TRAILERPARK

Az emberiség egy vírus. És Samuel L. Jackson rá a gyógyír…

PRIZMA

2014/09/24

A szuperhősök után a szuperügynökök is megkapják a magukét. 

Ha valakinek a keze benne volt A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, a Blöff, a Torta és a Kickass készítésében is, akkor annak feltehetően van érzéke a műfajparódiákhoz. Ezt maga Matthew Vaughn is így gondolhatta, hisz belevágott a Kingsman című képregény megfilmesítésébe, mely a James Bond-típusú kémfilmeket veszi célba – amolyan Kickass módra.

Egy ilyen vállalkozáshoz persze nemcsak a túlpörgetett akciójelenetek elengedhetetlenek, hanem a kötelező englishman-faktort is fel kell vonultatni a a vásznon.

A film ezen a téren is elég jól teljesít, hiszen nemcsak Colin Firth-t vonultatja fel, hanem Mark Strongot és a fáradhatatlan Michael Caine-t is. Azon túl, hogy ők így együtt az angolság – vagy legalábbis az angolság sztereotípiájának – kvintesszenciáját adják ki, mindhármuknak jócskán volt már közük a kémfilmekhez is (Harry Palmer, Suszter, szabó, baka, kém).

A showt persze mindig a főgonosz viszi el, legalábbis akkor már nagy a baj, ha a jófiúk emlékezetesebbek, mint az ügyeletes megalomán terrorista. Itt azonban ezzel sem lehet gond, hiszen ezen a poszton maga Samuel L. Jackson ripacskodik, aki unortodox módszerekkel szeretné kigyógyítani a világot az emberiségnek nevezett vírusból. Íme a Kingsman – A titkos szolgálat  friss előzetese:

YouTube előnézeti kép

 

 

Címke: , ,