Ha az embertelenségre nincsen válasz, akkor a film fegyverként száll szembe a kirekesztéssel

Árva Márton

2015/09/10

„A társadalom igazsága a lemorzsolódott csoportokban van. A margóra szorultak helyzete mutat rá a centrum állapotára.” – írja Robert Stam a Beyond Third Cinema című tanulmányban.

Gondolatmenetének alapja a szemét motívumának központi helye a mainstream filmkészítéssel háborút folytató, politikai indíttatású mozgalmakban. Ezekben a filmekben nemcsak a technikai finomkodást radikálisan elutasító megoldások figyelemfelkeltők. Ennél általában sokkal fontosabb a társadalom sebeinek arculcsapással felérő közszemlére tétele.

Jorge Furtado Virágok szigete című rövidfilmje az alkotó szerint

„levél egy marslakónak, aki nem tud semmit a Föld társadalmi berendezkedéséről.”

Az 1989-ben készült rövidfilm a humort sem nélkülöző könnyed-színes-szellemes eszmefuttatás felszíne alatt ingerülten nekiront az egyenlőtlenségekre érzéketlen, megkülönböztető és kizsákmányoló berendezkedésnek, a szemét pedig egyszerre jelenik meg benne szimbólumként és a mögöttes jelentéseket fájóan nélkülöző közvetlen valóságként.

Erről Stam így ír:

„A hulladék – akárcsak a halál vagy az ürülék – remek társadalmi mérőeszköz (…) valóságos lakmuszpapír. Mint a socius alsó rétege, szimbolikus ülep vagy a politikai test cloaca maximája, a szemét mutatja fel az elnyomott tartalmat: itt kerülnek elő a használt óvszerek, véres tamponok, fertőzött tűk és nemkívánt gyerekek. Ez a végső nyugvóhelye mindannak, amit a társadalom termel, elnyom, elkülönít és eltitkol. (…) A szemét durva anyagszerűsége a társadalom tudattalanja, szaga az ideológiai ésszerűségek és magyarázatok szintje alól párolog ki.”

Furtado megmosolyogtató poénokat sokkoló hatásokba fordító munkája egy létező brazil szeméttelep esetére fókuszál, a humánus és az embertelen attitűdök ütköztetése, élet és anyag kontrasztja mégis kiterjeszti a Virágok szigete érvényességi körét. Stam sorba is szedi ennek legfőbb eszközeit:

– A film tulajdonképpen kollázsként szerkesztett bizarr lexikon: a „pénz”, a „disznó” és „emberi lény” kulcsszavainak szürreális ismételgetése az emberiség tragédiáinak sorába   tűzdelve.

– Kigúnyolja saját anyagát: a régi tévéreklámok, újsághirdetések és egészségügyi prospektusok vizualitását mozgóképi szemétként prezentálja, és többször is felhasználja (vagyis újrahasznosítja).

– Ezzel szembe is megy a klasszikus elbeszélésekkel, melyeknek minden képe esztétikus és csak egyszer használatos.

– Kigúnyolja a pontos adatolás elvárásait a szükségtelen részletességgel: „Belem Novoban vagyunk, Porto Alegre városában, Rio Grande do Sul államban. Pontosabban a déli hosszúság 30 fok 12 perc 30 másodpercének és a nyugati szélesség 51 fok 11 perc 23 másodpercének metszeténél.”

– Kigúnyolja a tudományos rendszeralkotást és az emberek kategóriákra különítését: „Anete asszony egy két lábon járó római katolikus emlős.”, „Suzuki úr japán, tehát emberi lény.”

– Kigúnyolja az oktatófilmek ellentmondást nem tűrő narrátorát, aki hatalmi pozícióból folyamatosan diktálja a fontosnak vélt információkat (ráadásul ezalatt egy helyi rádióműsor zenéjének szintetizátorra átírt változatát halljuk, ami Stam szerint „Vargas [brazil diktátor 1930–1945 között] óta szünet nélkül idegesíti a brazilokat”).

A kisfilm azonban nem a gúny és a tagadás gesztusai miatt válik igazán provokatívvá (mint amilyen a bevezető feliratok között elhelyezett „Isten nem létezik.”), hanem egy ennél is földhözragadtabb okból. Az élőlények és a különféle (elidegeníthetetlenül emberi társadalmak által mozgatott) folyamatok jellemzői tankönyvi szöveggé egyszerűsítve mind önműködő rendszereknek tűnnek a film mesterséges érvelésében, melyekből hiányzik a cselekvő személy és a döntés felelőssége.

Ez a nyilvánvaló ellentmondás csak a Virágok szigete legvégén bukkan a felszínre, ahol megjelenik az irracionális, pusztán humánus indok motívuma: „A szabadság az, amit senki sem tud elmagyarázni, mégis mindenkinek értenie kell.”

Ez a mára már talán túlságosan is közhelyes formában kimondott, banális feszültség vonul végig Furtado bő negyedszázada készült, de sajnos még mindig nem elavult filmjén.