sarajevo_ff

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

A vörös szőnyeg bűvöletében – filmfesztiválon a Prizma szerkesztősége

PRIZMA

2014/09/04

Nyaralni voltunk. A komoly szakmai munka már a tengerparton megkezdődött (az “ugróvágás” barkochba-feladvány kitalálását sikerült 1 perces szintidő alatt teljesíteni, míg az Elemi ösztön elmutogatásáról készült videófelvétel kiszivárogtatása a napokban várható), de a java csak ezután jött. Szubjektív beszámolók a 20. Szarajevói Filmfesztiválról.

A hét első felében a horvát tengerparton süttetjük a hasunkat, majd csütörtökön autózunk át Szarajevóba. Le vagyok sújtva, amiért ott kell hagynom a meleget és a tengert egy filmfesztiválért. Még jobban elszomorodom, amikor a hosztelben szembesülök a szobánkkal és a vécével. Szerencsére a történet körülbelül a második órában jóra fordul. Szarajevó izgalmas és megrázó város. A húsz évvel ezelőtti események nyomait könnyű felfedezni a házfalakon és az embereken. Egy kiállításon megnézzük a Miss Sarajevo című dokumentumfilmet, ami a város három és fél évig tartó ostroma idején készült. Miközben a környező hegyekből a csetnikek megállás nélkül lövik az ott élőket, a szarajevóiak mindent beleadnak a megmaradt életbe, zenélnek, szépségkirálynő választást rendeznek és feltűnően sokat nevetnek. A trauma feldolgozása majd csak akkor kezdődik, amikor a veszély már elmúlt. A filmet meg lehet találni a neten, érdemes megnézni.

A szarajevói kirándulás másik nagy pillanata számomra az, amikor Szőcs Petra megkapja Kivégzés című rövidfilmjéért a zsűri különdíját.

Petra az egyik kedvenc kortárs költőm. Kétvízköz című, tavaly megjelent kötetét mindenkinek ajánlom, akinek tetszett a film, legalább annyira jó, és még tovább is tart. (Mán-Várhegyi Réka)

szarajevó_temető

Bekecmergünk Szarajevóba. Az új építésű plázákkal pettyezett sugárút lassan beszűkül, és meg is érkezünk a bazársorba. Tradicionális ételeket eszünk, például hamburgert, krumplit. A kellemes pillanatokat azonban böjt követi: a moziban többen is erős savasodással küszködünk. “Ez tényleg ennyire rossz?”, mondja az egyik sznob magyar a másiknak. “Igen”, hangzik a zsebkendőbe dadogott válasz. Gyenge rövidfilmeket látunk, igaz, a versenyfilmek közül csupán kettőt, köztük a későbbi győztes bosnyák filmet. Szerencsére a Srebrenica-kiállítás remek dokumentumfilmjei kárpótolnak mindenért. A filmfesztiválon még Takashi Miike debil gangsta-pornóját sikerült megtekintenünk. A rövidfilmes szekciót amúgy A csirke című film nyeri. Lássuk be, “A csirke” elég rossz cím, főleg egy olyan film esetében, aminek egyik meghatározó szereplője egy csirke. Az utolsó este két fickó követ minket mindenhova, ikrek, egy másik moziban ők voltak a főszereplők. Ha őszinte akarok lenni, úgy néznek ki, mint két csirke. Egy idő után mindenhol csirkéket látok. Reggel a müezzinek énekére ébredünk, egész jól dalolásznak ahhoz képest, hogy bizonyára ők is csirkék. Szomorúak vagyunk, hogy haza kell menni. (Bartók Imre)

prizm_sarajevo

10 éves vagyok, és rettegek, mert háború van tőlünk délre, olyan közel, hogy akár hozzánk is elérhet. Rosszat álmodom: megyek haza a suliból, a lépcsőházban fekete, elfolyó betűkkel ott a DURAN DURAN felirat, sötét van, és halottakon kell átlépnem, hogy felérjek az első emeletre. A srebrenicai mészárlás és Szarajevó ostroma emlékére rendezett kiállításon látható dokumentumfilmben is egy kislány az egyik főszereplő, annyi idős, mint én, egyidősek vagyunk, akkor és most. De ő, velem ellentétben, nem fél, társaival a ’90-es évek slágereit énekli egy kiégett autó roncsában ülve, az üres utcán, szétlyuggatott falak között. Muszlim vagyok, mondja, de néha a templomba is bemegyek, mert csak egy isten van, én hiszem, hogy csak egy isten van. A Szarajevóban töltött napok legszebb és legfájdalmasabb filmélményéről képtelenség többet mondani, és minden más elhalványul mellette, hiába láttam a Bridges of Sarajevo című szkeccsfilmet a fesztiválon, tele olyan kisfilmmel, melyeken leginkább csak az igyekezet érződött, hogy ki akarnák facsarni a szívemet, ha hagynám. (Györe Bori)

Kiderült, hogy külföldi városban filmfesztiválozni a legjobb módja a nem tengerparti nyaralásnak. Nincs üresjárat, nincs millió kilométernyi gyaloglás, nincs lelkifurdalás, hogy milyen alacsony százalékát nézi meg az ember a megnézendőknek.

Csak kávézás, evés és mozizás van.

Az összes mozizások közül pedig leginkább a Güeros volt. Elsőfilmes mexikói rendező fekete-fehér coming-of-age filmje/road movie-ja, amely félszegen mutat meg sok mindent, amit érdekes látni unalomról, diákforradalomról, szép emberekről, a tigrisről, a répáról és arról, hogy mennyire számít, ki hol ül az autóban. Persze közben fivérek egymásra találnak, szerelem zajlik és egy halott édesapa öröksége is feldicsőül. De ezek is csak félszegen. Egy film, amiben végre dohányoznak, és amelyből újra megkapható az a megnyugtató bizonyosság, hogy a világ legtöbb helyén – ha csak nincs konkrétan háború – azért leginkább ugyanaz érdekli az embereket. És néha néhány nap érdekesebb, mint a többi. Még katarzis se kell hozzá. (Barta Márton)

A Szarajevói Filmfesztivál nem az ott vetített filmek színvonala miatt nyújtott életre szóló élményt, de tagadhatatlanul lesz mire emlékezni ebből a pár napból.  A hegyekkel övezett, barna iszapot köhögő folyó által kettészelt város eleven, nyüzsgő mindennapjai, a bazár zsúfoltsága és a gasztronómia gazdagsága mind-mind különleges hangulatot kölcsönöznek a fesztiválnak. A filmek között láttunk csirkét, iszonyatos animációként megelevenedő háborús emlékműveket – gyaníthatóan az ország traumatikus közelmúltját feldolgozandó -, Rocky Balboa és Teréz anya Lautréamont-t megszégyenítően szép találkozását a filmvásznon, és egy angol feliratot csak nyomokban tartalmazó szkeccsfilmet Bosznia-Hercegovina történetéről. A városban járva-kelve megdöbbentő természetességgel akadtak az utunkba nagyjából minden utcasarkon szelíd, a nap elől a templomok, mecsetek tövébe húzódó, szigorúan barna vagy fekete kóbor kutyák. A főutcán neonfények hirdetik a dátumot, a pontos időt, és ami hihetetlen, de igaz, Bosznia Hercegovina GDP-jének aktuális állását. Az ország valutája a Magyarországon szinte fellelhetetlen konvertibilis márka, amit csak kilométerként emlegettünk. Így keveredett távolság és érték, egy jó bosanska kafa (bosnyák kávé) egy kilométer volt, egy bosnyák Panért – amit éjjel már csak a szupermarket ablakán keresztül vehettünk magunkhoz -, talán még ennyit sem kellett utazni. Egy kocsmában műanyag poharat kínáltak a boltban vásárolt sörünkhöz, megnéztük a spanyol szuperkupa döntőt az esti hidegben, megrendültünk a Srebrenica kiállításon – jó filmek nélkül is sokat adott a fesztivál. (Kocsis Fruzsina)

tea

A nyaralásunkon keveset moziztunk, inkább a saját filmünkkel foglalkoztunk.

Egy ponton néhányan valamiért töltekezni akartunk a celebek közelségéből, de csak Michael Winterbottommal találkoztunk, aki olyan nagy híresség, hogy a filmfesztivál vörös szőnyegén nem igazán vették észre, remélhetőleg az ő tiszteletére rendezett retrospektívre azért nem kellett jegyet váltania. Aztán beültünk két rövidfilmes válogatásra, és bizonyos értelemben talán hálás is lehetek a fesztivál szervezőinek, mert valami olyasmi történt velem, ami korábban soha. Végignéztem körülbelül húsz filmet, és egyiket sem tudtam szeretni. Korábban azt hittem, a kisfilmes blokkokban pont az a jó, hogy legalább egy-két produkció biztosan megérint; korábban mondjuk azt is hittem, hogy egy olyan vörös szőnyeges felvonulás legalább egy kicsit menő. Ezeknél a filmeknél vagy közelítő választ sem tudtam adni az elkészítés miértjére, vagy akadt tippem, de ilyenkor meg pont ezért roskadtam magamba. Igaz, így viszont remekül elvoltam a közös kajálások, játékok, utcai sörözések friss emlékeivel, és azzal, hogy várjam ezek folytatását. A teremben ülő többi néző is nagyrészt a helyén maradt, de lehet, hogy egy idő után mindenki a privát vetítőjében keresett menedéket.

A moziélményeket tehát igyekszem elfelejteni, a saját, kamerák nélkül forgatott filmünk viszont remekmű lett, azóta is gyakran belenézek. (Roboz Gábor)

Tea a mecset oldalában, egy macska figyel, mögöttünk vízipipázó öregek. (Lichter Péter)

Bár a 20. Szarajevói Filmfesztiválon eltöltött két nap sok szempontból emlékezetes élmény volt – a hegyekkel körülvett, müezzinek énekétől hangos katlanváros balkáni légkörének és a kiemelt nemzetközi figyelemben részesített filmes események kötelező glamúr életérzésének sajátos egyvelegét hamar a szívükbe zárták a szerkesztőség tagjai – pont az a pár film, amire sikerült együtt jegyet szereznünk hatalmas csalódás volt. (Egy rövid filmes blokk részeként volt szerencsénk megtekinteni a szekció fődíját elnyerő, kiábrándítóan középszerű The Chicken című alkotást, valamint a 13 európai rendező, köztük a 84 éves Jean-Luc Godard, szkeccsfilmjéből összeállított Ponts de Sarajevót, ami vizuális igénytelenségével és tartalmi ötlettelenségével minden várakozásunkat alulmúlta.)

Az Ernest et Célestine-vetítés emlékét az elrabolt, majd egy utcai szemeteskukából előtúrt mozijegyeink történetétől kezdve belengi valami nosztalgikus derű. A goromba utcazenész medve és az elfojtott művészi ambíciókkal rendelkező kisegér barátságának meséje, a befogadást nehezítő körülmények ellenére (a filmet eredeti nyelven vetítették, az egész fesztiválra jellemző, bosszantó feliratcsúszásokkal), minket ugyanúgy elvarázsolt, ahogy a nagyszámú gyerekközönséget. Ebben a legnagyobb szerepe talán a vizuális stílust meghatározó, manapság kuriózum számba menő, akvarell technikával készült, kézzel rajzolt képi világnak van, ami, megőrizve a szerző (és illusztrátor Gabrielle Vincent) eredeti rajzainak hangulatát, életre kelti a belga mesekönyv-széria figuráit. A tiltott vagy nem szokványos barátság klasszikus toposzát körüljáró film, akárcsak a legtöbb ilyen típusú történet, a központi karakterek nehezen definiálható kapcsolatára épül. Léon és Mathilda, Pattson és Findusz, Chihiro és Haku után Ernest és Célestine esetében is szembesülünk azzal a problémával, hogy a személyközi viszonyokat leíró kategóriáink olykor rendkívül szegényesnek bizonyulnak. Mert egy felnőtt férfi és egy kislány közötti túlontúl szoros kapcsolatra még rá lehet húzni az apakomplexust, na de mi a helyzet a kölyök macska-vénember, vagy a folyóisten-kislány kombinációval, illetve esetünkben a felnőtt férfi medve-gyerek lány egér párosítással? Ebben a kérdés tekintetében ne várjunk a filmtől a „szeretet mindent legyőz”-frázisnál mélyebb mondanivalót. De ha erről a közhelyről valaki érzelgősségtől mentesen tud beszélni egy gyerekfilmben, azt nagyra értékeljük. (Mega Sára)

YouTube előnézeti kép

Amikor sokat várok egy filmtől általában csalódok, ezért nagyon hálás vagyok azoknak az alkotóknak, akik beváltják a hozzájuk fűzött reményeimet. Szőcs Petrának nagyon hálás vagyok.  Túlzás, hogy A Kivégzés miatt mentem Szarajevóba, de ez volt az egyetlen film, amire nem azért vettem jó előre jegyet, mert 90 percnél rövidebb. Pedig rövidebb. A cannes-i felhajtás kapcsán röviden olvastam arról, hogy készült egy rövidfilm, amiben gyerekek sorozatosan eljátsszák a Ceauşescu házaspár kivégzését. Ez beindította a fantáziámat. A téma egyike azoknak a rendszerváltás környéki kultikus eseményeknek, amikhez koromnál fogva nem volt kötődésem, de mindig is vonzottak. Talán azért, mert rettenetesen groteszknek tűnt az elképzelt jelenet, vagy csak szimplán a gyerekek miatt.  Nem láttam túl sok rövidfilmet, jó rövidfilmet még egyáltalán nem láttam. Nem tudom melyik az ok és melyik az okozat. A Kivégzés az első olyan rövidfilm, amit teljes átéléssel tudtam nézni, ami kevesebb, mint negyed óra alatt olyan világot tudott teremteni, amiben már kezdtem otthonosan érezni magamat.  A főszereplő kislánynak oszkár és örök élet jár. Egy gyerekszínész, aki nem cuki, aki albinó, aki egyszerre egzotikus és teljesen hétköznapi, és akinek a karaktere is jól kidolgozott és nagyon szerethető. Egy  cserfes kislány, aki uralja a fiúkat, keményen kiáll saját magáért, szereti a nagyszüleit és izgatják a családi konfliktusok. A rendező maximálisan kihasználta a műfajban rejlő lehetőségeket, és, ami talán még fontosabb, egy hajszálnyival sem lépte túl a kisfilm szigorú keretrendszerét. Tökéletes arányérzékkel találta el azt az információ mennyiséget és bonyolultságot, amit a néző még nem érez tehernek, de amitől a szereplők és maga a történet értelmezhetővé válik. Az egyedüli hiányérzetet az okozta, hogy csak két kivégzős jelenet került be a filmbe. Szívesen megnéznék egy werkfilmet az összesről. (Hutiray Borbála)

YouTube előnézeti kép

 

 

Címke: ,

2014_porlasplumas

KINO LATINO

rio2096lead2

ANIMATÉKA

safe_image

FESZTIVÁL

anilogue33lead

ANIMATÉKA

anilogue2_3lead

ANIMATÉKA

anilogue1_3lead

ANIMATÉKA

Surviving

FESZTIVÁL

Chasing_Ice_1

FESZTIVÁL

cabininthewoodswelivefilm09

FESZTIVÁL

imawoman

FESZTIVÁL

img_0151

FESZTIVÁL

AARGH

FESZTIVÁL

udine-lead

KELETI EXPEDÍCIÓ

eushorts02

FESZTIVÁL

skiz

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-12-05 - 14.54.38

AJÁNLÓ

morelia04

KINO LATINO

syros20

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

45 7 Broadway_01L

AJÁNLÓ