Visszatérő motívumok
A Cormanhez köthető motoros filmek a tárgyalt tematikai, hangulati különbségek ellenére, markáns és nagyjából állandó motívumkészlettel rendelkeznek. Ezen elemek összessége – mely részben a korábbi western és háborús filmekből táplálkozik, és később olyan poszt-apokaliptikus filmekben születik újjá, mint a Mad Max-sorozat – határozza meg magát a zsánert, szavatolja önállóságát. Ahogy Jancsó paraboláiban a bekerítés, a meztelenség és a víz egyedi szimbolikus tartalommal bír, úgy a motoros filmeknek is megvan a saját jel(kép)rendszere.

Ruházat
Szárnyas koponyát ábrázoló Hells Angels logóval ellátott ujjatlan mellény, szakadt, zsíros Levi’s farmer, katonai bakancs. Ezek a ruhadarabok szolgálnak az angyal uniformisául. Bemocskolásuk a beavatás része. Bár ez “a rituálé páholyról páholyra változik, a fő attrakció mindenhol a regruta ruhájának beszennyezése”. Húgy és fekália keverékét borítják az új tagjelölt fejére, amolyan pogány-profán felszentelésként. Maga az aktus ugyan egyik említett filmben sem jelenik meg, de a végeredmény szemmel látható. Míg a korábbi alkotásokban (The Wild Angels, Devils Angels) a bandavezér még tisztaságával, ápoltságával is kitűnik a többiek közül, a későbbiekben ez a különbség megszűnik, Blair (Angels Die Hard) és Mother (Naked Angels) már tökéletesen alkalmazkodnak az összképhez. A mellény levétele minden esetben a címről való lemondással jár, amikor Mother leteríti mellényét a földre, tudomásul veszi, hogy a bandatagok többé nem kívánják maguk közül valónak tudni, száműzetése visszavonhatatlan.

Motor
A motorost a járgánya határozza meg, az a bajtársa, a támasza, a szerelme. (Hasonlóan romantikus kapcsolat ez, mint ami a világháborús pilótákat fűzte repülőgépeihez, elég megemlíteni a Memphis Belle legénységének történetét.) Többször felmerül problémaként, hogy menekülés vagy üldözés közben működésképtelenné válik valamelyik motor, esetleg kifogy az üzemanyag. A banda tagjainak ekkor a legjobb tudásuk szerint, egy emberként kell kiállniuk tagtársuk chopperéért, a gép hátrahagyása ugyanis teljes mértékben elfogadhatatlan. Mother kiutasítását is végül ez a ballépés eredményezi: bosszúvágyától elvakulva ugyanis a gépéről való lemondásra kényszeríti a csoport egyik tagját. Heavenly Blues (The Wild Angels) és csapata is azért keveredik a későbbi sorsukat predesztináló verekedésbe Mexikóban, mert közös erővel próbálják visszaszerezni egy társuk korábban ellopott motorját. A bandatagok mellett az egyedi készítésű járgányok is külön szerephez jutnak, saját jelenetekben csillogtathatják meg ezüstösen fénylő alvázaikat: száguldások közben a zenei aláfestéssel kísért hosszú képsorokban a gépek apró részleteit bemutató közelképek váltakoznak a seregszemleként funkcionáló totálokkal.

Világháborús jelzések
A pokol angyalai tobzódik a második világháborús, főleg náci szimbólumokban, de több későbbi filmben is feltűnnek törzshelyek “díszeként” vagy jelvények formájában. A Luftwaffe jelzések és Vaskereszt reprodukciók azonban nem a szélsőséges, fasiszta ideológia követésére utalnak, csupán figyelemfelkeltésként, esetleg megbotránkoztató célzattal vannak jelen, illetve utalnak arra, hogy a jórészt háborús veteránokból álló motoros banda tagjai továbbra is képtelenek feldolgozni a háború borzalmait. Magát a Pokol Angyalai nevet és a logót is az első világháborúban harcoló egyik amerikai kétfedelű repülőgép személyzete festette gépére először, hogy hatásával elrettentsék az ellenfeleiket.

Rendőr
Figurája egészen addig elhagyhatatlan része a film szövetének, amíg a 1969-es Naked Angels és az 1971-es Angels As Hard As They Come című filmekkel a motorosok végleg ki nem lépnek a civilizációból. Prózaian “The Man” (Az Ember) néven emlegetett rendőr a kapocs a polgárok és a kívülállók között, és bár a legtöbbször az ő előítélete, önbíráskodásra való hajlama váltja ki a konfliktust, sosem állandósul igazán a negatív szerepköre, figurája egyre árnyaltabbá válik. Az Angels Die Hard című filmben kettős szerepben tűnik fel, amolyan jó zsaru-rossz zsaru felállásban, a fiatal kopó a törvényt tekinti vezérelvként, míg az idősebb nagyobb teret enged a személyes érzelmeinek. A pokol angyalaiban “Az Ember” már józan, igazságos rendfenntartóként jelenik meg, aki a város vezetőségével is hajlandó szembeszállni, semmint hogy jogtalanul bíráskodjon.

Nők
Általában két minőségben tűnnek fel: a bandatagok macáiként vagy ugyanezek erőszakos cselekedeteinek áldozataiként, de előfordul, hogy a két szerepkör találkozik, és a motorosok saját “asszonyaikat” becstelenítik meg. (A pokol angyalaiban bajtársuk temetésén erőszakolják meg az elhunyt özvegyét.) A bandához tartozó nők – helyzetük minősége ugyan gyakran változik – minden esetben erős hatással bírnak az események menetére. Bár eleinte társként, később prédaként, trófeaként funkcionálnak, ebben a meghatározott hierarchikus rendszerben sosem kerülnek egy szintre az erősebb nem képviselőivel. Ez támasztja alá, hogy a vezér és asszonya között fennálló, látszólag kiegyensúlyozott, (baj)társi viszony a történet végére rendre felbomlik. Külső megjelenésükben is alapvető eltérések fedezhetőek fel: A Beverly Adams (Devil’s Angels) és Nancy Sinatra (A pokol angyalai) által megformált főhősnők – bár két teljesen eltérő típust testesítenek meg, mindketten a hatvanas évek meghatározó femme fatale-jai – ápoltak, csinosak, nyoma sincs rajtuk a sivatagi út mocskának. Ezzel szemben a későbbiekben a férfiakhoz hasonlóan a nők is koszosak, csapzottak, loboncukba szalmaszálak vegyülnek, bőrük foltos, arcukon a festék pedig már csak nyomokban, elkenődve látszik. Viselkedésük is egyre közönségesebb, helyzetük már-már a használati cikkek szintjére süllyed.

Ünneplés
Törzsi szertartás, melyre általában az út menti erdők fái között, a szabad ég alatt kerül sor. (A pokol angyalaiban a végső hedonista ünnep helyszíne egy ravatalozó.) Legfőbb fázisai: az ivás, a füvezés, a tánc, a versengés, a meztelenkedés és a szex. A filmidő tekintélyes részét ezeknek a pogány rítusokra hajazó szertartásoknak a bemutatása teszi ki.

Benzin(kutas)
Az üzemanyag a motoros filmekben ugyanolyan létfontosságú, mint az ivóvíz, ez hajtja előre a gépet, így a motorost is. A választott létforma meghatározója, a szabadság záloga, hiánya egyet jelent a röghöz kötöttséggel, azaz a pusztulással. (Ez utóbbitól való rettegés a Naked Angels szinte összes jelenetét áthatja) A benzinkutas ezzel szemben a banda szemében minden esetben egy zavaró figura, aki köztük és a mennyei mannává nemesülő üzemanyag között áll. Komédia tárgya, aki ellenszenvességét csak tovább fokozza tudatlanságával. (Többször visszatérő jelenet, hogy a kutas silányabb minőségű üzemanyagot akar tankolni a motorok tartályába).

Zene
A diegetikus téren belül és azon kívül is jelen van. Belül az ünneplés részeként, a táncokat kísérő ritmusos dobolás és kurjongatás formájában jelenik meg, kívül pedig a szabadság fűtötte korszellemnek megfelelő stílusoknak és szövegezésnek engedelmeskedik. Felcsendülnek a The Visitors, Hands of Time, Davie Allan & The Arrows, és a Fever Tree dalai, de hallhatunk párat Jeff Simmons és Richard Hieronymos szerzeményeiből is. Az állandó kísérőzene elhagyhatatlan komponense a korlátokat megtagadó létforma éltetését szimbolizáló motoros képsoroknak.

Lezárt utakon
“Szabadok akarunk lenni, szabadok akarunk lenni, hogy azt tehessük, amit akarunk, hogy szabadon száguldozhassunk, hogy anélkül hajthassuk a gépeinket, hogy Az Ember ott lihegne a nyakunkban, és be akarunk tépni, és bulizni akarunk.” Fonda híres monológjában így foglalta össze a motoros alapvető vágyait. Hasonló elveket vallottak a hatvanas évek független vagy kisebb stúdiókhoz tartozó filmesei, köztük Roger Corman: “Egy nagy stúdiónál el kell fogadni, hogy másoknak is ugyanúgy beleszólásuk van a projektbe. Van, akinek ez fekszik és van, akinek nem. Ami engem illet, én szeretem teljesen a kezemben tartani a filmjeimet. Muszáj függetlennek maradnom.” Az államhatalom számára a motoros bandák mindig valami átláthatatlan, kaotikus dolgot jelentettek, egy olyan csoportot, ami tőlük függetlenül, de mégis velük egy időben kíván létezni, egy olyan rendszerben, amiben a periférián élő, saját társadalmi rendet kialakító emberek maguk oldják meg a problémáikat, külső segítség nélkül. A klasszikus hollywoodi stúdiórendszeren kívülálló alkotók is megteremtették önálló filmes univerzumukat, megalkották saját szabályaikat, és időszakosan képesek voltak megszilárdítani helyüket a nagy stúdiók mellett. A hatvanas évek Hells Angels motorosainak fénykora a altamonti koncertet követően lassan leáldozott, a 70-es évek közepére pedig már alig tartotta számon őket a köztudat. A nyolcvanas évekre az álomgyár újra erősödni kezdett, a film az elektronikus média korába lépett, az exploitation aranykora véget ért.  A Hells Angels motoros filmek a vászonról, a banda tagjai pedig az utakról szorultak le. Ugyan továbbra is készültek a motoros életmódot tematizáló alkotások (Chopper Chicks in Zombietown,1989, Easy Wheels, 1989,  Beyond the Law, 1992), sőt a kétezres év láthatóan nagyobb lelkesedéssel próbált életet lehelni a műfajba (Wild Hogs, 2007, Hell Ride, 2008, Sons of Anarchy, 2008), a szabadság szimbólumaként számon tartott chopper nimbusza azonban az elmúlt három évtizedben jelentősen megkopott. A hatvanas évek szellemisége távoli emlék csupán, az újonnan elkészült motoros filmeket már nincs mihez kötnie a nézőnek, így attól a maroknyi kivételtől eltekintve, ahol az alkotók képesek voltak a régit valami újjal ötvözni (legjobb példa erre Kurt Sutter 2008-ban indult sorozata, a Sons of Anarchy) ezek a filmek mindössze tisztelegnek egy letűnt kor életeszménye előtt. Annak a bulinak már rég vége van.