Ki van a papírzacskó alatt? – Interjút adtak a Shia LaBeouf-projektet kifundáló művészek

Pálos Máté

2014/03/17

Pár hete, amikor Shia LaBeouf éppen egy kis Los Angeles-i galériában ücsörgött szmokingban, a berlini parádézásáról ismerős papírzacskóval („I am not famous anymore”) a fején, és várta a látogatókat, hogy könnyeivel küszködve eltöltsön az idegenekkel néhány keresetlen percet, szóval ezzel egy időben hosszan boncolgattam a „kezelhetetlen troll” gyanúsan következetes nyilvános viselkedését.

Akkor nemcsak arra a következtetésre jutottam, hogy LaBeouf „bizarr tettei” egy performanszsorozat részeként nyernek értelmet, hiszen ezt végül is maga LaBeouf kommunikálta, és amúgy azóta mások is megírták, például James Franco a New York Timesban. Azt a lehetőséget is felvetettem, hogy pár művész „megkaparintotta” LaBeouf amúgy is jócskán megtépázott sztárimázsát, és ezt felhasználva provokatív performanszokkal kísérlik meg közösen átültetni a metamodernizmus kissé zavaros elméletét a gyakorlatba.

Erre számos nyom utalt, és a szálakat felfejtve ezek megyőzően is hatottak, mégis az egész gondolatmenet megmaradt az „érdekes fejtegetés” szintjén – egészen pár nappal ezelőttig, amikor is a Dazed lehozott egy exkluzív interjút Luke Turnerrel és Nastja Rönkkövel, vagyis azzal a két Európa-szerte kiállító és performanszokat előadó fiatal művésszel, akik Shia LaBeouf #IAMSORRY című, fent leírt sajátos kiállítását kidolgozták. Az alábbi képen (a több projektjével Budapesten is megfordult) Nastja Rönkkö látható azokkal a LaBeoufhöz köthető tárgyakkal, melyek közül a látogatók egyet bevihettek magukkal az üres szobában rájuk váró sztárszínészhez.

Az interjú bevezetőjéből kiderül, hogy a művészek állítása szerint LaBeouf kereste fel őket, miután belefutott a neten a Turner által szerkesztett Notes on Metamodernism nevű honlapba, melynek célja, hogy leírja azt a kort, amit  „a modern és posztmodern értékhorizontok közötti oszcilláció” határoz meg; az olyan műveket és jelenségeket, amelyek őszinték és ironikusak egyszerre. Részletek az interjúból:

– Mi volt a célotok az #IAMSORRY-val?

– Nastja Rönkkö: Az volt a legizgalmasabb kérdése a performansznak, hogy az emberek hús-vér, lélekkel rendelkező személyként vagy tárgyként, celebritásként fognak-e viszonyulni Shiához. Azt is meglehetősen jellemzőnek tartom, hogy míg régebben mindenki sztár akart lenni, ma inkább mindenki művész szeretne lenni. […]

– Az #IAMSORRY a LaBeouföt ért plágiumvádakra adott válaszként jött létre, vagy már az az eset, tehát Daniel Clowes képregényének plagizálása is a projektetek része volt?

– Luke Turner: Azt gondolom, Shia valódi hibát követett el saját rendezői hangjának keresése közben, bár azért az mintha elsikkadt volna, hogy a rövidfilmje végül is egy buzgón kreatív erőfeszítés volt. Az ő szavaival: „elcsesztem”. Én nem tehetem jóvá a hibáját, és nem akkreditálhatom Clowes munkáját, mivel amit tett, csakugyan plágium – más munkáját a sajátjaként tette közzé -, és ez szerintem is hiba volt. Ugyanakkor úgy gondolom, Shia rájött, hogy átlépett egy határvonalat, és nem fér kétség hozzá, hogy azóta mélyen megbánta tettét. De az akciói és az azokat követő viták felszínre hoztak néhány különösen bonyolult kérdést azt illetően, hogy mit jelent a szerzőiség és az ötletek szabad cseréje az információs korszakban. Az ezt követő kisajátításokat (a twitter-vezeklést, a Cantona-idézetet a sajtótájékoztatón stb.) egyáltalán nem tekintem plágiumnak. A művészek legitim módon kisajátíthatják egymás munkáit annak érdekében, hogy valami újat teremtsenek. Miért szabad Hollywoodnak kisajátítani a művészeket, és vajon lehetséges-e ez fordítva? Nehéz kielégítően megválaszolni az ilyen kérdéseket anélkül, hogy álszentnek tűnnénk, vagy hogy az egyik médiumot a másik elé helyeznénk az értékhierarchiában. Amenyire meg tudom ítélni, szerintem Shia kártérítette Clowest, de ettől még érzékelhetően bűntudat gyötri. Mindazonáltal az, ahogyan reagált a média támadásaira, művészi szempontból váratlan és eredeti volt.

– Egyikőtök sem foglalkozott korábbi munkáiban a celebritás témájával. Mi vonzott a közös munkában Shiával?

– N. R.: […] Úgy éreztem, együtt valami különösen izgalmasat és újat tudunk létrehozni. Lenyűgöztek a performanszművészet és az internet nyújtotta lehetőségek az empátiával, szeretettel, szerzőiséggel és megbocsátással kapcsolatos ötletek megvalósítását illetően…

– L.T.: Páratlan lehetőség volt, hogy egy olyan színésszel, ráadásul egy method actorral, dolgozhatunk együtt, akiről rengeteg ember gondolja úgy, hogy ismeri. Az érdekelt, hogy egy híresség személyiségének leegyszerűsített képe hogyan tükrözi a személyiség megformálásának állandóan változó természetét. Hol van az igazi identitás, ha van egyáltalán? […]

– Mindketten elismert művészek vagytok – nem aggódtok, hogy egy hollywoodi színésszel fognak összekapcsolni titeket?

– N.R.: A projekt tartogatott kihívásokat mindannyiunk számára, de szerintem vállalni kell a kockázatokat, nem szabad túlságosan elkényelmesedni. Nem aggódtam amiatt, hogy Shiával fognak összekapcsolni, mert hiszek benne. Fontos volt, hogy bízzunk egymásban. […]

– Nem tartottam ettől vagy attól, hogy ez minek látszik kívülről. A legelső találkozásunktól kezdve meg voltam győződve Shia céljainak őszinteségéről, és elhivatottságáról a művészet iránt. […] A projekt olyan volt, mint egy Rorschach-teszt: mindenki azt látta benne, amit látni akart. […] Az, hogy ennyi embert mélyen megérintett, és hogy még a legmakacsabb újságírók prekoncepcióit is sikerült kicsit megpiszkálnunk, igazi sikernek tekinthető. […]

– Továbbra is szándékoztok együtt dolgozni Shiával?

– N.R.: Abszolút. Ezt egy állandóan fejlődő művészi együttműködésnek tekintjük

– L. T.: A #startcreating szó üzenete Los Angeles egén szép és optimista lezárása ennek a fejezetnek. Mindenképpen ennek szellemében fogjuk folytatni életünket.

Az interjú végén erről az égre írt üzenetről van szó, amely az egész projekt „nyitóperformanszával”, a felhőkkel égre írt személyes bocsánatkéréssel („I am sorry Daniel Clowes”) együtt keretbe foglalja az eseménysorozatot:

Egyébként az interjú megjelenésével nagyjából egy időben a két művész saját honlapján is beemelte szakmai életrajzába a berlini papírzacskós botrányt, A nimfomániás sajtótájékoztatóján elkövetett sirályos „szavalást”, Shia LaBeouf twitter-feedjét, illetve az #IAMSORRY „kiállítást”, a következő címmel: I am not famous anymore – A series of interventions, 2014. A projektet hármójuk kollaborációjaként tüntették fel.

Címkék: labeouf