Csanyi(650x433)

KEREKASZTAL

Elvárások és előítéletek – Vita a Coming outról

PRIZMA

2014/01/17

Körbeültük az asztalt és összeeresztettük álláspontjainkat Orosz Dénes új filmjéről.

A Coming Out a mozikban 120 ezer néző közelében jár, bár a kritikusok többsége nem rajong érte, a Humen Magazin pedig közleményben adott hangot aggodalmainak, miszerint “a film melegekkel szembeni sztereotípiákat erősít”. Orosz Dénes filmjéről Mega Sára, Pálos Máté és Sepsi László beszélget.

Pálos Máté: Ha a lehető legegyszerűbben kellene számot adni a filmmel kapcsolatos érzéseimről, azt mondanám: kellemesen csalódtam. Általában csak nagyon limitált mértékben szoktam élvezni a romantikus vígjátékokat, ami persze személyes probléma, mégis tény. A Poligamynak például már az alapötletével sem tudtam azonosulni, nem éreztem, hogy a sztori tart valahonnan valamerre. Újranéztem a beszélgetésünkhöz a Csak szex és más semmit, a műfaj közelmúltbeli hazai csúcsteljesítményét: korrekt iparosmunka, aminek vannak látványos erősségei a Coming outhoz képest, de nincs meg benne az a törekvés az eredeti és aktuális, társadalomtudatos hangvételre, ami a Coming outnak sajátja. Orosz Dénes szerintem bátran járt el, amikor egy fősodorbeli romantikus komédiát a főhős szexuális orientációjának megváltozására/elbizonytalanodására épített fel. Ez egy ellentmondásos, kényes, erős drámai potenciállal rendelkező, kifejezetten érdekes alaptéma, amit ügyesen élez ki a film, provokatív epizódok sorozatával. De a forgatókönyv legfontosabb kérdése az, hogy hogyan indokolja meg, hogyan kezeli a főhős szexuális orientációjának elbizonytalanodását – ezen a ponton többen elmarasztalták a filmet, konkrétan az agyrázkódás fordulatát, ami szerintük azt közvetíti, hogy a szexuális identitás egy fejbe veréssel megváltoztatható. Ez természetesen valóban felháborító következtetés, csakhogy nem ezt látjuk a filmben. Nem arról van szó, hogy van egy boldog homoszexuális férfi, aki egy fejbe verés után egy csoda folytán hirtelen heteroszexuális lesz, hanem arról, hogy van egy férfi, aki boldogtalan a párkapcsolatában, beleunt a munkájába, hiába híres és sikeres, valójában céltalanul sodródik, majd egy baleset és persze egy hirtelen jött szerelem hatására erre lassan rádöbben. Ebből számomra nem következik, hogy a film világában a homo- vagy heteroszexualitás valami “kigyógyítható”, szándékosan megváltoztatható dolog lenne. (Ráadásul Erik a baleset után szándékosan fejbe vereti magát, hogy újra megváltozzon az identitása – hatástalanul.)

Sepsi László: A Coming out a Poligamynál klasszikusabb szerkezetű, összeszedettebb film, és nem is esik szét teljesen a második felére. Ebből a szempontból a Coming out tényleg inkább húz a Csak szex és más semmihez, ráadásul mindkettőben kitűnnek a szinte gépies műfaji-forgatókönyvírói fogások, ami miatt van egy zavaró sterilitása a filmnek. Megelégszik a technikával, a patentok jobb-rosszabb használatával, közben pedig szinte látom a fogaskereket. Erre mondta Vincze Teréz, az ELTE filmtudomány tanszékének adjunktusa a film egyik vetítése után a Metropolis folyóirat és a Magyar Filmtörténeti Kutatócsoport estjén, hogy látszik, a könyvet sokat fejlesztették. Szerintem ha ez feltűnik, akkor ott már problémák vannak. A Coming outnak ezt az óraműszerű összerakottságát – kerreg-recseg, de azért általában élvezhető módon eljut a végéig – talán csak stiláris kilengései (például az idióta zenehasználat) és a műfaji eklektika ellensúlyozzák, meg persze az, hogy beletenyerelt egy tabutémába, de ez az aspektusa engem pont kevésbé izgat. Viszont romkomként rögtön beleáll három hagyományba is, ami lehetne nagyon izgalmas, de végül inkább beleroggyan a film. Egyrészt témaválasztásában A gyerekek jól vannak-féle dramedykhez húz, ahogy Máté is mondja, elkezdi humorral feldolgozni, hogy egy homoszexuális párnak milyen hétköznapi problémái vannak. Aztán bejön a baleset, és azzal (meg a film mellekben gazdag következő húsz percével) átbillenünk a nyolcvanas évek szexkomédiáinak világába, és a nyitány enyhe (?) karikírozottságát leváltja egy sokkal primerebb humor. Egyszer csak ez a jellemzően indie-tematika, egy szexuális kisebbség problémáinak bemutatása mérsékelten tiszteletlen humorral, átkerül a Farkangyal harsány világába. Ezzel a koncepcióval talán önmagában nem is lenne baj, csak éppen nem működik, mert a két logika kiüti egymást: például a csoda motívuma csak az utóbbiban működőképes, egy dramedyben teljesen értelmetlen, hiszen cizelláltabb karakterrajzok esetén evidens, hogy egy figura változik, identitásproblémái lehetnek, ehhez nem kell fejbe verés. Viszont egy redukáltabb szexkomédiának szüksége van rá, mert a figurái néhány markáns jellemvonásból összerakott komikus alakok: ott kell az isteni közbeavatkozás, hogy a főszereplő kibillenjen. Egyébként a főhős és az élettársa szépen illusztrálják is a filmnek ezt a kettősségét: míg Csányi alakja szinte végig egy karikatúra, Karalyos Gábornak sokkal érzékenyebb rezdülései vannak. Ráadásképp pedig, a visszatérő intertextuális utalások alapján a film valahová az Igazából szerelem mellé próbálta belőni magát, ami a műfajon belül egy harmadik stratégia. Nem mondom, hogy lehetetlen összeboronálni ezeket a közelítésmódokat, de a Coming outnak nem sikerült, és a végeredmény egy stílusában, vállalásában és üzenetében is zavaros, de néha valóban vicces vígjáték.

Mega Sára: Én kicsit korábbról, a magyar vígjáték történetéből indulnék ki. A két világháború között volt egy nagyon erős, színészcentrikus, verbális alapú vígjátéki hagyomány Magyarországon, ami Kabos Gyula komikus szerepei körül összpontosult. Ezeknek a sematikus, a karriertörténetet szerelmi szállal ötvöző filmeknek a gyökere a magyar operetthagyományban keresendő, ahol a klasszikus vígjátéki tradíciókkal ellentétben a komikus és a szerelmes szerep elválik egymástól. Ezeket a dramaturgiailag gyakran problémás, álkonfliktusokkal terhelt darabokat leginkább – Kabos ellenállhatatlan kisemberhumorának köszönhetően – a komikus szál tette halhatatlanná, mely utánozhatatlan magyar ízt, és legalább a mellékszereplők szintjén realitást kölcsönzött az amúgy bosszantóan életszerűtlen, középfajú vígjátékoknak. A rendszerváltás után volt egy nosztalgia remake-hullám, ami a harmincas évekbeli klasszikusokat vette újra elő, de mivel a kabosi karaktert nem sikerült újraéleszteni, a sematikus történetek sem tudtak megtelni élettel. A tragikomikus kisember figurájából adódó, szerethető humort alpári poénokkal pótolták, amire a közönség nagy része, a kritikusokkal ellentétben, határozottan pozitívan reagált. Ezzel párhuzamosan léptek színre a magyar szórakoztató filmek piacán a színészrendezők (Koltai Róbert, Kern András, Rudolf Péter), akik mintha jobban felismerték volna a régi magyar vígjátéksikerek titkát. Színész- és karaktercentrikus filmeket készítettek, amelyek soha nem látott mértékben mozgatták meg a magyar társadalom passzív, moziba nem járó rétegét. Az áttörés 2002-ben jött, amikor a reklámos múlttal rendelkező Herendi Gábor megrendezte a Valami Amerika első részét, a rendszerváltás utáni első olyan közönségfilmet, amelyik a társadalom szélesebb rétegeit is el tudta érni, de az értelmiségi nézők és a szakma egy része is jól fogadta. Az új magyar közönségsiker titka szerintem egyrészt az igényesebb kivitelezésnek volt köszönhető, az alkotók nagyobb figyelmet fordítottak a forgatókönyvre, és képesek voltak elszakadni az alpári humortól. De ennél talán még fontosabb, hogy Herendi olyan karaktereket teremtett, akik a magyar közönség számára ismerősek voltak. Szabó Győző ügyeskedő vállalkozója, Terka néni, a „magyar takarítónő”, vagy az örök álmodozó, wannabe zenész Hujber Ferenc. Ezek a figurák ott vannak mindenkinek a családjában, baráti körében, a munkahelyén, a közértben, a buszon. Ugyanaz a recept működik, mint a Kabos-filmek esetében, azzal a különbséggel, hogy nem egy színész és karakter viszi el a hátán a filmet, hanem az egész produkció ezt a jóleső ismerősségérzést támogatja.

Hasonló a helyzet a Csak szex és más semmivel. A magyar romkomok közül nekem egyértelműen az az etalon. Azon túl, hogy a film korrektül igazodik a műfaj kötöttségeihez, sikerül megteremtenie egy sajátságosan magyar atmoszférát, füttyögő útépítő munkásokkal, idegeskedő rendezővel és állandó udvarlással ostromló gyrosos fiúval. A Poligamyt, bár egyértelműen ugyanezt a piaci rést célozta meg, ebből a szempontból kudarcként könyveltem el. Ugyanez az egyik gondom a Coming outtal is. Orosz Dénes filmjei inkább standardizált vígjátékok, sem atmoszférájuk, sem karaktereik nem igazítottak a magyar „néplélekhez”. Ebből következik az a filmképet, szövegkönyvet, helyzeteket átható sterilitás, ami ellehetetleníti az érzelmi kötődést, és a felszínes szórakoz(tat)ás elemeit helyezi előtérbe.

PM: Tehát abban mindenképpen egyetértünk, hogy Orosz második filmje lényegesen jobb, mint az első. Viszont azt mondjátok, valahogy nem passzol bele rendesen semmilyen vígjátékhagyományba: indie-dramedynek túl harsány, szexkomédiának túl érzékeny, jellegzetesen magyar, karakterorientált vígjátéknak túlságosan steril, az Igazából szerelemhez képest viszont túl zavaros. Részben egyetértek a kifogásokkal, de én pont ezt találtam érdekesnek a filmben – egy heterogén szövet, ami elég sok forrásból merít, de aztán mindegyikről kiderül, hogy csak kulissza, jelmez. Ezért is lyukad ki a film két csókolózó csontváz képéhez. A Coming out ugyanazt mondja, mint a mainstream romkomok nagy része, csak provokatívabban: azt, hogy néha az életben olyan társadalmi szerepekben találjuk magunkat, amelyek valamiért már nem passzolnak ránk, és ezeket a társadalmi skatulyákat a szerelem képes feltörni – a személyt bezáró skatulyázásnak vizuális metaforája is van a filmben: Erik kétszer szorul be üvegfelületekkel körbevett kis térbe, egy forgóajtóba, illetve a film záróképén egy kisbuszba. Ez egy határozottan identitászavaros film, ahogy a főszereplője is az, és valóban nem minden pillanatban kelti a jóleső ismerősség nyugodt érzését, de ez szerintem nem válik kárára. (Azért tegyük hozzá, hogy a mogorva szomszéd mégiscsak ismerős lehet sokaknak.) A Csak szex… ugyanerről, szerepekről és sztereotípiákról szól: a vidéki, buta, jó seggű vagány és az intellektuális, sírva csokit zabáló szingli vajon el tudnak-e jutni a jelmez mögé, a másik személyiségéig? A szerepjátszást a film reflektálja a színház témáján keresztül, ami valóban jól működik, bár az ordítozó színházrendező bunkó poénjain kevéssé tudtam nevetni. A Coming out magát a szexuális identitást is ilyen szerepként értelmezi, ami elég radikális eljárás, és emiatt a Coming out mellett a Csak szex… világa egysíkú, erőteljesen idealizált, lekerekített és konfliktusmentes. (A finálé előtti jelenetben főhősnőnk annyit mond legjobb barátnőjének, Zsófinak, aki éppen magához tér az öngyilkossági kísérlete utáni gyomormosásból: „Te olyan sügér vagy!”) Tehát nem érzem a Coming outot sterilebbnek vagy sztenderdizáltabbnak, ellenkezőleg, sokkal bátrabban és több oldalról próbál reflektálni a mai magyar társadalomban élő előítéletekre a szélsőjobbos újsággal, a rohamrendőr szomszéddal és Mások Egyesületével – már majdnem szatirikus a hangvétel. Épp nem a „felszínes szórakoztatás” elemeit helyezi előtérbe, leszámítva a mell-lavinát.

Szerintem egyébként túlzás a film fordulatát csodaként vagy isteni közbeavatkozásként értelmezni: ez inkább egy véletlen, amiről kiderül, hogy valójában végzetszerű, és a főhősünk magának okozta: pont, mint általában a szerelembe esés a mainstream romkomokban. A Csak szex…-ben is egy fatális véletlen folytán találkozik először a két főszereplő, amikor Dóra majdnem meztelenül bemászik Tamás ablakán. A véletlennek általában fontos szerepe van a jellembeli változás elindulásában, és Eriknek a film logikája szerint nem abban kell változni, hogy a férfiakhoz vagy a nőkhöz vonzódik. Vele az volt a probléma, amiből „ki kell gyógyulnia”, hogy túlságosan beleélte magát a róla kialakult képbe, és túl könnyen osztogatott tanácsokat a rádióműsorában és otthon – túlságosan biztos volt magában, mindig ő volt az okosabb.

SL: A csodaértelmezést maga a film hívja be, amikor a főhős hübrisz-monológja alatt pislákolni kezdenek a rádióban a fények, ez azért több, mint egy romkomos véletlen találkozás, de tőlem nevezhetjük sorsnak is. A szerepjátszás-motívumból én nem vonnék le messzemenő következtetéseket, ezzel a Coming out egy virulens hazai hagyományhoz kapcsolódik: ahhoz, hogy ismert színészeink lehetőség szerint minél bizarrabb jelmezekben tűnjenek fel. Itt lehet asszociálni az Egy szoknya, egy nadrág-típusú, nőnek öltözős jelenetekre (ha már gendertéma), de a „beöltözős humor” viszi a hátán a vígjátékaink legjavát, a Magyar vándortól a Szuperbojzon át a Magic Boysig, és a Coming outban ez a melegtematikán túl is jelen van, lásd a szomszéd rohamrendőr-felszerelését. Tehát ez a motívum nem a Coming out sajátossága. A Máté által említett radikalizmust sem látom: a mai amerikai mainstreamhez képest, a Napos oldalhoz, az Elhajlási engedélyhez, a Project X-hez vagy az Apatow-istállóhoz képest semmiképp sem radikális. Talán a kilencvenes évek Tom Hanks – Meg Ryan romkomjánál bátrabb, de az meg húsz éve volt lassan. A Coming out közelebb áll a Jóbarátok-érához a jóképű, középosztálybeli és nagyvárosi hőseivel, akiknek ilyen-olyan magánéleti problémáik vannak, de végül megnyugvást találnak egy heteroszexuális kapcsolatban. Ha a mai vígjátéktrendekhez akarom mérni, az ugrik be először, hogy a Coming out egy anakronisztikus film.

PM: Abban igazad van, hogy a sima romkom-véletlennél itt többről van szó, ezt elismerem. De azt nem, hogy a Coming outot csupán a „beöltözős humor” viszi a hátán, és a rohamrendőr szomszédot sem indokolt így értelmezni – mellesleg az az egész szál, a kislánnyal, a szájon át lélegeztetős poénnal együtt, teljesen hibátlan. A Coming outnak az a specifikuma, hogy a szexuális orientációt is alakítható-kifordítható, nem fix szerepként tematizálja, ez pedig a magyar mainstream vígjáték közegében bőven nevezhető radikális eljárásnak, de szerintem még a Napos oldalhoz képest is. Azt felróni pedig egy romantikus vígjátéknak, hogy a végén a nagyvárosi hősei megnyugvást találnak egy heteroszexuális kapcsolatban, amolyan kategóriatévesztés számomra: éppen ettől romantikus vígjáték és nem mélylélektani dráma.

SL: Azt elfogadom, hogy a szexuális identitás ábrázolásában bátrabb, mint sok kortársa, de ettől még mindig nem lesz belőle radikális vagy formabontó romkom – mint műfaji film ezen az egy ponton tér el a hagyományos sémáktól. A főhős szempontjából heteronormatív finálét nem értékelésként hoztam fel – ez csúsztatás volt tőled –, hanem mint a vélt radikalitás cáfolatát, zsánerfilmként ettől szerintem se lesz se jobb, se rosszabb. A radikális jelzőt viszont hagyjuk már meg például a Kaboomnak (magyar címen: Nagy badabumm). De továbbmegyek: a filmben egyedül a főhősnek billeg a szexualitása, a többi szereplőnél ez fel sem merül, mindenki vagy homoszexuális, vagy heteroszexuális, biszexualitásról nem is tud a film, és a főhős végül megkapja az ultimate különc címkéjét: ő annyira nagyon más, hogy az már vicces, és a mások egyesületéből is kilóg. Ha ebből a billegésből (ami ráadásul egy egyszeri átváltás, mint egy szerepcserés vígjátékban) a Coming out valamiféle világképet faragna, mint a Kaboom, akkor elfogadnám, hogy ez a film radikális, de itt csak egy, a filmen belül viccesen ingatag férfihősünk van, akire végül kvázi ujjal mutogatnak, hogy nini, neki sehogy se jó, mert mindenhol bezárva érzi magát a szerencsétlen.

YouTube előnézeti kép

MS: Próbáljuk meg ideiglenesen figyelmen kívül hagyni a melegkérdést. Tegyük fel, hogy Erik egy minden szempontból hasonló, de heteroszexuális kapcsolatban élt a film elején: ugyanazok a konfliktusok, ugyanaz a személyiségbeli hübrisz („tökéletesen ismerem magam, úgy vagyok jó, ahogy vagyok”). Természetes, hogy jött az isteni büntetés, hiszen pont arra volt képtelen, hogy átlépjen a saját árnyékán, megkérdőjelezze saját egóját. Az égi figyelmeztetés után a karakter elbizonytalanodott. Már nem azt az embert és azokat a dolgokat szerette, akit és amiket régen, többé nem kompetens abban a dologban, amiről régen hitte, hogy az. Ezen a ponton kettéosztódott a figura, lett egy identitászavaros Erik, aki görcsösen kapaszkodik a régi kapcsolatába, és lett egy „meggyógyult” ikertestvére, aki egy mozdulattal ledobálta magáról a korábbi sallangokat és „elhasznált” viselkedésmintákat. Szerintem a sztori így nem lett kevesebb, és ha ezt elfogadjuk, felmerül a kérdés, hogy a díszítettségen kívül ad-e bármilyen mélységet a filmnek a szexuális identitás megváltozásának témája. Egyrészt a változás folyamatát egyáltalán nem látjuk, így a Coming out azt sugallja, hogy az az egyik pillanatról a másikra történt. Folyamat legföljebb a történés elfogadásában van. Ennek eredményeképpen azt a valóban izgalmas kérdést, hogy milyen az, amikor az ember szexuális orientációja átalakul, érintőlegesen sem tárgyalja a film. Ehelyett maradna a megváltozott helyzethez való idomulás bemutatása, amit meg azért nem látunk, mert Erik vagy minden porcikájával ellenáll (ha régi életét védi), vagy teljes erőbedobással az új felé fordul. Tehát az identitásválság bemutatása ebben a filmben inkább kétpólusú, szemben például a Csak szex…-szel, ahol Dóra, aki szintén egy komoly önismereti változáson megy keresztül, sokkal árnyaltabb utat jár be (az elbizonytalanodás után önállósággal próbálkozik, de közben fokozatosan leépíti Tamással szembeni előítéleteit, ráadásul a tökéletes Pétert is el kell tudni engednie). Ha a melegtematikától eltekintünk, akkor nem is hiányolhatjuk a mélységet, hiszen mégis csak egy teljesen mainstream romkomról beszélünk, viszont mivel a konfliktus, illetve az új kapcsolat sikere Erik identitásválságához van kötve, magyarán ez viszi előre a film cselekményét, ha ebben a dologban nincs változás, akkor nincs meg a kötelező izgalom, ami kitart a játékidő végéig.

A homoszexualitás reprezentációjára visszatérve, nem tartom szerencsésnek, hogy Erik hübrisze ilyen erősen összefügg a szexuális identitásával, mert ez akarva-akaratlanul azt tolmácsolja, hogy egy öntelt homoszexuálisból tisztességes heteró lett. Persze van a világnak olyan része, ahol ezzel a megállapítással semmi gond nincs, de az biztos, hogy az nem a mostani Magyarország. Mert ahol ettől az üzenettől egy melegnek sem szorul össze a gyomra, ott fordított esetben a többségben lévő heteroszexuálisok is értik a tréfát. felteszem az alkotók nem fej vagy írás alapon döntötték el a miből lesz a cserebogár-kérdést. Nem véletlen, hogy bár a filmben valóban hemzsegnek a melegek, a köztük lévő fizikai interakció egy erőtlen szájra puszira korlátozódik. Tehát homoszexuális testi együttlét a filmben gyakorlatilag nem látható, igazodva a társadalom jelentős részének igényeihez: „amíg zárt ajtók mögött csinálják, addig nem zavar”. Tehát a Coming out nem hogy bátor állítást nem fogalmazott meg a témával kapcsolatban, hanem épp ellenkezőleg, legitimizálta a kurrens társadalmi közvélekedést.

És erre jön rá az a mérhetetlenül egyszerű, sztereotipikus ábrázolás, ami a melegeket seggrázós, nyávogós, pink tapipólóban a teraszon Cosmopolitant szürcsölgető, felszíneskedő dísztárgyaknak mutatja. Szerintem, ha Erik, akit Csányi Sándor, az ország első számú szívtiprója alakít, a film végére meleg maradt volna, a rajongók pénzt gyűjtöttek volna az agyműtétére (na jó, valószínűbb, hogy valaki fejbe kólintotta volna egy jókora husánggal) – még szerencse, hogy Csányi egy pillanatra sem tudta elhitetni magáról, hogy homoszexuális. Szegény Balázs az egyetlen a filmben, akinek időnként előbbre való az embersége, mint a szexuális identitása.

PM: Nem értek egyet. A Coming out nem játszik egy ligában A gyerekek jól vannakkal vagy a Kaboommal. Viszont a saját ligájában nevezhető formabontónak – még akkor is, ha a végén egy férfi és egy nő csókolózik. Egy minél gyorsabban minél szélesebb közönséget megszólítani akaró tömegkomédiáról van szó, ami természetesen egy elképzelt, idealizált világot teremt, sztereotipikus karakterekkel dolgozik, durván leegyszerűsíti a valóságot, és visszatükrözi a megszólított közösség értékrendjét. Azt hiszem, a Coming out kapcsán azt most itt nem fogjuk tudni megbeszélni, hogy milyen módon kellene a magyar társadalom értékrendjén alakítani. A Coming out valóban nem rohan neki a fennálló értékrendnek, és megadja azt az engedményt a nézőjének, hogy a végén összejön a határozott férfi és az érzékeny nő (ja, bocs, fordítva). Na bumm, ezzel szerintem még nem mondtunk el róla sokat.

A már említett vita végén Hirsch Tibor, az ELTE Filmtudomány szakának docense azt az egyszerű kérdést tette fel a filmmel kapcsolatban, hogy az vajon csökkenti vagy növeli a magyar társadalomban meglévő, megbélyegző előítéleteket? Csatlakozom a véleményéhez: érzésem szerint inkább csökkenti. Idézem a januári Filmvilágból Kis Kata Melegek a magyar filmben című cikkének kortárs magyar vígjátékról szóló mondatait: „…a 2000-es évekre […] a heteró férfi identitás-szorongása köré rendeződő humor jellemző: pasik tévedésből (nőnek öltözött/látszó) férfiakra startolnak (Valami Amerika); azzal heccelik őket, hogy melegek (Egy bolond százat csinál) vagy egymást provokálják azzal, hogy potenciális szexuális tárgyként bélyegzik meg egymást (Üvegtigris, Csak szex és más semmi); avagy a melegviccek legelcsépeltebb közhelyét átvéve, a körülmények véletlen összejátszása miatt tévesen melegnek néznek heteró férfiakat (például a Tibor vagyok, de hódítani akarok ismétlődő »poénja«). A tipikus magyar nézőt e filmek alapján cinkos ovisként lehet elképzelni, aki tudni véli a férfiak közti buzulás nyílt titkát, és féli, de folyamatosan meg is idézi ezt az utálatos, ugyanakkor valami elhallgatott ok miatt kuncogásra késztető szörnyeteget.” (A Csak szex…-ben Tamás teszi fel a kérdést vetélytársának, Gábornak, arra reagálva, hogy Gábornak négy éve nincs barátnője: „Azért szólsz, ha bemelegszel, ugye?”)

Tehát a Coming out ligájában, a kortárs magyar tömegvígjátékokban a férfi homoszexualitás ezen a módon van jelen, nagyjából a melegviccek szintjén. Fenntartom az állításom, hogy ehhez a trendhez képest Orosz filmje változást hoz, ha nem is állítja teljesen a feje tetejére, és ha csak minimális testi érintkezést látunk is a férfiak között. Továbbá attól, hogy kiszúrtunk egy „pink tapipólós” meleg férfi mellékszereplőt a filmben, még ne feledkezzünk meg az érzékeny és minden szempontból teljesen normális Balázsról, a film elején bemutatott meleg kapcsolat hétköznapiságáról, a Hegedűs D. Géza által játszott tapasztalt és jóságos karakterről, a finálé problémamentes melegházasságáról, és arról, hogy milyen jól megérti egymást Pecsák úr kislánya és a férfipár. Ebben a világban vannak ilyen-olyan homoszexuálisok, heteroszexuálisok, és van, aki átvált az egyikből a másikba – de mindenki különc egy kicsit, senki nem olyan, mint amilyennek első ránézésre beskatulyáznánk. A zsörtölődő rohamrendőr legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy gyűrődésmentesre vasalja az egyedül nevelt kislánya ingét, a szélsőjobbos lecsúszott újságíró valójában „csak” egzisztenciális gondokkal és súlyos kiábrándultsággal küzd, a „pink tapipólós” melegek azért ismerkednek meg a teraszon, hogy aztán házasságot kössenek, a vágy tárgyaként bemutatott vonzó nő hobbija a virtuális boksz, a kissé szexista főnök valójában intellektuális kapcsolatra vágyik, a melegműsort vezető menő rádiós beleszeret egy nőbe. Nem hiszem, hogy ezek erősítik, legitimizálják a meglévő előítéleteket. A Coming out nem egy társadalomkritikus műremek, de „tucatvígjátéknak” jól végiggondolt, és kortársaihoz képest bátran tematizálja a szexuális identitást és az általánosításra hajlamos, sztereotipizáló gondolkodásmódot, még ha a forgatókönyvön érződik is némi erőlködés és sterilitás.

SL: Persze, ha leszűkítem a merítést a „kortárs vígjátékról” az elmúlt tíz év körülbelül tucatnyi magyar vígjátékára, akkor a Coming out, ha nem is „formabontással” meg „radikalizmussal”, de megformáltságában szerintem is kiemelkedik a mezőnyből. Valamiért mégis úgy érzem, hogy most annak örülünk, hogy egy friss vígjáték az Irigy Hónaljmirigynél egy fokkal árnyaltabban beszél szexuális identitásról meg sztereotípiákról, miközben döcögve lezavar egy standard romkom-sémát, ami nekem azért kevés. Viszont tök jó, hogy sokan megnézték, ezek szerint mégiscsak van fizető közönsége a magyar filmnek – most már csak a lécet kéne magasabbra tenni, akár egy patent komédia a vállalás, akár magvas kommentár a homoszexualitásról.

MS: Egyetértek. Én sem bírom azt a magyar kritikusi attitűdöt, hogy ha egy film kiemelkedik egy hangyányit a honi posványból, rögtön hímes tojásként kezeljük, a szándékra és a jóindulatra koncentrálunk. És mintha a Coming outtal is ez történne: legyen elég az, hogy Orosz Dénes olyan cukinak ábrázolja a melegeket. Nem hiszem, hogy a film bárkiben növelné a homofóbiát, de az biztos, hogy nagyon torz képet fest a magyar homoszexuálisokról, és alapvetően fenntartja/alátámasztja a társadalmi előítéleteket. A filmben sokkal erősebb a kizsákmányoló szándék (ha Csányi Sándor meleget játszik egy romantikus komédiában, arra majd özönlenek a nézők), mint a társadalmi szerepvállalás igénye. Ehhez jött hozzá a nagyon gyatra forgatókönyv (sokan panaszkodtak Tompos Kátya alakítására, természetesen nem a színésznő kvalitásaival van gond) és a fajsúlytalan konfliktusrendszer, ami miatt csak egy-egy epizódot tudtam önfeledten élvezni (pl. a Mucsi figurájához, a szomszéd Pecsák úrhoz kapcsolódó jelenetek).

PM: Sokáig lehetne még beszélgetni, már csak pár szóban szeretnék reagálni. Egy: „a merítés”, vagyis a Coming out elsődleges kontextusa, amelyben az alapos értékeléshez el kell helyeznünk, szerintem a kortárs magyar vígjáték. Kettő: én például nem örülök annak, hogy a Coming out bizonyos dolgokban árnyaltabb és érdekesebb, mint a műfajtársai, hanem megállapítom. Három: ebben a vitában senki sem beszélt szándékról és jóindulatról, ki sem ejtettem ezeket a szavakat. Négy: a „honi posvány” szókapcsolatot nem tudom és nem is akarom értelmezni, ragaszkodnék ahhoz a megfigyelői pozícióhoz, ahonnan minél pontosabban le tudjuk írni a magyar filmben zajló folyamatokat és/vagy az adott film sajátosságait.

Címke: ,

p4anwchsfevx

ESSZÉ

howtobe1

KRITIKA

parkololead

INTERJÚ

galaxis3

TRAILERPARK

roverlead

INTERJÚ

roverlead

LISTA

20140124divat-koldokig-dekoltalt-ruha-lett-2

KRITIKA

trudet2

TRAILERPARK

The-lunchbox-movie-2013-First-look-HD-posters-wallpapers-photos-images-and-promotion-pics-irfan-khan

KRITIKA

26-thanks-for-sharing

SZÉLESVÁSZON

szupercella1

KRITIKA

GRAVITY

INTERJÚ

Koji Takehashi as Sasuke in Samurai Spy

ESSZÉ

bb

HÍREK

zdt2

LISTA

Goda-Divinyi-elejére

INTERJÚ

django-unchained

KRITIKA

BSS79

LISTA

batmanborító

Prizma 9

Prizma9Belivek-1

Prizma 9