Ezekre a filmekre flesseltem 2018-ban

Nem listás év végi toplista.

Idén  nem vezettem filmnaplót, ezért kábé lehetetlen visszaidéznem, hogy mi volt az a durván 360 db (régi és új) film, amit megnéztem – 85%-ban sajnos a kanapémon és nem moziban.

Nem is akarom listába/sorrendbe rendezni a legjobbakat, csak leírom őket, ahogy eszembe jutnak. (Kicsit persze csalok, mert közben megnyitottam néhány emlékezetfrissítő weboldalt.)

A Hereditary (Örökség) jut az eszembe először, de nem azért mert ez lett volna a legjobb, hanem mert ez volt az egyik legparább filmélmény – a végéig nagyon jól működött, teljesen összecsináltam rajta magam, nagyon rafináltan keverte az elfojtott bergmanizmust az ördögűzős horrorral. Szóval ez nekem egy kellemesen kellemetlen meglepetés volt, le a kalappal az elsőfilmes Ari Aster előtt.

Ha már a meglepetéseknél tartunk, akkor mindenképpen ideraknám a First Reformed-ot, Paul Schrader rendezését, ami a legendás forgatókönyvíró nagy come backje lehet. Tetszett, hogy ennyire beleáll a bressoni minimalizmusba, Ethan Hawke most kimondottan jó volt (szerintem néha elég ripacs tud lenni), a vége is meglepett, szóval eléggé egyben volt az egész. Nem volt transzcendens élmény, de ha Schrader minden harmadik évben tudott volna termelni egy ilyen filmet, akkor most ott lenne az amerikai film halhatatlanjai között (amúgy meg ott van, szóval tök mindegy.)

Vissza az első filmekhez. A vicces hülyegyerek-szerepekkel berobbanó Jonah Hill első egész estés rendezése, a Mid90s meglepően szikár, letisztult és üde volt, semmi túlpakolás, túléneklés – mintha egy idős, tapasztalt mester rendezte volna. Jó ritmusban minimalista, amatőr szereplői teljesen hitelesek és még Harmony Korine is kámeózik benne egy pillanatra – plusz felcsendül benne egy deszkás jelenetben a Gyöngyhajú lány. Ja és ha jól láttam akkor filmre forgott. Szóval nagyon bírtam. (Gondolom nálunk nem forgalmazzák.)

A Quiet Place – összességében eléggé tetszett. Nem forradalmosította a műfajt, (a szokásos túltolt módján ünnepelte a filmes sajtó, ahhoz képest csalódás volt) de egy közepes thrillernél/horrornál erősebb volt.

The Sisters Brothers (gondolom a magyar forgalmazásban Testvérlövészek lenne/lesz a címe a könyv után) – Elég vagány ötlet volt az, hogy Jacques Audiard rendezze a Patrick deWitt által írt ironikus western adaptációját, de szerintem elég jól működik a végeredmény: abszolút vissza tudja adni a regény finom humorát és líraiságát – pl az Annihilation-film teljes kudarc volt ebből az “adaptációs” szempontból.

First Man – Megint ugyanaz volt az érzésem, mint a Quiet place esetében: semmi rendkívülit nem csinál a műfajjal (jelen esetben az életrajzi filmmel), de a rendező formaérzékenysége (flessérzékenysége) révén volt benne legalább 3 nagyon erős jelenet – nekem ez már elég a boldogsághoz. Vagy az év volt tele gyenge filmekkel.

Faces Places – ez egy tavalyi film, de csak idén tudtam megnézni az Oscar-jelölése után néhány hónappal.  Azt hiszem Agnès Varda messze a legvagányabb filmesek egyike – kilencven évesen frissebb, menőbb és avantgárdabb tud lenni, mint a legtöbb filmsiheder. Ez után a film után határoztam el, hogy megnézem az összes Varda-filmet – de még sehol sem tartok.:(

Trigger Warning – Scott Fitzpatrick experimentális rövidfilmje úgy tud az aktuális amerikai társadalmi problémákról beszélni, ahogy Spike Lee-nak például nem sikerült. (Annak ellenére, hogy a BlacKkKlansman amúgy szórakoztató volt, szóval vegyük ide a listára, de a vége nagyon botegyszerűre sikeredett.) Itt a link Fitzpatrick filmjéhez: LINK

És a végére az év kedvence (amit háromszor néztem meg):

You Were Never Really Here – Linney Ramsay filmje megtartotta a thriller hatásmechanizmusát, de formailag nagyon sokat tett hozzá/csavart rajta (ez általában nem sikerült az itt szereplő legtöbb filmnek) – töredékes, érzéki, túláradó, felkavaró, lírai flesstakaró lett belőle, amibe újra és újra bele akarok feküdni.

“Jó volt még, ám annyira nem, de azért egy kicsit mégis”: Sztálin halála, Ready Player One, az új Halloween, meg az új Mission Impossible, A Prayer Before Dawn, Hidegháború, Unsane, Don’t Worry, He won’t get far on foot

A magyar filmek közül egy csomót nem láttam, de amit igen és tetszett: Egy nap, Rossz versek, Egy nő fogságban