Jarmusch
1 Ahonnan az ablak hiányzik, ott találod az ablakot, miután a falra fölrajzolod. Ezt mondták, mire benőttem a cellát, a zoknim eltűnt, előkerült, majd hóbaglyot tömtek a lábfejem hűlt helyére. Csitítottak, hogy csak Jarmuscht mérgezzük így. Egy kis Lars von …
Jarmusch szerzőiség western
„Minden éj s napon pedig Lesz, ki búra születik. Minden nappal s éjszakán Lesz, kit sorsa kéjre szán. Lesz, kit sorsa kéjre szán, S lesz, kit örök éjre szán.” William Blake: Az ártatlanság jövendölései, fordította Kálnoky László
Halott ember. A …
Egyik Ha beülök egy idegen mellé, hirtelen felerősödik minden, érzem, ahogy a gégémet súrolja a porral teli levegő, a tüdőm légzsákja csak egy nagyobb koccanásra vár, a nevető izmaimba, mintha horgot akasztottak volna. Próbálok viselkedni. Rá vagyok utalva egy másik …
filmelemzés horror
A szörny legijesztőbb része a tekintete, mert rémsége ellenére mégsem teljesen idegen. A néző Fantomra irányuló tekintetnek megkonstruáltsága szempontjából igen lényeges az a jelenet, amikor Christine először pillantja meg. A női főszereplő nézőpontjával való azonosulás kínáltatik itt fel, hiszen a …
adaptáció filmelemzés horror
Linda Williams a horrorfilm és a női tekintet viszonyát vizsgáló szövegében többek között Rupert Julian 1925-ös Az operaház fantomja című némafilmjét elemzi, s arra a megállapításra jut, hogy a korai hollywoodi horrorfilmekben a szörny gyakran hasonmása és tükre a női …
beszámoló esemény
A kétévente megrendezett Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia a filmtudomány és a pszichoanalízis területei közötti párbeszédet kívánja életben tartani. A 2006-ban indult, pécsi szakmai fórumon idén november végén az önreflexivitás és reflexivitás témaköre állt a vizsgálódás fókuszpontjában.
A régi Japán fura hely lehetett. „Macudaira Szagami no kami, az Inaba tartománybeli Tottori nagyurának egyik vazallusát Kiotóba küldték.” A túlvilági aurájú Szellemkutya indusztriális állambéli útja kezdődhetne ezzel a mottóval is, ami egy Hagakuréből – a szamurájetika esszenciáját tartalmazó bushido …
beszámoló fesztivál rövidfilm
Az immáron negyedik életévét taposó EUShorts újbóli megrendezése és az általa gerjesztett Toldi mozis pezsgés igazolja, hogy a hazai nézők változatlanul vevők a hatásosan adagolt rövidfilmekre. A négy napos mustra során a szervezők idén is tarka válogatással prezentálták az öreg …
interjú magyar film
Zombola Péter fiatal kortárs zeneszerző. Magyar és külföldi fesztiválok bemutatói, két tanári állás (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola), zenekari-, kórus-, szóló-, illetve színházi művek komponálása mellett a filmes világgal is kapcsolatba került, legutóbb Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – …
kísérleti film KÍSÉRLETI VETÍTŐ
Harry Smith (1923-1991) az amerikai avantgárd film legszínesebb egyénisége volt. Egész életét meghatározta szülei panteista és spirituális tanítása. Gyerekkorának nagy részét a Lummi és Samish indiánok dalainak rögzítésével töltötte, később a Kiowa-jelnyelv szakértője lett. Antropológusként meghatározó szerepe volt az amerikai …
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése