Első szám

„Éljen az Új Hús!” – A Prizma filmművészeti folyóirat első számának témája: David Cronenberg

A „Téma” rovat a kanadai rendező, David Cronenberg munkásságát járja körül. A tanulmányok sorát Pálos Máté írása nyitja, amely a technológia emberre gyakorolt hatásait vizsgálja a rendező filmjeiben. Fred Brotting és Scott Wilson szövege a Karambol c. film kapcsán, az egyre inkább mechanikussá és hétköznapivá váló szex kérdését járja körül. Nemes Z. Márió tanulmánya Cronenberg filmes munkásságát az irodalmi antropológia kontextusában elemzi. Jankovics Márton a rendező konspirációs gondolkodásmódját vizsgálja más kémfilmek tükrében, míg Sepsi László az eXistenZ c. film és a videojáték-filmek kapcsolatát veszi górcső alá.

A Cronenbergről alkotott képet árnyalja a „Téma” rovat további három cikke. A rendező saját magáról és filmjeinek értelmezéséről írt feljegyzéseiből Kovács Kata válogatott és fordított. Jakab Veronika a Karambol forgatókönyvéből fordított le egy emblematikus jelenetet, a „James Dean-performanszot”. A szám gerincét jelentő rovatot J. G. Ballard Karambol című regényének első fejezete zárja, mely Varró Attila fordításában először olvasható magyarul.

A „K2 – Kísérleti- és Kisjátékfilm” elnevezésű rovatban Megyeri Dániel Cronenberg rövid- és tévéfilmjeivel, Kele Fodor Ákos Chris Cunningham videoklipjeinek testképével foglalkozik. A kísérletifilmes Stan Brakhage munkásságát Lichter Péter mutatja be.

A „Kritika”-rovatban bírálatot olvashatunk A pankrátorról és az Apaföldről Tüske Zsuzsanna, illetve Nagy V. Gergő tollából. Mark Browning Cronenberg-monográfiájáról Roboz Gábor írt recenziót.

A Prizma első számát Bakó Tamás grafikái illusztrálják.

Máté Pálos
How Long Does the ’New Flesh’ Live?: The Effect of Technology on Man in Cronenberg’s Videodrome and Crash

Through a twin analysis of Videodrome and Crash the essay aims to demonstrate that Cronenberg’s ’New Flesh’ is far from being a straightforwardly calling and radical manifest of certain technological, social and cultural changes, it is rather an extraordinarily sensible, ambivalent and elegiac commentary on these transformations. In discussing phenomenons enforcing man’s metamorphosis, the breeding of the new flesh and the attempt to exceed oneself, Pálos connects Canadian media philosopher Marshall McLuhan’s media theory and French essayist Jean Baudrillard’s theory of simulacra with Cronenberg’s films.

Az esszé a Videodrome és a Karambol páros értelmezésével kívánja bemutatni, hogy a cronenbergi új hús korántsem egyértelműen elhivatott és radikális manifesztuma, hanem sokkal inkább nagyfokú érzékenységről árulkodó ambivalens és elégikus kommentárja bizonyos technikai, társadalmi és kulturális változásoknak. A szerző az ember metamorfózisát, az új hús kitenyésztését és a személyiség önmeghaladásának kísérletét kikényszerítő jelenségek értelmezéséhez a kanadai médiafilozófus, Marshall McLuhan média-teóriáját és a francia esszéista Jean Baudrillard szimuláció-elméletét hozza kapcsolatba Cronenberg filmjeivel.

Márton Jankovics
Strictly Dreadful: The Evolution of Conspirational Mentality in David Cronenberg’s Films

A recurrent theme of Cronenberg’s movies is the subjugation of free will. In these films the authority responsible for this act can appear in the form of infectious parasites, however, it may also manifest itself as political organizations. The essay discusses the director’s works which provide examples of this latter concept. Jankovics demonstrates how Cronenberg maximizes political paranoia and how he transforms this into existential paranoia. Furthermore, the author maps out how the director exploits the metaphorical potential inherent in the topos of espionage. These movies exhibit man who, through discovering conspiration, begins to doubt reality and through spying becomes insecure concerning his own self.

Cronenberg filmjeinek visszatérő tematikája a szabad akarat leigázása. Az ezt végrehajtó hatalom olykor vírusszerűen terjedő parazita formájában jelenik meg a filmekben, máskor viszont politikai szerveződés képét ölti. Cikkemben azokat az alkotásokat vizsgálom meg, melyekben az utóbbi eset áll fenn. Bemutatom, hogy Cronenberg miként fokozza végletekig a politikai paranoiát, majd hogyan lényegíti át azt egzisztenciális paranoiává. Azt is körbejárom, hogy miként aknázza ki a kémkedés toposzában rejlő metaforikus potenciált. Ezek a filmek bemutatják az önmagára ismerő embert, aki a konspiráció felfedezése révén a világ, a kémkedés révén önmaga megismerésében bizonytalanodott el.

Dániel Megyeri
The Back Side of the Maple Leaf: The Short and Television Features of David Cronenberg

In the films shot in the first eleven years of his career, the Canadian director commonly known as the ’Baron of Blood’ recorded how the image of his homeland changed day after day. Cronenberg’s independent authorial debut coincided with the realization of Canada’s autonomy, and the works of the discussed period show a sensitive reflection on the changes and conflicts of the country’s internal affairs. In his essay, Megyeri examines two short subjects (Transfer, From the Drain), two television films (The Lie Chair, The Italian Machine) and also studies theatrical features (Stereo, Crimes of the Future, Shivers, Rabid). By using his camera, Cronenberg reopens collective sores and explores the horrors of history, and the ouvre’s painstakingly analysed mutations and aberrations are now discussed from a sociological point of view.

A Vérbáróként elhíresült kanadai rendező munkásságának első tizenegy évében – amit a Transfer fekete-fehér rövidfilmje és a Veszett biohorrorja keretez – szülőföldje napról-napra formálódó arculatát égette celluloidba. Cronenberg önálló szerzői hangjának feltörése egybeesett Kanada autonómiájának térnyerésével, a vizsgált időszak alkotásai érzékenyen reflektáltak a belpolitika változásaira, konfliktusaira. A Transfer-From The Drain-The Lie Chair-The Italian Machine rövid- és tévéfilmes négyesfogat képezi cikkem gerincét, de a Stereo-A jövő bűnei, valamint a Paraziták-Veszett párosainak elemzésével a nagyjátékfilmes termés sem marad parlagon. Cronenberg kamerájával kollektív sebekben vájkált és a történelem borzalmát kutatta, az életmű vezérfonalaként oly sokszor említett mutációk és aberrációk így szociológiai fénytörésben tárulnak a kíváncsi szem elé.

Márió Nemes Z.
Man Turning Into Nothing: David Cronenberg and the Anthropological Staging

The fundamental anthropological question of ’What is Man?’ often surfaces in Cronenberg’s films, yet this questioning shows up in an anti-essentialist anthropological paradigm. These movies refuse to provide a final answer, they merely direct the viewer to newer and newer cultural discourses. The human body in the director’s works becomes a universal metaphor, yet this is precisely due to the fact that there is no essential Cronenbergian anthropology, that is to say there is no Cronenbergian body-concept in a positive sense. Man is an unfulfilled space, an existing absence, and each film tries ’to stage’ this deficit by addressing certain cultural discourses. Nemes Z. compares the different forms of anthropological stagings present in the director’s ouvre.

David Cronenberg filmjeiben hangsúlyozottan jelenik meg az alapvető antropológiai kérdés („Mi az ember?”), de ez a kérdezés egy anti-esszencialista antropológiai paradigmán belül érvényesül. A filmek nem adnak végleges választ, csupán egyre újabb kulturális diskurzusokhoz utasítják a nézőt. Az emberi test a rendező filmjeiben univerzális metafora, de ez annak köszönhető, hogy nincs esszenciális Cronenberg-antropológia, vagyis nincs pozitív értelemben vett cronenbergi testfelfogás. Az ember betöltetlen hely, egy jelenlévő hiány, s minden film ezt a hiányt próbálja az általa megszólított kulturális diskurzus segítségével „színre vinni”. Dolgozatomban az antropológiai színrevitelek a különböző formáit hasonlítom össze.

Ákos Kele Fodor
Spark and Water: The Body in Chris Cunningham’s music videos and commercials

In his music videos and commercials Chris Cunningham explores an alienlike sense of the body by showing us bodies which are simultaneously ordinary and extraordinary. The director displays floating bodies, focuses on pathological changes or even produces videos about cyborgs. Kele Fodor reasons that these altered bodies do not completely diverge from our familiar body-image, at the same time they cannot be fitted into this construction. This ’tilted’ physicality occupying a somewhat boundary position is qualified to illuminate a more inherent meaning, that of the metapersonal body which belongs to all of us, and which awaits further interpretation. Cunningham’s peculiar vision of the body, which is in many ways connected to Cronenberg’s works, aims to perform precisely this task.

Chris Cunningham videoklipjeiben és reklámjaiban a test egy idegenszerű jelentését tárja föl azáltal, hogy olyan testeket mutat be, amelyek egyszerre szokványosak és rendkívüliek. Lebegő, vízben úszó testeket jelenít meg, kóros elváltozásokat helyez a középpontba, vagy egyenesen kiborgokról készít filmet. Dolgozatomban arról beszélek, hogy ezek a másított testek nem távolodnak el teljesen megszokott testképünktől, ugyanakkor mégsem illeszthetők bele. E köztes mezsgyén lévő, „kibillentett” testiség egy eredendőbb jelentést hivatott megvilágítani: a személyfölötti testét, amely test mindannyiunké, és amely még értelmezésre vár. Cunningham sajátos test-víziója – amely ezer szállal kötődik David Cronenberg munkáihoz – épp erre tesz kísérletet.

László Sepsi
’Are we still in the game?’: eXistenZ and the Films About Computer Games

The essay examines Cronenberg’s eXistenZ in relation to other films about computer games. After the historical overview which aims to outline how the subject appearing mainly in the genres of science fiction and horror undergoes a transformation from the early ’80s to the turn of the millenium, the second half of the study analyses eXistenZ as an encyclopedic, summarizing film of this topic. Sepsi argues that while Cronenberg uses numerous motives present in earlier movies about computer games, the director also borrows particular narrative and visual elements associated with this medium. Thus, Cronenberg’s work is not only significant concerning its historical status regarding these movies, but can be seen as an evidence of the approximation of film and digital entertainment as well.

Az esszé Cronenberg eXistenZ című filmjét vizsgálja a videójátékokkal foglalkozó filmek kontextusában. A történeti áttekintés után – melynek célja felvázolni, hogy az elsősorban a science-fiction és horrorfilm műfajában megjelenő tematika hogyan alakult a nyolcvanas évek legelejétől az ezredfordulóig – az esszé második fele az eXistenZ-t mint ezen tematika enciklopédikus, összefoglaló filmjét elemzi. Az érvelés szerint, miközben Cronenberg számos, a videójátékokat szerepeltető filmekben már korábban is jelen lévő motívumot felhasznál, magukból a játékokból mind narratív, mind vizuális sajátosságokat átemel. Eszerint az eXistenZ nem csupán egy tematikus csoport történetének egyik legfontosabb darabja, de nézhető a két médium – film és digitális szórakoztatás – közeledésének bizonyítékaként is.

Fred Botting and Scott Wilson
Sexcrash

Sex in Cronenberg’s Crash is a banal, repetitive, mundane event and the movie, with its insistent but climaxless repetition of sex scenes, surgery and crashes, demonstrates nothing but arbitrary and unmotivated repetition. Everything is work: sex, entertainment, even death. In this sense, Crash is a film about the libidinal economy of labour. From this central insight, Botting and Wilson work outwards through the film as a generalised economy of automated sex, without desire to drive it or pleasure to end it. It is not the human characters who are the vehicles of sexual identity, nor are they the conduits of desire. Rather they suffer the effects of autosex, they become its victims and they eroticise themselves precisely as such in the form of their wounds and scars. The crashes in Crash are not isolated events, but a chain reaction, a constant catastrophe that engulfs everything.