034

ANIMATÉKA, KAFF

Demjén Gergő: Alois Nebel és a szomorú sorsú cseh rendszerváltó nemzedék (Tomás Lunák: Alois Nebel)

PRIZMA

2013/06/25

Hálás dolog animációs filmet nézni és gondolkozni róla. Céljukat és műfajukat tekintve is sokfélék lehetnek. Egy keretrendszer, ami feltölthető szinte bármilyen tartalommal. Az animáció lehet mese kicsiknek-nagyoknak. Lehet korlenyomat, dokumentum. Lehet pornó. Érdekesebb, ha kísérleti színtere azoknak, akik a határait akarják kiterjeszteni. Lehet mozgó vászon a művész kezében, aki időbeli dimenziót adhat festményének. Lényegében bárkinek szólhat, bármiről szólhat. Az Alois Nebel különleges keveréke műfajoknak és a céloknak, s így válik egy nagyszerűen rétegződő kivételes alkotássá.

Leginkább az szembetűnő, hogy a – ritkaságuk miatt szenzációszámba menő – élethűségre törekvő egészestés animációs filmek sorába tartozik. Élethű abban az értelemben, hogy akár egy élőszereplős filmként is elképzelhető lenne, ezt a kameraállások, a vágástechnika és a témaválasztás is hangsúlyozza. Az utóbbi években a Persepolis vagy a Libanoni keringő képviselték ezt a trendet, és általánosságban kijelenthető, hogy vállalásuk gesztusértékű, ami pluszjelentést hordoz az élőszereplős filmhez képest. Az önéletrajzi ihletésű Persepolisban a Franciaországba emigrált iráni származású Marjane Satrapi vallott a felnőtté válásról, saját közegéről és a Nyugat kultúrájáról. Élményeiről először képregényes formában adott számot, a film ebből az alapanyagból táplálkozott. Fekete-fehér minimálképei formálódtak át animációvá, azonban a rögvalóság, az Irak-Iráni háború, csellengése Ausztriában sosem engedték azt hinni, hogy ez egy mese.

A Libanoni keringő dokumentumfilm és a fikció határán egyensúlyozott. Rémálomszerű tripek váltogatták egymást animált interjúkkal és visszaemlékezésekkel, néhol tompítva, máshol erősítve a mondanivalót, egyszersmind egységes ám mégis kettős formát adva a filmnek, ahol zárlat archív híradófelvételei tették visszavonhatatlanul valóságossá az elmesélt történetet. Richard Linklater animációs filmjei egészen más miatt nyerték el formájukat. Mindkét fikciós történetben a valóságtól való elrugaszkodás szolgál jó ürügyet az animációra. Amíg Az élet nyomában irracionális világa az álmok, álom és ébrenlét nehezen kitapintható határa, addig a Kamera által homályosan a kemény drogok általi befolyásoltságot jeleníti meg.

aloise nebel

Képregényadaptációként az Alois Nebel, a fentiek közül talán leginkább a Persepolisszal rokonítható. A 2003-ban kiadott, és három kötetet megélt képregény Jaroslav Rudiš író és Jaromir 99 rajzoló közös gyermeke. A graphic novelben megszületett szürkeárnyalatos képi világ és nyomasztó atmoszféra rendszerváltáskori elárvult, csóróságában magára hagyott kelet-európai életérzésnek ad film-noiros hangulatot. Az Alois Nebel története ugyan fiktív, de hiteles történelmi környezetbe van ágyazva, talán ezért is lett olyan sikeres: 12.000 példányban kelt el Csehországban, ami összehasonlítva például a hazai képregény kötetek eladási számaival irigylésre méltó eredmény.

A címszereplő egy ötven év körüli vasutas. A központtól távol, a cseh-lengyel határ mellett szolgál diszpécserként Billy Potok vonatállomásán. Egyedül él egy macskával, fejből tudja a vonatok menetrendjét, jobb híján az élete a vasút. Vasutas volt az apja is, anyját még gyerekkorában elvesztette és azt a fiatal nőt is, aki anyja helyett volt a dajkája. Őt 1945-ben elhurcolták, aminek kisgyermekként szemtanúja volt. Miközben emlékei elől a vasúti menetrendek biflázásába menekül, egy néma idegen tűnik fel az állomás körül: a lengyel határon szökött át, kicsúszik a határőrség kezei közül. Az egyedüli dolog, ami kilétéről árulkodhat, egy régi fénykép: ez lesz a kapcsolat lesz közte és Alois Nebel között. Közben a rádió egyre harsogja, hogy valami gyökeresen megváltozott a világban, de a berlini fal leomlása, a határok megnyílása vagy Václav Havel sincs nagy befolyással a kis állomás körül élők életében. Még a vasúttal kivonuló szovjet csapatok sem többek az állomáson egy pillanatra megálló vonatoknál és egy megjegyzésnél, ami után porba illik köpni. Az élet megy tovább, az állomásfőnök ugyanúgy vodkát csempész Lengyelországból, mint korábban, és főhősünk is tovább dolgozik abban a kis házikóban, ami mindentől távol adatott neki. Csak a tudatát mind gyakrabban elborító köd ellen tud egyre kevésbé védekezni a menetrendek mantrázásával. Magánya és neurózisa végül agyonnyomja és elmegyógyintézetbe kerül. Az intézetben töltött időt ugyanúgy, mint a kinti életet is sztoikus nyugalommal veszi, de miután kiengedik, nem sikerül munkába állnia. Prágába utazik, hogy a központtól könyörögje vissza állását. Billy Potoknál csak méretében nagyobb, nyomorúságosságában és sivárságában azonban összemérhető főpályaudvaron megismerkedik egy vele egykorú, magányos nővel, aki végül ki tudja tölteni Alois lelkében tátongó űrt, elhozza számára a boldogság ígéretét…

alois-nebel_galleryphoto_paysage_std

A film különféle műfajokat rétegez: történelmi tabló, ami második világháborútól a rendszerváltásig visszaad valamit Csehszlovákia történelméből. A kitelepítéseket, a fekete Volgák világát, a rendszerváltást. Benne van a nagypolitika mellett az egyszerű emberek életét mérgező sajátos kelet közép-európai nyomorúság, amely a csóróság, a sivár kocsmák világa, zavarosban halászó maszekolók ügyeskedései. A titokzatos idegen története, ami időről időre egybefonódik Aloiséval, ugyanakkor már a thriller zsánerébe tartozik, mindamellett hogy főhősünk életének drámájánál jóval kevésbé hangsúlyos. A fináléra kibontakozó bosszútörténet azonban remekül megfűszerezi a filmet a titokzatosságával. S végső soron ez ad az apropót egy olyan egyszerű vasutas életének a követésére, mint Alois. A film nem is szól másról, amint a történelem viharaiban elveszett kisember kilátástalanságáról és feneketlen kút-magányáról. Pár motívuma összetéveszthetetlenül „csehes”. Mondhatjuk, hogy Tomás Lunák az Alois Nebellel követi a cseh filmgyártás hagyományait. Azonban az esztétizált sivár környezetből, a vidéki vasútállomások, a sörök és felesek koszlott világából a csehes derű teljesen hiányzik.

Az Alois Nebel rotoszkópos eljárással készült, azaz az élőszereplős felvételek átrajzolásával született meg. Ugyanezzel a módszert használták a bevezetőben emlegetett Linklater-filmek, vagy a Libanoni keringő is. Talán volt benne azért egy kis cel shading, meg persze síkanimáció is a gazdaságos gyártás miatt. Nagyon szépen összegyúrták a rétegeket, teljesen egységes megjelenésű lett a végeredmény. Nem mellesleg gyönyörű és ízléses is.

A filmben részletekbe menően megjelenik a korabeli világ tárgyi kultúrája: a bútoroktól kezdve az ajtókilincseken át a tapétamintákig. Sokaknak, sokunknak bizonyára ismerős formák és tárgyak ezek, s talán nem is annyira tűnnek érdekesek, de rajtuk keresztül mint egy vizuális üzenet sugárzik a kor – a filmbéli, bekapcsolva felejtett rádiókészülékek híradásain kívül.

YouTube előnézeti kép

A szöveg a Prizma és a Kecskeméti Animációs Fesztivál Pályázatán díjazásban részesült.

Címke: ,

tableau

ANIMATÉKA

zsiraf

Rövidfilm

bluebird

ANIMATÉKA

spongya

KRITIKA

klip

ANIMATÉKA

arbol-pajarosok

INTERJÚ, KINO LATINO

472738888_1280x720

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

jod1

ANIMATÉKA, HÍREK

the-boy-and-the-world-prizma

ANIMATÉKA

krokodill_01

ANIMATÉKA

kubrlead

PRIZMATUBE

Kaguyahime-takahata

ANIMATÉKA, PRIZMATUBE

books-2

ANIMATÉKA

mons1

PRIZMATUBE

Philip-Seymour-Hoffman-on-Happiness-Blank-on-Blank-2

PRIZMATUBE

fresh-1

ANIMATÉKA

Mirai-Mizue-02

ANIMATÉKA

the-external-world-1

ANIMATÉKA

ito_spacy

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

Képernyőfotó 2014-04-22 - 15.12.30

ANIMATÉKA, HÍREK