Ilyen filmek miatt érdemes moziba járni

Lichter Péter

2016/04/22

Ez a hétvége kifejezetten erős lesz mozis szempontból.

Az elmúlt években a magyar filmforgalmazás a jó minőségű és olcsó DCP-technika elterjedése ellenére is elveszítette régi, bevállalósabb karakterét. Manapság csak egészen ritkán nézhetjük meg moziban a kortárs európai film experimentálisabb darabjait – de olyan nagyágyúk sztárokkal kibélelt munkái sem kerülnek itthon moziba, mint például Terrence Malick vagy Paul Thomas Anderson. Ezért is kimondottan becsülendő a fiatalok által gründolt, amúgy leginkább kisfilmek (LOVE, Gólyatábor) gyártásával foglalkozó Boddah legújabb akciója, aminek keretében az elmúlt évek egyik legkülönösebb filmjét hozták a magyar mozikba.

A törzs még két éve robbant be Cannes-ban: annak ellenére figyelt fel rá a nemzetközi filmes világ, hogy egy kisebb mellékszekcióban szerepelt. A reflektorfény pedig teljesen megérdemelt volt:

 régen láttam már ennyire zsigerileg ható, mégis minden ízében kifinomult filmet.

Az ukrán Myroslav Slaboshpytskiy filmje különleges újraértelmezése a némafilmes formának: siketnéma szereplői végig jelnyelven kommunikálnak benne. Slaboshpytskiy filmjének legfontosabb dramaturgiai eszközei paradox módon mégis a hangok lesznek: A törzsben a csendet az indulatos mozdulatok és lélegzetvételek neszei töltik meg feszültséggel, ráadásul a jelenetek az izgalmasan komponált hosszú beállítások révén a valószerűség kényelmetlenségével is hatnak.

A tözs egy erőszakos zárt világban, egy siketnémáknak fenntartott bentlakásos iskolában játszódik, ahova Szergej, az új diák érkezik a film elején: az ő beilleszkedésének lehetetlenségét és lassú átlényegülését követjük végig. Az iskola hierarchiája és játékszabályai irányítanak mindent, az egész közösségnek van valami hátborzongató primitívsége:

a fizikai erőszak az egyetlen jól működő nyelv.

Annyira a brutalitás állatias szabályai vezérlik az itt lakókat, hogy a jelnyelv is inkább emlékeztet valamiféle harci rituáléra, mint klasszikus értelemben vett kommunikációra.

Slaboshpytskiy filmjének formanyelve remekül illeszkedik ehhez a világhoz: minden jelenetet remekül komponált hosszú beállításokban rögzítettek, ezért a közösség belső dinamikájának ábrázolása már-már egy táncfilmre emlékeztet. A törzs azért is zseniális, mert mindezt nem egy stilizált, elemelt formában tálalja, hanem kimondottan fojtogató, szinte dokumentarista közvetlenséggel húzza be a nézőt. Ettől lesz Slaboshpytskiy filmje egyszerre fojtogatóan nyomasztó és költői.

Vagyis röviden, a kedvenc tudományos szakszavammal összefoglalva: ez a film hatalmas fless.

Címkék: A törzs