A korábban csak színészként tevékenykedő  Ben Affleck társ-forgatókönyvíróként először 1997-ben, a Good Will Huntinggal tette próbára tehetségét – majd tizenhárom évvel ezelőtt útnak indított motívumai az általa rendezett két nagyjátékfilmbe is bekerültek, és mára szinte szerzői kézjegyek kisebb halmazába rendeződtek. Helyszínválasztás tekintetében Affleck látszólag rendíthetetlen hűséget tanúsít Boston iránt, amely központi figurák, konfliktusok, tematikai jellegzetességek szempontjából is meghatározó szerepet tölt be. Hősei minden esetben fiatal, külvárosi figurák, akik előbb-utóbb döntéshelyzetbe kerülnek, és valamiféle erkölcsi vagy a saját sorsuk szempontjából meghatározó állásfoglalásra kényszerülnek. Amíg a Good Will Hunting és a legutóbbi opusz, a Tolvajok városa esetében a fiatal főhősnek döntenie kell arról, hajlandó-e a legjobbat kihozni magából és kitörni megszokott, külvárosi környezetéből, amelyhez gyermekkori kötelékek, erős bandaszellem is fűzik,addig a  Hideg nyomon központi figurájának egy másik ember sorsával kapcsolatban kell súlyos, morális döntést hoznia. Az utóbbi két film esetében Affleck csupán rendezőként és forgatókönyvíróként működött közre, de alapanyagként mindkét mű tökéletes összhangban áll a sokoldalú alkotó saját motívumrendszerével, legyen szó a szintén „bostonhű” és gyakran kis közösségek viszonyrendszerét felvázoló bűnügyi regényíró Dennis Lehane (Hideg nyomon, Titokzatos folyó), vagy az ugyancsak sok szálat és a bűnös külvárost középpontba állító Chuck Hogan (Prince of Thieves) művéről.

A történet főhőse Doug MacRay tősgyökeres charlestowni figura, aki barátai és rokonai révén egy valódi, olajozottan működő bűnbandába van bebetonozva. Hiába próbál óvatos duhajként részt venni az akciókban, társai, különösen a forrófejű és könyörtelen James Coughlin tetteiért nem vállalhat felelősséget, ennek következtében egy elhibázott bankrablás során túszul ejtenek, majd sorsára hagynak egy banktisztviselőt. A problémát azonban az okozza, hogy nem lehetnek biztosak benne, áldozatuk mennyit tudott meg róluk, ezért Doug a közelébe férkőzik, amivel tovább nehezíti saját helyzetét, tekintve, hogy egy érzékeny és vonzó fiatal nőről van szó. A férfi egyszerre két tűz közé kerül, ráadásul a banda is egyre nagyobb rablásokra készül – sarkában az FBI-jal.

Affleck ezúttal is próbálja tartani a drámai hangnemet, azonban figurái nem csak előző alkotásához, de az eredeti műhöz képest is jóval kevesebb dimenzióval bírnak, így az erkölcsi dilemmák a teljes súlytalanság állapotához kerülnek közel. A főszerepet inkább a feszesre rántott akciójelenetek foglalják el, olyannyira, hogy motívumok szintjén egy nagyformátumú előkép, Michael Mann Szemtől szemben című alkotásának hatása is felfedezhető benne, legyen szó a bűncselekmény fajtájáról, a hatóságra fittyet hányó, akcióját következetesen végrehajtó bűnbandáról, vagy a női figura és az árulás kérdésének megoldásáról.

A direktorrá avanzsált művész az esetek többségében kiváló stílusérzékkel ülteti át vászonra  kisrealista közegben bonyolódó, összetett cselekményszerkezetű történeteket: tehetségéről leginkább a 2008-as év egyik  legfontosabb filmje, a briliáns Hideg nyomon tanúskodik, azonban a kiválóan bevált vendégmunkás a két évvel ezelőtt saját kezűleg magasra erősített lécet ezúttal nem tudta megugrani.