maxresdefault

LISTA

Kísérteties, ha az ember önmagával találkozik – 7 hátborzongató hasonmásfilm

Lichter Péter

2015/10/26

A nemrég bemutatott Legenda kapcsán összegyűjtöttünk néhány olyan remek filmet, amiben egy színész önmaga hasonmását vagy ikertestvérét alakítja.

A doppelganger- és ikertörténetek gyakran a tévedések és félreértések vígjátékreceptjét követik, a főszereplők felcserélhetőségéből számos helyzetkomikum adódik. Ám a megkettőzött főszereplők bizarr képére építő filmeknek van egy másik markáns válfaja, amikben az ikrek és hasonmások hátborzongatóan vagy drámaian vannak ábrázolva. Ezek közül gyűjtöttük össze a legjobbakat:

Szédülés

maxresdefault

Alfred Hitchcock 1958-as romantikus pszichológiai thrillere minden „best of” válogatáson előkelő helyen szokott szerepelni, nem érdemtelenül: a Szédülés (eredeti címén Vertigo) mélyen beleivódott a kortárs filmkultúrába, David Lynchtől Brian De Palmán át Christpher Nolanig filmrendezők több generációja borult le a nagysága előtt.

Hitchcock, a suspense thrillerek atyaisteneként tisztelt angol filmrendező a harmincas évek végén Hollywoodba költözött, ahol feszültségteremtő szakértelmét immáron nagyobb játszótéren tudta kibontakoztatni. Hitchcock úgy játszik a nézők érzelmeivel, mint a ravasz kandúr a tehetetlen kísérleti egérrel: minden beállítását tűpontosan megtervezte, a hideg szakértelemmel felépített jeleneteinek az volt a célja, hogy a nézőre tett hatást maximalizálja. Ennek ellenére nem állt távol tőle sem a humor, sem az érzelem: a Szédülésben zseniális arányérzékkel keverte a rejtélyt, a suspense-t és a romantikát.

A titokzatos milliomos-feleség után nyomozó Scottie (James Stewart) történetében a hasonmásság inkább szerepjáték formájában jelenik meg: a természetfelettinek hitt erőkről kiderül, hogy egy olcsó összeesküvés kellékei voltak. A hideg szépségű Madeleine-t és az őt „megformáló” Judy-t törékeny finomsággal alakító Kim Novak tekintete fél évszázadnyi távolságból is igéző, az egész film valami megfoghatatlan álomszerűségbe van mártva, aminek hatásától nehéz megszabadulni.

Adaptáció

2014-02-20-02

Spike Jonze a gyermeklelkű művészek és magányos művészlelkek érzékeny krónikása. Legemlékezetesebb sikereit Charlie Kaufman forgatókönyvíróval aratta, akivel a John Malkovich-menet után egy újabb őrült pszichotrippet alkotott. Az Adaptáció lényegében Kaufman legszemélyesebb írása: arról szól, hogy mekkora küszködéssel járt egy megfilmesetíthetlen riportregény filmre adaptálása.

A film főszereplője maga Charlie Kaufman – Nicholas Cage pályafutásának egyik legjobb alakítását nyújtja a neurotikus író szerepében – akit egy orchideákról szóló, szinte cselekmény nélküli tényregény filmre írásával bíznak meg. Charlie ikertestvére az energikus Donald – szintén Cage alakításában, aki itt lubickol az extravagáns bohóckodásban -, aki szintén forgatókönyvírásban utazik, de testvérével ellentétben ő a fordulatos-kalandos hollyoodi receptben bízik. A film a két homlokegyenest eltérő karakter kapcsolatáról és az alkotás kétarcúságáról szól: egyik oldalról be kell tartanunk a minden művészetben jelen lévő szabályokat, másik oldalról pedig ahhoz, hogy valami eredetit alkossunk, bele kell ugranunk az ismeretlenbe. A mókásan egymásnak feszülő két ikertestvér ezt a két ellentetés művészi magatartást képviseli. Az Adaptációt Kaufman Donalddal, a nem létező ikertesójával jegyezte, akit szintén Oscar-ra jelöltek, így a díjra először lett nominálva egy kitalált filmkarakter.

Két test egy lélek

dead_ringers00053

A vérbáróként is aposztrofált kanadai David Cronenberg a pályáját a hetvenes évek végén kezdte bizarr testhorrorokkal, mint a példaul a Veszett, vagy a Porontyok. Az ezredforduló magasságában aztán átnyergelt a bűnügyi műfajra, ahol a sajátságos, nyers stílusát megtartva olyan remekműveket forgatott, mint az Erőszakos múlt és az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek.

Cronenberget nem pusztán a testi torzulások és extravagáns mutációk foglalkoztatták, hanem a különböző lelki devianciák és a személyiség árnyoldalai: a Karambol autófetisisztáinak vagy a Pók pszichopatájának története is mutatatja ez irányú érdeklődését. A pszichológus Cronenberg legérettebb munkái közé tartozik a Két test egy lélek című pszichotriller, ami a lassan kibontakozó cselekményével rágja magát a néző döbbent retinája mögé.

A film egy egypetéjű ikerpár perverz kapcsolatának történetét meséli el: a zseniális nőgyógyászként híressé vált Mantle-testvérek között olyan szoros a kapocs, hogy egymás gondolatain, egymás szerelmein is osztozkodnak. A történet fő konflikusa a lelkileg is egybe nőtt testvérek elszakadása, ami vérrel és fájdalommal jár. Jeremy Irons zseniálisan árnyalt alakításában a két Mantle olyan mélységet kap, hogy minden olyan beállítás, amin egyszerre szerepelnek szinte zsigerileg félelmetes és nyugtalanító. Az ikerséget nem ábrázolták azóta se ennyire felkavaróan és horrorisztikusan.

A tökéletes trükk

the_prestige10

Christopher Nolan a kétezres években egy-egy csuklóból odakent mesterművel lazított a Batman-filmjei között: az egyik ilyen pihenő volt az Eredet, előtte pedig A tökéletes trükk.

Ez a ravaszul felépített kosztümös film látványosan magába sűríti Nolan rendezői kézjegyeit: a Mementó csavaros történetmesélését, az Eredet valóság és illúzió ellentétére felhúzott konfliktusát, az Álmatlanság hangulatos bűnügyi macska-egér játékát. A tökéletes trükk azért is emelkedik ki az életműből, mert ez az egyetlen Nolan-film, ami a showbusiness világáról, közvetve magáról a filmkészítésről is szól. A századfordulón, a mozi elterjedésée előtt játszodó történet két tehetséges bűvész vetélkedéséről szól: Robert Angier (Hugh Jackman) és Alfred Borden (Christian Bale) egymást túl licitálva próbálják megalkotni a tökéletes bűvészmutatványt. Amikor Borden előáll egy végtelenül egyszerű, ám meghökkentő illúzióval, a „teleportáló ember” névre hallgató trükkel, Angier megszállottan próbálja kinyomozni riválisa titkát és leutánozni a trükköt.

A szorgalmas középszerűség és az önfeláldozó zsenialitás párharcáról szóló film izgalmasan használja a hasonmásság témáját: A tökéletes trükk furmányos fordulatai ezekre a motívumokra épülnek. Jackman és Bale érett játéka jól adja vissza a másolat és eredetiség feloldhatatlan ellentétéből fakadó belső konflikust: Nolan filmje sokkal több, mint egy okosan tálalt thriller, a maga módján ez a film is szórakoztatóipar árnyoldaláról mesél.

Enemy

09-jake-gyllenhaal-enemy

A 2013-as év két olyan filmet hozott, amik – nyilván szándékuktól függetlenül – megtévesztésig hasonlítanak egymásra. Az Enemy és A hasonmás hasonló kafkai hangulattal dolgoz fel egy-egy doppelgänger-történetet.

A kanadai Denis Villeneuve kiegyensúlyozottan minőségi pályafutása során leginkább elegáns thrillereket és bűnügyi filmeket alkotott, legutóbbi munkája, a nálunk hamarosan a mozikba kerülő Sicario – A bérgyilkos aratott Cannes-ban osztatlan sikert. Jake Gyllenhaal-lal két filmet is forgatott gyors egymásutánban: a zseniálisan felépített, idegtépően hatásos thrillert, a Fogságban-t, illetve az Enemy-t. A Villeneuve és Gyllenhaal második együttműködéséből született Enemy egy fojtogatóan nyomasztó hangulató adaptációja a portugál José Saramago regényének. Egy kiüresedett rutinban élő történelem professzor felfedezi hasonmását egy filmben szereplő színész személyében: megszállottan el kezd utána kutatni és miután megtalálja, mindkettőjük élete alaposan megváltozik.

A Saramago allegorikus regényeiből (Vakság, Halálszünet) ismerős világot, illetve az abszurd és egyben komolyan fojtogató alaphelyzetet Villeneuve bravúros látványvilággal dolgozza fel: a mustársárga színekben derengő panelek között magányosan bolyongó Gyllenhaal alakja(i) olyan hangulatot teremtenek, amit nehéz hamar elfelejteni. Gyllenhaal kutyaszemekkel pislogó, hitetlenkedve megszeppent egyetemi tanára és vagány, motorosdzsekibe bujtatott juppija egyaránt hiteles: ahogy egymás szemébe bámulnak az üres hotelszobában, az egyenesen kísérteties. A filmet végigkísérő pók-motívum pedig sokkoló hirtelenséggel jön vissza a zárójelenetben, amivel Villeneuve az utóbbi évek legjobb utolsó képsorát alkotta meg.

A hasonmás

maxresdefault

Az Enemy 2013-as ikerdarabja A hasonmás volt. A pályáját színészként kezdő brit Richard Ayoade filmje Dosztojevszkij azonos című novellája alapján készült: egy szürke hivatalnokról szól, aki egy nap szembekerül extravagáns hasonmásával.

Ayoage filmje az Enemy-nél jóval stilizáltabb, látványvilágában a régi német horrorfilmek és a negyvenes évekbeli amerikai noirok hangulatát idézi. A hasonmás igazi stílusbravúr: a feketébe mártott humor és az abszurd poénok teszik szerethetővé a filmet. A főhősöket alakító Jesse Eisenberg rutinosan hozza a két ellentétes karaktert: a színészi palettájának épp úgy szerves része a belefelé forduló, félénk pali figurája (lásd: Tintahal és a bálna; Adventureland – Kalandpark) mint az arrogáns, sőt nagyképű zsenié (lásd: Social Network – A közösségi háló, Szemfényvesztők). A két Eisenberg-karakter között létrejövő kémia hajtja előre az abszurd történetet: Simon James az introvertált és James Simon az extrovertált irodai kukac úgy feszül egymásnak, hogy néha úgy érezzük, szét pattan a feszültségtől a laptopunk képernyője.

A délután szövevényei

Az avantgárd (vagy kísérleti) filmek általában a nagyközönség körében teljesen ismeretlenek maradnak, annak ellenére, hogy a legizgalmasabb és legprovokatívabb eredtiséget ezek között a művek között lehet megtalálni.

Az amerikai filmtörténet legjelentősebb avantgárd filmjét, A délután szövevényeit az ukrán származású Maya Deren alkotta, aki korábban kortárs tánccal foglalkozott. Filmjét férjével, a Prágából Amerikába emigrált Alexander Hammiddel forgatta néhány nap alatt Los Angeles-i otthonukban, a főszerepet is magára osztotta. A délután szövevényei az álmokból és látomásokból táplálkozó szürrealizmus követője, önmagába forduló történetéből később bevalottan sokan merítettek: David Lynch Mullholland Drive-jára és Nolan Eredet-jére is hatott.

Egy nő (Deren) hazatér üres otthonába, ahol álomra hajtja a fejét, majd álmában a hazatérés újra megismétlődik: saját magát látja az előbbi helyen aludni. A film innentől kezdve ismétlésekbe kezd, a nő hasonmásai kísérteties nyugalommal gyülekeznek, az álom és valóság szétbogozhatatlanul összekeveredik. Deren filmje máig az egyik legnépszerűbb kísérleti film, a történetmeséléssel, a hangulatokkal és műfajokkal való játék miatt nagyszerű.

A cikk a hvg.hu és a Prizma együttműködésének eredménye.

Címke: , ,