Sepsi László: Az emberek, akik túl sokat tudnak (Hitchcock. Kritikai olvasatok. Pompeji, Szeged, 2010.)

Írta: sepi | 2010.05.13. | nincs hozzászólás
| Továbbiak...
Címkék: könyvkritika

Örömteli hír, hogy immár az Apertúra folyóirat is beszállt az utóbbi években némiképp megélénkült mozgóképpel és vizuális kultúrával foglalkozó hazai szakkönyvkiadásba. [1]A tervezett sorozatot – melynek további darabjai előreláthatólag A hiány alakzatai Marc Vernet-től, illetve egy irodalmi és vizuális narrációval foglalkozó szöveggyűjtemény –  indító Hitchcock-tanulmánykötet kijelöli az Apertúra könyvek helyét a hazai mozgóképes diskurzusban: a mintegy 250 oldalas, ízléses kiállítású kötetben szereplő fordítások – illetve a szerkesztő Füzi Izabella kissé dekoncentrált  bevezetője – potenciális felsőoktatási segédanyagok, melyek nem csupán a szerző életművében, de a különféle filmelméletekben való elmélyedést is elősegíthetik.

A kötet szövegei jól körülhatárolható teoretikus iskolák felől közelítenek Hitchcock életműve vagy egyes filmjei felé: a lacani pszichoanalízis (elsősorban Slavoj Žižek és Mladen Dolar szövegeiben) éppúgy képviselteti magát, mint a feminista (Tania Modleski) vagy a kötetzáró deleuzeiánus (Sam Ishii-Gonzalez) értelmezés. Legyen szó a karteziánus filozófiát a sartre-i egzisztencializmussal és a lacani pszichoanalízissel vegyítő tanulmányról (Miran Božovič) vagy dekonstruktivista kritikáról  (Christopher D. Morris), a kötetben szereplő írások jelentős része Hitchcock önreflektív gesztusain keresztül próbál fogást találni az életművön: mintha a látás és annak metaforái, illetve a nyomozásnak és az események rekonstrukciójának a néző helyzetére utaló jelenléte igazolná a szerző visszatérő motívumokban megnyilvánuló zsenijét. A kötetből kirajzolódó arcél alapján Hitchcock az illúziók, önámítások és ismeretelméleti tévedések szakavatott játékmestere: a hazai szakirodalomban eddig már megjelent, esetenként felülreprezentált szempontok – mint például az életmű a bűnhöz vagy a nőkhöz való viszonya – szerencsés módon csupán jelzésértékűen vannak jelen (elsősorban Modleski Zsarolás-elemzésében), ezáltal a kiadványban szereplő tanulmányok – itthoni viszonyok közötti – újszerűségét is erősítve.

Kellemesen nagy betűtípusa és szokatlanul igényes képanyaga ellenére az Apertúra Hitchcock-kötete korántsem olvasóbarát darab. A már említett bevezető ugyan felvázolja a Hitchcock-recepció legfontosabb irányait, ám kevés támpontot ad az írások értelmezéséhez: teljesen feleslegesen kitér a Tarantino-féle Becstelen brigantykra és a műfajok társadalomban betöltött szerepére, habár a későbbiekben minderről egyáltalán nem esik szó; részletesen elemez egyes filmeket, ám csupán a Hitchcock-életműhöz szolgál igazi bevezetőként – a kötet egészéhez már sokkal kevésbé. A tanulmányok sorrendje szintén nem könnyíti meg a különféle aspektusok és elméleti iskolák közötti eligazodást: az azonos vagy rokon keretteóriákat alkalmazó szövegek – mint Žižek és Dolar Hitchcock McGuffinját és egyéb szimbolikus tárgyait vizsgáló írásai – indokolatlanul távol kerültek egymástól, így ahelyett, hogy az olvasó egységes blokkokban kaphatna képet például a lacani elmélet jelenlegi irányáról, át kell rágnia magát némi narratológián és feminizmuson, hogy eljusson az első szöveg kvázi-folytatásáig. A szövegek időrendi sorrendje ebből a szempontból csupán részlegesen jó választás, ugyanis a sokféle beemelt nézőpontnak köszönhetően éppen a szövegek egymásra-épülése sikkad el. (Innen nézve csupán a kötet első és utolsó fordítása, Žižek átfogó tanulmánya és a kötetzáró Deleuze-értelmezés került igazán jó helyre.)


Habár a kiadvány a kissé furcsán mutató „sorozati(?!) előszó”-val indít, a későbbiekben a suta fordítások és sajtóhibák száma szinte elenyésző.Az elsősorban névelírásokból összeálló hibák inkább a kötet első harmadában jellemzőek, mint Cohen AntiMimesis-ének kétfajta írásmódja [2], Vivian Sobchack, [3] Tex Avery [4]

Az Apertúra figyelemreméltó vállalkozása érdemi folytatását képezi az eddig itthon megjelent – a számos alapszöveg hiánya ellenére  is viszonylag bőséges – Hitchcock-irodalomnak, miközben jó érzékkel válogatott a legfrissebb, de már kanonizált tanulmányok közül, ezáltal nyújtva betekintést a szerzőről kialakult kortárs diskurzusba.[5] Habár egyik tanulmány sem kimondottan könnyű olvasmány, stílusában is nehézkes és önmagán kevéssé túlmutató szöveg – mint Francesco Cassetti némileg túlírt összehasonlító elemzése vagy a szokásos köröket futó feminista értelmezés – alig került be a válogatásba. Így, apró szépséghibái ellenére, az Apertúra könyvek első darabja kötelező vétel mind Hitchcock, mind pedig a filmelméletek iránt érdeklődőknek – néhány hónapra bizonyosan szolgáltat némi emésztenivalót.

  • Bookmark on Delicious
  • Digg this post
  • Recommend on Facebook
  • share via Reddit
  • Share with Stumblers
  • Tweet about it
  • Subscribe to the comments on this post

Hivatkozások:
1.  A tendencia bizonyítékaként lásd a hiánypótló kötetek sorát a Palatinus kiadványaitól a Mozinet harmadik darabjánál tartó sorozatán át a Metropolis holdudvarából nemrégiben kikerült vámpírfilm-műfajtörténetig.↑
2. Anti-Mimesis a 74. és Antimimesis a 75. oldalon↑
3. Sobchak, pp.73↑
4. Tax Avery, pp. 58.↑
5. A legrégebbi szöveg 1992-es, a legfrissebb 2004-es megjelenésű.↑

Related Posts with Thumbnails
Kapcsolódó írások
  • Szalay Dorottya: A felejtés bére – Identitáskeresés és tagadás David Cronenberg filmjeiben (2. rész)
  • Szalay Dorottya: A felejtés bére - Identitáskeresés és tagadás David Cronenberg filmjeiben (1. rész)
  • Szalay Dorottya: A démonizáció stációi (Cronenberg: Pók)
  • Szabó Noémi: ZSÁNERBEN - Amit a műfajokról feltétlenül tudni kell
Címkék: könyvkritika

Nincs hozzászólás

Tartalom

Téma – Erotika és pornográfia

Farkas Gábor: A pornó színeváltozása – Homepornó: narrativitás és interaktivitás
Sepsi László: „To Fuck or Not to Fuck” – Pornó-remake-ek
Linda Williams: Műfaji gyönyörök – Dalbetét és szexbetét – musical és pornó
Kis Kata: Ne félj az obszcéntől! – Catherine Breillat filmes pornókritikája
Lénárt András: Hispán erotika – Meztelenség és pornográfia a spanyol filmművészetben
Nemes Z. Márió: Tapintatlan nekrofília – Holttest és nemiség Jörg Buttgereit Nekromantik-filmjeiben
Tóth Zoltán János: A pornófilm realista esztétikája
Chuck Palahniuk: Utómunka

K2 – Kísérleti és kisjátékfilm

Orosz Anna Ida: Animált danse macabre – Ulrich Gábor animációi
Lichter Péter: A celluloid feszültsége – Peter Tscherkassky filmjei
„Kizsákmányolom a nyersanyagot” – Interjú Peter Tscherkassky osztrák kísérleti filmrendezővel

Kritika

Szalay Dorottya: Vámpírvariációk – Vajdovich Györgyi - Varga Zoltán: A vámpírfilm alakváltozatai
Sepsi László: Horror kezdőknek – Stephen King: Danse Macabre
Jankovics Márton: Monokróm apokalipszis – John Hillcoat: Az út

Képregény

brada: Mocsok

Események

2010. május 6.

Megjelent a Prizma 3-as száma!

2010. február 11. 19:00

Prizma 2 lapszámbemutató a Sirályban

2010. február 6. 14:00

Prizma a Szemlén
  • 18+
  • adaptáció
  • anilogue
  • animáció
  • ANIMATÉKA
  • b-film
  • beszámoló
  • beszélgetés
  • biohorror
  • Cronenberg
  • dialektus
  • DOUBLE FEATURE
  • első szám
  • esemény
  • fantasy
  • felhívás
  • fesztivál
  • film noir
  • filmelemzés
  • filmkritika
  • fordítás
  • HARDCORE
  • horror
  • interjú
  • J. G. Ballard
  • játék
  • KELETI EXPEDÍCIÓ
  • kísérleti film
  • KÍSÉRLETI VETÍTŐ
  • könyvkritika
  • KRITIKAI KÖRPANORÁMA
  • macilány
  • magyar animáció
  • magyar film
  • MONSTER OF THE WEEK
  • műfaji film
  • OFF-SCREEN
  • önreflexió
  • prizma
  • rövidfilm
  • sci-fi
  • skandináv film
  • sorozat
  • szerzőiség
  • televízió
  • titanic 2010
  • tömegfilm

Archívum

  • 2010. szeptember
  • 2010. augusztus
  • 2010. július
  • 2010. június
  • 2010. május
  • 2010. április
  • 2010. március
  • 2010. február
  • 2010. január
  • 2009. december
  • 2009. november
  • 2009. október
  • 2009. szeptember
  • 2009. augusztus
  • 2009. július
  • 2009. június
Avatars by Sterling Adventures


film.hu | Geekblog | Filmvilág | filmpont.hu | Mozinet | http://www.nyitottmuhely.hu/ | Filmtett

| Kulter |

Támogatóink: ELTE BTK HÖK | NKA