gallery-frenchconnection-4-gallery-image

LISTA

10 remek film a drogellenes háborúról

Lichter Péter

2015/11/16

A kábítószer-ellenes rendőrök harcát és drogbárók felemelkedését már sokszor, sokféleképpen elmesélték már: van, amikor a korrupcióra, vagy a zsaruk szélmalomharcként ábrázolt küzdelmére fókuszálnak, máskor a nagyvárosi gettókból felemelkedő maffiózókra helyezik a hangsúlyt.

A drogellenes harcot feldolgozó filmekben általában egy a közös: a hősöknek a legmélyebb morális bugyrokba kell alámerülniük. A héten bemutatott Sicario kapcsán összeválogattuk a legizgalmasabbak filmeket a témában.

A város hercege

PRINCE OF THE CITY, from left: Tony Munafo, Treat Williams, 1981, © Warner Brothers

PRINCE OF THE CITY, from left: Tony Munafo, Treat Williams, 1981, © Warner Brothers

A drogellenes rendőröket gyakran a városi bűnözés szürkezónájában dolgozó, az illegális módszerektől nem feltétlenül elrettenő figuráknak ábrázolják. A kábítószer-kereskedelem szövevényes hálozatát drogos spicliken és beépített embereken keresztül felgöngyölítő zsaruknak muszáj alámerülniük a mocsokba, ahonnan nem feltétlenül tudnak mindig tiszta lelkiismerettel hazasétálni.

Sidney Lumet a hetvenes években volt ereje teljében, meghatározó bűnügyi filmekkel (Serpico, Kánikulai délután) és egy médiaszatírával (Hálózat) írta be magát az amerikai film nagykönyvébe. A város hercege a Serpicóval már pedzegetett témát, a rendőrségi korrupciót járja körbe a korrupcióba keveredett rendőr nézőpontjából. A Hair-rel befutott Treat Williams egy kábítószer-ellenes rendőri osztag lobbanékony vezetőjét alakítja, aki azt a döntést hozza, hogy segít a belső ellenőrzésnek felgöngyölíteni a rendőri visszaéléseket: ám menet közben realizálnia kell, hogy nem tudja társai védelmét biztosítani.

A város hercege egy zsarufilm és egy tárgyalótermi dráma ügyes keveréke: lassan kibontakozó cselekményéből jól átélhetővé válik a drogellenes rendőrség szélmalomharcnak tűnő munkája, amit szinte lehetetlen eredményesen elvégezni a bűnbe való megmártózás nélkül.

Kiképzés

training-day

Anoine Fuqua feszes zsarufilmje a kábítószer-ellenes rendőrök legsötétebb bugyraiba vezet be, a Denzel Washington által alakított főszereplő a negatív hősök koronázatlan királya. A később saját rendezéseivel nagyokat dobó David Ayer forgatókönyvéből készült film egy kezdő kábítószer-ellenes rendőr (Ethan Hawk) első napját meséli el, aki a korrupt és velejéig romlott társát (Washington) kíséri a meglehetősen gyanús ügyleteibe.

A Kiképzés a legtöbb kortárs rendőrfilmhez hasonlóan a Los Angeles-i külváros gettóinak kertesház-labirintusában játszódik, ahol a mexikói és afroamerikai bandák tűzharcaitól rettegnek a lakosok, ráadásul a kartellek által írányított kábszer-kereskedelem végeláthatatlan utánpótlást biztosít a bűnözésnek. A Kiképzés is inkább a korrupcióra, mintsem a rendőri munkára teszi a hangsúlyt, inkább a naiv és erkölcsös újonc és a romlott öreg róka párharcára fókuszál: Washington zseniális alakítása révén a film minden pillanata tele van pumpálva adrenalinnal. Azok a jelenetek a legütősebbek, amikor Washington pisztollyal veszi rá a kezdő zsarut, hogy beleszívjon a lefoglalt fűbe, vagy amikor Hawk magára marad egy csapat latino gengszterrel egy konyhában. A Kiképzés a legjobb rendőrfilmek közé tartozik.

Francia kapcsolat

gallery-frenchconnection-4-gallery-image

A Francia kapcsolat talán a filmtörténet egyik legpesszimistább rendőrfilmje, a végkifejlete legalábbis páratlanul nyugtalanító. William Friedkin a hetvenes években élvezhette karrirejének csúcskorszakát: a Francia kapcsolat sikere után rögtön egy újabb kritikai és kasszasikerrel, az Ördögűzővel jelentkezett. Mindkét film, de főleg a Gene Hackman és Roy Scheider főszereplésével forgatott krimi a realista stílusával robbantott nagyot.

A Francia kapcsolat képi világa egy dokumentumfilm nyersességére emlékeztet: Friedkin több akciójelenetet úgy rendezett, hogy nem tervezett meg mindent előre, voltak olyan pillanatok, amikor az operatőr se tudta, hogy a szereplők merre mozognak majd. Ez a szokatlanul életszagú stílus és a gyakran brutálus erőszak ábrázolása egészen sokkoló volt a maga idejében, de még ma, több mint negyven év után is nagyon jól működik.

A Francia kapcsolat egy nemzetközi drogkereskedelmi hálózat lebuktatását mesél el, a Franciaországon keresztül importált heroin felvásárlóit New York gettóinak csatornabűzös sikátoraiban próbálják nyakoncsípni. A megfigyelésre, követésre és üldözésre épülő cselekmény tele van feszült pillanattal, a híres autósüldözés pedig ma is látványos, amiben Hackman egy magasvasúton száguldó metrót üldöz.

Végveszélyben

vegveszejben_5

A Tom Clancy bestselleréből készült film inkább a politikai thriller műfajához áll közel, bár a korábbi Jack Ryan-filmekhez (Vadászat a Vörös Októberre, Férfias játékok) hasonlóan itt is van egy-két kiváló akciójelenet: ezek közül talán a bogotai rakétavetős rajtaütés a leglátványosabb, persze a filmre jellemző hangyányi pátosz azért némileg tompítja a hatását.

A kolumbiai drogkartelek ellen titkos katonai missziót indító Fehér Ház kénytelen trükközésekbe és sumákolásokba belemenni, a némileg ostoba elnök háta mögött a legmocskosabb alkukat kötik. Erre derít fényt Jack Ryan, a CIA tanácsadója, a fegyverhez alig nyúló „értelmiségi kém” megtesítője. Harrison Ford másodjára bújt a karakter bőrébe, az ausztrál Phillip Noyce decens rendezése a Férfias játékokhoz hasonlóan mérsékelten izgalmas tud lenni: a kilencvenes évek klasszicizmusán felnőtt nézőknek üdítő nosztalgiát okozhat a film, főleg James Horner mindent elsöprő filmzenéje.

Traffic

trbd

A Traffic a Mexikóból induló drogkereskedelem ellen való küzdelem legátfogóbb tablója: szinte minden fontos érintettnek, a kartell-vezértől a tijuanai kábszer-ügynökökön és az amerikai fogyasztón keresztül az államügyészig egyaránt fontos szerepe van a filmben.

Steven Soderbergh a páratlanul fiatalon, huszonhat évesen nyert Arany Pálma után néhány évre parkolópályára került, csak a kilencvenes évek második felére tudta kiheverni a hirtelen jött sikert. 2000-ben nem csak a Traffic-kel, hanem egy másik filmmel, az Erin Brokovich-csal is Oscar-ra jelölték, ezzel Kertész Mihály mellett ő az egyetlen rendező, akinek ez a bravúr valaha sikerült.

A Traffic cselekménye három fő szálon mozog, amiket a könnyebb követhetőség érdekében Soderbergh különböző vizuális világgal mesél el: a leghangulatosabb szál ezek közül a mexikói kábszer-ügynökök harca a tijuanai kartellek ellen. A mexikói epizódok sárgás, kontrasztos képi világának poros stílusa élesen elkülönül az ohio-i bírót alakító Michael Douglas jeleneteinek neonkék hidegségétől. Ezzel az Oscart-hozó alakítással Benicio Del Toro feliratkozott az első számú sztárok listájára.

Vadállatok

Savages

Olver Stone számára igen gyérül indult az új évezred: a Nagy Sándor, a hódító és a Word Trade Center is kritikai és anyagi bukta volt, a későbbi W. illetve a Tőzsecápák folytatása is viszonylagos érdektelenségbe fulladt. Stone számára mindig is Amerika újkori történelme jelentette a legfontosabb témát, legyen az a közelmúlt fordulópontja (JFK – Nyitott dosszié, Szakasz) vagy a jelenkor ellentmondásai (Tőzsdecápák, W., World Trade Center). A legútóbbi munkája, a Vadállatok inkább egy tiszta akció-thriller, mint egy kortárs amerikai társadalmi elemzése, persze a drogkereskedelem és a mexikói kartelek tevékenysége az egész országra kiterjedő problémát jelentenek.

A Vadállatok két mariuhanát termesztő kaliforniai cimborának, illetve közös szerelmüknek a kalandját meséli el, akik összetűzésbe kerülnek a nem kimondottan finom lelkű tijuanai drogkartellel. Az átverésre, egymás kijátszására és szolíd emberrablásokra épülő sztoriba egy korrupt drogellenes zsaru is belepiszkít – John Travolta csuklóból hozza a mosolygós kóklert. A Vadállatok nem írja újra a filmtörténelmet, ám pörgős cselekménye, a színészek játéka (főleg a gonosz szerepében brillírozó Benicio Del Torót érdemes kiemelni) az átlag főlé emeli, és a régi Oliver Stone-t juttatja az eszünkbe.

Amerikai gengszter

denzel-washington-american-gangster

Denzel Washington ebben a szerepében tovább csillogtatta a Kiképzésben felvillantott sötét oldalát: itt egy könyörtelenül következetes harlemi drogbárót alakít, aki a hetvenes évek elején New York legkelendőbb, egyenesen Vietnamból importált heroinját terjesztette.

Ridley Scott nagy műgonddal teremtette újra a hetvenes évek városi miliőjét, a film atmoszférája iszonyatosan sűrű, amihez persze Harris Savides képei is sokat hozzátesznek. Scott filmje epikus hömpölygéssel, szinte életrajzi filmként meséli el a Washington által alakított drogkereskedő, Frank Lucas felemelkedését és bukását. Az őt üldöző betegesen becsületes, de közben kicsapongó életet élő zsaru, Richie Roberts (Russel Crowe) a drogkereskedő tükörképeként jelenik meg: ő a normális családi életet feláldozva lohol a bűnöző után.

Ez a tükrözött karriertörténet, az egymást kiegészítő rendőr és bűnöző szembenállása kicsit a Szemtől szembére emlékezteti a filmet, Scott munkája persze kevésbé sikeredett olyan súlyosra, mint Michael Mann kilencvenes évekbeli remeklése. Az Amerikai gengszter összességében egy jó ritmusú, izgalmas karaktereket és mellékszereplőket felvonultató film – még RZA is feltűnik benne, mint slampos kábítószer-ellenes zsaru, a császári arcélű Armand Assante is tökéletes választás olasz maffiozónak – mindenképpen megérdemli a figyelmet.

Az utolsó műszak

237628_galeria_az_utolso_muszak04

David Ayer hiperrealista zsarufilmje két átlagos utcai járőr mindennapjait követi a Los Angeles-i gettóban, ahol a rendőröknek a terjeszkedő drogkartelek szadista embereivel is meg kell küzdeniük. Ayer filmje nem a drogosztagok és kábszeres nyomozók munkájába ad betekintést, hanem a rendvédelmi ranglétra legalján melózó járőrök mindennapi aprómunkáját mutatja be: a csendháborítástól a drog- és emberkereskedelem mocskáig minden kijut a film főszereplőinek.

Ayer a divatos found footage formát keveri a dokumentarista videóképekkel, ezzel a Youtube-generáció megnövekedett valóságéhségéhez igazítva a film vizuális világát. Az utolsó műszak ettől a formai ötlettől rendkívül realista, gyomorbavágóan intenzív élmény lesz.

Nem vénnek való vidék

96260_galeria_nem_vennek_valo_videk5

A Coen-testvérek a nyolcvanas évek óta készítik a határokat és formákat feszegető műfajfilmjeiket. Leginkább a bűnügyi zsánerben készítettek ma már klasszikusnak számító darabokat, hol komolyabb (Fargo, A halál keresztútján, Az ember aki ott se volt) hol viccesebb (A nagy Lebowski, Ó testvér merre visz az utad) kiszerelésben.

A Nem vénnek való vidék ezidáig az egyik legmívesebb munkájuk: ez a lassú, de minden percében iszonyatosan feszült neo-western a mexikói határvidéken játszódik. A film főszereplője (Josh Brolin) egy félresikerült drogüzleti adásvétel hullahegyeire bukkan a pusztáságban, az egyik halott mexikói fegyveresnél pedig egy teli táska pénzt is talál. Ekörül a táska körül bonyolódnak a szálak: egy totálisan pszichopata bérgyilkos (Javier Bardem csodálatos alakítása) és egy bölcs sherriff (Tommy Lee Jones) is a hős nyomába ered.

A Cormac McCarthy regényéből készült film tökéletesen vissza tudja adni az író mexikói határvidéken játszódó könyveinek (Vad lovak, Átkelés) hangulatát, a vessző nélküli mondatainak megállíthatatlan erővel hömpölygő líráját. A film utolsó jelenete a leghatásosabb: a nyitva hagyott történet végén az álmát elmesélő, kiábrándult sherrif képe örökre beleég az emlékezetünkbe.

Címke: