djm5

magazin

PrizmaOnline/július-augusztus

PRIZMA

2010/09/06

A nyáron a Prizma Online-on többek között szó volt az Eredetről, Az emberi százlábúról, Petőcz András BBS-ben készült verses filmjeiről, Anger Zsolt Dogville-adaptációjáról, a thai animációról és A tetovált lányról. A májusban boltokba került, erotikával és pornográfiával foglalkozó Prizma-számhoz kapcsolódik a lapbemutatón elhangzott kerekasztal-beszélgetés szerkesztett változata, a Linda Williamsszel készített email-interjú, és a nemrég indított HARDCORE-rovat. A Prizma következő, Jim Jarmusch-sal foglalkozó száma szeptemberben jelenik meg.

CHRISTOPHER NOLAN
Kritikai körpanoráma – Eredet (szerkesztette és fordította: Pálos Máté)
„Az Eredet kritikai fogadtatása bőven elmarad az Avatar ünneplésétől, és számos meghatározó lap kritikusa éles szavakkal kárhoztatja a filmet, összecsapva a rajongókkal és a moziközönség jelentős hányadával. A rendező tökéletes trükkje, amely nem csak a promóciót, hanem magát a filmet is párbeszédgerjesztő intermediális médiahekknek értelmezi, sikeres volt: az Eredet meghökkentő látványelemeiről és a narratív puzzle darabjainak összeilleszthetőségéről nézőnek és kritikusnak egyaránt – mindegy, hogy milyen előjellel, de – beszélnie kell.”

Roboz Gábor: A bűvész-művész produkciója – A tökéletes trükk regény- és filmváltozata
„A tökéletes trükk említésekor viszonylag ritkán szokás igazán kidomborítani a tényt, hogy Christopher Nolan filmje Christopher Priest azonos című regényének adaptációja, holott a moziverzió rengeteget köszönhet a forrásműnek, ráadásul a két alkotó között még szellemi rokonságról is beszélhetünk. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy a brit-amerikai rendező és a brit író ezer szállal kapcsolódik egymáshoz, kiegyensúlyozott tempóval formált életművükben több érintkezési pont is felfedezhető.”

PORNÓ
A pornó színeváltozása
Kerekasztalbeszélgetés a Prizma erotikával és pornográfiával foglalkozó száma kapcsán Hevesi Krisztina, Varró Attila, Farkas Gábor és Sepsi László részvételével.

A láthatóvá vált műfaj – A Prizma interjúja Linda Williamsszel (fordította: Roboz Gábor)
„Így vagy úgy, de manapság mindenki látott már pornót. Egyre kevesebb ember háborodik fel a pornográf tartalmak láttán. A pornó már nincs elrejtve, mint valamilyen műtárgy egy múzeumban, az interneten pillanatok alatt hozzáférhető.” – mondja Linda Williams, a kortárs műfajelmélet egyik meghatározó alakja, a University of Colorado filmtudományi intézetének professzora.

Sepsi László: Az ördög a részletekben – A Devil in Miss Jones-sorozat (HARDCORE 2.)
„A legtöbb tömegfilmes zsánerhez hasonlóan a pornó is igen hamar kitermelte a maga emblematikus szériákból kikristályosodó ikonjait, kiknek alakjai – esetenként összeforrva egy-egy sztár imázsával – évtizedeken keresztül egyet jelentettek magával a műfajjal. Ami a kriminek Columbo, az akciófilmnek Piszkos Harry, a slashernek pedig Michael Myers, az a pornónak Rocco Siffredi vagy éppen a most tárgyalt Justine Jones.”

ÚJ HÚS – HORROR
Sepsi László: A világ legszebb kisbabája – Paul Solet: Grace/Eduardo Rodriguez: Daughter (DOUBLE FEATURE 8. )
„Legyen szó az áldott állapot kilenc hónapos időszakáról vagy a gyermek és anya között kialakult későbbi kötődésről, az ezt tematizáló horrorfilmeket csaknem minden esetben az értetlen férfitekintet határozza meg, melyen keresztül a születés maga a legvéresebb borzalom (A betolakodó), az anyai ösztön kontrollálhatatlan őrület (Porontyok, Vinyan – Az elveszett lelkek), a családi kötelék pedig a lehető legfullasztóbb béklyó, amelyből csak a téboly jelenthet kiutat (Radírfej).”

Csiger Ádám: Új hús hollandosan – Tom Six: The Human Centipede
„Az emberi százlábú jól példázza, hogy ami „beteg”, az még a legelemibb szinten sem szükségszerűen érdekes: én egyedül azt találtam felkavarónak a filmben, hogy rendezője mennyire lenézi választott zsánerét.”

THAI ANIMÁCIÓ
Megyeri Dániel: Az elefántok nem felejtenek? – Kompin Kemgumnird: Khan Kluay (KELETI EXPEDÍCIÓ 4.)
„A Khan Kluay képében elkészült a thai filmipar első ízben megtérülő animációs terméke. 2006-ban ez volt a legnagyobb kasszasiker Thaiföldön, 2008-ban The Blue Elephant címen még az Egyesült Államokba is eljutott (még ha „csupán” a videotékák polcaira is), míg az indiaiaknál Jumbóként vetítették.”

KÍSÉRLETI FILM
Kele Fodor Ákos: Erotipográf – Petőcz András BBS-ben készült verses filmjei (OFF-SCREEN 7.)
„Költői pályáját a neoavantgárd oikumenében kezdő Petőcz András a 80-as évek elejétől kezdve alkot a poézis határterületeit bejáró, orális-akusztikus és vizuális költeményeket. E két típusú experimentális költészeti műfajt ötvözte két, a 90-es évek fordulóján készült filmjében.”

Lichter Péter: Életre kelt fényképek – Peter Hutton (KÍSÉRLETI VETÍTŐ 8.)
„Az amerikai avantgárd fiatalabb generációjához tartozó Peter Hutton (1944-) teljesen egységes és egységességében egyedi életművet hozott létre. Filmjei a dokumentumfilm és a lírai montázsfilm határterületén helyezkednek el.”

DOKUKRITIKA
Argejó Éva: Muzulmán nők életreceptjei – Sahraa Karimi: Afgán nők a kormánynál/Shahisavandi Niloufar: Esőnemzedék
„A kietlen tájak országaként és a fundamentalizmus központjaként ismert Afganisztánról készült a Dialëktus Fesztivál két női rendezőjének alkotása. A „kulturális tekintet” ez esetben a nők különösen hátrányos helyzetére irányul. Társadalmi kérdésekre érzékeny rétegeket céloznak meg ezek a filmek, különböző mélységben. Míg az Afgán nők a kormánynál belülről hatolt be ebbe a világba, addig az Esőnemzedék kívülről érkezett, s meg is maradt a felszínen.”

Kiss Dorottya: Doku-kém-film – Papp Gábor Zsigmond: Kémek a porfészekben
„Szórakoztató elbeszélésmód és rideg realitás. Ez jellemzi a Kémek a porfészekben című Papp Gábor Zsigmond-filmet, melyet a 2009-es Filmszemle dokumentumfilm kategória megosztott fődíjával tüntettek ki.”

FILM/SZÍNHÁZ
Krupa Zsófia: Mindenáron taní-tani – Anger Zsolt Dogville-adaptációja a Bárkában
„Trier filmje egy apropószerűen felhasznált, formálható szöveggé válik. Nekünk pedig muszáj értenünk a hangos szóból, mert Anger rendezése nem enged más interpretációt, mint hogy társadalmunk súlyos toleranciatréningre és felpofozásra szorul.”

CANNES
Nick Roddick: Éves zarándoklat – Cannes (fordította: Kovács Kata)

„Ha Hollywood a mozigyár, akkor Cannes a mozi katedrálisa, rituálékkal és hagyománnyal átitatott építmény, az emelkedettség és a banalitás színtere egyszerre.”

KRITIKA
Kovács Patrik: Túlélésből jeles – Neil Marshall: A kilencedik légió
„Hibái dacára A kilencedik légió a szórakoztató adrenalinbombák sorát gyarapítja. Marshall ismét erőszakos műfajkevercset hozott létre, amelyben a néző zsigerein áthatoló feszültségé és a borzalmas halálnemeké a főszerep.”

Szabó Noémi: Fantáziátlanul – Jon Turteltaub: A varázslótanonc
„Sokat segíthetett volna a filmen egy értékesnek tekinthető gondolat, legyen bármilyen slendrián a kivitelezés. Ennek a filmnek az elkészítése egyetlen szempontból volt hasznos: bizonyítékot szolgáltat arra, hogy még a tömegfilmgyártásban való gyakorlat és tapasztalat, valamint az ismerős csengésű nevek megvásárlása sem jelent feltétlen sikert, ha az alkotók az igényességre való törekvés helyett bejáratott kliséikben bízva majdani gázsijukat számolgatják.”

Szolcsányi Ákos: Hogy néz (ki) az ember – Juan José Campanella: El secreto de sus ojos
„Első randira nem ajánlanám A szemeik titkát, de évfordulóra nehezen tudnék jobbat mondani – egy ismerkedést megakaszthat, mert nagyon sűrűn mutat, mond (csinál) nagyon sokat, de az emberi kapcsolatok potenciális rangját nehezen felejthetően húzza alá.”

Pároskritika – Niels Arden Oplev: A tetovált lány
Vízkeleti Dániel: A lány, aki túl sokat tud
„Már egy kibogozandó, félévszázados rejtély, egy botrányhős tényfeltáró újságíró és a jó rendezés is elég lenne egy bűnügyi film sikeréhez, ám A tetovált lány legfőbb különlegességét a főszereplő adja: az eddig televíziós munkáiról ismert Niels Arden Oplev filmjében Salander figurája a legérdekesebb talány.”

Kis Kata: Ponyvaóriás
A tetovált lány mint thriller a melodramatikus végjátékig remekül működik, ráadásul ugyaneddig a pontig forradalmian új női szuperhőst működtet.”

Címkék: ,

Nézz bele!
Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona
he140.50993.48.tif

AJÁNLÓ

48-cowboybebop_super

magazin

where_the_wild_things_are03

magazin

Fusion TIFF File

magazin

sonsofleemarvin3

magazin

pal6

magazin

deept

magazin

caligari

magazin

Photo of Megan Fox

ESSZÉ

DD

LISTA

home-alone-650x366

AJÁNLÓ

korsz

HÍREK

korsz

HÍREK

moonrise

HÍREK

classic-batman-logo

HÍREK

Jarmusch0001

HÍREK

batmanborító

Prizma 9

bark

HÍREK

lap

HÍREK

twinpeaks_bird

HÍREK

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu