Potiche: díszes váza, kínai vagy japán eredetű. Jelölhet olyan férfit vagy nőt is, akinek egyetlen funkciója a dekorativitás. Erőtlen, hatalom nélküli.
Pastiche: Egymástól eltérő stílusrétegek, elemek keveredése, irányzatok jellegzetességeinek összeragasztása, parodisztikus céllal.

A fenti két fogalom François Ozon Született feleség (eredetileg: Potiche) című filmjének esszenciáját adja.

- Mintha legutolsó filmjében a hangvétel kevésbé lenne cinikus, mint például a Dalok a második emeletről esetében. A Te, aki élszben több romantikus jelenetet is találunk.
- Ez azért így leegyszerűsítés. Napjainkban az emberek azt hiszik, hogy a boldogság kulcsa egy jó párkapcsolat. Én azt gondolom, hogy ez tévedés, nem több, mint banális filozófia. Természetesen jó dolog, de nem megoldás mindenre. Létezik egy harmincas években született fantasztikus regény, amit Hans Fallada írt. Egy fiatal párról szól, akik pont akkor lesznek szerelmesek, amikor a náci párt hatalomra jut Németországban, de ők mindentől elszigetelik magukat, és csak egymással törődnek. Azonban egy nagyon fontos zsidó filozófus, Martin Buber azt írta, hogy ha nem vagy tisztában életed körülményeivel, ha nem érdekel az a tágabb kontextus, amiben létezel, ha nem törődsz az életfeltételeiddel, politikai prédává leszel. Ha csak a szerelmeddel törődsz, préda leszel a történelem, az idő számára.
Gyenge Zsolt Roy Andersson-portréja a Prizma hatodik számában olvasható.

Idén ősztől KEDDenként az animációé a főszerep a KINO-ban!

A KEDD Filmstúdió animációs filmklubot indít szeptember 13. és december 6. között a KINO moziban.

A kedd délutánonkénti másfél órás sorozat célja, hogy az animációs film esztétikájába adjon betekintést tematikus vetítések és animációs filmrendezők, filmes szakemberek vezetésével. A félév során a különféle animációs technikák rendszerezésén túl a részvevők az animációs filmnek az egyéb műveltségi ágakkal való kapcsolatával és különféle zsánereivel ismerkedhetnek meg kortárs, illetve klasszikusnak számító animációs rövidfilmeken keresztül.

Cunningham munkáiban a test jelentése újszerű minőséget nyer a másítás technikája révén. Degenerációkat, összezavart és elbizonytalanított szexualitást teremt; a sötétség és az izommozgások sajátos kapcsolata által a zenei test ismeretlen jelentését tárja fel. Mindezekkel ajánlatot tesz a test és tudat problémájának meghaladására. Idéz Cronenberg munkáiból, más megvilágításba helyezve azokat.
A szöveg eredetileg a Prizma első számában jelent meg, melynek anyagai hamarosan kivétel nélkül olvashatóak lesznek az archívumban.

A rovat célkitűzéseit szem előtt tartva eddig nem csak Ázsia szuperhármasa, Japán, Kína és Dél-Korea filmtermését követtük figyelemmel, állhatatos felfedezőként kisebb országok kuriózumszámba menő darabjait is górcső alá vettük, s még a Közel-Keletre is ellátogattunk. Bong Joon-ho, Derek Yee, Jackie Chan, Jet Li és Zhang Yimou Véresen egyszerű-remake-je mellett így előkerült a thai filmipar első, teljes egészében CGI-opusa, a vietnami borzalmakat a helybéliek perspektívájából bemutató dráma, továbbá egy libanoni háborús film, egy, az idei Titanic Filmfesztiválon vetített kosztümös darab és a beszédes című Tokyo Gore Police is expedíciónk állomásául szolgált. Exkluzív anyagként pedig terjedelmes beszámolót közöltünk a 2011-es Udinei Far East Film Festivalról.

A posztmodern mozi Új-Hollywooddal karöltve sok szépet és jót adott a XX. század végi, XXI. század eleji filmkultúrának, ilyen például a vaskos, önreflektív ironizálás, a blockbuster-stratégia, illetve az ezekkel általában összefüggő műfajhibriditás. Ez utóbbi olyannyira áldásos hatású, hogy már a hetvenes-nyolcvanas években is komoly múlttal, hagyományokkal rendelkező filmtudomány egyenesen laboratóriumi szakaszába lépett miatta– egyenruha nélküli kritikusok, esztéták, filmteoretikusok gondos boncolások, vizsgálatok, vágáselemzések és mémkutatások során dekódolják az adott mű DNS-ét, precízen lerajzolva annak geneológiáját, esszényi tautológiákba ágyazva annak minden snittjét.

Szakács, amatőr muzsikus és 2001-es nyugdíjba vonulásáig az osztrák filmmúzeum igazgatója. Peter Kubelka (sz.:1934), az osztrák avantgárd nagypapája érdekesmód az egész európai kísérleti filmes színtérről az egyetlen figura volt, aki jó kapcsolatot ápolt az amerikai kollegákkal. Ez azért fontos, mert Kubelkát – ahogy az európai radikális filmesek tetemes részét – először a tengerentúlon kezdték kanonizálni, vagy legalábbis bevezetni a nemzetközi avantgárd film szűk gettójába. A filmtörténészek Kubelkát a strukturalista film megteremtőjének tekintik.

Kult-szórakozás kategóriában az első háromban végzett a Prizma Online az idei Goldenblogon. A zsűri értékelése szerint: „ a Prizma egy nagyon profin szerkesztett filmművészeti folyóirat, mely kiüti az összes többi filmes blogot, áthidalja a generációs ízlésvilágot, és nem öncélúan, hanem informatívan és szakértéssel mutatja be az aktualitásokat minden műfajból. Naprakészsége példaértékű, tematikus aloldalai sokrétűek. Látszik, hogy nagyon sok munka van benne, és ez feltétlenül értékelendő.”
Ezúton gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak, régi és új olvasóinknak pedig köszönjük a figyelmet!

A pedagógusélet nem fenékig tejfel, tudja ezt John Keating tanár úrtól kezdve Piton professzorig minden celluloidra termett tutor; a mainstream filmipar épp ezért ágál előszeretettel évtizedek óta nagy lelkesedéssel – bödönnyi pátosszal és szaftos tanulságokkal – a szakma olyan bűvös csodái mellett, mint a kooperatív munkamódszerek, vagy a készség- és képességfejlesztés. Ugyan mi segíthetne jobban a kiégett, napi szinten alázott, alulfizetett, szívét-lelkét kitevő pedagógusokon, ha nem a hollywoodi optimizmus és meleg tónusú máz? Az utóbbi években viszont valami nincs rendben az oktatásügy háza tájékán, a válsággal bizonyos értékek is átformálódtak. Nyilvánvaló oktatáspolitikai kudarc például, hogy a High School Musical-trilógia blockbuster lehetett pár évvel ezelőtt; másik oldalról pedig gazdag illusztrációt fest a Glee – Sztárok leszünk sorozat is, mely csupa immorális, táblát körömmel és széles mosollyal csikorgató, maximalista pszichopatát vonultat fel a katedrán.

Mick Garris és a Showtime horror-antológiája, a legnevesebb horror-írók és rendezők nevével fémjelzett Masters of Horror csupán két évadot ért meg, és összességében alulmaradt a várakozásokkal szemben, ennek ellenére született néhány emlékezetes opus az ambíciózus projektből. A legsikerültebbnek talán az ázsiai horrort egyedül képviselő japán enfant terrible, Takashi Miike Imprint ( kb. lenyomat, bevésődés) c. epizódja nevezhető. A horror mint műfaj célja (többek között) a befogadó minél teljesebb kiborítása, és noha Miike saját bevallása szerint igyekezett finoman bánni az amerikai tévénézőkkel, az Imprint még műfaji viszonylatban is olyannyira felkavarónak bizonyult, hogy a Showtime végül nem engedte adásba.
Az epizód magyar felirattal látható, de csak erős gyomrú és tizennyolc év feletti olvasóinknak ajánljuk.