a tucat-történet hirtelen személyesen is átélhető, drámai közelségbe tud kerülni, amit végül Frank, a felszarvazott férj szerelmi bánatában elkövetett groteszk öngyilkossága után a vidám oktatófilm búcsúzó képsoraira való visszavágással tesz (ismét) idézőjelek közé.

Az Oberhauseni Rövid- és az Ottawai Animációs Filmfesztiválon is fődíjjal jutalmazott izgalmas műfajötvözetet az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Világpanoráma programjában lehet megnézni.