ESSZÉ

50 éves a világtörténelem legzseniálisabb filmje

Lichter Péter

2018/03/30

Nincsen olyan, hogy legjobb film – egészen addig, ameddig el nem kezdem nézni a 2001-et.

Egy évfordulós poszt csak személyes lehet, pláne akkor, ha a 2001-ről van szó. Erről a sci-firől (a sci-fik sci-fijéről) már tényleg mindent leírtak. Én ráadásul az elmúlt nyolc évem tetemes részét vele töltöttem, sokszor újranéztem és sok-sok legépelt karaktert szenteltem neki (mert a doktorim középpontját képezi), de szerencsére ennek is vége. Most már újra gyomorgörcs nélkül tudok rá gondolni, illetve csakis a rajongás kellemes gyomorgörcsével.

Először tizenévesen találkoztam Kubrick mesterművével, azt hiszem az egyik első film volt, amit számítógép monitorán tekintettem meg, írható CD-ről – szóval el lehet képzelni milyen rossz minőségű volt a dolog, Kubrick valószínűleg forgott a sírjában (nem sokkal az 1999-es halála után kezdtem el megismerkedni az életművével.)

k4

Visszatérve az első talákozáshoz: ha jól emlékszem betegeskedve feküdtem otthon, és valakitől megszereztem ezt a másolt lemezt, rajta a 2001:Űrodüsszeiával. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy egyszerűen nem tudtam abbahagyni a nézését, még a béna monitoros élmény sem tudott kizökkenteni. Egyszerre volt benne valami provokatívan unalmas és nehezen megfogalmazhatóan elragadó. Soha nem láttam korábban ehhez foghatóan felkavaró filmet – a “felkavaróság” alatt most nem azt értem, amit általában szoktak (erőszak, tabusértés, stb.) hanem inkább esztétikai “felkavarásra” gondolok: Kubrick filmje megmutatta, hogy egy film, egy sci-fi ilyen is tud lenni. Sőt, azt éreztem, hogy ilyennek is kell lennie – hogy a 2001: Űrödüsszeia maga a “Sci-Fi”.

k2

Ezt az élményt Spielberg a sajátos közvetlenségével úgy ragadta meg, hogy annak idején úgy érezte, mintha egy jövőbeli dokumentumfilmet nézne – mintha a jövőben utazna. Nyilván ez volt a rokamosolyú Kubrick célja is, nem véletlenül reklámozták annak idején “untimate trip”-ként a filmet – ami persze a hippimozgalom pszichedelikus kultúráját/fogékonyságát is exploitálta. Közismert tény, hogy voltak olyan nézői a filmnek (nem is kevesen), akik csak az utolsó, hosszú, Csillagkapu-szekvenciára váltottak jegyet, hogy betépve, a vászon alá feküdve flesseljenek a korábban fősodorbeli moziban soha nem látott avantgárd szekvencián. (Erről a jelenetről hosszú órákon keresztül tudnék áhitattal beszélni, levegővétel nélkül.)

A doktori írása miatt aztán a film kissé varázstalanodott, persze egészen addig, amíg először nem láttam moziban, nagyvásznon. Ez a Corvin dísztermében történt, nem is tudom hány évvel ezelőtt. Egészen komikus volt a díszelőadás körítése, például az egyik szakértő (nem emlékszem ki volt) következetesen “Kábrik”-nak ejtette a rendező nevét, amin először csak jót röhögtem, aztán baromi ideges lettem tőle (hiszen hogyan lehet valaki szakértője az Istennek, ha még a nevét sem rendesen, vagyis egy kevéske “jé”-vel megtoldott “u”-val ejti ki. De mindegy, biztos én vagyok a korlátolt kocka.)

k3

De a film, nagyvásznon. Azt éreztem, hogy a székemből egyszerűen belezuhanok az űrbe. (Cuarón ugyanerre a hatásra játszott a 3D-és Gravitáció nyitójelentében, de neki könnyebb dolga volt, mint Kubricknak, akinek makettekkel, meg kézzel festett háttérrel kellett ugyanezt a hatást elérnie.) Az a filmtörténeti pillanat egészen csodálatos volt, amikor a feldobott csont űrszondává változik egy hirtelen vágással: a moziban a beállítás csendje egészen másként hatott. Ekkor döbbentem rá, hogy a 2001 legalább annyira a hang filmje, mint a képé – a csendek (és az azokat megszakító elektronikus zajok) egészen döbbenetesen hasítanak bele a mozi levegőjébe.

Aztán néhány évvel később Görögországban néztem újra a filmet nagyvásznon, életem egyik legkülönlegesebb vetítésén. Syroson, egy apró szigeten láttam a filmet (egy baromi vagány, régi filmeket játszó filmfesztiválon) – ráadásul egy autósmoziban, ahol a falu népe autókban ülve, illetve plédeken, takarókon piknikezve nézte a filmet. A szervezők kivittek egy hatalmas DCP-projektort, rendes mozihangfalakat a sziklás hegyek között lévő, amúgy régen nem használt autósmoziba. Itt az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem a szakértő, aki a film előtt hadovál – illetve extra gesztusként a szervezők berakták kísérőfilmnek az egyik filmemet, ami a 2001-ből sokat merített. Persze mint kiderült, egy másik meghívott vendég, Pip Chodorov amerikai filmrendező még nálam (!) is nagyobb 2001-rajongónak számít. Ő minden évben újranézi a filmet saját 16 mm-es kópiáján, illetve az összes létező celluloid formátumon (8mm, 16mm, 35 mm, 70 mm) látta a filmet – mondjuk ezzel nem tudtam versenyezni. Amúgy a hegyek között baromi félelmetes volt a 2001 hangja: ide-oda visszhangzottak H.A.L. hangjai, illetve az űrsétára induló Dave légzése – mintha maga a táj, és a háttérben lévő csillagos ég is a film része lett volna. (Ez az igazi expanded cinema!)

A vetítés végén azt hiszem a legmenőbb tapsban lehetett része a Kubrick-filmnek: az összesereglett nézőautók a Kék Duna keringő ritmusára kezdtek el dudálni, közben ütemesen villogtatták a lámpáikat a vászonra. Ha majd a halálos ágyamon meg kell neveznem a legjobb moziélményemet (milyen vicces lenne, ha tényleg meg kéne), akkor ez a vetítés lesz a befutó.

k6

Syros

 

 

 

 

Címke: ,

AJÁNLÓ

ESSZÉ

POSZTERFOLIO

PRIZMATUBE

POSZTERFOLIO

HARDCORE

ESSZÉ

TRAILERPARK

PRIZMATUBE

PRIZMATUBE

PRIZMATUBE

INTERJÚ, Jegyzet

POSZTERFOLIO

AJÁNLÓ, DIA/FILM

HARDCORE, KÍSÉRLETI VETÍTŐ

ESSZÉ, SZÉLESVÁSZON