A Prizma Animatéka rovata a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) felajánlásából két személyre szóló tiszteletjegyet sorsol ki a 9. KAFF díjnyertes filmjeinek a 41. Magyar Filmszemlén történő vetítésére, amely 2010. február 7-én, vasárnap 12:30-kor lesz a MOM 3. termében.

A játékban való részvételhez az alábbi kérdésre keressük a helyes választ:

Melyik évben rendezték az első KAFF-ot?
1, 1983
2, 1985
3, 1988

A válaszokat február 5-ig várjuk a prizmafolyoirat@gmail.com e-mail-címre.

„Én hegyet fogok eltolni”. Fitzcarraldo (1982) A film rendkívüli nehézségekkel tarkított, több éves forgatás után készült el. Nemcsak maga Herzog írt könyvet a közben felmerült nehézségekről, de Klaus Kinski is önmagához képest hosszasan foglalkozik vele Kinski uncut című önéletrajzában; sőt még dokumentumfilm is készült az eseményekről.{{1}} Kinski egyébként, akinek kapcsolata a rendezővel közismerten rendkívül ellentmondásos volt, így ír Herzog munkamódszeréről: „(Herzog) úgynevezett ’tehetsége’ kimerül annyiban, hogy védtelen lényeket gyötör, ha kell, halálra kínozva őket. (…) Beteges vonzalma a hatásvadászat iránt odáig fajul, hogy teljesen felesleges megpróbáltatásoknak és veszélyeknek teszi ki munkatársait – pusztán azért, hogy végül elmondhassa: ő, Herzog, minden látszólag legyőzhetetlen nehézség ellenére sikerrel járt.”{{2}} Ha nem is ennyire sarkítva, de kétségtelen, hogy a rendező munkásságában jelen van ez az attitűd, ami a Fitzcarraldo készítése közben különösen nyilvánvalóvá vált.

A lassan harmadik életévét betöltő Az elhagyott szoba után, Antal Nimród ismét ízig-vérig tengerentúli gyermek születése fölött bábáskodott. Az újszülött látszólag kiváló genetikai adottságokkal rendelkezik, amit nem csupán a tehetséges, magyar rendezőtitán, de a keze alá dolgozó féltucatnyi sztár személye is garantál. A műfaji gyeplő ezúttal is szorosra van véve – ami a honfitárs-kollégáihoz képest hithű zsánerrendező számára nem jelent problémát – így első sikerfilmjének, a hazai földön készült Kontrollnak magasztalt elemeltségét ez esetben sem érdemes számon kérni, azonban A szállítmány színtiszta tömegfilm-volta ellenére (vagy azzal együtt) viseli az Antal Nimród-féle szerzői kézjegyeket.

Valószínűleg egyetlen más rendező szellemisége sem gyökerezik ennyire mélyen a XIX. századi romantikus világlátásban, mint Werner Herzogé. Azonban Herzog a romantika mítoszait nemcsak ábrázolja, hanem előszeretettel dekonstruálja is.

Az egyszerre apokaliptikus és katasztrofális A Káosz Birodalma után Richard Kelly egy valamivel szerényebb vállalással tért vissza, ahol ugyan az alapmotívumaira redukált Richard Matheson-novella éppúgy nem bizonyult elég erős sorvezetőnek David Lynch trónörököse számára, miképp a Jelenések könyve által inspirált előző film sem éppen koherenciájával hódított.

Asimov és az antológiák isteneként tisztelt Martin H. Greenberg A vizsga című novellához (melyből Nagy Viktor Oszkár forgatott a Prizma második számában is elemzett kisfilmet) írt bevezetőjükben Richard Mathesont nemes egyszerűséggel korának Stephen Kingjeként aposztrofálják  s habár az asszociáció alapja elsősorban a szerző választott műfajai, illetve termékenysége és töretlen népszerűsége , kulcstémái és közelítésmódja rendre visszaköszönnek a horrorkirály életművében is. Míg kortársa, Ray Bradbury olyan írásaiban, mint a Gonosz lélek közeleg vagy A koldus az O’Connell hídon a hétköznapi valóság mögött meglelt fantasztikum által teremt pitypangboros amerikai gótikát – egy könnyebben fogyasztható változatát kínálva annak a humanista idealizmusnak, amivel Brautigan is operál mondjuk a Hogy el ne fújja mind a szélben –; addig Mathesonnál, éppúgy, mint később Kingnél, az átlagemberek életébe betörő irracionalitás már sokkal inkább jelent kegyetlen morális próbatételt, mintsem egy gyermekálmokon átszűrt valóságverziót. A legismertebb Matheson-írásokban ugyanúgy kisvárosi átlaghősök kerülnek szembe a modern civilizáció és saját lelkük démonjaival, mint ahogy az a King-életműben is történik: olyannyira, hogy a Maximális Túlhajtás egyértelműen visszavezethető a Matheson-novella alapján készült Párbajra, vagy ahogy Jacobs A majommancs című írása egyaránt jelenti forrásművét mind az alább olvasható A doboz című novellának, mind pedig King Állattemetőjének. Matheson merész műfajdekonstrukcióinak hatása – mint a vámpírtörténeteket kiforgató Legenda vagyok vagy a kísértetház-sztorikat felülíró The Legend of Hell House – szintén visszaköszönt a King-könyvtárban: a zombi-apokalipszist irodalomba átültető Mobil első oldalára főképp az előbbi alkotás okán került egy Mathesonnak szóló ajánlás; míg a Hell House-t King lényegében remake-elte a Rose Red című tévésorozatban (nagyjából a hatórás Ragyogás-tévéváltozat mintájára). A kocka azóta ironikus módon már fordult is egyet: King Csatatér című novelláját a Nightmares and Dreamscapes-sorozat nyitódarabjaként Matheson fia adaptálta tévére. Az alább olvasható novella, és annak első adaptációja – az egyik nyolcvanas években készült Alkonyzóna-epizód – nyilvánvalóan nem nyújt elegendő bevezetést az egyik legmeghatározóbb modern amerikai sci-fi/horror-író munkásságába, de kezdetnek megteszi. Legalábbis amíg a magyar könyvkiadás – Bradburyhez hasonlóan – néhány évtized késéssel végre fel nem fedezi magának.

Visszatérő motívumok
A Cormanhez köthető motoros filmek a tárgyalt tematikai, hangulati különbségek ellenére, markáns és nagyjából állandó motívumkészlettel rendelkeznek. Ezen elemek összessége – mely részben a korábbi western és háborús filmekből táplálkozik, és később olyan poszt-apokaliptikus filmekben születik újjá, mint a Mad Max-sorozat – határozza meg magát a zsánert, szavatolja önállóságát. Ahogy Jancsó paraboláiban a bekerítés, a meztelenség és a víz egyedi szimbolikus tartalommal bír, úgy a motoros filmeknek is megvan a saját jel(kép)rendszere.

Az Egyesült Államokban a gazdasági világválság óta nem volt olyan heves összetűzés a társadalmi aktivisták és a hatóságok között, mint a hatvanas években. A társadalmi kohézió meggyengülésének több oka is volt: az 1964-es polgárjogi törvény, Robert F. Kennedy, Malcolm X és Marthin Luther King, Jr. meggyilkolása, a vietnami háború, illetve ezekre válaszként az ellenkultúrát képviselő, szexuális szabadságot hirdető fiatalok tüntetései, a változásokat sürgető polgárjogi- és diákmozgalmak. A kultúra pedig ez időben (is) termékeny táptalajra lelt a politikában. Harper Lee, Silvia Plath, Mary McCarthy, Truman Capote regényeinek témái közvetlenül vagy közvetve, de egyértelműen reagálnak a kortárs problémákra, különös tekintettel a faji megkülönböztetésekre vagy a női egyenjogúsági harcokra. A fénykorát élő pop art a begyöpösödött konvenciók ellen lázad, a modern társadalom elidegenedettsége felett tör pálcát. A zenei szféra is alapvető változásokon megy keresztül. Többek között 1960-ban alapul a Motown Record Corporation, mely igen jelentős szerepet játszott az afro-amerikai zenészek integrációjában, és olyan művészeknek biztosított megjelenési lehetőséget, mint Aretha Franklin, James Brown, Jimmy Hendrix vagy a Temptations tagjai; de ekkor vált népszerűvé Bob Dylan folk zenéje, a Rolling Stones és a Grateful Dead is.  Az amerikai filmipar története is új fejezethez érkezett,  az ötvenes években gyors léptékben teret hódított a televízió, melynek hatására moziba járók száma csökkent, a nagy költségvetésű stúdiófilmek veszteségessé váltak, a hatvanas évekre pedig Hollywood már képtelen volt felmérni az új közönség igényeit. Ezek a körülmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy merőben új felfogás váljon uralkodóvá a mozgóképes szakmában: elterjedtek a tömegpiacra termelő függetlenek, akik kis költségvetésű (low budget), kritikai felhangú filmekkel árasztották el a vásznakat.

A Prizma szerzőket keres!

Az alábbi témák bármelyikében várunk absztraktokat cikkekhez, tanulmányokhoz a következő címre:

prizma.folyoirat@gmail.com

A felsorolt témák mellett kiemelten keresünk képregénnyel foglalkozó szerzőket és pároldalas képregényeket mind a nyomtatott folyóirat képregény-rovata, mind pedig a Prizma Online számára. Más tárgyú írásokat, kritikákat, a honlapunkon közölhető rövidebb szövegeket is örömmel fogadunk.

Az osztrák kísérleti filmes éra másik kulcsfigurája Peter Tscherkassky mellett, az 1959-ben született Martin Arnold. Ő is az úgynevezett found footage film (másnéven recycled cinema) területén hozott létre egy egyedülálló életművet, ami a youtube-on közzétett, manapság népszerű rajongói „szecska”-videók, és humorosan újravágott montázsok világában érezteti hatását. Arnold két leghíresebb munkája, a Piece Touchée (1989) és a Passage a l’acte (1993) a loop-technikát alkalmazó VJ-ék koncert-installációinak korai megfelelője. Mindkét filmjében – Tscherkassky-hoz hasonlóan – egy úgynevezett optikai printer segítségével újrafényképezte egy-egy klasszikus film (The Human Jungle, Ne bántsátok a feketerigót!) néhány másodpercét, egy gondosan megtervezett partitúra alapján: egy meghatározott képkocka után lefényképezte a következőt, majd az azt követőt, aztán vissza a kiinduló képhez, és így tovább… Ennek eredményeképpen egy-egy mozgás szekvencia oda-vissza ismétlődik, majd tovább szalad egy újabb részletig. Arnold egy interjúban elárulta, hogy a nyilvánvaló struktúralista, avantgarde hatások mellett leginkább a hip-hop zene szerkezetei és technikája inspirálták munkáit.