
2011/08/29
Idén ősztől KEDDenként az animációé a főszerep a KINO-ban!
A KEDD Filmstúdió animációs filmklubot indít szeptember 13. és december 6. között a KINO moziban.
A keddenként délután 4-kor kezdődő másfél órás sorozat célja, hogy az animációs film esztétikájába adjon betekintést tematikus vetítések és animációs filmrendezők, filmes szakemberek vezetésével. A félév során a különféle animációs technikák rendszerezésén túl a részvevők az animációs filmnek az egyéb műveltségi ágakkal való kapcsolatával és különféle zsánereivel ismerkedhetnek meg kortárs, illetve klasszikusnak számító animációs rövidfilmeken keresztül. A tematikus filmválogatások a hazai rövidfilmes fesztiválok és filmes rendezvények programjából szemezgetnek, illetve a filmes és kulturális portálok szakmai együttműködésével valósulnak meg. Partnerünk a Daazo.com, a BuSho, a KAFF és az Animáció Világnapja, illetve a Prizma Online és a Prae.hu is.
A KEDD-Kino Filmklub a magyar középiskolai mozgóképkultúra és médiaismeret című iskolai tárgyhoz a 2011/12-es év őszi félévében tanórán kívüli foglalkozásként is kapcsolódni kíván, illetve az egyéb iskolai tantárgyak hasznos kiegészítője lehet – rendhagyó módon, a moziban.
A szeptember 13-i első alkalommal a hagyományos rajzfilmkészítés mikéntjével fogunk megismerkedni számos díjnyertes hazai és külföldi animációs rövidfilm révén és az Oscar-díjas Rofusz Ferenc vezetésével.
A részletes programot, illetve az előadók teljes listáját a filmklub weboldalán olvasható.
A filmklub programszerkesztője és moderátora Orosz Anna Ida, a Prizma Animatéka elnevezésű rovatának szerzője és szerkesztője.
Tematika
09. 13. HAGYOMÁNYOS RAJZFILM
09. 20. SZÁMÍTÓGÉPES RAJZANIMÁCIÓ
09. 27. BÁB- ÉS GYURMA ANIMÁCIÓ
10. 04. STOP MOTION: KOLLÁZS- ÉS TÁRGYANIMÁCIÓ
10. 11. 3D-S ANIMÁCIÓ
10. 18. ANIMÁCIÓ + IRODALOM
10. 25. ANIMÁCIÓ + FANTASZTIKUM
11. 08. ANIMÁCIÓ + MŰVÉSZET
11. 15. ANIMÁCIÓ + TÖRTÉNELEM
11. 22. ANIMÁCIÓ + TÁRSADALOM
11. 29. ANIMÁCIÓ + ÖKOLÓGIA
12. 06. ANIMÁCIÓ + ZENE
Címkék: animáció, filmklub, magyar animáció