James Cameron gigászi vállalkozása rövidtávon minden kétséget kizáróan – de mégsem meglepő módon – eredményesen zárult. Szinte nincs olyan mozilátogató, aki ne érezné kutya kötelességének, hogy lehetőleg minél nagyobb mozivásznon nézze meg az Avatart, ha másért nem, hát pusztán azért, hogy képbe kerüljön, értse, amiről „az egész világ beszél”. Azonban Cameron nyilvánvaló hosszú távú céljának, a hagyományos hollywoodi filmgyártás megújításának, és ezzel a mozi(jegy) a digitális film korszakába való átmentésének sikere már korántsem annyira egyértelmű.

Ezért az utóbbi témáról a kritikusok a legritkább esetben tesznek említést, és a látványvilág kiemelésével elegánsan átlépik a technikai újítás lehetséges hatásainak értékelését és feltérképezését, és inkább az Avatar-hype hullámait meglovagolva könnyen fogyasztható formulákkal dicsérik (látvány és élmény) vagy ritkábban kárhoztatják (történet és üzenet) a filmet. A kritikusok értelmezői tevékenysége az esetek nagy részében a film nyilvánvaló politikai áthallásainak konkretizálására és kimondására szorítkozik, kontextus gyanánt pedig általában Cameron korábbi sci-fijei, vagy a Titanic szolgál.

Az Avatar jó néhány angol nyelvű kritikájának átolvasása után az lehet az érzésünk, a kritikus alapjáraton a blockbuster diktálta játszma részese: nem a rendszeren kívül álló döntőbíró, az értelmezést segítő szakember, és még kevésbé az értékre rámutató ítész, hanem egyszerűen olyan filmnéző, aki jól tud írni.

Cameron hatásosan rendezi el a történet fordulatait és sorakoztatja fel az egyre kápráztatóbb képeket, viszont néhány alkalommal a hatást szinte teljesen szétrombolja a kevéssé kidolgozott és képregényszerű párbeszédekkel – nagy mesélő, de kevésbé ötletes szövegíró. (Mégis egyedül jegyzi a forgatókönyvet: itt személyes filmkészítés zajlik nagyipari léptékben.) […] Vannak filmek, amelyek visszarepítenek minket az első moziélményünk elveszettnek hitt tapasztalatához, ahhoz a varázslatos pillanathoz, amikor a film mítosza hatalmasabb volt, mint az élet (nem pedig iPhone-méretű).
Manohla Dargis, The New York Times

Az Avatar kiválóan szintetizálja az élőszereplős filmet, az animációt, a performance-capture eljárást és a CGI-technikát, abból a célból, hogy egy irányítási lehetőség nélküli komputerjáték-filmet hozzon létre. A végeredmény hatása valami olyasmi, mintha a Jurassic Park állatsereglete végigcsörtetne a Mátrix kettős eXistenZiáján.
J. Hoberman, The Village Voice

A  „visszamaradott” és ásványokban gazdag terület megszállásának témája nyilvánvalóan az iraki háborúra reflektál, a nyersanyagért folytatott, a tisztességet semmibe vevő egyéni érdekek összecsapása pedig az olajlelőhelyekért folytatott harc emlékeit elevenítik fel.
Ali Arikan, The House Next Door

Cameron idegesítő törekvése, hogy tudományos handabandával igazolja a Na’vik mágikus kapcsolatát a természettel, a Baljós árnyak midi-chlorianjaira emlékeztet, és bizonyítja, hogy minden eredetisége ellenére a rendező nem immunis a Lucas által használt értelmetlen történetmesélői fogásokra.
Nick Schager, Slant

Igazság szerint az Avatar nagy ötlete, hogy a Pandora tulajdonképpen energiaáramlások és érzelemtovábbító szinapszisok erdeje, nem áll távol az Erő ideájától, ami ebben a sci-fi-fantasy közegben kifejezetten jól működik. De azért ha felidézzük a jelenetet, amelyben Na’vik százai – a Mátrix – Újratöltve party-jelenetét idézve – az Eywa anyával való egyesülés reményében himbálják magukat egy Lelkek Fájának nevezett valami körül, egyértelművé válik, hogy az Avatar nem teljesen mentes a megmosolyogtató pillanatoktól.
Chris Hewitt, Empire

Ígérete szerint Cameron az Avatarral a 3D-s technika új generációját fejlesztette ki. A végletekig szkeptikus vagyok ezen a téren, hiszen szerintem az egész eljárás szükségtelen megzavarása a kétdimenziós filmek tökéletes valószerűségének. De Cameron technikai eljárása a legjobb ezen a téren, amit valaha láttam, és ami fontosabb, a legötletesebben alkalmazott. A film soha sem használja a 3D-t öncélúan, és nem sérti meg feleslegesen a képzeletbeli negyedik falat.
Roger Ebert, Chicago Sun-Times

Az Avatar a legdrágább és technikailag legambiciózusabb film, amit valaha készítettek. Ehhez illő módon a kizsákmányoló földlakók és a természetközeli idegenek szembenállásának története olyan lélegzetelállító látványosság, amelynek hatalomellenes és természetbarát üzenete világszerte hatásos lehet. Ironikus módon ezt a tartalmat egy a végletekig technológia-központú film közvetíti. […] Tizenkét évvel a Titanic után, ami még mindig a jegypénztáraknál legjobban teljesítő film a világon, Cameron megint egy megkerülhetetlen alkotással állt elő, amit mindenkinek látnia kell, aki moziba jár.
Todd McCarthy, Variety

Talán nem véletlen, hogy az Avatart karácsony környékén mutatták be szerte a világon. Mint az ünnepi időszak maga, a sci-fi eposz is sajátos megtestesülése a vallásos érzésekkel csomagolt kapitalista mértéktelenségnek. […] Az Avatar Cameron védőbeszéde a panteizmus mellett, és nem csak azonosítja Istent a Természettel, hanem az egész emberiséget a természettel való vallásos összeolvadásra bíztatja.
Ross Douthat, op-ed, The New York Times

Az Avatar 3D-technikájában a szem és az agy a képsíkokat és a teret nem úgy értelmezi, mint a valóságban. A térsíkok úgy tűntek (legalábbis számomra), mintha egymásra tapasztott matricák lennének. Az emberek például inkább kartonpapír-figuráknak látszottak, mint hús-vér szereplőknek. De ami még kellemetlenebb, hogy ha a mélységélesség miatt az előtérben vagy a háttérben egy tárgy homályos, a néző teljesen tehetetlenné válik, hiszen ha egy életlen képsíkra téved a szeme, természetes módon arra akar fókuszálni. A 3D-technika ellentétben áll ezzel a késztetéssel.
Jim Emerson, Scanners blog