Kovács Kata: Kirakatfeleség (François Ozon: Született feleség)

Potiche: díszes váza, kínai vagy japán eredetű. Jelölhet olyan férfit vagy nőt is, akinek egyetlen funkciója a dekorativitás. Erőtlen, hatalom nélküli.
Pastiche: Egymástól eltérő stílusrétegek, elemek keveredése, irányzatok jellegzetességeinek összeragasztása, parodisztikus céllal.

A fenti két fogalom François Ozon Született feleség (eredetileg: Potiche) című filmjének esszenciáját adja.

Potiche: díszes váza, kínai vagy japán eredetű. Jelölhet olyan férfit vagy nőt is, akinek egyetlen funkciója a dekorativitás. Erőtlen, hatalom nélküli.
Pastiche: Egymástól eltérő stílusrétegek, elemek keveredése, irányzatok jellegzetességeinek összeragasztása, parodisztikus céllal.

A fenti két fogalom François Ozon Született feleség (eredetileg: Potiche) című filmjének esszenciáját adja. Continue reading “Kovács Kata: Kirakatfeleség (François Ozon: Született feleség)”

„Ne legyetek olyan kapzsik”

– Mintha legutolsó filmjében a hangvétel kevésbé lenne cinikus, mint például a Dalok a második emeletről esetében. A Te, aki élszben több romantikus jelenetet is találunk.
– Ez azért így leegyszerűsítés. Napjainkban az emberek azt hiszik, hogy a boldogság kulcsa egy jó párkapcsolat. Én azt gondolom, hogy ez tévedés, nem több, mint banális filozófia. Természetesen jó dolog, de nem megoldás mindenre. Létezik egy harmincas években született fantasztikus regény, amit Hans Fallada írt. Egy fiatal párról szól, akik pont akkor lesznek szerelmesek, amikor a náci párt hatalomra jut Németországban, de ők mindentől elszigetelik magukat, és csak egymással törődnek. Azonban egy nagyon fontos zsidó filozófus, Martin Buber azt írta, hogy ha nem vagy tisztában életed körülményeivel, ha nem érdekel az a tágabb kontextus, amiben létezel, ha nem törődsz az életfeltételeiddel, politikai prédává leszel. Ha csak a szerelmeddel törődsz, préda leszel a történelem, az idő számára.
Gyenge Zsolt Roy Andersson-portréja a Prizma hatodik számában olvasható.

Roy Anderssonnal Gyenge Zsolt beszélgetett a Te, aki élsz cannes-i premierje alkalmával.

– Mintha legutolsó filmjében a hangvétel kevésbé lenne cinikus, mint például a Dalok a második emeletről esetében. A Te, aki élszben több romantikus jelenetet is találunk.
– Ez azért így leegyszerűsítés. Napjainkban az emberek azt hiszik, hogy a boldogság kulcsa egy jó párkapcsolat. Én azt gondolom, hogy ez tévedés, nem több, mint banális filozófia. Természetesen jó dolog, de nem megoldás mindenre. Létezik egy harmincas években született fantasztikus regény, amit Hans Fallada írt. Egy fiatal párról szól, akik pont akkor lesznek szerelmesek, amikor a náci párt hatalomra jut Németországban, de ők mindentől elszigetelik magukat, és csak egymással törődnek. Azonban egy nagyon fontos zsidó filozófus, Martin Buber azt írta, hogy ha nem vagy tisztában életed körülményeivel, ha nem érdekel az a tágabb kontextus, amiben létezel, ha nem törődsz az életfeltételeiddel, politikai prédává leszel. Ha csak a szerelmeddel törődsz, préda leszel a történelem, az idő számára.
Gyenge Zsolt Roy Andersson-portréja a Prizma hatodik számában olvasható. Continue reading “„Ne legyetek olyan kapzsik””

Ne csak láss! Értsd is, amit látsz!

Idén ősztől KEDDenként az animációé a főszerep a KINO-ban!

A KEDD Filmstúdió animációs filmklubot indít szeptember 13. és december 6. között a KINO moziban.

A kedd délutánonkénti másfél órás sorozat célja, hogy az animációs film esztétikájába adjon betekintést tematikus vetítések és animációs filmrendezők, filmes szakemberek vezetésével. A félév során a különféle animációs technikák rendszerezésén túl a részvevők az animációs filmnek az egyéb műveltségi ágakkal való kapcsolatával és különféle zsánereivel ismerkedhetnek meg kortárs, illetve klasszikusnak számító animációs rövidfilmeken keresztül.

Idén ősztől KEDDenként az animációé a főszerep a KINO-ban! Continue reading “Ne csak láss! Értsd is, amit látsz!”

Szikra és víz (A test Chris Cunningham reklámjaiban és videoklipjeiben)

Cunningham munkáiban a test jelentése újszerű minőséget nyer a másítás technikája révén. Degenerációkat, összezavart és elbizonytalanított szexualitást teremt; a sötétség és az izommozgások sajátos kapcsolata által a zenei test ismeretlen jelentését tárja fel. Mindezekkel ajánlatot tesz a test és tudat problémájának meghaladására. Idéz Cronenberg munkáiból, más megvilágításba helyezve azokat.
A szöveg eredetileg a Prizma első számában jelent meg, melynek anyagai hamarosan kivétel nélkül olvashatóak lesznek az archívumban.

Cunningham munkáiban a test jelentése újszerű minőséget nyer a másítás technikája révén. Degenerációkat, összezavart és elbizonytalanított szexualitást teremt; a sötétség és az izommozgások sajátos kapcsolata által a zenei test ismeretlen jelentését tárja fel. Mindezekkel ajánlatot tesz a test és tudat problémájának meghaladására. Idéz Cronenberg munkáiból, más megvilágításba helyezve azokat.
A szöveg eredetileg a Prizma első számában jelent meg, melynek anyagai hamarosan kivétel nélkül olvashatóak lesznek az archívumban. Continue reading “Szikra és víz (A test Chris Cunningham reklámjaiban és videoklipjeiben)”

Hol áll a KELETI EXPEDÍCIÓ?

A rovat célkitűzéseit szem előtt tartva eddig nem csak Ázsia szuperhármasa, Japán, Kína és Dél-Korea filmtermését követtük figyelemmel, állhatatos felfedezőként kisebb országok kuriózumszámba menő darabjait is górcső alá vettük, s még a Közel-Keletre is ellátogattunk. Bong Joon-ho, Derek Yee, Jackie Chan, Jet Li és Zhang Yimou Véresen egyszerű-remake-je mellett így előkerült a thai filmipar első, teljes egészében CGI-opusa, a vietnami borzalmakat a helybéliek perspektívájából bemutató dráma, továbbá egy libanoni háborús film, egy, az idei Titanic Filmfesztiválon vetített kosztümös darab és a beszédes című Tokyo Gore Police is expedíciónk állomásául szolgált. Exkluzív anyagként pedig terjedelmes beszámolót közöltünk a 2011-es Udinei Far East Film Festivalról.

A rovat célkitűzéseit szem előtt tartva eddig nem csak Ázsia szuperhármasa, Japán, Kína és Dél-Korea filmtermését követtük figyelemmel, állhatatos felfedezőként kisebb országok kuriózumszámba menő darabjait is górcső alá vettük, s még a Közel-Keletre is ellátogattunk. Bong Joon-ho, Derek Yee, Jackie Chan, Jet Li és Zhang Yimou Véresen egyszerű-remake-je mellett így előkerült a thai filmipar első, teljes egészében CGI-opusa, a vietnami borzalmakat a helybéliek perspektívájából bemutató dráma, továbbá egy libanoni háborús film, egy, az idei Titanic Filmfesztiválon vetített kosztümös darab és a beszédes című Tokyo Gore Police is expedíciónk állomásául szolgált. Exkluzív anyagként pedig terjedelmes beszámolót közöltünk a 2011-es Udinei Far East Film Festivalról.
Continue reading “Hol áll a KELETI EXPEDÍCIÓ?”

Kihalóban lévő fajok (Jon Favreau: Cowboyok és űrlények)

A posztmodern mozi Új-Hollywooddal karöltve sok szépet és jót adott a XX. század végi, XXI. század eleji filmkultúrának, ilyen például a vaskos, önreflektív ironizálás, a blockbuster-stratégia, illetve az ezekkel általában összefüggő műfajhibriditás. Ez utóbbi olyannyira áldásos hatású, hogy már a hetvenes-nyolcvanas években is komoly múlttal, hagyományokkal rendelkező filmtudomány egyenesen laboratóriumi szakaszába lépett miatta– egyenruha nélküli kritikusok, esztéták, filmteoretikusok gondos boncolások, vizsgálatok, vágáselemzések és mémkutatások során dekódolják az adott mű DNS-ét, precízen lerajzolva annak geneológiáját, esszényi tautológiákba ágyazva annak minden snittjét.

A posztmodern mozi Új-Hollywooddal karöltve sok szépet és jót adott a XX. század végi, XXI. század eleji filmkultúrának, ilyen például a vaskos, önreflektív ironizálás, a blockbuster-stratégia, illetve az ezekkel általában összefüggő műfajhibriditás. Ez utóbbi olyannyira áldásos hatású, hogy már a hetvenes-nyolcvanas években is komoly múlttal, hagyományokkal rendelkező filmtudomány egyenesen laboratóriumi szakaszába lépett miatta– egyenruha nélküli kritikusok, esztéták, filmteoretikusok gondos boncolások, vizsgálatok, vágáselemzések és mémkutatások során dekódolják az adott mű DNS-ét, precízen lerajzolva annak geneológiáját, esszényi tautológiákba ágyazva annak minden snittjét. Continue reading “Kihalóban lévő fajok (Jon Favreau: Cowboyok és űrlények)”

KÍSÉRLETI VETÍTŐ 13. Lichter Péter: A képkockák matematikusa (Peter Kubelka)

Szakács, amatőr muzsikus és 2001-es nyugdíjba vonulásáig az osztrák filmmúzeum igazgatója. Peter Kubelka (sz.:1934), az osztrák avantgárd nagypapája érdekesmód az egész európai kísérleti filmes színtérről az egyetlen figura volt, aki jó kapcsolatot ápolt az amerikai kollegákkal. Ez azért fontos, mert Kubelkát – ahogy az európai radikális filmesek tetemes részét – először a tengerentúlon kezdték kanonizálni, vagy legalábbis bevezetni a nemzetközi avantgárd film szűk gettójába. A filmtörténészek Kubelkát a strukturalista film megteremtőjének tekintik.

Szakács, amatőr muzsikus és 2001-es nyugdíjba vonulásáig az osztrák filmmúzeum igazgatója. Peter Kubelka (sz.:1934), az osztrák avantgárd nagypapája érdekesmód az egész európai kísérleti filmes színtérről az egyetlen figura volt, aki jó kapcsolatot ápolt az amerikai kollegákkal. Ez azért fontos, mert Kubelkát – ahogy az európai radikális filmesek tetemes részét – először a tengerentúlon kezdték kanonizálni, vagy legalábbis bevezetni a nemzetközi avantgárd film szűk gettójába. A filmtörténészek Kubelkát a strukturalista film megteremtőjének tekintik. Continue reading “KÍSÉRLETI VETÍTŐ 13. Lichter Péter: A képkockák matematikusa (Peter Kubelka)”

Dobogós helyen a Prizma Online

Kult-szórakozás kategóriában az első háromban végzett a Prizma Online az idei Goldenblogon. A zsűri értékelése szerint: „ a Prizma egy nagyon profin szerkesztett filmművészeti folyóirat, mely kiüti az összes többi filmes blogot, áthidalja a generációs ízlésvilágot, és nem öncélúan, hanem informatívan és szakértéssel mutatja be az aktualitásokat minden műfajból. Naprakészsége példaértékű, tematikus aloldalai sokrétűek. Látszik, hogy nagyon sok munka van benne, és ez feltétlenül értékelendő.”
Ezúton gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak, régi és új olvasóinknak pedig köszönjük a figyelmet!

Kult-szórakozás kategóriában az első háromban végzett a Prizma Online az idei Goldenblogon. A zsűri értékelése szerint: „ a Prizma egy nagyon profin szerkesztett filmművészeti folyóirat, mely kiüti az összes többi filmes blogot, áthidalja a generációs ízlésvilágot, és nem öncélúan, hanem informatívan és szakértéssel mutatja be az aktualitásokat minden műfajból. Naprakészsége példaértékű, tematikus aloldalai sokrétűek. Látszik, hogy nagyon sok munka van benne, és ez feltétlenül értékelendő.”
Ezúton gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak, régi és új olvasóinknak pedig köszönjük a figyelmet! Continue reading “Dobogós helyen a Prizma Online”

Frontális oktatás (Jake Kasdan: Rossz tanár)

A pedagógusélet nem fenékig tejfel, tudja ezt John Keating tanár úrtól kezdve Piton professzorig minden celluloidra termett tutor; a mainstream filmipar épp ezért ágál előszeretettel évtizedek óta nagy lelkesedéssel – bödönnyi pátosszal és szaftos tanulságokkal – a szakma olyan bűvös csodái mellett, mint a kooperatív munkamódszerek, vagy a készség- és képességfejlesztés. Ugyan mi segíthetne jobban a kiégett, napi szinten alázott, alulfizetett, szívét-lelkét kitevő pedagógusokon, ha nem a hollywoodi optimizmus és meleg tónusú máz? Az utóbbi években viszont valami nincs rendben az oktatásügy háza tájékán, a válsággal bizonyos értékek is átformálódtak. Nyilvánvaló oktatáspolitikai kudarc például, hogy a High School Musical-trilógia blockbuster lehetett pár évvel ezelőtt; másik oldalról pedig gazdag illusztrációt fest a Glee – Sztárok leszünk sorozat is, mely csupa immorális, táblát körömmel és széles mosollyal csikorgató, maximalista pszichopatát vonultat fel a katedrán.

A pedagógusélet nem fenékig tejfel, tudja ezt John Keating tanár úrtól kezdve Piton professzorig minden celluloidra termett tutor; a mainstream filmipar épp ezért ágál előszeretettel évtizedek óta nagy lelkesedéssel – bödönnyi pátosszal és szaftos tanulságokkal – a szakma olyan bűvös csodái mellett, mint a kooperatív munkamódszerek, vagy a készség- és képességfejlesztés. Ugyan mi segíthetne jobban a kiégett, napi szinten alázott, alulfizetett, szívét-lelkét kitevő pedagógusokon, ha nem a hollywoodi optimizmus és meleg tónusú máz? Az utóbbi években viszont valami nincs rendben az oktatásügy háza tájékán, a válsággal bizonyos értékek is átformálódtak. Nyilvánvaló oktatáspolitikai kudarc például, hogy a High School Musical-trilógia blockbuster lehetett pár évvel ezelőtt; másik oldalról pedig gazdag illusztrációt fest a Glee – Sztárok leszünk sorozat is, mely csupa immorális, táblát körömmel és széles mosollyal csikorgató, maximalista pszichopatát vonultat fel a katedrán. Continue reading “Frontális oktatás (Jake Kasdan: Rossz tanár)”

#37. Masters of Horror: Imprint

Mick Garris és a Showtime horror-antológiája, a legnevesebb horror-írók és rendezők nevével fémjelzett Masters of Horror csupán két évadot ért meg, és összességében alulmaradt a várakozásokkal szemben, ennek ellenére született néhány emlékezetes opus az ambíciózus projektből. A legsikerültebbnek talán az ázsiai horrort egyedül képviselő japán enfant terrible, Takashi Miike Imprint ( kb. lenyomat, bevésődés) c. epizódja nevezhető. A horror mint műfaj célja (többek között) a befogadó minél teljesebb kiborítása, és noha Miike saját bevallása szerint igyekezett finoman bánni az amerikai tévénézőkkel, az Imprint még műfaji viszonylatban is olyannyira felkavarónak bizonyult, hogy a Showtime végül nem engedte adásba.
Az epizód magyar felirattal látható, de csak erős gyomrú és tizennyolc év feletti olvasóinknak ajánljuk.

Mick Garris és a Showtime horror-antológiája, a legnevesebb horror-írók és rendezők nevével fémjelzett Masters of Horror csupán két évadot ért meg, és összességében alulmaradt a várakozásokkal szemben, ennek ellenére született néhány emlékezetes opus az ambíciózus projektből. A legsikerültebbnek talán az ázsiai horrort egyedül képviselő japán enfant terrible, Takashi Miike Imprint ( kb. lenyomat, bevésődés) c. epizódja nevezhető. A horror mint műfaj célja (többek között) a befogadó minél teljesebb kiborítása, és noha Miike saját bevallása szerint igyekezett finoman bánni az amerikai tévénézőkkel, az Imprint még műfaji viszonylatban is olyannyira felkavarónak bizonyult, hogy a Showtime végül nem engedte adásba.
Az epizód magyar felirattal látható, de csak erős gyomrú és tizennyolc év feletti olvasóinknak ajánljuk.

A Masters of Horror-csapatba tartozó rendezők többségéhez képest Miike híresen hosszú filmográfiájában kevés jelentős horrort találhatunk, ezek sikere viszont tiszteletbeli, sőt egyenesen kiváltságos horror-rendezővé tették: Mick Garris hajlandó volt Japánban, japán stábbal forgatni a rendező kedvéért. Miikét elsősorban a tabuterületek érdeklik, az pedig a horror birodalma, így legtöbb filmje felvonultat horrorisztikus elemeket: a hírhedt manga-trash Ichi the Killer például értelmezhető „acid slasherként” is az El Topo acid westernjének mintájára. Filmjei iparosmunkákként indulnak, viszont az alacsony költségvetés, és az abból következő kis kockázat miatt a rendező nagy alkotói szabadságot élvez, így aztán művei sokfélesége ellenére tekinthető szerzőnek. Talán az egyetlen igazán sikeres klasszikus természetfeletti horrorja, a Nem fogadott hívás (ami amerikai remake-et is kapott) a szkriptje alapján ócska A kör-koppintásnak indult, Miike azonban egyik kedvenc témájáról, az erőszak családi átokként való öröklődéséről filozofál benne a maga naiv művészi módján.

Az Imprint a Masters of Horror legtöbb epizódjához és Miike számos filmjéhez hasonlóan irodalmi adaptáció, Shimako Iwai írónő Really Scary  (Bokke Kyoutee) c. művén alapul, amelyben egy amerikai érkezik a feudális japán egyik szigetére, hogy felkutassa prostituált szerelmét. Iwai fő inspirációja tönkrement házassága volt (hasonló krízisből születtek már remekművek, pl. a Possession Zulawskitól); az írónő emellett a filmben is szerepet kapott (szadista prostituáltat játszik), de őt láthatjuk Miike jellegzetes, a Meghallgatás és az Ichi the Killer legfelkavaróbb jeleneteit idéző „money shot” közelijeiben is. A Meghallgatáshoz  hasonlóan az Imprint is afféle „nőiség-horror”, ennek minden többértelműségével  együtt. Dekódolható macsó férfihorrorként, hiszen a nőiségtől való tudatalatti félelmekre épít, értelmezhető viszont női testhorrorként is (mint a Rosemary gyermeke vagy A betolakodó), mivel egy diktatórikus prostituált-társadalomban játszódik, és leginkább az abortusz tabuját boncolgatja.

[vimeo]http://www.vimeo.com/27926791[/vimeo]

Az Imprintben Miike legtöbb kézjegye fellelhető, így a John Carpenter’s Cigarette Burns és az Argento-féle Pelts mellett nevezhető a leginkább szerzői Masters of Horror epizódnak. Ahogy Miike több filmjében, a főhős ezúttal is gyökértelen, sodródó outsider, aki a tökéletes partnerhez kapcsolódó nosztalgiában keresi a boldogságot. Nemzetek ütközését látjuk, a hősnő pedig torzszülött mivolta miatt kitaszított, diszfunkcionális család(ok), átokként öröklődő balsors áldozata. Miike szokás szerint tabut sért, és ez az exploitation és a horror profiljába is illik, a Masters of Horror epizódjai ráadásul számos ellentmondásos témát boncolgatnak, elég Dante háborúellenes zombihorrorjára (Homecoming) vagy Carpenter az abortusz vs. kereszténység konfliktust boncolgató Rosemary gyermeke-parafrázisára (Pro-Life) gondolni. Miike szintén abortuszt ábrázol ál-realista módon; a prostitúció történetének kulisszái mögé enged bepillantást, torzszülöttek világába vezet be (ahogy az inspirációként is tételezhető Szörnyszülöttek vagy a Total Recall – Az emlékmás), de leginkább az erőszak mint örök tabu jelenségét vizsgálja.

A történet fordulatai mind készületlenül érik a nézőt (a legutolsó különösen merész), és Miike ezúttal sem állja meg humorizálás nélkül, lásd például a hősnő obszcén kézmozdulatát a végső csavar után. Az Imprint stílusát illetően esszenciális Miike-mű: gyönyörűen stilizált, álomszerű kaidan-világot ábrázol, az expresszionizmus viszont szürrealizmusba megy át, elég csak a szimbólumok (pl. a törpe) használatára, valamint a Lynch (és persze Miike) legjobb pillanatait idézően visszataszító, egyúttal vonzó szcénákra gondolni. A film a legkevésbé sem nevezhető tökéletesnek, éppen a Miike-féle teljességgel tökéletlen, de éppen emiatt attraktív trash-esztétika az erőssége. Az effektek CGI helyett elavult technikával készültek, a színészek pedig félelmetesen rosszak (japán kollégáival ellentétben a főhőst játszó Billy Drago még azzal sem védekezhet, hogy nem beszél angolul).

A nyers megvalósítás persze nem enyhíti a film legsokkolóbb jeleneteit. Hogy miért kell nekünk, nézőknek ilyen szörnyűségeket néznünk? Szerintem a művészet lényege éppen az, hogy megszelídíti az ártalmast, megszépíti a valóságban visszataszító dolgokat. Platón szerint a művészet felesleges, a látszatok látszata, Arisztotelész viszont rámutatott a Poétikában, hogy a művészet képes vonzóan ábrázolni a valóságban nemkívánatos dolgokat, ezáltal értéket létrehozni. A film művészetén keresztül tehát biztonságosan fedezhetjük fel az ismeretlent, a visszataszítót és a veszélyeset, így a félelmünk elpárolog, ami katarzissal jár. Miike pedig éppen ebben pionír: ezúttal korábbi munkáihoz képest is messzire ment, így filmje mindennek nevezhető, csak érdektelennek nem.