#35. Månguden – The Moon God

Hétfőtől a megszokott árusító helyeken már kapható a Prizma legfrissebb, kortárs skandináv filmmel foglalkozó száma, így a téma augusztusban a honlapon is kiemelt figyelemben részesül. Jonas Cornell thrillerét 1988-ban két vagy három alkalommal mutatta be a svéd állami televízió, hogy utána lényegében csak a fiatalkorú nézőkben hagyott lelki sérüléseken keresztül éljen tovább, majd az évek során sokat hivatkozott (de kevesek által látott) kultuszfilmmé nője ki magát. A Månguden egyszerre építkezik saját országának krimihagyományaiból, a tengerentúli sorozatgyilkos-filmekből és az olasz giallókból, eközben pedig a jellegzetes skandináv minimalizmust egyre szürreálisabb kompozíciókkal vegyítve nem csupán fokozatosan eltávolodik a tévére készült filmek megszokott zéró-stílusától, de sikerrel bekapcsolódók a saját magukat kéjesen filmező serial killerek a Kameralestől a Fűrészig nyúló vaskos diskurzusába.
A film eredeti nyelven, angol felirattal látható.

Hétfőtől a megszokott árusító helyeken már kapható a Prizma legfrissebb, kortárs skandináv filmmel foglalkozó száma, így a téma augusztusban a honlapon is kiemelt figyelemben részesül. Jonas Cornell thrillerét 1988-ban két vagy három alkalommal mutatta be a svéd állami televízió, hogy utána lényegében csak a fiatalkorú nézőkben hagyott lelki sérüléseken keresztül éljen tovább, majd az évek során sokat hivatkozott (de kevesek által látott) kultuszfilmmé nője ki magát. A Månguden egyszerre építkezik saját országának krimihagyományaiból, a tengerentúli sorozatgyilkos-filmekből és az olasz giallókból, eközben pedig a jellegzetes skandináv minimalizmust egyre szürreálisabb kompozíciókkal vegyítve nem csupán fokozatosan eltávolodik a tévére készült filmek megszokott zéró-stílusától, de sikerrel bekapcsolódók a saját magukat kéjesen filmező serial killerek a Kameralestől a Fűrészig nyúló vaskos diskurzusába.
A film eredeti nyelven, angol felirattal látható. Continue reading “#35. Månguden – The Moon God”

SKANDINÁV-GYŰJTEMÉNY

Jövő héttől lesz kapható a Prizma skandináv filmmel foglalkozó hatodik száma. Ebből az alkalomból egy helyre gyűjtöttük a honlapon eddig megjelent témába vágó írásokat, rendezőportréktól számos filmkritikán át az interjúkig.

Jövő héttől lesz kapható a Prizma skandináv filmmel foglalkozó hatodik száma. Ebből az alkalomból egy helyre gyűjtöttük a honlapon eddig megjelent témába vágó írásokat, rendezőportréktól számos filmkritikán át az interjúkig. Continue reading “SKANDINÁV-GYŰJTEMÉNY”

#34. All the Kind Strangers

Ha az ötvenes évek után létezett második aranykora az amerikai televíziózásnak, az kétségkívül a kies hetvenes évek volt, mi több, a korszak a míves teledrámák helyett éppen a korábban többnyire hanyagolt tévére készült rémfilmekkel vált emlékezetessé – a pályakezdő Spielberg (Valami gonosz, Párbaj) mellett lásd például Curtis Harrington vagy a már jelen rovat keretein belül is tárgyalt Dan Curtis filmjeit. A számtalan tévéwesternt és a The Killer Inside Me első adaptációját jegyző Burt Kennedy All the Kind Strangers című munkája több szempontból is a korszak példaértékű darabja: mintha a Gyilkos túra családbarát remake-je peregne a Kelly Family főszereplésével, amely a backwoods horror perverziókban és erőszakban gazdag zsánerét sejtetésekre és suspense-re alapozva ülteti át a tévé képernyőjére.

Ha az ötvenes évek után létezett második aranykora az amerikai televíziózásnak, az kétségkívül a kies hetvenes évek volt, mi több, a korszak a míves teledrámák helyett éppen a korábban többnyire hanyagolt tévére készült rémfilmekkel vált emlékezetessé – a pályakezdő Spielberg (Valami gonosz, Párbaj) mellett lásd például Curtis Harrington vagy a már jelen rovat keretein belül is tárgyalt Dan Curtis filmjeit. A számtalan tévéwesternt és a The Killer Inside Me első adaptációját jegyző Burt Kennedy All the Kind Strangers című munkája több szempontból is a korszak példaértékű darabja: mintha a Gyilkos túra családbarát remake-je peregne a Kelly Family főszereplésével, amely a backwoods horror perverziókban és erőszakban gazdag zsánerét sejtetésekre és suspense-re alapozva ülteti át a tévé képernyőjére.
Continue reading “#34. All the Kind Strangers”

A háromórai rítus: Ingmar Bergman házimozija

Lena Bergman feljegyzései édesapja, Ingmar Bergman egyedülálló házimozijáról, amelyet egy pajtában alakított ki a balti Fårö szigetén, ahol 2007-ben bekövetkezett haláláig élt.

Lena Bergman feljegyzései édesapja, Ingmar Bergman egyedülálló házimozijáról, amelyet egy pajtában alakított ki a balti Fårö szigetén, ahol 2007-ben bekövetkezett haláláig élt. Continue reading “A háromórai rítus: Ingmar Bergman házimozija”

#33. Stephen King a Végtelen határokban

Heti tévérovatunk ezúttal egy régi adósságát törleszti: a Stephen King-adaptációk a nyolcvanas-kilencvenes évek televíziózásának meghatározó programjai voltak, így éppen ideje, hogy a MONSTER OF THE WEEK is kiemeljen egyet a feldolgozások tömegéből. Választásunk egy magyar nyelven eddig nem publikált novellára és annak a Végtelen határok második szériája számára készült adaptációjára esett: a ’Becka Paulson jelenéseit ugyan King kisebb változtatásokkal beillesztette a Rémkoppantók kisváros-tablójába – és az epizód természetesen a regény minisorozat-verziójában is szerepel, ugyancsak apróbb finomításokkal –, de az először a Rolling Stone magazin egy 1984-es számában publikált eredeti történet azóta is viszonylagos ritkáságnak számít, és a King-életmű szempontjából amúgy meglehetősen alapos hazai könyvkiadást is elkerülte. Így tehát a tovább gomb után nem csupán a pár évvel később a Ragyogás-minisorozat Jack Torrence-eként „tündöklő” Steven Weber által rendezett Végtelen határok-epizód tekinthető meg, de rovatunk hagyományainak megfelelően a novella is magyar nyelven olvasható Roboz Gábor fordításában.

Heti tévérovatunk ezúttal egy régi adósságát törleszti: a Stephen King-adaptációk a nyolcvanas-kilencvenes évek televíziózásának meghatározó programjai voltak, így éppen ideje, hogy a MONSTER OF THE WEEK is kiemeljen egyet a feldolgozások tömegéből. Választásunk egy magyar nyelven eddig nem publikált novellára és annak a Végtelen határok második szériája számára készült adaptációjára esett: a ’Becka Paulson jelenéseit ugyan King kisebb változtatásokkal beillesztette a Rémkoppantók kisváros-tablójába – és az epizód természetesen a regény minisorozat-verziójában is szerepel, ugyancsak apróbb finomításokkal –, de az először a Rolling Stone magazin egy 1984-es számában publikált eredeti történet azóta is viszonylagos ritkáságnak számít, és a King-életmű szempontjából amúgy meglehetősen alapos hazai könyvkiadást is elkerülte. Így tehát a tovább gomb után nem csupán a pár évvel később a Ragyogás-minisorozat Jack Torrence-eként „tündöklő” Steven Weber által rendezett Végtelen határok-epizód tekinthető meg, de rovatunk hagyományainak megfelelően a novella is magyar nyelven olvasható Roboz Gábor fordításában.
Continue reading “#33. Stephen King a Végtelen határokban”

Haszonállat (Harry Potter és a Halál Ereklyéi – II. rész)

Idén nyáron a Harry Potter-kultusz utolsó számottevő hordozója is bemutatásra került, ezzel pontot téve a Lennon-szemüveges ifjúsági ikon szenvedéseinek végére, és visszavonhatatlanul átengedve a helyet az Alkonyat-franchise utórezgéseinek. A kettészakított záróepizód tinithrillerré fazonírozott első fele a kezdetekkel, és így a gyermekkorral való szimbolikus leszámolás jegyében telt, halálra kínzott roxforti tanárokkal és tengerparton kimúló házimanókkal, a Harry Potter és a Halál Ereklyéi – II. rész pedig búcsú gyanánt visszaviszi a hétköznapi valóságban zajló embervadászatot a kiábrándultság sötét színeivel megfestett mesevilágba, ahol viszont már a sárkányok nyakán is rozsdás lánc csüng és a hajdan sérthetetlennek hitt figurák továbbra is hullanak, mint a legyek. Az előzmény a gyermekkor holokausztja volt, ahol Voldemort csatlósai nyomán nem elsősorban a sárvérűek, hanem a gyermeki fantázia teremtményei szenvedtek (valamelyest Barker Korbácsának mintájára), hogy helyükre a halálfélelem digitális démonjai tóduljanak, a zárlat pedig a túlélés lehetőségeit taglalja, hőseinek stratégiáin keresztül felmutatva, milyen opciók állnak egy, a kimúlással szembenéző franchise rendelkezésére az örök élet elérésének érdekében.
Figyelem, a szöveg spoilereket tartalmaz!

Idén nyáron a Harry Potter-kultusz utolsó számottevő hordozója is bemutatásra került, ezzel pontot téve a Lennon-szemüveges ifjúsági ikon szenvedéseinek végére, és visszavonhatatlanul átengedve a helyet az Alkonyat-franchise utórezgéseinek. A kettészakított záróepizód tinithrillerré fazonírozott első fele a kezdetekkel, és így a gyermekkorral való szimbolikus leszámolás jegyében telt, halálra kínzott roxforti tanárokkal és tengerparton kimúló házimanókkal, a Harry Potter és a Halál Ereklyéi – II. rész pedig búcsú gyanánt visszaviszi a hétköznapi valóságban zajló embervadászatot a kiábrándultság sötét színeivel megfestett mesevilágba, ahol viszont már a sárkányok nyakán is rozsdás lánc csüng és a hajdan sérthetetlennek hitt figurák továbbra is hullanak, mint a legyek. Az előzmény a gyermekkor holokausztja volt, ahol Voldemort csatlósai nyomán nem elsősorban a sárvérűek, hanem a gyermeki fantázia teremtményei szenvedtek (valamelyest Barker Korbácsának mintájára), hogy helyükre a halálfélelem digitális démonjai tóduljanak, a zárlat pedig a túlélés lehetőségeit taglalja, hőseinek stratégiáin keresztül felmutatva, milyen opciók állnak egy, a kimúlással szembenéző franchise rendelkezésére az örök élet elérésének érdekében.
Figyelem, a szöveg spoilereket tartalmaz! Continue reading “Haszonállat (Harry Potter és a Halál Ereklyéi – II. rész)”

Hamarosan megjelenik a Prizma hatodik száma!

Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy a Prizma soron következő, hatodik, a kortárs skandináv filmmel foglalkozó száma hamarosan megjelenik, 136 színes oldalon, Szemző Zsófia illusztrációival. Benne szó esik a dán filmgyártás legfrissebb tendenciáiról, a norvég horrorfilmről, az izlandi film glokális jellegéről, Lukas Moodyssonról, Anders Thomas Jensenről, Roy Anderssonról – utóbbi két rendezővel interjút is készítettünk. De a lapban foglalkozunk az animációs dokumentumfilmekkel, a hollywoodi filmekben felbukkanó kísérleti filmes szekvenciákkal, és Tarr Béla Berlinben díjazott filmjével, A torinói lóval.

Örömmel tudatjuk olvasóinkkal, hogy a Prizma soron következő, hatodik, a kortárs skandináv filmmel foglalkozó száma hamarosan megjelenik, 136 színes oldalon, Szemző Zsófia illusztrációival. Benne szó esik a dán filmgyártás legfrissebb tendenciáiról, a norvég horrorfilmről, az izlandi film glokális jellegéről, Lukas Moodyssonról, Anders Thomas Jensenről, Roy Anderssonról – utóbbi két rendezővel interjút is készítettünk. De a lapban foglalkozunk az animációs dokumentumfilmekkel, a hollywoodi filmekben felbukkanó kísérleti filmes szekvenciákkal, és Tarr Béla Berlinben díjazott filmjével, A torinói lóval.

Tartalom
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben
„Isten mint hatalommániás pszichopata” – Jensen a Prizma kérdéseire válaszol
Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései
Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje
„Ne legyetek olyan kapzsik!” – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal
Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszőg
Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai
Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor)
Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia

Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről
Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel
Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról
Rózsás Lívia: Művészeti ágak között – Waliczky Tamás rövid portréja

Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben
Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben
Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló

Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció – Darwin üdülése

#32: Door into Darkness: A szemtanú

Az európai zsánerfilm egyik, ha nem a legfontosabb szerzője, Dario Argento életművében kevéssé ismert, mégis mérföldkőnek számító állomás az 1971-ben forgatott, de adásba csak két évvel később kerülő Door into Darkness című minisorozat. Argento házigazdaként, „Alfred Hitchcock bemutatja” stílusban konferálta fel négy különálló bűnügyi történetét, így válva az olasz Hitchcockká, habár elsősorban produceri minőségben jegyzi a szériát, mivel hivatalosan csak az Il Tram (A villamos) c. epizódot írta és rendezte (azt is álnéven). Védjegyeit leginkább a Testimone Oculare (A szemtanú) c. rész mutatja, melyet íróként ő, rendezőként egy bizonyos Roberto Pariante jegyez. Argento akkori alkotótársa, a sorozat készítésében íróként és rendezőként közreműködő Luigi Cozzi szerint kollégája nem volt elégedett Pariante munkájával, és néhány nap után átvette a rendezést, a film összetéveszthetetlenül ambiciózus vizuális stílusa pedig valóban arról árulkodik, hogy Argento állt a kamera mögött.

Az epizód magyar felirattal látható.

Az európai zsánerfilm egyik, ha nem a legfontosabb szerzője, Dario Argento életművében kevéssé ismert, mégis mérföldkőnek számító állomás az 1971-ben forgatott, de adásba csak két évvel később kerülő Door into Darkness című minisorozat. Argento házigazdaként, „Alfred Hitchcock bemutatja” stílusban konferálta fel négy különálló bűnügyi történetét, így válva az olasz Hitchcockká, habár elsősorban produceri minőségben jegyzi a szériát, mivel hivatalosan csak az Il Tram (A villamos) c. epizódot írta és rendezte (azt is álnéven). Védjegyeit leginkább a Testimone Oculare (A szemtanú) c. rész mutatja, melyet íróként ő, rendezőként egy bizonyos Roberto Pariante jegyez. Argento akkori alkotótársa, a sorozat készítésében íróként és rendezőként közreműködő Luigi Cozzi szerint kollégája nem volt elégedett Pariante munkájával, és néhány nap után átvette a rendezést, a film összetéveszthetetlenül ambiciózus vizuális stílusa pedig valóban arról árulkodik, hogy Argento állt a kamera mögött.

A hetvenes évek Olaszországának egyeduralkodó TV-csatornája az állam kezében levő RAI volt, melynek vezetősége 1971-ben az akkor szárnyait bontogató Argento segítségével próbálta megnyeri közönségét. Ekkoriban ő volt a legnagyobb helyi szenzáció, a Kristálytollú madár és a Kilencfarkú macska egyszerre hoztak pénzt és kritikai elismerést. Habár a túlértékelhetetlen Mélyvörös és a Sóhajok még messze voltak, Argento már első sikere után nagy alkotói szabadsággal és büdzséből dolgozhatott, a Door into Darkness esetében viszont szigorú előcenzúrával kellett szembenéznie. A RAI megtiltotta neki a gore és a meztelenség ábrázolását (noha ezek korai munkáiban sem voltak gyakoriak), még a fallikus szimbólumok használatával is vigyáznia kellett, ennek ellenére produkciója mérföldkőnek számított az olasz televíziós tabu-ábrázolás történetében, ennek megfelelően (és Argento legtöbb filmjéhez hasonlóan) vitákat kavarva.

[vimeo]http://www.vimeo.com/26182673[/vimeo]

A négy epizód közül A baba (La bambola) számít a leggyengébbnek, amit általában azzal magyaráznak, hogy a rendezői székben a RAI házi direktora, Mario Foglietti ült. Argento maga a Luigi Cozzi rendezte A szomszéd (Il vicino di casa) című  Hátsó ablak-parafrázist tartja a legjobbnak az epizódok közül, de ez álszerénységnek tűnik részéről, mivel a maga rendezte két rész köröket ver erre az opusra. A villamos tipikus, kétharmadáig egyenesen minimalista whodunit-krimi, mely a tetőpontjára briliáns kameramunkával felvett és nézőt próbáló suspense-zel operáló giallóvá alakul. Az epizódot Argento úgy konferálta fel, hogy bemutatja vezető színészét és az általa játszott karaktert, míg A szemtanú bevezetője jóval naivabb ennél, amit a kibontakozó stílusos (gore-t és egyéb exploitation-ínyencségeket továbbra is nélkülöző) kamaradráma-giallo hamar feledtet. A realista-modernista, önreflexív felvezető előadás nem volt precedens nélküli az olasz film történetében (gondoljunk csak Mario Bava remekére, a Boris Karloff-fal felkonferált Black Sabbath-ra), az Argento által használt filmnyelv viszont annál inkább. A szemtanú erőssége nem a történet, ezt az Argento kézjegyének számító kreatív kameramunka és vágás ellensúlyozza. Az epizód csúcspontja egy különösen szép, egyedülálló vizuális geg: Argento úgy ábrázolja a hősnő felé osonó, de ismeretlen identitású gyilkost, hogy „padlóperspektívából” fényképezi, azaz színésze a kamera látómezejére, a filmkép felületére lép.  A szemtanú ugyan nem említhető egy mondatban Argento jobb filmjeivel, az olasz televízió-történet legizgalmasabb órájának viszont már inkább nevezhető.

A teljesség igénye (10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál)

„Túlcsordul ott a képzeletnek karcsú serlege” – a Tóth-Pócs házaspár Bíborcsiga című munkájából kölcsönvett idézet jellemzi talán a legtalálóbban az idén 10. születésnapját ünneplő Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, legyen szó a kísérőprogramok színes repertoárjáról vagy a tematikus blokkokba passzírozott megannyi mozgóképes alkotásról.

„Túlcsordul ott a képzeletnek karcsú serlege” – a Tóth-Pócs házaspár Bíborcsiga című munkájából kölcsönvett idézet jellemzi talán a legtalálóbban az idén 10. születésnapját ünneplő Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, legyen szó a kísérőprogramok színes repertoárjáról vagy a tematikus blokkokba passzírozott megannyi mozgóképes alkotásról.
Continue reading “A teljesség igénye (10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál)”

Ember embernek kannibálja (Jorge Michel Grau: Vagyunk, akik vagyunk)

Hajléktalan külsejű férfi bolyong egy mexikóvárosi bevásárlóközpont előtt. Vélhetően gyomorbajjal küszködik, egyre nehezebben viseli magát. Egy kirakatüveget kezd tapogatni, de elzavarják. Pillanatok múlva összecsuklik, a földre hány és meghal. A holttestét szempillantás alatt eltüntetik a helyszínről, a piszkát is feltakarítják, majd minden megy tovább. Olcsó az élet, a viharvert férfi agóniája fémes, tükrökkel borított, letisztult felületek előtt játszódik le, igen erős kontrasztot generálva szegénység és gazdagság között. Jorge Michel Grau rögtön a nyitójelenetben deklarálja: a Vagyunk, akik vagyunk elsősorban szociális kommentár, műfaj felett álló történet, amelynek nem tisztje beállni a jól ismert tradíciótárat mímelő horrorfilmek népes táborába.

Hajléktalan külsejű férfi bolyong egy mexikóvárosi bevásárlóközpont előtt. Vélhetően gyomorbajjal küszködik, egyre nehezebben viseli magát. Egy kirakatüveget kezd tapogatni, de elzavarják. Pillanatok múlva összecsuklik, a földre hány és meghal. A holttestét szempillantás alatt eltüntetik a helyszínről, a piszkát is feltakarítják, majd minden megy tovább. Olcsó az élet, a viharvert férfi agóniája fémes, tükrökkel borított, letisztult felületek előtt játszódik le, igen erős kontrasztot generálva szegénység és gazdagság között. Jorge Michel Grau rögtön a nyitójelenetben deklarálja: a Vagyunk, akik vagyunk elsősorban szociális kommentár, műfaj felett álló történet, amelynek nem tisztje beállni a jól ismert tradíciótárat mímelő horrorfilmek népes táborába. Continue reading “Ember embernek kannibálja (Jorge Michel Grau: Vagyunk, akik vagyunk)”