filmelemzés Titanic 2010
Az eddig elsősorban kisfilmjeiről ismert David Lowery első egészestés mozija a legkevésbé sem nézőbarát alkotás: két kisgyermek beveti magát egy elhagyott házba, és ott megpróbálnak saját életteret kialakítani. A St. Nick első harmadából lényegében hiányoznak a dialógusok, hősei szavak nélkül …
filmkritika Titanic 2010
Tim Burton szuperprodukcióját mindössze fél évvel előzte meg Simon Fellows Alice-verziója, ám ez a parafrázis egészen más úton közelíti meg a klasszikus eredetit; míg a burtoni Csodaország teljes egészében a fantasztikumba kalauzol, a Malőr Csodaországban a mindenható DJ figurájától …
animáció filmkritika Titanic 2010
A 9 című egészestés animáció bevezető képkockái alatt hallható mérnöktudóst, aki a film címszereplőjét foltozza épp össze, az élet megmentésének nemes célja vezérli. A film története közvetlenül az emberiséget a Föld színéről végleg leradírozó nagy háború után játszódik: a gyilkos …
filmelemzés skandináv film Titanic 2010
Még a nemzetközi közönség számára elérhető kisszámú munka alapján is kijelenthető, hogy a kortárs skandináv film nem csak a szerzői fronton mutathat fel ígéretes tehetségeket és érett alkotókat, hanem a zsánerfilm területén is számos nívós produkcióval büszkélkedhet. Különösen igaz ez …
animáció filmelemzés Titanic 2010
Wes Andersont furcsa paradoxonnal élve hollywoodi függetlenfilmes rendezőként szokás aposztrofálni, legújabb filmje, A fantasztikus Róka úr pedig ennek a furcsa kettős létnek a bábanimációs manifesztuma.
filmkritika
Képzeljük el, hogy a vietnami háború idején létezett egy titkos hadtest, ahol paranormális képességekkel rendelkező szuperkatonákat képeztek ki, hogy erőszak nélkül fordítsák meg a háború menetét. A láthatatlanná válás, a jövőbe látás vagy az ellenség a puszta tekintettel történő leterítése …
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése