A Studio 4°C jelenleg az egyik leginnovatívabb animációs műhely Japánban.

A stúdiót a Ghibli stúdióból kilépő Eiko Tanaka alapította két társával együtt 1987-ben, azzal a céllal, hogy felkavarják a japán animáció-esztétika állóvizét. Olyan keveréket sikerült megalkotniuk, mely egyszerre tartalmazza a mainstream anime stílusjegyeit és az európai valamint az amerikai kísérleti animácót idéző megoldásokat. Ennek megfelelően a Studio 4°C igen széles spektrumban dolgozik, munkáik között találhatók  kísérleti  rövidfilmek, számítógépesjátékok grafikái, experimentális videoklippek, reklámok, egészestés razfilmek és anime sorozatok, vagy éppenséggel ezek formabontó elegye. Olyan alkotókat tudhatnak soraikban, mint Sinichiro Watanabe (Cowboy Bebop, Samurai Champloo) vagy Michael Arias (Tekkon Kinkreet), de a Dark Knight-hoz készült animációs gyűjtemény és az Animátrix néhány kisfilmje is az ő laboratóriumukból kikerülve fertőzte a nyugati közönséget. Nem csoda hát, hogy itt készült Masaaki Yuasa – a szokványos anime kereteit teljesen szétfeszítő, a nemzetközi sajtó és a közönség körében egyaránt népszerű – Mind Game című manga adaptációja, melyről Bill Plympton is azt nyilatkozta, hogy ilyen rajzfilmet ő még nem látott.

Masaaki 2004-ben készítette első egész estés – több jelentős nyugati animációs fesztiválon is díjazott – pszichedelikus hallucinációját Mind Game címmel. Amelyben egy szerencsétlen sorsú mangarajzoló egy halálos seggbelövést követően legyőzi Istent egy speciális futóversenyen, ezért visszatérhet a purgatóriumból néhány másodperccel a halála elé, hogy megváltoztathassa sorsát. Ezek után egy autósüldözés során megmenekül az őt üldöző jakuzák elől. Végül egy gigantikus bálna gyomrában landol, ahol egy megvénült Jónás segítségével megszerzi gyerekkori szerelmét. Az egyszerre szemkápráztató és agyzsibbasztó jelenetek egyre mélyebbre rántanak az álomvilágba, és fékevesztetten száguldanak a végletekig elhúzott, őrült katarzis felé.

A rendkívül eklektikus vizuális jegyek néha ellenpontozzák néha pedig kiegészítik egymást, mégis koherens egésszé állnak össze: az animékhez képest szokatlanul sokféle leképezési eljárás, a néhány vonallal felskiccelt gyermeteg rajzok, az apróléosan kidolgozott képek, a fotórealsztikus, (rotoszkópos: videó képkockára festett) arcközelik, a kézzel festett háttér, a 3D-s animáció mind dramaturgiai funkciót kapnak. A Mind Game-ben, a hagyományos animékből is ismert henshin  vizuálisan, és a narratíva szempontjából is egy újabb szintre kerül. A henshin a mainstream animében a főhős fizikai átalakulását jelenti a történet dramaturgiai csúcspontján. Masaaki filmjében viszont ez nem egyszerű „átrajzolásként” valósul meg,   mert az átváltozással a médium határai is feloldódnak: a szereplők tudatállapotaihoz nem csak sajátos megjelenés, hanem egy leképezési eljárás is társul. Masaaki egy jeleneten belül akár több textúrájú képet is felhasznál erre a célre, mellyel folyamatos bizonytalanságban tartja a nézőt. Ugyanakkor minden apró és kevésbé apró átváltozás a főhős Nishi agyában lezajló nagy átalakulási folyamat része, mely az epilóguszerű zárójelenettel válik értelmezhetővé. Így a Mind Game egy óriási, 103 percen át tartó szabadasszociációs henshinné válik, melynek vizuális csúcspontja az igazi, forma nélküli Isten megjelenése, aki másodpercenként ölt magára új alakot.

Az amúgy is szétszabdalt narratívát önreflexív és szemtelenül humoros elemek, pszichedelikus tánc betétek, állandó flashbackek és flashforwardok zúzzák szilánkossá. A Mind Game a cím ígéretének megfelelően egy fragmentált tudatfolyam, őrült ötletek egyvelege, gondolatok és emlékképek oda-vissza pörgetve. A végeredmény nem más, mint javarészt egy óriás cet gyomrában játszódó egzisztencialista lovers-on-the-run LSD trip.

A Mind Game tizenkét részletben angol felirattal megtekinthető a youtubeon.