2020/02/18
Többek között erre a kérdésre keressük a választ a csütörtökön kezdődő Berlinalén.
Az idei Berlinale nemcsak a fesztivál hetvenedik kiadása lesz, hanem az új igazgatók, Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek bemutatkozása is egyben. Így több lehetősége is van a fesztiválnak, hogy a közelmúltban jellemző presztízsvesztésre, illetve a filmek mennyiségi elburjánzásával sokak szerint együtt járó minőségi satnyulásra valamiféle választ adjon.
A leglátványosabb újdonság rögtön egy rangos évfordulós program lesz. Az újonnan bevezetett, „On Transmission” nevű szekcióban ugyanis olyan nagyágyúk fogják tiszteletüket tenni korábbi filmjeik újravetítésén, mint Claire Denis, Ang Lee vagy Roy Andersson. A konkrét filmvetítéseken túl ezek az események várhatóan azokra a pódiumbeszélgetésekre hasonlítanak majd, melyeket máshol „masterclass”-nak szokás csúfolni, azzal a kivétellel, hogy ezúttal maguk a legendás rendezők jelölhették ki a beszélgetőpartnereiket. Idén a magyar jelenlét is ebben a szekcióban lesz a legerősebb, mert bár magyar filmpremier nem lesz a fesztiválon, ebben a sorozatban Enyedi Ildikó is feltűnik majd, és az Egy nap rendezőjével, Szilágyi Zsófiával fog beszélgetni.
A versenyprogram koncepciójában nem látok kiugró változást a korábbi évekhez képest: talán leginkább Kelly Reichardt (First Cow), Hong Sang-soo (The Woman Who Ran), Abel Ferrara (Siberia) és Tsai Ming-Liang (Days) számít nagy névnek a rendezők közül, vagyis a legnagyobb sztárok idén sem Berlinbe küldték új munkáikat. A kísérletező kedv azonban izgalmassá teheti a versenyfilmeket is, Tsai Ming-Liang például egy kétórás, kétszereplős filmmel érkezik, melyben a hírek szerint senki nem szól egyetlen szót se. Az Irradiés című kambodzsai–francia versenyfilm várhatóan experimentális formajátékokkal közelít majd a történelmi traumafeldolgozáshoz. A DAU. Natasha pedig (a Berlinale Special szekcióban vetített hatórás DAU. Degeneration című munkával együtt) a „sztálinista Truman Show”-nak is becézett, grandiózus orosz összművészeti projektből kinőtt mozgókép.
De premierekkel szerepelnek majd a német film régi és új csúcsművészei is: Alexander Kluge, a német új film mestere (Búcsú a tegnaptól, Veszélyben és legnagyobb szükségben a középút jelenti a halált) egy Fülöp-szigeteki filmkészítővel közösen jegyzett munkáját, az Orpheát fogja bemutatni, Christian Petzold (Phoenix bár, Tranzit), a Berlini Iskola egyik legnépszerűbb figurája pedig az Undinét.
De megint lesz dél-koreai akcióthriller (Time to Hunt), brazil aktivista dokumentumfilm (Amazon Mirror), mongol dráma (Black Milk) és vicces filmtörténeti kuriózum is (az 1963-as The Nutty Professor), a program tehát továbbra is tele van ínyencségekkel.
Ráadásul szerencsére ismét fel fog bukkanni néhány olyan latin-amerikai rendező, akiknek a korábbi filmjei meggyőztek, hogy érdemes követni a munkásságukat: ilyen a Cannes-ban debütált La larga noche de Francisco Santcis-t készítő argentin Francisco Márquez (az új filmjének címe Un crimen común) vagy a mexikói punk, a Somos Mari Pepát jegyző Samuel Kishi Leopo (aki a Los lobost mutatja be).
A Forumban pedig szemkápráztató tanulmányok sorjáznak majd pixelekké széteső antarktiszi pingvinekről (Frem), az afrikai Bubi népcsoport utolsó királyának titokzatos haláláról (A Storm Was Coming) vagy éppen egy tükörteremben korcsolyázó, Ödipusz-komplexussal küzdő kanadai miniszterelnökről (The Twentieth Century). Bőven lesz tehát miről tudósítani.
(A leadkép Matthew Rankin The Twentieth Century című filmjének egy kockája.)
Címkék: Berlinale 2020
Partnereink
Szólj hozzá!