09.17.11 Jorge Sanhueza-Lyon, AMERICAN STATESMAN  The Tree of Life Director Terrence Malick talks to Christian Bale at the Austin City Limits Music Festival on Saturday Sept. 17, 2011.

Jegyzet

Malick személyesen vallott a mozi iránti szerelméről

PRIZMA

2016/10/26

Beszámoló az eseményről.

Malick köztudottan nem szenved feltűnési viszketegségben, úgyhogy boldogok lehetnek azok, akik néhány nappal ezelőtt ott lehettek, amikor személyes jelenlétével tisztelte meg egy vetítéssorozat aktuális estjét. Mi nem voltunk ilyen szerencsések, de feltűnhetett már, hogy kedveljük a rendezőt, ezért úgy döntöttünk, fordításban – néhány bekezdés elhagyásával – közöljük Eli F. beszámolóját az egyébként is remek The Film Stage oldaláról.

*

Hírneve alapján az ember azt gondolná, Terrence Malick szinte mitikus figura – a mozi Salingere, Pynchonja vagy Wattersonja –, olyan művész, akit visszahúzódó természete és súlyos öröksége moziínyencek legendás hősévé tett világszerte. Amikor azonban a 72 éves filmrendező – ősz hajú, kopaszodó, bézs-fehér öltönyös férfi, akit a közönség soraiból több tucatnyi rajongó és felesége, Alexandra Wallace figyelt – múlt péntek este nyugodt léptekkel besétált a Princeton Garden Theaterbe, nehéz volt nem azonnal elengedni a rá vonatkozó fantáziaképeket.

Malick hihetetlenül szerénynek és halkszavúnak bizonyult, maga volt a testet öltött déli etikett. Amikor hallhattuk beszélni, egyértelmű lett, hogy a nyilvánosság előli rejtőzködésének oka a napnál is világosabb és gyönyörűen egyszerű: Malick félénk ember, hamisítatlan introvertált alkat, aki csak annyit mond, amennyit feltétlenül szükségesnek érez. Szavai egyszerűek, de gondosan megválasztottak, kézfogása meleg, de finoman határozott. Nem úgy viselkedik, mint aki valamiféle kozmikus jelentőséget tulajdonít magának vagy akár a munkáinak. Jelenlétében minden pletyka és mítosz szertefoszlik, hogy egy olyan ember váljon láthatóvá, aki tiszta szívből rajong a moziért.

malick03

Malick csodálatos módon elfogadta a Princeton University felkérését, és részt vett az egyetem vetítéssorozatának aktuális estjén, amelyen Roberto Rossellini Olaszországi utazások című 1954-es, megtévesztően egyszerű klasszikusa volt soron. Malick magán a vetítésen nem volt jelen: mint a moderátor fogalmazott, „kényelmes sétát tesz a kampuszon”, feltehetően nem zavarta az október végéhez képest magas páratartalom, és hogy lóg az eső lába. A kép- és hangrögzítő eszközök használata tilos volt az eseményen, bár ezt a jelek szerint becsületbeli dolognak tekintették: a telefonokat nem kobozták el, és a biztonsági szolgálat is igencsak visszafogottan képviseltette magát. Ha az elkövetkezendő napokban nem bukkannak fel a neten fotók, videók vagy hanganyagok az estről, az annak bizonyítéka lesz, hogy a közönség tiszteletben tartotta ennek a privát embernek a privát szféráját.

A beszélgetés Malickkel alapvetően két témát fedett le: a rendező gondolatait Rossellini filmjéről és véleményét korunk digitális mozijáról. Az előbbi kapcsán elmesélte, hogy régóta rajong a film naturalizmusáért: Rossellini stílusának és rendezésének forradalmi egyszerűsége örvén felidézte Godard örökzöldjét arról, hogy egy érdekes filmhez valójában csak egy férfi, egy nő és egy autó kell. Azt mondta, a filmet belengő spontaneitás fontos inspiráció volt számára, innen ered híres módszere, hogy a helyszíni forgatáson igyekszik elcsípni természetesen szép pillanatokat. Malicket ugyanakkor a filmbeli házasság árnyalt ábrázolása is lenyűgözte: a kölcsönös elhidegülés és kommunikációképtelenség, ami a cselekmény során váratlan – és a közönséget azóta is megosztó – fináléhoz vezet. A rendező szerint Rossellini filmjének témája relevánsabb mint valaha, ennek apropóján meg is említette Sherry Turkle népszerű nonfiction könyvét, az Alone Togethert, amely a kizárólag korunkat jellemző, újfajta elidegenedési és érzelmi kihívásokat, illetve a digitális technológia veszélyeit tárgyalja.

YouTube előnézeti kép

Ami az est másik nagy témáját illeti, Malick vegyes érzelmeket fogalmazott meg a digitális mozival és az egyre könnyebben hozzáférhető technológiával kapcsolatban. Egyfelől borzasztóan lelkesen nyilatkozott az olcsó és elérhető HD kamerák demokratizáló hatásáról, és kifejezte érdeklődését a képrögzítés és kameramozgás új típusai iránt, megemlítve a Knight of Cupsnál használt GoPro kamerákat. Másfelől azonban határozottan kardoskodott a mozivászon egyedülálló hatalma mellett: ezt érzése szerint veszélyeztetheti a kézben fogható digitális lejátszók és házimozirendszerek térhódítása. Az Olaszországi utazásokra külön kitért, mondván, nyilván otthon vagy valamilyen hordozható eszközön is meg lehet nézni – „láthatjuk a képsorokat, memorizálhatjuk a párbeszédeket” –, mozivászon hiányában mégis valami lényegi veszik el.

(…)

malick01

Míg Malick sok mindent mondott az este központi témáiról, számomra a személyes anekdotái még érdekesebbek voltak, ezek ugyanis szerényen, de érzékletesen illusztrálták különleges szerelmét a mozi iránt. Beszélt arról, miket és hogyan szoktak nézni a feleségével, legyen szó klasszikusokról – „szégyenünkre” – hordozható Blu-Ray lejátszón, vagy multiplexes élményekről. Ez utóbbiak közül a Füstölgő ászok volt az egyik meglepő kedvence, amit „nagyon jó rendezésnek” tart. Személy szerint leginkább gyerekkori emlékeinek felelevenítését élveztem: mesélt róla, hogy amikor csak tudott, elment a helyi oklahomai moziba, és minden vetítés után új fogadalmat tett – hogy hálásabb fia lesz a szüleinek, igazabb ember és hasonlók. Bár a fogadalmakat elkerülhetetlenül elfelejtette „körülbelül öt hónap alatt”, a filmek hatása vele maradt.

(…)

Tekintve, hogy karrierje első négy évtizede során mindössze négy nagyjátékfilmet készített, és két évtizedet a nyilvánosságtól távol töltött, Malick újdonsült termékenysége és hirtelen színre lépése sokakat elképesztett. A helyzet nagy iróniája természetesen az, hogy Terrence Malick, a Legendás Filmrendező pontosan ugyanolyan odaadó mozirajongó, mint mi. Könnyű rávetíteni valamiféle salingeres rejtélyességet, de a jelenlévő hallgatóság számára hamar világos lett, hogy Malick tényleg csak egy félénk ember. Amikor az este folyamán többen is odamentünk hozzá, hogy röviden elmeséljük neki, milyen nagy hatást gyakorolt a munkássága az életünkre és karrierünkre, beszámolóinkat meglepetten és szerényen fogadta.

*

(fordította: Roboz Gábor)