Tíz ok, amiért Orson Welles máig a világ legmenőbb filmrendezője

Lichter Péter

2015/06/18

És nem mellesleg a legmenőbb faszagyerek. A mesterek mestere idén lenne 100 éves.

Orson Welles 1915 május 6-án született és 1985 október 10-én halt meg. Az alábbi okok miatt volt a világ legmenőbb filmművésze:

1. A hamar elárvult, egyébként gazdag családból származó csodagyerek (már óvodásként festett és verset írt) tizenhat évesen Dublinba szökött,

ahol az egyik legnagyobb színház igazgatójával elhitette, hogy az amerikai színpadok híres ifjú sztárja.

Ezt jellegzetes orgánuma és markáns kiállása miatt kajálhatták be.

Hamar főszerepeket játszott Shakespeare-darabokban, ekkor vált a klasszikus drámaíró szakértőjévé.

2. Huszonkét évesen alapította meg a Mercury Theatre nevű társulatot, ami a korszak egyik legünnepeltebb és legprogresszívabb színházi csapata volt. Merész koncepcióival, dinamikus és rendkívül látványos színpadképeivel hívta fel magára a figyelmet.

A menőség csúcsa ebből az időszakból: afroamerikai színészekkel állította színpadra a Macbethet.

3. A Mercury Theatre-rel gyakran a rádióban is fellépett. (A legenda szerint annyira sűrű volt Welles időbeosztása, hogy mentőautóval vitette magát a rádióstúdióból a színházba, mert úgy volt a leggyorsabb.)

Welles az egész médiatörténetet meghatározó rádióadást rendezett: H.G. Wells Világok harca című inváziós sci-fijét ültette át rádióra. Méghozzá úgy, mintha valójában megtörténne a marslakók inváziója: műsormegszakítással, helyszíni riportokkal, szemtanúkkal stb.

Akkora országos pánik tört ki, ami azóta se történt soha: emberek az utcára rohantak (vagy éppen bezárkóztak) volt aki öngyilkos lett stb.

Mindenki meg volt arról győződve, hogy itt a világvége: vagyis a csávó nem csak hatásosan dramatizált egy Támad a Mars!-jellegű ponyvát, hanem a fél országgal elhitette, hogy ez a valóság. És 22 éves volt ekkor.

4. És elérkezünk az Aranypolgárhoz, a világ legtöbbet ünnepelt filmjéhez, amit huszonhat (26!) évesen rendezett, írt + a főszerepét is eljátszotta. A filmhez teljes szabadságot kapott:

Welles saját elmondása szerint úgy érezte magát, mint egy öt éves, aki megkapja szülinapjára a világ legnagyobb játékvasútját.

Iszonyat méretű költségvetéssel tulajdonképpen azt csinált, amit akart.

(Ezt az azóta is példa nélküli bizalmat a hírhedt rádiójátékkal érdemelte ki.)

Ráadásul az Aranypolgár egy Charles Foster Kane nevű sajtómágnás életéről szól (egész pontosan a halálos ágyán elsuttogott utolsó szavának jelentéséről), akit egy valós sajtómágnásról, egy bizonyos William Randolph Hearstről mintázott. (Welles ráadásul még az időskori Kane-t is eljátszotta elmaszkírozva.)

Hearts nem volt hülye, magára ismert a gátlástalan figurában és bosszúból minden eszközével azon volt, hogy elkaszálja a filmet, illetve Welles későbbi karrierjét.

Az Aranypolgár nem lett anyagilag átütő siker, de máig a világ egyik legjobb filmjeként tartjuk számon. Tehát:

Welles miután halálra rémítette a fél világot, a ráruházott példátlan szabadsággal, első filmesként teljesen tapasztalatlanul annak a hatalmasságnak húzgálta meg a bajszát, akinek a legkevésbé se volt ajánlott. Mindezt huszonhat évesen, nem mellesleg szétrobbantva az addig ismert filmnyelvet. Ha ez nem menő, akkor semmi sem.

5. Még mindig Aranypolgár. Welles és legendás operatőre, Gregg Toland (aki egyébként kőkemény avantgárd filmeken edződött korábban) olyan látványvilágot dolgozott ki a filmben, ami örökre megváltoztatta a filmnyelvet, ráadásul az európai modernizmust is megelőzték húsz évvel.

Először is kidolgozták a nagy mélységélességet, amivel Welles hosszú beállításban, mélységbe tudott jelenetet rendezni: ezt a gondolkodásmódot a színházból örökölte, ám a színpadiasság helyett egy újfajta filmszerűséget dolgozott ki.

6. Még mindig Aranypolgár. Wellesék olyan ötletes kameramozgásokat és hosszú beállításokat találtak ki, amihez később Scorsese és Spielberg trükkjei elavult amatőrködésnek tűnnek. Welles kamerája magasról repült át tárgyakon és ablakokon keresztül, mintha csak egy Fincher vagy Zemeckis filmben volnánk.

(Mindezt Fincher születése előtt 22, Zemeckis születése előtt 11 évvel.)

Fontos: a kamerák alig voltak kisebbek akkoriban, mint egy kispolski.

7. Aztán Welles leforgatta a Gonosz érintése című noirt, ami nem csak az egyik legizgalmasabb bűnügyi film az ötvenes évekből, hanem formailag is a leginkább úttörő.

A nyitó jelenet hosszú beállítása a filmtörténet legjobb, legkomplexebb és legszexibb hosszú beállítása, amit azóta Kubrick, Spielberg, Coppola, meg kábé mindenki próbált meghaladni, nyilván sikertelenül.

8. Mondani se kell: Welles eljátszotta a Gonosz érintése egyik főszerepét, a gusztustalan, amorális és korrupt nyomozó Hank Quinlan karakterét. (Az ekkor is még csak 39 éves rendező minimum 60-nak néz ki ebben a szerepében.)

Egyébként ekkor már Wellesnek komoly problémái voltak a stúdióval. (Nem akarták őt rendezőnek, ekkor már elterjedt, hogy túlságosan is önjáró a fickó. Azért kellett a stúdiónak mégis Wellest felkérnie a rendezésre, mert a főszereplő, Charlton Heston ragaszkodott hozzá.)

A stúdió emberei átvágták a filmet, a mozikba nem egy Welles által jóváhagyott verzió került.

Welles Mexikóból küldött egy 50 oldalas jegyzetet arról, hogy mit hogyan változtassanak vissza.

Aztán ezt csak az ezredforduló magasságában tették meg, amikor restaurálták a filmet.

9. Welles hányattatott karrierje számlálja a legtöbb befejezetlen tervet a filmtörténetben. Utolsó munkája a H, mint hamisítás (F for fake) a filmesszé műfaját értelmezi újra.

A negyvenes évektől kezdve Welles színészként dolgozott a legtöbbet, így teremtette elő számos filmjének anyagi hátterét. (Tulajdonképpen a ma ismert független filmezésnek is az előfutára volt, ezt a „színészetből-szedem-össze-a-filmem-büdzséjét” jellegű karriermodellt követte a hatvanas-hetvenes években John Cassavetes is.)

Legnagyobb alakítását Carol Reed A harmadik ember című filmjében nyújtotta: egy imádni valóan gonosz szélhámost.

Welleshez nagyon passzoltak ezek a mocskos, ravasz, gonosz ám valahol imádni való karakterek. 

 10.

Címkék: menőség, orson welles