A Prizma második, magyar műfaji filmmel foglalkozó számának lapszámbemutatója a Sirályban. Résztvevők: Margitházi Beja és Varga Balázs filmesztéták, Orosz Dénes forgatókönyvíró-filmrendező, moderátor: Kotz Laura Zsófia.

A Mozinet felajánlásából öt darab, két személyre szóló jegyet sorsolunk ki az Éhség  premier előtti vetítésére, mely 2010. március 2-án, este 8 órakor kerül megrendezésre a Művész moziban.

Kérdés: hol mutatták be nálunk először az Éhséget?

1. A 40. Magyar Filmszemlén

2. A 2009-es Titanic Filmfesztiválon

3. A 2009-es Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

A válaszokat március 1-ig várjuk a prizmafolyoirat@gmail.com emailcímre.
Steve McQueen filmjéről lásd lentebb.

J. G. Ballard az első ránézésre politikai töltetű írásaiban sem saját politikai nézeteit kívánja valamilyen torz formában közvetíteni, hanem az általa annyira izgalmasnak talált médiatáj (media landscape) problematikus természetét igyekszik feltárni. Az avantgárd sci-fi íróként induló, és világéletében outsider-státuszban vesztegelő Ballard a még a címükben konkrét személyekre utaló novellákban (Tervek Jacqueline Kennedy meggyilkolására, A John Fitzgerald Kennedy elleni merénylet motorversenyként előadva) sem az adott figurák politikai meggyőződésén élcelődik.

A Köszönjük, hogy rágyújtott! és a Juno után egy újabb elegánsan megmunkált darab biztosítja és teszi még kényelmesebbé Jason Reitman helyét a legtehetségesebb, ifjú hollywoodi alkotók díszpáholyában.

Az amerikai avantgarde hatvanas évekbeli aranykorának meghatározó „alműfaja” a lírai kísérleti film (cinepoem) volt, legnagyobb hatású képviselője pedig Brakhage mellett Bruce Baillie (sz.:1931). Baillie meditatív, haiku-jellegű filmverseit szemkápráztató képsorokból építette fel, a brakhage-i nyersanyag-roncsolás helyett inkább egy minimalistább, merengőbb stílust képviselt.

Dyga Zsombor legújabb nagyjátékfilmje nem csak a rendező pályájának, de a magyar film elmúlt évtizedének is sajátos fejleménye. Egyrészt Dyga korábbi tempós vígjátékai (Tesó, Kész cirkusz) után stílust és műfajt váltott, másrészt kevés magyar kamaradráma készült az elmúlt években, amelynek bemutatását ekkora várakozás előzte volna meg, és amelyet ilyen szeretettel fogadott volna nemcsak a közönség, de a kritika is. Az elmúlt években Magyarországon mind a zárt szituációs melodráma, mind pedig az úgynevezett high concept film, ha nem is előzmények nélküli, de legalábbis nem túlságosan divatos, utolsó kiemelkedő példájuk Sas Tamás 2002-es Szerelemtől sújtva című alkotása. Közhelynek számít, hogy az ezen filmtípusokkal szerencsét próbáló rendezők alacsony költségvetéssel, ám annál nagyobb sikerrel kerülhetnek ki a vállalkozásból, ha van egy jó alapötletük, de az is, hogy nehezen találunk a magyar zsánerpalettán a zárt szituációs melodrámánál is kevesebb nézőt vonzó műfajt. Dyga Zsombor háromszereplős, saját forgatókönyvből készített, monokróm színekbe bújtatott kamaradrámája viszont vizuálisan, a történet- és a színészvezetés szempontjából is ékes bizonyítéka annak, hogy ez a fajta filmkészítés még hazánkban sincs halálra ítélve.

Sivár táj, köd, és újra csak köd, és a ködben égre mutató, intő ujjként egy kőoszlop jelöli a Cobweb kastély helyét. A képeket rituális kóruszene kíséri, melynek lírai szövege egy ősi tanításról szól: a gonoszan szerzett hatalomra lesújt a végzet. Az eredeti Macbeth-nek nincs egyértelmű tanító célzata, nincs benne explicit morális kinyilatkoztatás. Kurosawa azonban rájött, hogy a színház sokkal szorosabban kötődik a rituáléhoz, mint a film, és ezért nincs  szüksége Shakespeare-nek, hogy erre egyértelműen utaljon. Vagyis ha Kurosawa metafizikai szempontból is pontos adaptációt szeretne készíteni, hangsúlyosabbá kell tennie a morális dimenziót. A Véres trón azonban korántsem egy egyszerű tandráma, hiszen az emberi társadalom egyik alapvető problematikájával szembesít, a hatalom ontológiailag bűnös természetével.

Oscar-díjra esélyes (és nyert) animációi már nem egyszer voltak az országnak, az idén a nomináltak között mégis egy nem magyar rajzfilmért szurkolhatunk a hazaiaknak kijáró lelkesedéssel, a Kells titka című egészestés ír animációs filmet ugyanis több kisebb ír, belga és francia stúdió mellett nálunk, a Kecskeméti Stúdióban gyártották, ahol a Magyar népmesék közel száz epizódja is készült és járta be a világot a magyar kultúra hírvivőjeként. Az írek nagy becsben tartott középkori nemzeti ereklyéje, a Kells-i kódex keletkezését és a viking hordák portyáit bemutató mesefilm képi világát a kódexilluminációk ihlették, ennek elemzésekor pedig a magyar tévésorozat stilizációja fontos kiindulópont lehet. Míg a Magyar népmesék a népi ornamentális motívumokat és jelképrendszert képzőművészi ihletettséggel keltik életre – amellett hogy e többlet a meseszövés érthetőségét, élvezetét egyáltalán nem zavarja meg –, addig a Kells titka a kilencedik századi kelta kódexlapok elegáns és lendületes kalligráfiáinak, finom rajzolatú, cirkalmas természeti motívumainak, élénk kék, zöld, arany akvarellszíneinek a miliőjébe helyezi egy fiatal szerzetesfiú, Brendan történetét.

Kedves Barátunk!

Ezúton meghívunk második, a magyar műfaji filmmel foglalkozó számunk megjelenésének apropóján rendezett estre, amelyet február 11-én, csütörtökön este 7 órakor a Sirály első emeletén tartunk (VI. ker. Király utca 50.). A hazai zsánerfilm jelenlegi helyzetét és kilátásait körüljáró beszélgetés résztvevői Margitházi Beja, Varga Balázs filmesztéták és Orosz Dénes, Szajki Péter filmrendezők.

Sok szeretettel várunk!
A Prizma szerkesztői

A bodori világ adaptálásának lehetőségét, illetve lehetetlenségét bemutatandó Ferenczi Gábor filmjét hívom segítségül. A már korábban említett adaptációk közül csupán három próbálkozik Bodor világának átmentésével. A másik három film mindössze kiindulópontnak használja a novellákat. Bacsó, Fábri és Buvári filmjének jelentése nem feltétlenül hozható összefüggésbe az eredeti műével. Igaz, Bodor prózáját valóban a nyitottság, a lebegtetés jellemzi, tehát ezeket az interpretációkat sem tekinthetjünk teljes mértékben kizártnak. E filmek azonban önkényesen szűkítik a Bodor által felkínált értelmezési lehetőségeket. Míg Bacsó, Fábri és Buvári csupán kiindulnak Bodorból, és saját világukat, gondolataikat, érzéseiket viszik filmre, addig Gothár, Kamondi és Ferenczi filmje a hűség jegyében fogan. Jelen írás célja annak bemutatása, lehetséges-e a bodori világ hűség jegyében történő, „szó szerinti” képre vitele.