ANIMATÉKA

Néhány szó az észt animáció fenegyerekéről: Kaspar Jancis a Primanimán!

PRIZMA

2014/10/30

Az észt animációs iskolát gyakran úgy emlegetik, mint Priit Pärn köpenyéből előbújt jelenséget. Noha ez az állítás kétségtelenül leegyszerűsítő, azt bizton állíthatjuk, hogy minden korszaknak, műfajnak és iskolának megvannak a maga hírességei, akik rendszerint olyan egyéniségek, hogy saját követőiket is zavarba tudják ejteni követhetetlen kicsapongásaikkal (ami mondjuk sokoldalúságukból fakad). Kaspar Jancisnak mindkettőhöz egyenesági köze van: Priit Pärn tanítványaként végzett a finnországi Turku Művészeti és Média Egyetemen, aztán az észt Joonisfilmhez szegődött rendezőként, forgatókönyvíróként, zeneszerzőként.

Miről ismerszik meg az észt animáció?

Sok benne a tér, a szocreál építészet természetellenes és elidegenítő maradványaival, és az ezek között tébláboló, boldogulni vágyó kelet-európai embertípus elgyötört arcú egyedeivel. Ezt a vázat, a realitás monoton szürkeségét öltözteti dúsan burjánzó szürrealizmusba a cenzúra idejében kialakult metaforikus nyelv, az álomszerű elemelkedettség, amely azonban nem eufemizáló, hanem ugyanolyan erős, érzékelhető szaggal és zamattal bír, mint a valóság. Merész és váratlan képzettársításaival, szarkasztikus humorával megfoghatóbbá, és ezáltal talán élhetőbbé teszi a normák és megszorítások közé préselt életünket. Ami esetleg első látásra nem érthető benne, az éppen az egyértelműsége – azaz például amikor felmutatja a diktatórikus rendszer abszurditását. Olyasféle költészet ez, mint amit Freud írt annak idején A mindennapi élet pszichopatológiájában: nem ő, hanem a nyárspolgár önreflexiót csak álmaiban ismerő agya írta.

Ha Beethoven a zene Mozartja, akkor Kaspar Jancis az animáció Ulrich Seidlje.

Noha ez bevallottan sántikáló analógia: amíg az első párban mindkettő „szintén zenész”, a második párosban előbbi az észt animáció (39 éves) fenegyereke, utóbbi az osztrák film aranygyapjas fekete báránya, hogy továbbra is orbitális képzavarokkal éljek. De az előbbi bekezdésben felvázolt animációs filmnyelv ékesszavú rétora talán nem idegenkedne attól a gondolattól, hogy egy filmrendezővel állítják párhuzamba. Az animációs film ugyanis az emberiség többségének tudatában még mindig gyerekműfaj, s mint ilyen, érdeklődési körének mértéke meg sem közelíti a filmét. Most már a filmek zöme él animációs technikákkal, de az animációról kevesen tudják, hogy ugyanúgy lehet őket műfajonként csoportosítani, ahogy a filmeket. Kaspar Jancis szerzői filmes rendező, és ha megkérdeznénk tőle, hogy akkor miért nem inkább filmeket rendez, valószínűleg azt felelné: mert a film nem olyan életszerű.

Jury Kaspar

Kaspar Jancis a pipás

Aki egy kicsit is élt emberek között, tudja, hogy milyen érzés kitaszítottnak lenni. Ehhez társul képileg a leszakadó gomb, a leváló ujjperc, a lekésett busz, a röhögő kölykök. Azt is tudja, milyen erős érzés a beilleszkedés kényszere. Érteni fogja tehát, mit jelent egy nőnek férfitekintetek előtt szétnyitni a ballonkabátját, és mit egy korábban ünnepelt férfinak plüsskrokodilnak öltözni. Aki tudja, mi a féltékenység, annak nem kell a szájába rágni, hogy miért nő a libidó és az érdeklődés tőle. Aki tapasztalta már, hogy túl későn érkezett, az egyből érezni fogja, hogy miért válnak el azok, akik egymásra találtak. Ilyen és ehhez hasonló, az igazság hátsó bejáratához elvezető morzsákat hullat el nekünk filmjeiben Kaspar Jancis, akivel találkozhatunk október 30-án, csütörtökön, 16.30-kor a Primanimán.

Alább megtekinthető online Kaspar Jancis Vladimir Leschiov lett rendezővel közösen rendezett filmje, a Villa Antropoff.

Láng Orsolya írása

Címke: ,

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA, FESZTIVÁL

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA, magazin

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA, magazin

ANIMATÉKA

Rövidfilm

ANIMATÉKA

KRITIKA

ANIMATÉKA

INTERJÚ, KINO LATINO

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

ANIMATÉKA, HÍREK

ANIMATÉKA