Megjelent a Metropolis filmtörténeti és filmelméleti folyóirat új lapszáma Ethan és Joel Coen filmjeiről!
Lapbemutató az Örökmozgó Filmmúzeumban 2011. szeptember 30-án, pénteken.
Műsoron 18.30-kor a Coen testvérek Fargo című filmje.
A vetítés után beszélgetés a kávézóban. Résztvevők: Pápai Zsolt, Sepsi László és Varga Balázs.

A tartalomból:
Kortárs klasszikusok
„A Coen-életmű a kezdetektől Hollywood szimbolikus és tényleges erőterében formálódik. Hollywood szimbolikus erőtere az amerikai mozi mítoszait, műfaji és témakészletét jelenti, tényleges erőtere pedig a stúdiófilmgyártást, amelybe a Coen-testvérek – a kortárs amerikai film sok más szerzőjéhez, Soderberghez vagy Tarantinóhoz hasonlatosan – nem tagozódtak be, ám amelytől nem is tartják magukat annyira távol, mint a vérbeli függetlenek, például Jarmusch vagy Hartley.”
Varga Balázs bevezető pályaképe a Joel Coen−Ethan Coen alkotópárról

Posztmodern filmkészítők
„A hagyományos értékekkel szembeni szélsőséges bizalmatlanság a Coen fivérek összes filmjét áthatja. Alig leplezett szerzői attitűdjük nemcsak a hollywoodi reneszánsz rendezőivel köti össze őket (megkülönböztetve őket a mozi-fenegyerekektől). Ennél érdekesebb talán, hogy visszatükröződik benne a Coenek rajongása a film noir iránt, amely olyan látásmóddal ajándékozza meg őket, amely kimutatható egész, máskülönben nem egységes életművükben, abban, ahogy életre keltenek egy sor önálló, látszólag nem összefüggő fiktív világot.”
R. Barton Palmer a Coen-filmekről és a kortárs amerikai filmről

Coen-noir
„Nem véletlen, hogy a film noir műfaja végigkíséri a Coen testvérek életművét, sőt pályakezdő filmjük alapsémájának is ezt a hagyományt választották. (…)A neo-noir (és ezen belül kiemelten a Coen fivérek vonatkozó filmjei) egyszerre képviseli a „magas” és az „alacsony” kultúrát, a filmeket az is képes érteni és élvezni, aki nem dekódolja a mögöttük húzódó utalástengert.”
Dancz Márton a film noir megjelenéséről és alkalmazásáról a Coen testvérek életművében

Az üres határvidék
„Coenék David Lynch-hez, Todd Solondzhoz és más posztmodern művészekhez hasonlóan annyira nehezen meghatározható távolságból közelítik meg témájukat – azt az érzetet keltve, hogy a szereplőikkel (és az emberiséggel) való rokonszenvezés a lúzerek ismertetőjegye (a lehető legrosszabb szerep a posztmodernitás oly divatos pózai között) –, hogy kritikai nézőpontjukat gyakran nehéz tisztázni.”
Christopher Sharrett a Fargóról

A profi gyilkos
„Ritka, hogy egy film mondanivalójának lényege már a nyitóképben megjelenjen, mielőtt még egyetlen szereplőt láttunk volna. A harmadik Coen-film, A halál keresztútján esetében ezt egy képen kívüli hang mondja ki, mindjárt az elsőként megjelenő képkockák alatt: egy poharat látunk, melybe viszkit töltenek, majd valaki ecsetelni kezdi a problémát: „Amiről én beszélek, az a barátság. Meg a jellem. Meg még a… A szentségit, Leo, valahogy kimondanom sem akaródzik. Amiről én beszélek, az az erkölcs.” A hang tulajdonosa Johnny Caspar olasz maffiafőnök, és a helyes üzletmenet elemzéseként kifejtett véleménye a film összes szereplőjének helyzetére vonatkoztatható. Ahogy a történet kibontakozik, minden egyes szereplőnek el kell döntenie, hogy az emberi tulajdonságok közül melyiket tekinti értéknek és melyiket szemétre valónak.”
Ryan P. Doom A halál keresztútjánról