magazin

Nagy Bori: Ember az embertelenségben (Marian Crisan: Morgen)

PRIZMA

2011/05/02

„A határ és vidéke, bárhogy is nézzük, mindig sokkal izgalmasabb hely, mint az ország belseje. Varázslatos, bűvös térség, a kockázat, kaland titokzatos helye, ahol a táj és annak minden rezdülése feszültséggel van tele.”[1] Valószínűleg ez az oka, hogy bizonyos művészek előszeretettel használják a határt mint színhelyet.  A peremlét izgalmas történeteket rejt magában, főleg, ha a választóvonal nemcsak két ország találkozását jelöli, hanem a Nyugat és Kelet közötti átjárót. Ráadásul jelen esetben épp egy olyan vidéken járunk, ahol a határ a nem is olyan régmúlt politikai csatározásainak köszönhetően állandó átrendeződésnek volt kitéve.

Marian Crisan direktor egy ilyen hely szülötte: 1976-ban látta meg a napvilágot Nagyszalontán. Később a bukaresti Színház- és Filmművészeti Akadémián tanult filmrendezést, eleinte főként rövid- és dokumentumfilmeket készített,[2] majd tavaly leforgatta első nagyjátékfilmjét. A Locarnói Filmfesztiválon négy trófeát nyert Morgent a Titanic különvetítés keretén belül mutatta be első ízben a magyar közönségnek. Lévén Crisan filmje román-francia-magyar koprodukció, a Szemle programjába is belefért, ám a hazai forgalmazásról egyelőre még nincs hivatalos állásfoglalás.

A negyvenes éveit taposó Nelu (Hatházi András) a magyar-román határon, a nagyszalontai Penny Marketben dolgozik a Predator security biztonsági őreként – már a munkaruha, és rajta a félelmes név is mosolyt csal a néző arcára, hiszen Nelu nem egy kimondott predátor-alkat. Otthon a helyette a nadrágot viselő felesége várja foghíjas háztetővel, mosatlan edényekkel és a televízió szokásos esti programjával. Nelu napjai biztos egyhangúságban telnek, a szupermarketben konzervet főzni tanítja a fehérnépet, munkaidő után pedig fémből készült cseréptető vásárlásán vacilál – ha épp nem horgászik. A cselekmény jó darabig a nyugodt kiszámíthatóság medrében folydogál, mígnem egyszer csak Nelu horgászbotjára hal helyett egy illegális török bevándorló akad. És ezzel kezdetét is veszi a két férfi különös, kulturális és nyelvi nehézségeket áthidaló kapcsolata, amely végül barátságba torkollik.


A film végéig névtelenségbe burkolózó török férfi, Behran (Yilmaz Yalcin) Németországba készül családjához, ám a szorgalommal összegyűjtött euró nem bizonyul elégnek. A férfi kétségbeesett, érthetetlen, recitatív monológjából egyetlen szó újra meg újra tisztán kihallatszik: „Almanya” (vagyis: Németország). Ám Behrant az áhított úticél folyamatos kántálása nem segíti tovább – Nagyszalontán ragad, Nelu pedig nem ért a török szóból. A mamlasz biztonsági őr első blikkre ingyen munkaerőt lát a keletről szakadt szerencsétlen férfiban. „Morgen… Morgen…” (vagyis: Holnap… Holnap…) – ismételgeti eleinte legyintve és flegmán a segítségnyújtás ígéretét Nelu a töröknek. Ám az önzőség színeit fokozatosan az önzetlen szimpátia árnyalatai váltják fel: míg Nelu a felszínen próbálja elegyengetni az utat Németország felé, Behran a pince fagyos sötétjében krumplik között mormolja imáit. A két férfi között különös szövetség alakul, míg végül Nelu, a török helyett vállalva az illegális határátkelés következményeit, (szó szerint) átlöki Behrant a román-magyar határon. Hogy eztán mi lesz a két férfi sorsa, az már egy másik történet – Crisan ugyanis nem köti a néző orrára a befejezést, hanem inkább egy huszárvágással lecsapja a fölösleget a cselekmény végéről.

Crisan alkotása minden aspektusában rendkívül távolságtartó: a kamera alig merészkedik közel a szereplőkhöz, a jellemábrázolás pedig ennek megfelelően visszafogott. A minimalista eszköztárral operáló film két főszereplőjéről alig tudunk meg valamit, ám ez a kevés épp elegendő az ábrázolt probléma megértéséhez. A Morgen világában nem könnyű boldogulni, hiszen csak két út létezik: a szolidaritás törvénybe ütközik, hiszen a törvény a papírokkal nem rendelkező bevándorlók kitoloncolását írja elő. Ebben a játszmában vagy a földi hatalom szabályait tartod be, vagy szembeszállsz azzal a méltóság és becsület nevében.

A cselekmény szépen lassan csordogál a végkifejletig, a direktor leheletfinoman terelgeti a két férfit egymás felé. A sors fintora, hogy épp az elválás pillanatában kulminálódik a barátsággá nemesült szövetség, hiszen Nelu a film utolsó pillanatában fordul szembe végleg a földi hatalommal, vagyis kötelezi el magát Behran mellett, ezzel lényegében véget vetve a szövetségüknek. A meglehetősen súlyos dráma humorral oldva válik könnyen fogyaszthatóvá, a lecsupaszított dramaturgiába pedig észrevétlen keveredik az egyre fokozódó feszültség. Nelu és Behran történetén keresztül Crisan két világ találkozásáról, különböző kultúrák egymás iránti toleranciájáról, szavak nélküli megértésről, feltétel nélküli áldozathozatalról mesél, végtére is nem másról tehát, mint arról, hogy az embertelen világban hogyan s miként lehetséges embernek maradni.

YouTube előnézeti kép
Footnotes    (↵ returns to text)

  1. Az idézetben Bodor Ádám erdélyi származású novellista beszél arról, hogy miért választja történetei helyszínéül a határvidéket (Bodor Ádám: A börtön szaga, Magvető kiadó, Budapest, 2001).
  2. 2008-ban a Megatron című kisfilmért Cannes-ban a legjobb rövidnek járó díjat vihette haza.

Címke: , ,

KRITIKA

KRITIKA

Fénytörés

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KELETI EXPEDÍCIÓ

KRITIKA

KRITIKA

magazin

KRITIKA

KRITIKA

FESZTIVÁL, KRITIKA

KRITIKA

FESZTIVÁL

The Heiresses (forrás: Berlinale)

FESZTIVÁL