Klág Dávid: Az első szám David Cronenberg munkásságáról, a második a magyar műfaji filmről szólt. Miért választottátok most az erotika és pornográfia témáját?

Sepsi László: Már a lap megalapításakor eldöntöttük, hogy szeretnénk egy pornószámot. Ennek legnyilvánvalóbb oka, hogy a témához más filmes szaklap eddig nem nagyon mert hozzányúlni. Ugyan a Filmvilágban voltak pornóval foglalkozó blokkok, de a Prizma harmadik számához fogható mennyiségű és töménységű szakszöveg magyarul még nem jelent meg a témában. Ezt a hiányt akartuk betölteni, és ezzel egy időben minél szélesebb körű párbeszédet gerjeszteni a pornográfia manapság fontos vetületeiről: akár az internetes pornóról, az egészestés hardcore pornófilmről, vagy a keménypornó jelenlétéről a művészfilmes közegben. Ez egy hatalmas és iszonyú gazdag téma, és ahogy a számban szereplő tanulmányok is mutatják, sok különböző közelítésmódot vet fel a műfajelmélettől a feminizmuson át a szerzőiség koncepciójáig.

KD: Miért van szükség egy olyan tanulmánykötetre, amely a pornográfia tisztába tevését tűzi ki céljául?

Hevesi Krisztina: Pornográfia létezik, és nyilván egy meglévő igényt, szükségletet elégít ki. A szexualitás mint iparág, szolgáltatásaival az egyik legnagyobb rekreációs ágazattá nőtte ki magát (a pornó nagyobb üzlet, mint a futball, a baseball és a kosárlabda együttvéve), tehát mindenképpen egy olyan terület, amiről szükséges beszélni. Ez a szexuálpszichológia szempontjából a  fiatalok miatt fontos kiemelten, lévén kultúránk igen kettős, Janus-arcú viszonyt ápol a vággyal. Egyik oldalról a fiatalok felé való kommunikáció, a szexuális nevelés kimerül a nem kívánt terhességgel, valamint a szexuális úton terjedő betegségekkel való „riogatással” (ami természetesen fontos, azonban nem kizárólag ennyiből áll azért szexualitásunk), míg a másik oldalról azt sugallja (a reklámok, filmek, média által), mintha mindenki tökéletesen tisztában lenne mindennel, fantasztikus szexuális életet élne és nem lennének gátlások. Egy dolgot nem mond el a fiataloknak senki: a dolgok mikéntjét, hogy hogyan adhatnak és kaphatnak örömet a szexualitás által – ami pedig őket a legjobban érdekli. Ezt nekik maguknak kell kitalálniuk, próba-szerencse alapon kísérletezniük, egymás tapasztalataira hallgatniuk vagy utánanézniük. Információs társadalmunkban a fiatalok átlagosan tizenegy éves korukban – leggyakrabban házi feladat készítése közben – rátalálnak az első pornófilmre az interneten. Emlékezhetünk, hogy annak idején a tv-nézéssel kapcsolatban is volt egy hasonló vita a televízió a gyerek fejlődésére gyakorolt hatásáról és a ott közölt információk befogadásáról. Akkor sem az fogalmazódott meg konklúzióként, hogy a televíziózás úgy ahogy van rossz dolog,  azonban nem megfelelő magyarázattal és neveléssel párosulva potenciálisan káros hatása lehet a fejlődő pszichére nézve.

Varró Attila: A filmes újságírás szempontjából ezt a kérdést két oldalról lehet megközelíteni, és a Prizma mind a kettőt reprezentáltra ebben a számban. Az egyik a filmelmélet vagy filmesztétika, a másik a filmkritika területe. Az utóbbival kezdem, az talán egyszerűbb. Nagyon nagy szükség van arra, hogy a pornófilmről mint filmalkotásokról szülessen valamiféle kritikai diskurzus, hiszen tagadhatatlan, hogy rengetegen nézik. Ha a filmkritika arról szól, hogy kapcsolat teremtsen egy műfaj, egy rendező és a nézők között, akkor miért pont az a műfaj marad ki a párbeszédből, ami nagy mennyiségben eljut a közönséghez. Ebből következően nagy igény lenne arra is, hogy ennek a műfajnak a határai között rá tudjunk mutatni az értékes, esetleg művészi célzattal bíró, vagy akár csak egyszerűen jól kivitelezett filmekre. Egy jó akciófilm sem pont attól jó akciófilm, hogy  komoly gondolatok mozognak benne, hanem attól, hogy minőségi módon van kivitelezve vagy hibátlan a dramaturgiája. Ezek pontosan ugyanígy működnek bármilyen más hatásorientált műfajban, a horrorban, a thrillerben és a pornóban is. Tehát a kritika szempontjából a pornóról beszélni nagyon fontos lenne. Egyébként amikor Amerikában a hetvenes évek elején a pornófilmeket moziban kezdték vetíteni, rögtön születtek pornófilmkritikák és a műfajhoz kritikai módon hozzáálló kiadványok, amelyek vállalták, hogy megmondják az adott alkotás értéket, és a csillagok mintájára az írások végén értékelésként egytől ötig terjedő skálán hímvesszőkkel látták el a filmeket. Ez egy teljesen természetes piaci igény. A másik oldalról, a filmesztétika szempontjából talán még fontosabb, hogy a pornófilmről szó legyen, hiszen ez a műfaj olyan speciális helyzetben van, ami a befogadás- és műfajelmélet kontextusában rengeteg tanulsággal járhat. A Prizmában megjelent egy fontos feminista filmelméleti szakíró, Linda Williams több száz oldalas, a hetvenes évek hardcore pornójával foglalkozó nagy bibliájából egy részlet, amely rámutat, hogy ez a műfaj nagyon erős azonosulási együtthatót teremt a nézővel. Gondoljunk csak bele abba, hogy a nézők nagy része számára a pornó az egyetlenegy műfaj, amelyben azt látjuk a vásznon, amit nézőként közben művelünk, persze tisztelet a kivételnek. Viszonylag kevés olyan befogadó van, aki miközben horrorfilmet néz, éppen belez valakit, vagy egy akciófilm közben szétlövi a szomszéd bérházat. Viszont a közönség tekintélyes része számára a pornófilm befogadásának szinte elengedhetetlen része a szexuális tevékenység folytatása. Ez például igen érdekes befogadáselméleti problémákat vet fel. A pornófilm sajátos működésmódja olyat kínál a filmesztétika számára, amiket más műfajok, vagy a komoly, szerzői film nem képes. Itt egy jelentős magyar elméletíró nevét semmiképpen sem szabad kihagyni: Király Jenő a kilencvenes években megjelent Frivol múzsa c. könyvének körülbelül egyharmada a szexszel és pornográfiával foglalkozik, sőt, konkrét filmeket is elemez. Tehát azért szerencsére valamennyi hazai szakirodalom van ebben a témában, ráadásul ez világszinten is rangosnak mondható.

KD: Magyaroszágon az emberek mennyire állnak kritikusan a pornófilmhez? Az interneten ez hogyan jelenik meg?

Farkas Gábor: Igen, az interneten a hetvenes évek amerikai filmes kiadványaira jellemző kritikai attitűd határozottan megjelenik. Sok olyan oldal van, ami kifejezetten a magyar pornóipar állapotával és a filmek minőségével foglalkozik. Néhol az említett, a hímvesszők számával értékelő skálát is használják. Az internet sokkal szabadabb közeg, és szinte maguktól létrejönnek azok a közösségek, amelyek kritizálnak, és teóriákat gyártanak a pornóval kapcsolatban.

HK: Az internetes pornófilmek témájához visszatérve – azt hiszem, aktuálisan az ördög ügyvédjének a szerepét játszom. El szeretném mondani azokat a főbb pszichológiai szempontokat, amelyek a pornó potenciálisan káros hatásait jelentik, elsősorban a még e téren kellő tapasztalattal, tehát a pornófilmekben látott viselkedési formákat kritika nélkül, hiteles irányelvként és modellként elfogadó fiatalok szempontjából nézve. Sok esetben azonban, nem megfelelő használat esetén a párkapcsolatok közé is beékelődhet. Leggyakrabban hangoztatott szempont – s erről egy nagyon jó összefoglaló olvasható a Prizma aktuális számában –, hogy a pornófilm nem a valóságot tükrözi, úgymond hamis képet sugall. Itt sorra vehetjük a „lényegi paraméterek” alapján válogatott, plasztikázott, injekciózott szereplőket, vagy a különböző filmes technikákat (gyors vágások, ráközelítés-zoomolás, megvilágítás stb.) – amik a való, reális (offline) világtól való elszakadást eredményezik. Vizuális túlingerlést nyújtanak – amivel hétköznapi szexuális élményeink nem tudják felvenni a versenyt. A pornográfiát leginkább az különbözteti meg az erotikától, hogy felszólító jelleggel bír, cselekvésre szólít föl. Konkrét, nem kínál metaforát, nem ábrázol, hanem kimondottan viselkedéskiváltó célzattal készül. Ehhez a túlfokozott ingerléshez – a hozzá kapcsolódó autoerotikus tevékenység révén – hozzászokik a szervezet , és a hús-vér kapcsolat által kínált látvány, a párkapcsolat egyre kevéssé válik elegendővé, izgalomkiváltóvá. Itt persze számos – elsősorban neveltetésünkből fakadó – nemi különbséget említhetnénk. Nők esetében a pornó korai szexuális gátlásokat, tabukat oldhat fel, egyes viselkedésformákat elfogadottá, természetesebbé tehet, így akár például a szexuális kommunikáció könnyítése által egy jobb párkapcsolati, szexuális élethez is hozzásegíthet. Férfiak esetében azonban leginkább fordított a hatás, és inkább csökkenti a pár szexuális elégedettséget – a pornófilmek által nyert kielégülések egyre nagyobb mértékben helyettesíthetik a partnert, redukálják a valódi aktusok számát. A pornó világában nem kell udvarolni, nincs teljesítménykényszer, kívánságra váltogatható, változatos szereplők választhatók, gyors és biztos kielégülést kínál. Ha a gyerek vagy a fiatal hozzászokik ehhez az interneten látott plasztik világhoz, ahol nincsenek illatok, izzadságcseppek, lihegések, csak teljesen steril, pattanásmentes, a végletekig kozmetikázott, tökéletes testű és hangosan sikongató hölgyek – s amennyiben az „elrettentő” férfiméretek látványa után el is jut odáig, hogy bele már vágni élete első kalandjába – problémákkal találja szembe magát: valószínűsíthetően nem annyira gyorsan kapható, és nem olyan idomokkal rendelkező lányokkal fog találkozni, akikből ráadásul az internetről ellesett fortélyok sem fognak olyan heves reakciót kiváltani. Tehát az internetes pornográfia által nyert „felvilágosítás” a kudarcot vetíti elő, aminek következményeként a tapasztalatlan fiatal visszatér az internetes pornó „biztos” világába, megreked benne, elszakítva az átélhető valódi erotikától. Én elsősorban, nagy vonalakban a pornográfiának ezeket a veszélyeit foglalnám össze a nem megfelelő, főképp túlzott (ld. internetes szexuális addikció) használata esetében.

FG: Alapvetően egyetértek, de meg szeretném jegyezni, hogy a web2-es pornó meg szeretné dönteni ennek a steril pornóvilágnak a dominanciáját, hiszen számos oldalon a felhasználók feltölthetik a saját pornográf tartalmú mozgóképeiket. Ezeknek a videómegosztóknak az a lényege, hogy nem gépemberek szexelnek, hanem teljesen hétköznapi párok, vagy legalábbis ezt szeretnék elhitetni a nézővel. Ezekben a videókban semmilyen nagy attrakció nem történik, ennél fontosabb valamifajta realitásérzet megteremtése, és ezzel az azonosulás növelése.

VA: Néhány szó kicserélésével ennek a pornóellenes kritikának a fő érvei igazak lesznek általában a hollywoodi tömegfilmre is. Az életnek rengeteg olyan területe van, ami kudarcélményekkel jár, és épp azért járunk moziba, hogy ezeknek a helyzeteknek a pozitív verzióit lássuk. Például egy romantikus film is a néző azt látja, hogy az emberi kapcsolatoktól pozitív megerősítést kapnak a szereplők, és a szerelmesek a történet végén egymásra találnak a naplementében. Minden műfajnak az a lényege, hogy egy nem létező, irreális világot mutasson fel a saját problémákkal teli világunk  helyett. A moziban újra meg újra ezt a pozitív élményt kapjuk meg. El tudok képzelni egy olyan – talán inkább női – pácienst is, akiről megállapítható lenne, hogy romantikus film-függő, és azért nem képes valódi kapcsolatokra, mert ebben a Danielle Steel-világban szocializálódik. Úgy gondolja, hogy ha a szobába lépő férfi nem egy fehér lovon ül, és nem milliárdos, akkor már nem lehet megfelelő. Tehát ez valahol benne van magában a tömegfilmben.

HK: Ugyanakkor a romantikus film nem kínál szexuális kielégülést, míg a pornófilm igen. S egy szexuális aktivitást leginkább egy másik szexuális aktivitással lehet helyettesíteni, felcserélni. A pornófilmnézés elsősorban magányos tevékenység, ezért képes a nézőjét elidegeníteni a párkapcsolatától. „Függővé tett az irrealitás. Szenvedélyünk lehetetlené tett a valódi szerelemre” – ahogy a „szexaholisták” vallják, a fantázia tönkretette a valóságot. Ez az irrealitás elszakíthatja a személyt a hús-vér szerelemtől és képtelenné teheti az alacsonyabb ingerszintet jelentő párkapcsolati intimitásra. Elsősorban a férfiak szexuális életében kiemelt jelentőségű a látvány, így a pornófilm által nyújtott vizuális túlingerlés némiképp analóg a vibrátor veszélyével: helyettesítheti a partnert, hozzászokás esetén pedig a partner által nyújtott inger kevéssé válhat (a férfi nem tudja azt a „rezgésszámot” produkálni).

KD: Visszatérve a filmnézési szokásokhoz: a filmelmélet már kötelező gimnáziumi tananyag, lehetséges megtanítani a tudatos pornófilmnézést is akár a középiskolában?

HK: Igen, a filmnézést is meg kell tanulni. De az lenne a jó, ha a pornófilmek nem tökéletes szexisteneket ábrázolnának (vagy legalább is ezt sugallnák), valamint nem csupán a test használati jellegét közvetítenék, hanem a szexualitást a maga realitásában, intimitásában mutatnák be.

FG: Azt mondod, hogy van egy normális szexualitás, amit a filmeknek közvetítenie kellene?

HK: Igen, valamint, hogy nézőként meg kell tanulnunk, hogyan álljunk a pornófilmekhez. A pornót számos csatornán közvetíti felénk a kultúra, jelen van mindennapjainkban – akár akarjuk, akár nem. A struccpolitika nem megoldás. Kell beszélni róla, kellenek az ilyen vitafórumok, hogy több aspektusból, úgymond interdiszciplinárisan lássuk és láttassuk. Egyik legfontosabb szempont pedig, hogy amennyiben tehát van és létezik, tanuljuk meg „helyén kezelni”, hogy pozitív funkcióját érhesse el és potenciálisan segítse a párkapcsolatokat, és ne kiszakítson belőlük. Persze ez az igény nem csak a pornófilmekkel szemben érvényes, hiszen kimutatható, hogy húsz perc tévénézés után a nézők jelentős hányadának önértékelése a média által közvetített férfi- és nőideálnak köszönhetően csökken – ami szintén leképződik saját szexuális énképünkben, így intim viszonyainkban is. Nem kell tehát feltétlenül direkt, nyílt szexualitást bemutatnia egy jelenetnek ahhoz, hogy szexuálisan illetve szexuális életünkre hatást gyakoroljon. 2007-ben például Angliában hoztak egy rendeletet, amely szerint a nyílt pornográfiát nem tartalmazó filmek közül is pornóindexre kell kerülniük azoknak, amelyek a film történetétől leválasztva – az arra fogékony (parafil, perverz) néző szexuális kielégülését célozva – sérülést, erőszakot vagy holttesttel való közösülést ábrázolnak, illetve sejtetnek: mint amilyenek a csonkítás képei a Fűrészből vagy a fulladásos jelenetek a Kötélből. Ennek indokaként Angliában több olyan gyilkosság szolgált, amelyben az elkövetők által letöltött pornográf anyagok összefüggésben álltak a kéjgyilkosságok módjával, ritualizált részleteivel, illetve még annak hatása alatt állva követték el. Fontos kritérium tehát, hogy a horror- vagy pornófilmek hogyan ábrázolják az ilyen tartalmakat: a történetbe ágyazva, annak részeként, vagy egyfajta függelékként, kimondottan szexuális felszólító-jelleggel.

SL: Persze kérdés, hogy az ilyen esetekért a filmek mennyiben tehetők felelőssé, és valóban szükséges-e betiltani őket azért, mert valaki kiugrott az ablakon, amit adott esetben a film nélkül is megtett volna. Havonta van egy ilyen eset, amiről az Index címlapon hoz le, de ez a több millió nézőhöz mérve minimálisnak mondható arány.

HK: Igen, ez némiképp rárímel az agresszió tévés ábrázolásáról szóló vitára: az ott látott erőszak segít levezetni vagy tompítani a néző eleve meglévő agresszióját, vagy pedig éppen ellenkezőleg, deszenzitizál, természetessé teszi az agresszív megoldásokat, és így a való életben is több agresszív aktust eredményez. Ugyanez a kérdés a pornográfiával szemben is felmerül: az olyan típusú parafíliákat (perverziókat) segíti vajon elfogadható módon levezetni, amelyeknek a társadalomban való kiélése súlyos következményekkel járna – vagy pedig éppen új, korábban nem létező igényeket ébreszt. Sajnos az internetes addikció törvényszerűségei szerint ez utóbbi hatás látszik valószínűbbnek: egyre erősebb, szélsőségesebb ingerlés szükségeltetik a vágy és a kielégülés ugyanazon szintjének eléréséhez, egyre változatosabb fantáziákat igényelve.

KD: Valójában ez, ahogy már elhangzott, a többi tömegfilmes zsánerről is elmondható. Attila, te hogyan határoznád meg a pornográfiát?

VA: Valóban van egy jogi definíciója a pornográfiának, amely felsorolja azokat a kritériumokat, amelyektől XXX-es kategóriába sorolandó a film. Ennek az is része, hogy a filmben a szexualitás ábrázolása a vágy kielégítésének céljából történik-e. A pornófilmek ez a jogi definíciója nagyon szépen lekövethető az elmúlt harminc év pornófilmtermésén. Ahhoz a kérdéshez pedig, hogy vajon az adott film felelős-e a bűntények elkövetéséért, hozzátenném, hogy ennek két oldala van. Az akciófilmeket éppen az erőszak bagatellizálásáért szokták megróni a cenzorok, hiszen annyit látunk, hogy valaki egy hatalmas gépfegyverrel lelövi a másikat, aki egyszerűen összeesik. A horrorfilmek viszont éppen azt mutatják be, és a cenzúra ezt is kritizálja, hogy milyen durva hatással van az erőszak az emberi testre. Míg tehát az erőszakábrázolás kapcsán ez a kétirányú megközelítés létezik, a pornófilmek kapcsán ugyanez még nem alakult ki.

KD: Vajon mit jelezhet az, hogy egyre több művészfilmben jelenik meg a pornográfia?

VA: Nemrég járt Magyarországon egy rangos brit filmelméleti folyóirat, a Sight & Sound főszerkesztője, akivel volt egy beszélgetés a Titanic Filmfesztivál keretei között a lapban megjelent filmlistáról, ami az aktuális trendekre, a művészfilmben jelen lévő friss témákra és vonulatokra kívánt rámutatni. Ezen a beszélgetésen megfogalmazódott, hogy ez a lista nagyon érdekes, de az derül ki belőle, hogy semmi olyan motívum nem határozható meg a kortárs filmművészetben, ami ne lett volna már meg a kétezres évek előtt is. Viszont két jelenségről nem írt a Sight & Sound és ez a sok-sok okos filmelméletíró, ami viszont kifejezetten az elmúlt tíz év újdonsága. Az egyik a digitális technika elterjedése, a másik pedig a keménypornó térhódítása a mozifilmekben. Most már nem csak akkor láthatunk explicit pornográf képsorokat, ha pornófilmet nézünk. Amikor ezt a beszélgetésen felvetettük a főszerkesztőnek, annyit válaszolt, hogy valóban volt egy-két ilyen kezdeményezés, de ez azóta megszűnt. Tehát valaki, aki a tűzvonalban van, ráadásul abban az országban, ahol például a 9 dal c. film is készült, és a műfajnak erős hagyománya van, nem veszi tudomásul ezt a jelenséget. Ezzel persze nem válaszoltam az eredeti kérdésre, csak azt akartam jelezni, hogy ez egy nagyon érdekes probléma. Az elmúlt tíz év fölmutatott egy egészen új hozzáállást a filmművészet részéről ebből a szempontból, amit sokan nem akarnak észrevenni. De egyébként az én válaszom erre a kérdésre nem lesz túl elegáns. Szerintem bizonyos filmművészek úgy gondolkodnak, hogy a piac nagyon fontos szempont. Érdemes megnézni, hogy kik azok az alkotók, akiknek a neve felmerül a „művészpornó” kapcsán. Például Lars von Trier, finoman fogalmazva, meglehetősen piactudatosan készíti a saját szerzői, művészi, önkifejező alkotásait.

SL: Nem tudom, mennyire értesz egyet, de szerintem ezek a rendezők végül is csak azt fokozták, ami már a hatvanas és hetvenes években megtörtént. A hardcore betörése a filmművészetbe nem annyira új dolog.

VA: Nem értek egyet, ebben szerintem egyértelműen átléptünk egy határt a közelmúltban.

SL: De ez ugyanannak a határnak a mai megfelelője, amit mondjuk a Salóval átlépett Pasolini. Csak a határokat tágították, ugyanúgy, ahogy például a Dogma-mozgalom is a korábbi realista törekvések folytatásának tekinthető.

VA: A pornófilmes látványelemek, egy behatolás vagy ejakuláció ábrázolása nem volt része a hatvanas és hetvenes évek filmművészetének. Ebből a szempontból a Salo sem jó példa.

SL: De például valószínűleg Az érzékek birodalmának rendezőjét is ugyanaz a piacérzékenység vezérelte, ami Lars von Triert, és ez biztosította a film népszerűségét is.

VA: Az érzékek birodalma valóban nagyon jó példa, viszont teljesen példa nélküli. Én nem tudnék az Oshimán kívül még egy ilyen rendezőt mondani.

SL: Ott van például Bertolucci Utolsó tangó Párizsban c. filmje.

VA: Nincs benne semmiféle pornográf elem, nincs behatolás sem.

SL: De a szex ábrázolásának logikája ugyanaz.

VA: Az teljesen mindegy. Az elmúlt bő tíz évben megszaporodtak az olyan moziban vetített művészfilmek, amelyek konkrétan és grafikusan ábrázolják az ejakulációt. Ilyen nem volt régebben, kivéve Oshima filmjét. Itt egyértelműen van egy váltás, még ha kis különbségnek tűnik is. A kamerának csak egy kicsit kell arrébb mennie, de ez pont elég ahhoz, hogy áthágjunk egy tabut, amit nem hágtak át a hetvenes évek művészfilmjeiben. Most viszont ez szinte rendszeres, és ráadásul prominens alkotók mozifilmjeiben történik. A hatvanas években volt egy olyan ötlet, hogy Hollywood készítse el az első pornófilmjét, amelyben rendes hollywoodi filmsztárok élesben szeretkeznek egymással és látjuk a genitáliákat. Ez az igény már a hatvanas években megjelenik, és ahogy te is mondod, már a megjelenése is nagyon sokat elárul. A tervet Kubrick akarta megvalósítani, meg is írta a forgatókönyvet, majd két éven keresztül próbálta a filmhez megtalálni azokat a sztárokat, akik ezt hajlandóak bevállalni, de ez akkor nem sikerült neki. Most viszont szerintem olyan korban vagyunk, amelyben ez talán már holnapután összejöhet. Bármikor itt lehet az a pillanat, amikor egy filmben megláthatjuk Nicole Kidman genitáliáját. Ez húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, ahogy az is, hogy az úgynevezett művész, vagy komoly film a keménypornó ábrázolásmódját alkalmazza.