RÓLUNK

A Prizma megalapításakor a célunk egy olyan filmművészettel foglalkozó tematikus folyóirat létrehozása volt, amely a tudományos igényesség mellett fiatalos és újszerű témaválasztásával, ehhez illő vizuális megjelenésével, valamint szélesebb körben is érdeklődésre számot tartó fogalmazásmódjával számottevően hozzájárul a magyar nyelvű, mozgóképről folytatott diskurzushoz. Elsősorban fiatal, jelentős elméleti háttértudással rendelkező szerzők írásainak kívánunk igényes fórumot teremteni, szerzőink körét folyamatosan bővítjük a tematikát és hangnemet illető sokszínűség érdekében.

Az évi négyszeri nyomtatott megjelenés mellett az olvasókkal való kapcsolattartás és az állandó jelenlét biztosítása érdekében – amit egy ritkábban megjelenő periodika nehezen képes megoldani – a nyomtatott anyaggal szoros összefüggésben hoztuk létre honlapunkat. Ezen a hetente többször frissülő internetes oldalon részleteket kívánunk közölni az aktuális szám anyagaiból, továbbá olyan, az aktuális szám témájába vágó, esetleg ahhoz lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódó szövegek megjelenésének is lehetőséget biztosítunk, amelyek terjedelmi okokból már nem fértek el a folyóirat nyomtatott változatában. A Prizma aktuális számainak megjelenése előtt röviddel a weben részleteket teszünk elérhetővé a papíron megjelenő tanulmányokból. Honlapunk a fentiek mellett reményeink szerint lehetőséget biztosít majd az ország többi egyetemével, folyóiratokkal, felsőoktatási és művészeti intézményekkel való kapcsolattartásra.

Fontos számunkra, hogy mind a nyomtatott folyóiratban, mind pedig internetes oldalunkon szóhoz juthassanak olyan fiatal, kortárs képzőművészek, akiknek munkáit kiemelkedőnek, a nagyközönség figyelmére érdemesnek tartjuk. Ennek érdekében nem csak lapunk vizuális arculatának megtervezésére fektetünk komoly hangsúlyt, hanem önálló grafikák és képregények közlésére is teret adunk az alkotók számára. Elképzelésünk szerint minden egyes szám arculatát más fiatal alkotó tervezi majd.

A Prizma tematikusan szerveződik. Minden szám körülbelül fele egy adott témát jár körül, viszonylag hosszabb tanulmányokkal. A témákat a szerkesztők határozzák meg; a cél olyan alkotók, műfajok, elméleti jelenségek kiválasztása, amelyek a kortárs filmművészet szempontjából jelentős helyet foglalnak el, azonban a magyar szaksajtóban kevés figyelmet kapnak. A központi témával foglalkozó öt-hat szöveg mellett állandó rovatokat tervezünk. Kiemelten kívánunk foglalkozni a kisfilmes és kísérleti filmes formával, ugyanis meggyőződésünk, hogy ezek nem kapnak elég figyelmet a hazai szaksajtóban, illetve hogy a gombamód szaporodó rövidfilmes fesztiválok alkotói és látogatói bázisa igényelné a téma alaposabb körüljárását. Kisjátékfilmmel, kísérleti filmmel, videoklippel, reklámmal foglalkozó rovatunkban ismert és jelentős, magyar és külföldi alkotók rövidfilmjeiről közlünk rövidebb (körülbelül tízezer karakteres) szövegeket, illetve fiatal magyar alkotókat mutatunk be. Az internetes felületen ezt mozgóképekkel és interjúkkal szeretnénk megtámogatni. Kritikarovatunkban olyan beszédmódot valósítunk meg, amely szembemegy a manapság annyira elterjedt internetes „villámkritikák” felületességével, az elemzésre nagyobb hangsúlyt fektetve alkot ítéletet a szerkesztők által fontosnak tartott, magyar mozikban látható filmekről, illetve az aktuális szám témájába vágó, idegennyelvű szakirodalomról. A rovatban továbbá kritikákat közlünk a közelmúltban megjelent külföldi és hazai filmes szakkönyvekről, monográfiákról, illetve képregényekről, meglátásunk szerint ugyanis ez utóbbi terén is hiány tapasztalható a hazai szaksajtójában.

Egyszerre kívánjuk bővíteni a hazai filmtudományos témák kissé szűk kereteit, és kiszolgálni azt a film iránt érdeklődő olvasóközönséget, akik műfaji rajongásuk, kortárs filmben való járatosságuk, filmes-kulturális érdeklődésük vagy alkotói hozzáállásuk alapján bizonyos témákról részletesebben olvasnának. Ezért tervezett témáink határterületen, szaktudományosság és közérthetőség, magas- és populáris kultúra között mozognak, vagy úgy kötődnek egy szubkultúrához, hogy általános elméleti szempontokból közelítenek felé. Meggyőződésünk, hogy folyóiratunk hiánypótló, és jelentős mértékben hozzájárulhatunk a hazai filmes diskurzushoz.


RÓLUNK ÍRTÁK

“…teljes fegyverzetben lép elénk az ELTE dohos folyosóiról, olyan minden szempontból profi, kész lapként, hogy a szavam elakad.”

Magyar Narancs

„Bátor kezdeményezés, erős nyitánnyal, fiúk-lányok hajrá, így tovább!”

Geekzblog

“Színes, kompakt, kellemes, nem mindennapi dizájnú új lap született…“

Filmtett

“…szükség van egy ilyen kiadványra: hogy a végzős egyetemistáknak publikálási feladatot biztosítson, hogy lefedje azokat a területeket, amiket más orgánumok profilidegennek tartanak…”

Filmvilág.blog

“A vizuálisan is igényes kivitelű Prizma megjelenése örömteli hír…”

Filmhu

“a Prizma szerkesztői előléptek egy impozáns kiállású, kicsi, női táskában is pompásan elférő stílusos kiadvánnyal és cseppet sem könnyed tartalommal”

KönyvesBlog

“”Az új folyóirat egyik érdekessége, hogy egy másik vizuális művészet, a meglehetősen mostoha sorsú képregény ügyét is igyekszik felkarolni…”"

Népszabadság

Téma: Kortárs skandináv film

Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben
"Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol
Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései
Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje
"Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal
Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög
Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai
Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor)
Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia

Animatéka

Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről
Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel
Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról
Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja

Varió

Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben
Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben
Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló

Állókép

Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése

Legfrissebb kommentek

  • sepi: Aha, próbálták visszaállítani az eredeti 99 perces verziót (amit többek...
  • scorsesefan: A verzióban, amit én láttam, elég különböző minőségű felvételek...
  • Mdaniel: Én is csak a Lista után pótoltam be a Wicker Mant. Nagyszerű mozi,...
  • sepi: Elsőre engem is nagyon megütött, ráadásul elég...
  • scorsesefan: Letudtam a Wicker Man-t, fúúúú, sűrű cucc volt. Azok az...
  • 18+
  • A LISTA MÁMORA
  • adaptáció
  • Anilogue
  • animáció
  • ANIMATÉKA
  • animoscar 2011
  • bagoly
  • BEAT IT!
  • beszámoló
  • beszélgetés
  • biohorror
  • Cinefest 2010
  • Cinefest 2011
  • Cronenberg
  • Dialektus
  • dokumentumfilm
  • DOUBLE FEATURE
  • első szám
  • esemény
  • fantasy
  • felhívás
  • fesztivál
  • film noir
  • filmelemzés
  • filmklub
  • filmkritika
  • fordítás
  • francia film
  • gyerekfilm
  • gyűjtőposzt
  • HARDCORE
  • horror
  • interjú
  • J. G. Ballard
  • Jarmusch
  • játék
  • KELETI EXPEDÍCIÓ
  • kísérleti film
  • KÍSÉRLETI VETÍTŐ
  • könyvkritika
  • KRITIKAI KÖRPANORÁMA
  • LÁNCREAKCIÓ
  • macilány
  • magyar animáció
  • magyar film
  • MONSTER OF THE WEEK
  • műfaji film
  • OFF-SCREEN
  • önreflexió
  • prizma
  • rákszörny
  • remake
  • rövidfilm
  • sci-fi
  • skandináv film
  • sorozat
  • szerzőiség
  • televízió
  • Titanic 2010
  • Titanic 2011
  • tömegfilm
  • TOP 2011
  • trash
  • videoklip
  • websorozat

Archívum

  • 2012. / február
  • 2012. / január
  • 2011. / december
  • 2011. / november
  • 2011. / október
  • 2011. / szeptember
  • 2011. / augusztus
  • 2011. / július
  • 2011. / június
  • 2011. / május
  • 2011. / április
  • 2011. / március
  • 2012
  • 2011
  • 2010
  • 2009

Partnereink

film.hu

Filmvilág

Mozinet

Geekblog

Filmtett

http://www.nyitottmuhely.hu/

filmpont.hu

Kulter

Klauzal13

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Támogatóink

ELTE BTK HÖK

NKA


PRIZMA büszke arra, hogy WordPress szív hajtja
Bejegyzések (RSS) és Hozzászólások (RSS).