1401x788-king_final

INTERJÚ

Stephen King: „A Breaking Bad jobb sorozat, de a Kemény zsaruk változtatott meg mindent”

PRIZMA

2014/11/01

1999-es balesete óta, amikor is elütötte egy furgon, King alig adott nagyobb interjút, de a Rolling Stone-nak sikerült mikrofonvégre kapnia. A múlt héten megjelent mélyinterjú néhány izgalmas gondolatát gyűjtöttük össze.

A horrorról
Ösztönösen vonzódom a műfajhoz. Az első film, amit láttam, egy horrorfilm volt: a Bambi. Mikor az őzike bentragad az erdőtűzben, egyszerre éreztem borzongást és lelkesedést. Nem tudom megmagyarázni ezt a vonzalmat. […] Viszont nem szégyellem. Tudtam, hogy ez társadalmilag elfogadott, mert rengeteg horrorfilm volt elérhető már akkor is, meg rémképregények, mint a The Crypt of Terror.

A sikerről és a kritikusokról

A pályám elején a Village Voice-ban lejött egy karikatúra, ami még ma is fáj, ha eszembe jut. Engem ábrázolt, ahogy pénzt zabálok. Nagy, felpüffedt arccal toltam befelé a bankókat.

Egy ilyen karikatúrának az az üzenete, hogy az rossz, ha nagy példányszámban fogynak a könyveid. Hogy valami biztosan azért befogadható sok ember számára, mert biztosan butácska dolog, és az emberek azért veszik, mert ők maguk is buták. Ez színtiszta elitizmus, nem tudom elfogadni. […] De azok a kritikusok, akik egy az egyben értetlenek a tömegkultúrával szemben és ebből afféle intellektuális fölényt próbálnak kovácsolni, sosem hatottak meg. Például Harold Bloom képes lehet belátni, hogy Mark Twain egy nagy író, de az soha nem mondaná ki, hogy mondjuk Jim Thompson Nathaniel Hawthorne egyenesági leszármazottja, mert Bloom nem olvas Thompsont. Úgy van vele, hogy „sosem olvastam, de biztosan szar”. […] A film egy sokkal könnyebben hozzáférhető médium, de ugyanezt a gondolkodásmódot ott is megtaláljuk. Rendben, nagy tuskónak kell lenni ahhoz, hogy az ember ne értse rögtön mondjuk a Cápát, de ha valaki azt mondja, hogy vessük össze a Négyszáz csapást a Cápával, na ugye, hogy a Négyszáz csapás nagybetűs Mozi, a Cápa meg butácska szórakoztató film, akkor ugyanennél az elitizmusnál lyukadunk ki.

A túlvilágról
Agnosztikus vagyok az ügyben, de szeretnék hinni benne, hogy van valamiféle túlvilág. […] Viszont az alapján, amit gyerekként hallottam róla, nem szeretnék a mennyországba kerülni. Rohadt unalmasnak tűnik egész nap felhőkön tenglengeni és hárfázó fickókat hallgatni.

Nem akarok hárfákat, Jerry Lee Lewist akarok!

[…] De nem bánom, hogy nincs erősebb hitem, szerintem a bizonytalanság jó dolog. A bizonyosság sokszor önteltséget szül, ami azt jelenti, hogy ülsz Michiganben egy kellemes kis kertvárosi házban, nézed a CNN-t és azt mondod: „Ó, szegény kis menekült gyerekek, akik átszöknek a határon! De nálunk nem maradhatnak, mert ez Isten akarata. Küldjük inkább vissza őket a drogkartelekhez!”

1035x951-typewriter

A legrosszabb könyveiről
A Rémkoppantók szörnyű. Ez volt az utolsó könyvem, mielőtt letettem volna a piát meg a kokaint. Mostanában sokat gondolkodtam rajta, hogy valahol a kokainból nyert hamis energia alatt van abban egy jó könyv, csak vissza kéne térnem hozzá. 700 oldal, pedig lehetne egy jó feleakkora regény. […] Az újak közül az Álomcsapdát nem kedvelem. A balesetem után írtam, amikor rengeteg Oxycontint szedtem a fájdalomra, számítógépet sem használhattam, mert nem bírtam sokat ülni egyhuzamban. Szóval szabadkézzel írtam az egészet, betépve az Oxytól, és az a könyv szépen meg is mutatja, hogy működnek a drogok.

A Ragyogásról és az adaptációkról
Lehetetlennek tartom, hogy valami remek film legyen és eközben borzalmas adaptáció. Egyszerűen nem így nézek a filmekre, de nem is kerítek nekik túl nagy feneket. Ha jól sikerül egy feldolgozás, az csodás, de ha elszúrják, az se baj.

Úgy érzem, a mozi egy alacsonyabb rendű médium, mint az irodalom, és egyben sokkal múlandóbb is.

[…] A Ragyogás körüli kultuszt egyszerűen nem értem. Egyértelmű, hogy a nézők imádják, és ők meg azt nem értik, hogy én miért utálom. A könyv forró, a film hideg: a könyv tűzzel ér véget, a film jéggel. A könyvben egy egész cselekményszál szól arról, hogy Jack próbál jó ember lenni, és közben lassan sodródik a téboly felé. Ahogy én látom, a filmben Jack az első jelenettől fogva elmebeteg. […] Ráadásul a film nőgyűlölő, Wendyt egy sikongató riherongyként ábrázolja. De ez csak az én véleményem.

A kortárs tévéről
Az elmúlt tizenöt év legjobb sorozata a Breaking Bad.Ezt már akkor tudtam, mikor a nyitójelenetben megláttam Waltert alsógatyában. […] Egyetértek vele, hogy a kortárs tévé egyre jobb lett, és most nem olyan sorozatokról beszélek, mint a Helyszínelők, ahol ugyanazt a sztorit látjuk újra meg újra. Még nem is Mad Menről, amit szintén nem kedvelek, hanem a Breaking Badről, a Sons of Anarchyról, a Walking Deadről, A hídról, az Americansról. Ezek mellett úgy mutatnak a mozifilmek, mintha egyszerű kis novellák lennének. Tizenkét éve néztem a Kemény zsarukat, és az első epizód végén Michael Chiklis megfordul és agyonlövi az egyik zsarukollégáját. Az jutott eszembe: ez egy földrengés erejű jelenet a tévézés történetében.

A Kemény zsaruk minden idők legfontosabb sorozata. A Breaking Bad jobb, de a Kemény zsaruk változtatott meg mindent.

soa
A hagyatékáról
Nem gondolkodom sokat rajta, ami ezután lesz, már nem rajtam múlik. Két dolog történhet egy íróval a halála után: vagy túléli a munkássága, vagy vele együtt elfelejtik. Valaki belenéz egy poros dobozba és azt kérdi: Ki az az Irving Wallace? Nincs logika a dologban. Kérdezz meg pár középiskolást: nem fogják tudni, kicsoda Maugham. Pedig a maga korában bestsellereket írt, mégis elfelejtették, miközben Agatha Christie népszerűbb, mint valaha. Christie generációról generációra csak népszerűbb lesz, habár közel sem olyan jó író, mint Maugham és csak szórakoztatni akarta az olvasót. Szóval nem tudom, mi lesz az életművem sorsa.

A teljes interjú a Rolling Stone oldalán olvasható.

Címke: , ,

jack_nicholson_1366x768_95050

OFF SCREEN

chloe-grace-moretz-as-carrie-white-in-carrie-4

KRITIKA

Z világháború

KRITIKA

womanblack_3

KRITIKA

11840lead

MONSTER OF THE WEEK

phantom_opera_art_gallery_lon_chaney_movie_poster

ESSZÉ

film.phantom.of.the.opera

ESSZÉ

nyuszi

MONSTER OF THE WEEK

cure00

HÍREK

gunnar-hansen-158511-1280x0

Jegyzet

bone00

KRITIKA

flanagan00

KRITIKA

tumblr_ma8sg0wEyU1qg39ewo1_500

AJÁNLÓ

Clipboard01

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

horrorofdraculathumb

KÍSÉRLETI VETÍTŐ

unfriendedlead

TRAILERPARK

inhvice00

KRITIKA

fifty-shades-grey

KRITIKA

voiceslead

KRITIKA

earl01

HÍREK