A magyar mozikban beköszöntött a filmforradalmi tavasz.
A magyar film példa nélküli időszakát éljük: talán még soha nem volt olyan hónap – én legalábbis nem emlékszem rá – hogy két hét leforgása alatt
két avantgárd játékfilmet is bemutatnak a mozik.
Ez a mágikus együttállás azért is különös, mert csak tízévente készül egy-két olyan magyar film, ami igazán fel akarja bolygatni a fősodorbeli filmnyelv langyos lábvizét. Most Nemes Gyula Zéró című radikálisan dadaista akciófilmje (premier: március 24.) és a héten bemutatott Buharov-remekmű vállalkozik a hálátlan, de annál izgalmasabb feladatra:
kilépni a nézői elvárások biztonságot nyújtó fedele alól és beleállni a filmnyelvi radikalizmus viharába.
Ez már önmagában forradalmi tett, függetlenül attól, hogy a végeredmény mennyire lesz sikeres. Garantáltan nem fognak ezek a filmek kasszát robbantani, pláne Cannes-i nagydíjat kapni vagy lekaszálni a következő Filmhét díjállományát – ha csak ezek alapján ítélnénk meg egy filmet, akkor inkább kéne lótenyésztésről, vagy ingatlanbefektetésről beszélni, mintsem művészetről.
Buharovok és Nemes olyasvalamire vállalkoztak, amire nagyon kevesen a magyar filmben: mertek abszolút szabadon filmezve, totálisan elszállni.
A Buharov testvérek (Igor: Szilágyi Kornél; Iván: Hevesi Nándor) lassan húsz éve a kortárs magyar kísérleti film élharcosai: különleges, szürrealista hangjukat hamar megtalálva egy olyan egyedi életművet építettek fel, ami egyből felismerhető. A Buharovok világa annyira kelet-európai, de leginkább magyar, hogy külföldön ez a szürrealizmus reprodukálhatatlan: nem véletlen, hogy a kötényes nagymamákat, huszárokat és jellegzetes szobabelsőket felvonultató álomfilmjeik nemzetközi terepen sokkal sikeresebbek, mint itthon.
A Buharovok igazi hungarikumnak számítanak, a hungaroszürrealizmus atyjainak, a zavaros magyar néplélek legkompetensebb tolmácsolóinak.
Ezért nagy tévedés azt állítani, hogy legújabb játékfilmük, az Itt élő lelkek nagy része pusztán egy szürrealista-dadaista ökörködés lenne. Éppen ellenkezőleg: ez a film egy érzékeny közérzetfilm, ami sokkal inkább szól a jelen magyar állapotok hajmeresztő szürrealizmusáról, mint a Buharovok agytekervényeiről.
Ezért is hat néha az Itt élő lelkek nagy része szinte dokumentumfilmként.
A Buharovok korábbi munkáihoz képest most nagy változás, hogy az operatőri feladatokat Rév Marcell, generációjának egyik legtehetségesebb képviselője látta el: a plánok gyakran festőiek, minden képkockáját áthatja az ihletett flesselés. A 16 mm-es nyersanyag is egy fokkal mozisabb, mint a testvérektől megszokott super 8-as formátum: összességében az új film vizuálisan sokkal profibb, mint a korábbi játékfilmek (Lassú tükör; A másik ember iránti féltés diadala) voltak.
És ez nem vált a Buharovok kárára, sőt: a profi képeket ettől még áthatja a rájuk jellemző zabolátlan dadaizmus, az ötletek gejzírszerű fröcsögése, a látvány karcos sufnipoétikája.
Vagyis a profizmus nem jelentett számukra korlátot, az ötletek természetes halálát, amit amúgy nagyon sokszor jelent(het). Ahogy a profi színészek (Szabó Domokos, Nyitrai Illés) sem zökkentették ki az amatőr szereplők keresetlen őszinteségét, az improvizációs jelenetek ráadásul kimondottan új színt hoztak a buharovizmusba: Nyitrai , Szabó és Hajdu Szabolcs játéka gyakran burleszkszerű, parodisztikusan vicces. A buharovizmusban eddig is fontosak voltak a szavak, a nyelvi szürrealizmus rétege, de most ezzel is “szintet léptek” a testvérek:
a film tobzódik a költői/abszurd nyelvben, aminek a hullámaira szívesen felülünk, hogy tovasodródjunk a gyönyörű értelmetlenség felé.
Mert a buharovizmus értelmetlenségének humoros líraisága tudja a legérzékletesebben leírni a jelent: kezük alatt a szürrealizmus fájdalmas kőrealizmussá válik.
Az itt élő lelkek nagy része – trailer – Most of the souls that live here from igorbuharov on Vimeo.