Der amerikanische Vietnam-Veteran John Rambo (Sylvester Stallone) kehrt an den alten Kriegsschauplatz zurück...

LISTA

Alámerülés a zöld pokolba – 8 frankó dzsungeles film

Lichter Péter

2016/05/03

Összeszedtük a legjobb dzsungelben flesselő filmeket.

Ez a lista amúgy az új Dzsungel könyvéről jutott eszembe – milyen meglepő és eredeti gondolat – ami egyébként borzalmasan nem tetszett, de persze ez kit érdekel. Szóval itt vannak a kedvenc dzsungeles filmjeim:

Ragadozó (Predator, 1987)

d1

A nyolcvanas évek akciófilmes reneszánsza kimondottan kedvelte a dzsungelben játszódó történeteket. Az egyik legtüneményesebb gyöngyszeme ennek a korszaknak John McTiernan csodálatosan egyszerű akciótobzódása: a Ragadozó annyira összemosódott a VHS-korszak romantikájával, hogy magyar szinkron és karcos szalaghibák nélkül szinte elképzelhetetlen a megtekintése.

Schwarzenegger egyik legtesthezállóbb szerepét kapta ebben a tesztoszteronnal és trópusi párával átitatott csodában, talán csak a

Kommandó című akcióklasszikusban volt közelebb önmagához.

Boonme bácsi, aki emlékszik az előző életeire (Uncle Boonme Who Can Recall His Past Lives, 2010)

d2

A kortárs thai film szolgáltatja a nemzetközi fesztiválokra a leggyönyörűbb nevű filmeseket

(Pen-Ek Ratanaruang, Wisit Sasanatieng, Anocha Suwichakornpong),

akiket azért tudunk megjegyezni, mert nem tudunk megjegyezni. A brigád legzseniálisabb tagja Apichatpong Weerasethakul, aki a távol-keleti minimalizmus leghíresebb képviselője. Filmjei kérlelhetetlen lassúsággal hömpölyögnek, amatőr szereplőit olyan álomszerű világba helyezi a rendező, aminek kulcseleme a dzsungel.

Weerasethakulnál az őserdő tele van szellemekkel, beszélő halakkal és mágikusan megelevenedő mondákkal: nem véletlen, hogy legjobb filmje, a Boonme bácsi akkor kapott Arany Pálmát, amikor Tim Burton volt a cannes-i filmfesztivál elnöke.

A szakasz (Platoon, 1986)

d3

Oliver Stone a nyolcvanas évek óta több-kevesebb sikerrel alakítja Amerika kritikus lelkiismeretének szerepét. A szakasz a jobban sikerült filmjei közé tartozik: pályája elején forgatta, a Vietnami háborúban átélt személyes élményei alapján. A szakasz minden jelenetéből sugárzik ez a már-már belsőséges viszony a történettel: azok a legerősebb részei, amikor az unalomban, várakozásban és a haláltól való szorongásban látjuk a katonák mindennapjait.

Stone filmjében a dzsungel szinte főszereplővé válik, aprólékos kegyetlenséggel mutatja be a háború idegőrlő banalitását: a katonák nyakát szétcsipkedő hangyáktól kezdve a mélyzöld labirintusként szétterülő erdőig.

Aguirre, Isten haragja (Aguirre, Wrath of God, 1972)

d4

Werner Herzog a német újhullám egyik legizgalmasabb figurája, talán ő az egyetlen a generációjából, aki képes volt önmagát újradefiniálnia az ezredforduló után. A hetvenes években forgatott klasszikusai közül az Aguirre, Isten haragja volt az egyik legmaradandóbb. A filmet az elmebetegség határán létező Klaus Kinski főszereplésével forgatta, aki egy jellegzetesen herzogi karaktert formált meg.

Aguirre, a spanyol felfedező Gonzalo Pizarro vezetésével azért utazott a 16. században Dél-Amerikába egy maréknyi csapat élén, hogy felfedezze Eldorádót. Ahogy egyre mélyebben a dzsungel mélyére nyomulnak, úgy válik teljesen értelmetlenné az expedíció, amivel párhuzamosan Aguirre teljesen megőrül. Herzog filmje egyszerre hat egy dokumentumfilm realizmusával és egy rémálom szürreális hangulatával – a dzsungel nála egy hátborzongatóan nyomasztó, pokoli hely.

Apocalypto (2006)

d5

Mel Gibson, mielőtt hírhedt antiszemita botrányaiból kifolyólag teljesen leradírozódott volna a kortárs film térképéről, sztárstátuszát azzal színesítette, hogy megosztó történelmi filmeket rendezett. Ezek között volt egészen borzalmas (A passió) elszállás és remekmű (A rettenthetetlen) is – az utóbbihoz áll közelebb az Apocalypto.

Gibson filmje a 16. században játszódik, még az európai telepesek megérkezése előtt, Közép-Amerikában: a történet hőse egy törzsével a dzsungelben élő férfi, aki a maja birodalom katonái által elrabolt családját próbálja megmenteni. Ebben a filmben a dzsungel a főhős számára az otthont jelenti, ami élelmet és védelmet ad: éppen ennek a természetes állapotnak a felszámolásáról szól Gibson helyenként iszonyatosan brutális és felkavaró filmje.

Rambo 2. (1985)

d6

A reagani nyolcvanas évek őszintén egyszerű és máig eleven akcióklasszikusa volt a Rambo, ami végérvényesen a halhatatlanok közé emelte Sylvester Stallonét. Az első rész (First Blood) még Amerikában játszódott, egészen pontosan a Twin Peaks által ikonikussá tett fenyőerdőkben, Washington állam mélyzöld erdejeiben. Rambónak akkor egy önbíráskodó, bunkó zsaruval kellett megküzdenie – már itt látható volt, mennyire otthon érzi magát a fák árnyékában a bekattant zöldsapkás.

A második részben Rambo hazatért: itt egy vietnami titkos misszióban kellett társait kiszabadítania. Rambo számára a dzsungel maga a meleg, puha otthon: a természet minden porcikáját uralja, úgy simul bele a környezetébe, mint egy boldog kaméleon. Vagyis a zseniális George P. Cosmatos filmje a dzsungelábrázolás szempontjából A szakasz antitézise: itt a levelek homályából előugró fenyegetést John Rambo jelenti.

Látszólag tök felesleges, ám mégis valahol potenciálisan hasznos lábjegyzet: Cosmatos fia, Panos Cosmatos rendezte az utóbbi évek legelszálltabb/bizarrabb/nyomasztóbb filmjét, a Beyond the Black Rainbow-t.

Jurassic Park (1993)

d7

Spielberg legsikeresebb éve volt az 1993-as: ekkor kapta a zsáknyi Oscar-díját az azóta kissé megfakult Schindler listájáért, és ezzel majdnem egy időben termelte ki az évtized egyik legnagyobb kasszasikerét. Spielberg zsenijét mutatja az a filmtörténeti lábjegyzet, hogy a Schindler forgatása szinte egyszerre zajlott a Jurassic Park vágásával – és két eléggé eltérő filmről beszélünk.

A Jurassic Park egy egész generáció számára csinált hisztérikus divatot a dinókból: a Michael Crichton regényéből készült film ugyanis azzal a gondolatkísérlettel játszik el, hogy mi történne, ha az emberek újraklónoznák a dinoszauruszokat, és egy szafarin mutogatnák őket. A gondolatkísérlet konklúziója persze az, hogy semmi jó nem sülne ki ebből, épp ezért iszonyatosan szórakoztató film a Jurassic Park: az a jelenet pedig, amiben a T-Rex bőszen neki esik a terepjáróknak, egész egyszerűen filmtörténeti jelentőségű:

ki tudná elfelejteni Sam Neill kétségbeesett mozdulatát, ahogy a fáklya-izét mutogatja a 7 méteres őslénynek.

Az őrület határán (The Thin Red Line, 1998)

d8

Terrence Malick költői filmjeiben mindig fontos szerepet kaptak a tájak és úgy általában a különböző épített terek: a Sivár vidék és a Mennyei napok kéken és barnán vibráló pusztaságai épp olyan fontos karakterek, mint az amúgy mindig remek színészek. A húsz évig tartó, önkéntes remetelét után egy epikus háborús filmmel tért vissza a mester, 1998-ban: Az őrület határán a távol-keleti hadszíntéren harcoló amerikai hadsereg tablója.

Malick filmjének nincs klasszikus értelemben vett főhőse, különböző fokozatú és habitusú katonákat követünk az öngyilkossággal felérő hadművelet során. Az őrület határán őserdeje egy tiszta, szinte paradicsomi világ, amit a brutális emberi beavatkozás pusztít el: Malick filmjének legszebb pillanatai azok, amikor a hatalmas fák egy zöld katedrálist alkotva emelkednek a zavarodott katonák fölé.

 

A cikk a hvg.hu és a Prizma együttműködésének eredménye.

Címke: