Az osztrák kísérleti filmes éra másik kulcsfigurája Peter Tscherkassky mellett, az 1959-ben született Martin Arnold. Ő is az úgynevezett found footage film (másnéven recycled cinema) területén hozott létre egy egyedülálló életművet, ami a youtube-on közzétett, manapság népszerű rajongói „szecska”-videók, és humorosan újravágott montázsok világában érezteti hatását.

Arnold két leghíresebb munkája, a Piece Touchée (1989) és a Passage a l’acte (1993) a loop-technikát alkalmazó VJ-ék koncert-installációinak korai megfelelője. Mindkét filmjében – Tscherkassky-hoz hasonlóan – egy úgynevezett optikai printer segítségével újrafényképezte egy-egy klasszikus film (The Human Jungle, Ne bántsátok a feketerigót!) néhány másodpercét, egy gondosan megtervezett partitúra alapján: egy meghatározott képkocka után lefényképezte a következőt, majd az azt követőt, aztán vissza a kiinduló képhez, és így tovább… Ennek eredményeképpen egy-egy mozgás szekvencia oda-vissza ismétlődik, majd tovább szalad egy újabb részletig. Arnold egy interjúban elárulta, hogy a nyilvánvaló strukturalista, avantgarde hatások mellett leginkább a hip-hop zene szerkezetei és technikája inspirálták munkáit.

Arnold filmjei a „második tekintet” megfigyelései. Az optikai printert mint az idő és a mozgás mikroszkópját használja, egy-egy banális jelenet (a feleség hazaérkezése és egy családi ebéd) mélyén, a képkockák között megbúvó rejtett kapcsolatok feltárására. Filmjei egyrészt a pillanatok folyamatos újrajátszásának kimerevítései, a klasszikus filmek egyszerű jeleneteinek abszurd montázs-paródiái. Arnold munkáinak különlegessége abban rejlik, hogy a loop-technika segítségével tulajdonképpen új jeleneteket alkot. A Piece Touchée elején, a szobába belépő férfi alakja a folytonos ismétlődéstől egy görcsös, ajtónyitogató fenyegető figurává transzformálódik. Az előtérben elhelyezkedő nő mozdulatlansága miatt eleinte nem is érzékeljük a kép ismétlődését, csak a háttérben újra-újra résre kinyíló ajtótól válik nyilvánvalóvá Arnold „jelenléte” a jelenetben. A színészek mozgásának ismétlésével egy hozzáadott suspense jelenléte is érezhető, illetve bizonyos pillanatok játékos vibrálása akár szexuális asszociációkra is alkalmat adhatnak.

A Passage a l’acte még jobban érezteti magán a zenei hatásokat. Itt a színészek gesztusait és beszédét Arnold egy olyan ritmusban komponálja össze, hogy a kimerevített pillanat-ütemek a film részleteinek egy torz nagyítását rajzolják ki.

Martin Arnold művészetében a filmművészet anyaga, az idő bomlik szöveteire, hogy egy újabb montázs-sormintát, a megfigyelő tekintet illúziót-leleplező konstrukcióját hozza létre.