one-daylead

OFF SCREEN

10. Egy nap (film: Kovács Kata; könyv: Roboz Gábor)

PRIZMA

2011/10/22

Kovács Kata: A hírnév árnyéka (Lone Scherfig: Egy nap)

Emblematikus narancssárga-fehér borítójával David Nicholls 2009-es regénye állítólag hosszú hónapokig ellepte a brit metrókat, kávézókat és irodákat. Az Egy nap szellemes és szórakoztató, ugyanakkor drámai hangvételtől sem mentes regény, amit bármilyen korú és nemű olvasó nehezen tesz le. Túlzás nélkül állítható, hogy fél Nagy-Britannia olvasta, és 31 nyelven megjelent fordításainak köszönhetően lassan az egész világon terjed a ragályos kór, a két főszereplő, Dexter Mayhew és Emma Morley megismerésének vágya. Az eleddig makulátlan rendezői életművel büszkélkedő Lone Scherfignek (Olasz nyelv kezdőknek, Wilbur öngyilkos akar lenni, Egy lányról) nem sikerült a könyvvel akár megközelítően egyenértékű adaptációt készítenie, mint ahogyan számos korábbi, hasonló hangvételű sikerkönyvből sem lett legendás film, elég csak a Pop, csajok satöbbi, a Bridget Jones-könyvek vagy Az időutazó felesége nyomán készült mozikra gondolni. Scherfig hasonló hendikeppel indult, mint a Bridget Jones-filmek alkotói: Hollywoodnak dolgozik, és hollywoodi színésznőt (Anne Hathaway) választott egy vérbeli angol hősnő megformálására. És bár a brit kritikusok többsége felhördült Hathaway akcentusa hallatán, a színészi alakítás a film egyik legnagyobb erényévé vált.

Emma olyan hősnő, akit a néző a film első pillanatától kezdve a szívébe kell, hogy fogadjon, rajta keresztül válik ugyanis lebilincselővé az egész történet, még ha a hangsúly a két főszereplő élettörténete közül gyakran nem is az övén van. Dexter és Emma 1988. július 15-én ismerkednek meg, és a történet a következő húsz évet öleli fel, amelynek során különös és romantikus kapcsolatuk csak rövid időszakokra szakad meg. A történet egyszerre naivan romantikus és kegyetlenül reflektált, a szereplőket pedig egyszerre vezeti el az egymásra találáshoz és a dolgok ambivalenciájának egyre érettebb megértéséhez.

A film egyik nagy feladata, hogy narrátor híján is tudassa a nézővel, amit a regény az elején világosan közöl: Emma már megismerkedésük előtt gyengéd érzelmeket táplál Dexter iránt, és ez az évek során keveset változik, még ha a szereplők (beleértve Emmát) gyakran nem is vesznek róla tudomást. Nicholls írása többek között azért nagyszerű és összetett darab, mert ezt az egyébként közhelyes tényt képes hosszú fejezetekre egészen elfeledtetni az olvasóval, így a történet egyáltalán nem Emma epekedéséről szól, mint ahogyan kettejük kapcsolatának kimenetele sem könnyen kiszámítható (szemben például azzal, ahogyan a Bridget Jones naplójában Darcy felbukkanásának pillanatától kezdve pontosan tudtuk, hogy a történet happy enddel zárul majd). Hathaway pedig egyetlen arcmozdulatával képes jelezni mindezt, miközben apró gesztusaiból a film első percétől fogva értjük, ki az a vicces, intelligens, de túlságosan is bizonytalan és félszeg fiatal nő, akit alakít. Feleslegesen gördül le könnycsepp az arcán, amikor Dexter közli vele, hogy megnősül, egy egyszerű tekintetből már korábban értettük, hogy Emmának itt veszik el minden reménye.

Az viszont már a rendezőt dicséri, hogy a filmben mindkét főszereplő (Dextert Jim Sturgess alakítja) átmegy azon a finom fizikai átalakuláson, amelynek során huszonéves félkamaszokból kora negyvenes felnőttekké érnek. Ez az átváltozás nem csak a hajviseletet és a ruházatot érinti (a zenehasználattal együtt ezek észrevehetően, de visszafogottan érzékeltetik, hogy melyik évtizedben járunk), hanem az arcokat is. Jim Sturgess esetében a szereplőválasztás és az alakítás hasonlóan kimagasló. Dexter karaktere eleve összetettebb és nagyobb felelősséggel jár, mint Emmáé, ugyanis ő az, akinek felnőtté érése megnehezíti kettejük kapcsolatát; a történet során mindenki (beleértve az olvasót) arra vár, hogy Dex érett felnőtté váljon és összeszedje magát, felnőjön Emmához. A férfi figurája ugyanakkor önmagában is komplex: egyszerre arrogáns és excentrikus, szeretnivaló és szívdöglesztő (a regény szerint Dexter úgy akar viselkedni, hogy ha valaki bárhol és bármikor lefotózná, menő képet kapjon), Sturgessnek pedig hibátlanul sikerül ábrázolnia ezt a szélsőséges érzelmeket kiváltó alakot. Mindez áll a mellékszereplőkre is, a Dexter szüleit játszó Ken Stottól és Patricia Clarksontól az Emma élettársát brilliánsan alakító Rafe Spallig. A színészi munkát támogatja az is, hogy a forgatókönyvet is jegyző Nicholls pörgős, okos és vicces, a regény színvonalával egyenértékű párbeszédeket ad a karakterek szájába. A fenti tényezők némileg feledtetik is, hogy a forgatókönyv egyenetlenségeiből adódóan a film egésze meglehetősen csapongó és zavaros.


Ennek gyökere abban áll, hogy Nicholls regényének egyik legizgalmasabb eleme az alapkoncepció, amely azonban inkább alkalmas prózai, mint mozgóképes feldolgozásra. A címben szereplő „egy nap” a regénybeli és a filmbeli struktúrát jelöli: az elbeszélt évek során mindig egyetlen napon, július 15-én találkozunk a szereplőkkel, ezeknek a napoknak az eseményeit ismerjük meg; ezen eseményeken és a párbeszédeken keresztül érzékeljük, hogyan alakultak a dolgok a közben eltelt idő alatt. Eleve nagy vállalkozás a regénybeli struktúrát követve minden egyes napot megörökíteni alig két órában, hát még olyan sűrítve bemutatni az összes évfordulót, hogy azokon keresztül a karakterek és események fejlődésének két évtizeden átívelő láncolatát se csak felületesen értsük.

Hiába az összetett színészi alakítások, óhatatlan a hiányérzet, hiszen nagyjából ötpercenként villan fel újabb dátum és kezdődik új fejezet a történetben. A film tempója nehézséget is jelent a befogadásnál: mivel a szerkezet tekintetében követi a regényt, olyan gyorsan kell egymás után illeszteni az egyes fejezeteket, hogy nem jut idő valódi drámai csúcspontokra, és az azokhoz elvezető szakaszok kidolgozására sem. Problémaként jelentkezik, hogy a film elején nem kapunk elegendő időt, hogy megértsük a szereplők élethelyzetét és jellemét. Mintha a film (vagy a forgatókönyvíró Nicholls) arra számítana, hogy már eleve ismerjük Emmát és Dextert, és elvárná, hogy eleve megszavazzuk nekik azt a rokonszenvet, amiért normális esetben egy film jó húsz percen át megdolgozik. Váratlanul éri a nézőt, hogy összeismerkedésük hajnalán a két főszereplő minden magyarázat nélkül úgy dönt, mégsem kezdenek vad szexelésbe, hanem inkább, mint egy összeszokott pár, meghitten elalszanak egymás karjaiban, hogy aztán másnap belekezdjenek egymás megismerésébe. Hasonlóan ötletszerűek azok az idő múlásának jelzésére szolgáló rövid szekvenciák, ahol Emma – más-más hajviselettel – egy medencében úszik. A könyv olvasója számára természetesen ismert, hogy Emma lelkes úszó, ám ennek a szokásnak semmilyen szimbolikus értéke nincs a történetben, így aztán nehezen érthető, hogy miért éppen az úszás az a tevékenység, amelyen keresztül érzékelnünk kell az idő múlását.

Az időugrásokat jelző feliratok hasonlóan ad hoc jelleggel vannak megszerkesztve: van, amelyik szinte észrevétlenül villan fel, és van, amelyik reklámszerű vizuális gegként szerepel. A film játékossága egyébként is csak verbális szinten jelentkezik, vagy néhol elvétve a színészi játék spontaneitásában (Emma cigánykereke a tengerparton), ezért a kenyérpirítóból előpattanó dátum inkább zavaró, mint szellemes vizuális díszítés. Szerepel ugyan néhány valóban kidolgozott jelenet a filmben, ahol megértjük a július 15-ét körülvevő eseményeket is (ilyen például Ian és Emma szakítás utáni beszélgetése, ahol fény derül kapcsolatuk csődjének okaira is, nem csak magára a tényre), jó néhány információ kizárólag a könyv ismeretében dekódolható, egyébként nem igazán illeszkedik a film szövetébe, és Scherfig mozija emiatt a zavarosság benyomását kelti. Mint ahogyan a film klipszerű fejezetei és szüntelen információdömpingje sem teszi jól átélhetővé a történetet. Ahelyett, hogy a film megpróbálna kilépni a regény hírnevének árnyékából, puszta népszerűsítőjévé válik: aki nem érti, járjon utána.

YouTube előnézeti kép

Roboz Gábor: A szemtelenség netovábbja (David Nicholls: Egy nap)

Az Egy nap című regény észbontó sikere annak köszönhető, hogy David Nicholls egy bitang jó alapötletből kiindulva olyan könyvet írt, amellyel képes megszólítani a világon szinte mindenkit. Tavalyelőtt megjelent kötete egy olyan szerző jelenlétére utal, aki kiváló emberismerő, gazdag szókinccsel rendelkezik, és pontosan tudja, hogy mikor milyen szavakat kell leírni. A brit író kötete egyszerre válhat a háztartások nélkülözhetetlen kellékévé és a kreatív írás-kurzusok kötelező anyagává.

A könyv azt a benyomást kelti, hogy a popkultúrában is tájékozott írójának kisujjában van a szórakoztató regény-írás, holott az Egy nap csupán a harmadik Nicholls-kötet. A durván egy évtizede forgatókönyvíróként is dolgozó alkotó persze láthatóan bőséges tapasztalatot halmozott fel az évek során: eddigi életművén végigtekintve nem csak az angol irodalom klasszikusai iránti vonzalmáról győződhetünk meg (lásd az Egy tiszta nő minisorozat-verzióját, Shakespeare-parafrázisát és a Szép remények jövőre várható új változatát), hanem arról is, hogy a párkapcsolati mizériákat is régóta szereti boncolgatni (erről árulkodnak a Cold Feet-epizódok és az Aftersun című tévéfilm, illetve valamelyest két korábbi regénye), továbbá az önreflexiótól sem zárkózik el (erről bővebben az általa útnak indított Rescue Me[1]című szériából értesülhetünk). Az Egy nap alapján Nicholls le sem tagadhatná filmes hátterét, hiszen gyakran épít fel kamerák elé kívánkozó jeleneteket, élő figurái és sziporkázó párbeszédei pedig remekül megélnek a vásznon is.

A feltehetően színészi tapasztalatát is kamatoztató Nicholls a főhőseiről is mindent tud, és a mellékszereplőiből sem spórolja ki az anyagot. Alapossága leginkább abban mutatkozik meg, hogy a karaktereit irigylésre méltó és szánandó élethelyzetekben egyaránt megmutatja, hitelessége pedig abban, hogy képes meggyőzni az olvasót arról, hogy megélt szituációkat ír le. A stilisztának sem utolsó szerző ráadásul a nyelvi igényességet gyakorta iróniával társítja, kerüli az érzelgősséget, és összességében olyan szellemes hangot üt meg, amivel könnyen elcsavarhatja sokak fejét.

Az író nagy leleményeként elhíresült koncepció mindemellett jócskán feldobja az alapsztorit: Nicholls húsz év eseményeinek bemutatására vállalkozik, de úgy, hogy minden egyes fejezettel az adott év július 15-ei napjának történéseit ábrázolja (a főhősök valódi kapcsolata ugyanis ezen a napon veszi kezdetét). A sajátos poétikai elv amolyan fotóalbum-jellegű elbeszélést eredményez, amit Nicholls a hézagos szerkezet dacára képes egyben tartani: ahol szükségesnek érzi, betömködi a réseket, és bár bizonyos eseményekről hallgat, mégis megteremti az illúziót, hogy egészen közelről végigkövethetünk két életutat. Az Egy nap egyik legérdekesebb vonása ugyanakkor talán az, hogy nem is hagyományos értelemben vett szerelmi történet, hiszen a szerző végső soron egy különleges barátság formálódását mutatja be, amelynek hátterében hol jobban, hol kevésbé pislákol valami másnak a lehetősége.

Teljes joggal feltételezhetjük, hogy Dexter Mayhew és Emma Morley kettőse olyan ismert párosa lesz az angol irodalomnak, mint mondjuk a Heathcliff–Earnshaw vagy a Darcy–Bennet duó. Nicholls persze semmit sem talál fel, épp csak hús-vér karakterekről mesél el egy mindenki által átélhető történetet üde stílusban, a végeredmény azonban még akkor is szemtelenül elragadó, ha ismerjük a trükköket.

Footnotes    (↵ returns to text)
  1. Ami természetesen nem azonos a nálunk is vetített Ments meg!-gel

Címke: , , ,

Nézz bele!
Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona
Feuchtgebiete

KRITIKA

wallstreetlead2

KRITIKA

hobbit2lead

KRITIKA

unnamed-4

AJÁNLÓ

November 1st, 2013 @ 20:51:56

KRITIKA

hungergames2lead

KRITIKA

enderlead

KRITIKA

22764-default-katalog_2013_selection-comp_grand-cahier_wf-1(2)

ESSZÉ, OFF SCREEN

Die Vermessung der Welt

KRITIKA

jams

KRITIKA

Z világháború

KRITIKA

Tajtékos napok

ESSZÉ

gatsby

KRITIKA

now-is-good07

KRITIKA

shadow-dancer-grande-banniere

KRITIKA

dreddlead

KRITIKA

JACK REACHER

KRITIKA

anyomorultaklead

KRITIKA

pieletelead

KRITIKA

hobbitlead

KRITIKA

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu