lenalead02

AJÁNLÓ, Jegyzet

Végy egy megalázó élményt, és adj neki értelmet! – Mennyi van még Lena Dunhamben?

Kovács Kata

2014/11/24

Csajok alkotójának könyvével és második játékfilmjével is megéri ismerkedni.

„Végy egy megalázó élményt, és adj neki értelmet” – valahogy így hangzik a 28 éves Lena Dunham ars poeticája. Az excentrikus, szuperkreatív és hiperaktív író, producer, rendező és színész elsősorban az HBO-n futó sorozatának, a Csajoknak köszönhetően foglalhat helyet az amerikai filmipar öt legbefolyásosabb nője között (lásd a New York Film Academy által közzétett infografikát). Dunham erőteljes szerzői jelenléte elsősorban az őszinteség vs. magamutogatás skálával felesel, azonban csak látszólagos önellentmondás, hogy miközben a képernyőn öncélúan sokat vetkőzik vagy épp öltözik vad és szemérmetlen szerelésekbe, már nyolc éves korában terápiára járt, annyira szorongott nemcsak a saját teste, de többek között a halál, a tífusz és a hajléktalanok miatt is.

Az önutálatot ugyanis a legjobb némi agresszív önelfogadással leplezni, vallja.

Lena Dunham minden szégyenérzet nélkül vállalja fel saját nőies bonyolultságát (és épít rá karriert) éppúgy, mint túlsúlyát vagy épp a melegek ügyét. Addig nem megy férjhez, amíg nem legalizálják a melegházasságot, nála minden személyes ügy, szívből jövő feminizmusa igazi csajos összetartással párosul, és minden kínját segítő szándékkal osztja meg nőtársaival. Mindez hathatna akár lányos naivitásnak is, ám nagyon is átgondolt és profin kimunkált szerzői univerzumával még csak véletlenül sem hozható összefüggésbe a tapasztalatlanság. A kettősség azonban megmarad, ahogyan Dunham fogalmaz Csajok-beli karakteréről, Hannah-ról is: egyszerre természetesen intelligens és valószínűtlenül hülye.

notthatkind

Most ősszel megjelent, önvallomásokkal teli esszékötetében, a Not That Kind of Girlben – amely következetesen végigvezet Dunham fő témáin: szerelem és szex, test, barátság, munka és az élet nagyobb összefüggései – nem véletlenül szentel külön fejezetet gyerekkori, lánytábori élményeinek, hiszen egyik fő terepe a női közösség. Ám ami a legtöbb amerikai kislánynak maga volt a Paradicsom, az Dunham számára mindig is elérhetetlen volt: az egyik pillanatban még lelkesen barátkozott, jelen akart lenni, a másikban zokogva könyörgött szüleinek a telefonban, hogy vigyék haza. Mi teszi az életet olyan nehézzé? Nem feltétlenül a gazdasági válság, a felsőbbrendűsködő férfiak vagy a hormonális problémák, sokkal inkább az, hogy reggelente kész kínlódás felkelni az ágyból, a legtöbb élelmiszer tele van mérgező vegyszerekkel, és a fiúk nem hajlandóak óvszert húzni.

A Not That Kind of Girl promójához készültek el egyébként az #ASKLENA videók, amelyekben Dunham nőtársainak osztogat tanácsokat fő szakterületeiről: úgy mint provokatív öltözködés, plus-size élet, mérgező barátok, szex valakivel, akivel nem kellene/rossz szex, írói bizonytalanság, kényszerbetegségek, bántalmazás, fiúk, akik nem képesek megnevettetni, halálfélelem, irigység, hangoskodás.

YouTube előnézeti kép

Íme az újabb ellentmondás: míg Dunham karrierjében látszólag minden könnyen jött – megbecsült művészcsalád, kreatív környezet, korai sikerek –, önéletrajzi ihletésű munkáiban hőseinek soha semmi nem könnyű. Második játékfilmje, a Tiny Furniture (2010) tagline-ja így hangzik: „Aura szeretné, ha tudnád, hogy most nagyon, nagyon nehéz neki.” A film érett bevezető a Dunham-univerzumba, fordított (vagy inkább csak mozdulatlanságba fagyott) felnövéstörténet olyan témákkal, mint feszültségek a női közösségben, rossz randik, írói válság.

A Tiny Furniture hősnője, Aura (Dunham) éppen befejezte filmtörténeti tanulmányait, ambíció és jobb ötlet híján hazaköltözik New Yorkba művész anyukájához és húgához (Dunham édesanyja és húga játsszák őket), hogy kitalálja, mit kezdjen az életével. A film személyessége, intelligens humora és álmosan dekadens hangulata visszaköszön a Csajok jobb pillanataiban is: például az első évad nyitójelenetében szülei közlik Hannah-val, hogy ideje a saját lábára állnia, nem támogatják tovább anyagilag.

tinyfurniture

Hogy mit kezd magával egy túlérzékeny, kedves, művelt, ám munkaerőpiaci értelemben hasznavehetetlen, szabad szellemű fiatal nő New York Cityben – ez az a kérdés, amely feltehetőleg Dunham generációját is foglalkoztatja. Valószínűleg ezért teszik bizarr, sőt abszurd fordulatokban és figurákban gazdag, a huszonéves életkezdők válságáról őszintén és viccesen beszélő, pontos megfigyelésekkel teli történetei nemzedéke egy szűkebb körének zászlóvivőjévé.

Dunham, mint az általa alakított nők is – feltehetőleg részben a pszichiáterek által felírt gyógyszerek miatt – kiskorától túlsúllyal küzdött, aminek köszönhetően egész nap összeszedetlen, hullafáradt és éhes volt, miközben lelkesen barátkozott, próbálta kifejezni magát és felfedezni a szexet – röviden talán ilyen volt az az életszakasz, amelyet eddigi munkáiban felidéz. Ironikus módon a siker távolra repítette ettől a világtól, nemcsak boldoggá, de produktívvá is tette, és

ez egy ilyen mélyen személyes alkotói attitűd esetében mindig felveti a kérdést, a mögöttes szorongások csillapodásával marad-e elegendő kreatív hajtóerő a filmekben.

Talán nem véletlen, hogy következő projektjeinél nem saját élményein alapuló írásokkal dolgozik majd, dokumentumfilmet tervez egyik kedvenc könyvéről, Kay Thompson Eloise című írásáról, és játékfilmet Karen Cushman Catherine, Called Birdy című ifjúsági regényéből.

YouTube előnézeti kép

Címke: