Július 30-án, pénteken este 7 órás kezdettel új filmklubot indít a Zöld Holló Egyesület, melynek témája: az egzisztencialista western. A kéthetente pénteken jelentkező vetítéssorozat elsősorban olyan westernfilmeket hívatott felsorakoztatni, amelyek megközelíthetőek az egzisztencialista filozófia és művészetelmélet felől. A filmeket követő beszélgetések során kiemelt szerepet kap az egyén és közösség összeütközésének ábrázolása, illetve a western-hős belső és esszenciális hasadtságának elemzése is.
A nyitó alkalommal Clint Eastwood első western-rendezését, a Fennsíkok csavargóját (1973) tekinthetik meg az érdeklődők. A film után Sepsi László tart előadást.
Cím: Fogasház, Budapest VII. Akácfa utca 51.

A belépés ingyenes !

A részletes programot lásd lentebb.

A mozipénztáraknál aratott sikere ellenére a kritikai konszenzus Nolan filmje körül korántsem egységes. A film bemutatását megelőző víruskampány, amelynek részeként New York-i tűzfalakra festett trompe-l’oeil képekkel, a mobilunkon rejtélyes üzenetekkel („Protect your thoughts!), az interneten különböző ötletes flash-játékokkal, elmegyakorlatokkal és álhonlapokkal, illetve az álmok tudományos kutatásáról szóló, a rendező által készített álinterjúkkal találkozhattunk, miközben a szürreális látványvilágú előzetesek szinte semmit sem árultak el a film történetéről –  vagyis röviden a hatalmas hype, ami jó előre kontextualizálta a filmet, úgy tűnik, egyrészt mozgósította a rajongókat, másrészt kissé elijesztette a kritikusokat. Ezzel együtt jó pár angol nyelvű kritika átolvasása után megállapíthatjuk, hogy több a dicsérő bírálat, azonban a film kritikai fogadtatása bőven elmarad az Avatar ünneplésétől, és számos meghatározó lap kritikusa éles szavakkal kárhoztatja a filmet, összecsapva a rajongókkal és a moziközönség jelentős hányadával.

A kietlen tájak országaként és a fundamentalizmus központjaként ismert Afganisztánról készült a Dialëktus Fesztivál két női rendezőjének alkotása Afgán nők a kormánynál és Esőnemzedék címmel. A „kulturális tekintet” ez esetben a nők különösen hátrányos helyzetére irányul, melyben csak lassú változás várható, ha lesz egyáltalán elmozdulás. Társadalmi kérdésekre érzékeny rétegeket céloznak meg ezek a filmek, különböző mélységben. Míg az Afgán nők a kormánynál belülről hatolt be ebbe a világba, addig az Esőnemzedék kívülről érkezett, s meg is maradt a felszínen.

A legtöbb tömegfilmes zsánerhez hasonlóan a pornó is igen hamar kitermelte a maga emblematikus szériákból kikristályosodó ikonjait, kiknek alakjai – esetenként összeforrva egy-egy sztár imázsával – évtizedeken keresztül egyet jelentettek magával a műfajjal. Ami a kriminek Hercule Poirot és Columbo, az akciófilmnek Piszkos Harry és John McClane, a slashernek pedig Michael Myers és Jason Voorhees, az a pornónak Debbie Benton (Debbie Does Dallas-sorozat), Rocco Siffredi (Rocco hátulról szereti-sorozat) vagy éppen a most tárgyalt Justine Jones. Jelenjenek meg akár mestermunkákban, akár filléres fércművekben, a sorozathősök évtizedeken keresztüli, újabb és újabb megjelenése – vagy éppen eltűnése – mindig a műfaj adott helyzetéről tudósított: így vált a nyolcvanas évek okkult testhorrorjának Pineheadje sokadrangú slasher-ripaccsá az ezredfordulóra (Hellraiser 5-6-7), és így degradálódott szívzabálással terjedő parazitává a kifulladó slasher machetés terminátora is (Péntek 13. IX: Jason Pokolra jut).

Költői pályáját a neoavantgárd oikumenében kezdő Petőcz András a 80-as évek elejétől kezdve alkot – sok más klasszikus műfaj mellett - a poézis határterületeit bejáró, orális-akusztikus és vizuális költeményeket. E két típusú experimentális költészeti műfajt ötvözte a 90-es évek fordulóján két, a Balázs Béla Stúdióban készült filmjében.

Klág Dávid: Az első szám David Cronenberg munkásságáról, a második a magyar műfaji filmről szólt. Miért választottátok most az erotika és pornográfia témáját?

Sepsi László: Már a lap megalapításakor eldöntöttük, hogy szeretnénk egy pornószámot. Ennek legnyilvánvalóbb oka, hogy a témához más filmes szaklap eddig nem nagyon mert hozzányúlni. Ugyan a Filmvilágban voltak pornóval foglalkozó blokkok, de a Prizma harmadik számához fogható mennyiségű és töménységű szakszöveg magyarul még nem jelent meg a témában. Ezt a hiányt akartuk betölteni, és ezzel egy időben minél szélesebb körű párbeszédet gerjeszteni a pornográfia manapság fontos vetületeiről: akár az internetes pornóról, az egészestés hardcore pornófilmről, vagy a keménypornó jelenlétéről a művészfilmes közegben. Ez egy hatalmas és iszonyú gazdag téma, és ahogy a számban szereplő tanulmányok is mutatják, sok különböző közelítésmódot vet fel a műfajelmélettől a feminizmuson át a szerzőiség koncepciójáig.

Duplakritika az év egyik legfontosabb krimijéről Kis Kata és Vízkeleti Dániel tollából.

Négy emblematikus szexfilm minden második pénteken, este 8-kor, a Fogasház vetítőjében.

A PrizmaOnline-on júniusban a film és szakkönyvkritikák mellett szó volt a Twin Peaks rejtvény-dramaturgiájáról, Marilyn Monroe személyiségéről, és Chan-wook Park rövidfilmjeiről. A Prizma harmadik, erotikával és pornográfiával foglalkozó száma még kapható a művészmozikban, és kisebb könyvesboltokban, aminek kapcsán július 9-én, pénteken ingyenes pornó-filmklubot indítunk a Fogasházban, kétheti rendszerességgel. Az első alkalommal a Mély torok (Gerard Damiano, 1972) kerül vetítésre. A részletes program a Prizma folyóirat és a Fogasház honlapján lesz elérhető.

Lars von Trier 2003-as Dogville című filmje, mely recepcióját tekintve sem volt ellentmondásoktól mentes, nem sokkal a bemutató után az európai kortárs színház látókörébe került. A színházi alkotók és kritikusok figyelmét az adaptálás lehetőségére a film erősen szcenikus jellege és minimalista látványvilága hívta fel. Az isten háta mögötti Dogville városában menedéket és közösséget találó Grace (Nicole Kidman) története elsősorban bizonyos társadalmi problémák tematizálásaként kelt életre valódi színházi közegben, mely lényegében véve a teátralizált filmes tér önmagába fordulásaként, a filmet csupán szövegként olvasó műveletként is értelmezhető.