Linda Williams a kortárs műfajelmélet egyik meghatározó alakja, a University of Colorado filmtudományi intézetének professzora, a Hard Core: Power, Pleasure and the Frenzy of the Visible című alapmű szerzője. Fontosabb kutatási területei: a pornófilm és a melodráma történeti, illetve műfajelméleti kérdései. Az alábbi villáminterjúban a Prizma a műfaj jelenlegi állapotáról és bizonyos sajátosságairól kérdezte a szerzőt.

Prizma: Mi lehet az oka annak a jelenségnek, hogy egyes szerzői filmes alkotók, mint például Thomas Winterbottom (9 dal) vagy Lars von Trier (Antikrisztus), bizonyos frissebb munkáiban egyre több pornófilmes elem fedezhető fel?
Linda Williams: Szerintem ennek egyszerűen az az oka, hogy egy olyan fiatalabb szerzői filmes generáció dolgozik manapság, amely számára a pornó műfaja mindig is könnyen hozzáférhető volt. A korábbi generációk alkotói esetében a műfaj korántsem volt olyan jól ismert és széles körben elfogadott, mint napjainkban.

Prizma: Milyen műfajokkal szeret a pornó szimbiózisba lépni, és mivel magyarázható ez a keveredés?
Linda Williams: A pornó egyfelől a horrorral szokott kapcsolatba lépni, és ilyenkor az „obszcenitást” a gore-elemek megjelenítése képviseli. A pornó másfelől a melodrámával is szimbiózisba léphet, és az obszcenitás ez esetben az érzelmi felfokozottságban érhető tetten. Persze mindehhez hozzátenném, hogy a pornó a musicallel is párhuzamba állítható, többek között a megkoreografált ritmikus testmozgások kapcsán.

Prizma: Miért olyan hasonló a rövid, néma pornófilmek és a rövid, internetre készült pornószkeccsek dramaturgiája?
Linda Williams: Jó kérdés. Ez utóbbiak esetében tulajdonképpen visszatérést láthatunk az amatőrök nyers egyszerűségéhez – ezek a filmek csak a lényeget mutatják meg, semmi mást.

Prizma: Hogyan viszonyulnak egymáshoz a rövid (gyakran amatőr) pornószekvenciák és a játékfilm-hosszúságú pornók (például funkciójukat és közönségüket tekintve, illetve a készítőik műfajhoz és a filmkészítéshez való hozzáállásában)?
Linda Williams: Mindkét típus elsődleges célja „a lényeg” megmutatása. „A lényeg” a szex öröme, „a láthatóság hajszolása”, a gyönyör kendőzetlen ábrázolása. Persze erről könnyebb beszélni, mint igazán hatásosan megvalósítani.

Prizma: A mainstream pornó szempontjából milyen következményekkel járhat a webalapú niche-pornó egyre erőteljesebb térhódítása?
Linda Williams: A régi időkben egy pornográf film várhatóan egészen különféle szexuális aktustípusokat ábrázolt, amolyan svédasztalt kínált az adott kontextusban, legyen szó hetero- vagy homoszexuális tartalomról. Az internet sajátos természetének köszönhetően manapság azt látjuk, hogy a weben számtalan kategória közül választhatunk, így nem egyszer egészen egyedi fétisfajtákkal is találkozunk. Míg korábban a mozis és a videós pornó vállalta a feladatot, hogy a különféle aktustípusok bemutatásával kiszolgálja a közönség igényeit, napjainkban az internet tölti be ezt a funkciót – igaz, egy adott fétis megválasztása bizonyos értelemben (a befogadás idejére) korlátot is jelent a néző számára. Ebből a szempontból amolyan paradoxonnal szembesülünk: az internet elképesztő választékot kínál, svédasztal helyett azonban inkább egymástól elszigetelt csatornákról beszélhetünk.

Prizma: Hogyan és miért alakultak ki a máig divatos sztereotip szerepek a pornóban? Mennyiben értelmezhetők a sztereotip szerepek a pornóban gender-túlzásokként („gender-hyperboles”)?
Linda Williams: A „gender-túlzások” találó elnevezésnek tűnik a szóban forgó sztereotípiákra (ilyen például az extra hosszú péniszű csődör és a bögyös szőke figurája, stb.). Ezek a túlzások már régóta jelen vannak a műfajban, bár azért nem a kezdetektől fogva. A hosszú pénisz például nem volt különösebben fontos a stag-filmek számára az 1910-es évektől a ’60-as évekig, ahogy a nagy mellek sem. A kora ’70-es évekbeli női pornósztárok pedig viszonylag szerény méretű mellekkel rendelkeztek, gondoljunk mondjuk Marilyn Chambersre vagy Linda Lovelace-re. Személy szerint nagyon sajnáltam, hogy Chambers a ’90-es évek eleji visszatérése előtt átesett egy mellnagyobbításon. Visszatérve a kérdésre, a fent említett túlzások, már ami a nőket illeti, inkább csak a ’70-es évek végétől, illetve a ’80-as évek elejétől terjedtek el igazán.

Prizma: Milyen jellegű és erősségű (kölcsön-)hatások állnak fenn a melegpornó és az alapvetően heteroszexuális közönségnek szánt pornó között?
Linda Williams: A pornográfia két nagyon eltérő közegéről beszélünk, igaz, abszolút tudatában vannak egymás létezésének és a különféle konvencióknak. A money shot konvenciója például mindkettő esetében rendkívül erős. Ehhez kapcsolódóan viszont van egy nagyon izgalmas kivétel, amikor a money shotok csakis azért hiányoznak az adott filmből, mert az elképzelés szerint a külső ejakuláció leszámolna a vírusfertőzés lehetőségével. Erről bővebben Tim Dean ír az Unlimited Intimacy: Reflections on the Subculture of Barebacking című könyvében. Szerintem egyébként a melegpornó egyre népszerűbb a heteroszexuális nők körében. Ennek számos oka lehet: a melegpornók esztétikai szempontból gyakran érdekesebbek (néha egészen közel kerülnek a művészfilmhez), ráadásul az ilyen típusú filmek esetében a női nézők számára nem merül fel a férfi/női hatalmi viszonyok problémája. Általánosságban mindenesetre annyit mondhatunk, hogy a melegpornó szuverén közeg, alapvetően a meleg férfi nézők birodalma. A nők a melegpornókban nem játszanak fontos szerepet. Ez zavarba is ejt bizonyos feministákat, akik a műfaj meghatározását a nők kizsákmányolása felől közelítik meg.

Prizma: Hogyan hozható összefüggésbe a pornó a camp-esztétikával?
Linda Williams: A műfaj állítólagos igénytelensége és rendkívüli mértékű konvencionalitása (gondoljunk például a musicalszerű konvenciókra) jól látható érintkezési pontot jelöl a camp-esztétikával.

Prizma: Hogyan változott (ha változott) a pornó társadalmi státusza és funkciója az elmúlt egy-két évtizedben?
Linda Williams: A pornó bizonyos értelemben mindig is a szexuális nevelés egy formájaként funkcionált. Kétségkívül ez volt a funkciója a 16. században alkotó költő, Ludovico Ariosto erotikus tartalmú versei esetében is, amiket illusztrációkkal adtak ki. Ez pedig nem változott. Átalakulásról inkább a műfaj hozzáférhetősége kapcsán beszélhetünk – a nyugati kultúrákban sokkal erőteljesebb lett a pornográfia úgynevezett „láthatósága”. Nem arról van szó, hogy a műfaj az idők során nagyobb megbecsülésre tett szert, hanem arról, hogy a pornófilmek jóval elterjedtebbé váltak. Így vagy úgy, de manapság mindenki látott már pornót. Egyre kevesebb ember háborodik fel a pornográf tartalmak láttán. A pornó már nincs elrejtve, mint valamilyen műtárgy egy múzeumban, az interneten pillanatok alatt hozzáférhető. Vagyis a pornó láthatóvá vált.