image-aspx

LISTA

8 kihagyhatatlan film a második világháborúról

Lichter Péter

2016/12/06

A moziban épp Brad Pitt próbálja túlélni a második világháborút a Szövetségesekben, ezért most összeszedtünk nyolc olyan klasszikus filmet a korszakról, mint A piszkos tizenkettő, a Kelly hősei vagy Az őrület határán.

Kémek a Sasfészekben (Where Eagles Dare, 1968)

Vannak amerikai filmek, amik nálunk jóval nagyobb kultusznak örvendeznek, mint hazájukban – egyik ilyen klasszikus a Kémek a Sasfészekben. A kilencvenes évek elején egy egész kisiskolás generációnak jelentette ez a film a nagy betűs Háborús Filmet, agyonnézett VHS-eken járt kézről kézre a film. Habár rendezője, Brian G. Hutton nem vált a filmtörténet megkerülhetetlen figurájává, a hatvanas évek végén zsinórban forgatott két zseniális háborús filmet – a másik rendezése a Kelly hősei –, ez pedig nem kis teljesítmény.

A Kémek a Sasfészekben a kémfilmek lopakodós, álruhás feszültségét keveri a háborús kontextussal – emiatt pedig talán az egyik legközelebbi klasszikus rokona a héten bemutatott Szövetségeseknek. Richard Burton rideg angolsága és Clint Eastwood westernekből ráragadt menősége miatt Hutton filmje ma is nagyon működik, a lanovkás jelenet és a buszos üldözés pedig a legjobb James Bond-filmeket is lekörözi.

Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan, 1998)

Steven Spielberg a kilencvenes években ért a csúcsra: ekkor söpörte be megérdemelt Oscar-díjait és nem mellékesen kétévente gyártott egy-egy kasszasikert. A sikerszéria koronája volt a Ryan közlegény megmentése, amit talán kissé szirupos és túlontúl amerikai története miatt lehet ugyan kritizálni, de az akciójelenetei egész biztosan a legjobbak közé tartoznak.

Spielbergnek sikerült a filmtörténet egyik legerősebb és leghitelesebb csatajelenetét megkomponálnia: a partraszállás képsora ma is hihetetlenül sokkoló és zsigerekig hatoló. Spielberg egyébként a magyar származású Robert Capa háborús fotóiból inspirálódva tervezte meg a híres jelenetet.

Az őrület határán (The Thin Red Line, 1998)

Terrence Malick egész pontosan húsz év szünet után forgatott újra filmet: Az őrület határán volt az első munkája az 1978-as Mennyei napok óta. A ’98-as Oscar-gálán Malick költői háborús filmje volt Spielberg grandiózus eposzának vetélytársa, de végül Az őrület határán alulmaradt a versenyben – bár közel húsz év távlatából most már világosan látszik, hogy a távol-keletei hadszíntéren játszódó film sok szempontból sokkal érzékenyebb és finomabb darab, mint a Ryan közlegény naturalista tobzódása.

Malick a rá jellemző lebegős-lírai stílussal meséli el egy kis trópusi szigeten harcoló osztag viszontagságait, olyan sztárparádét felvonultatva, mintha fél Hollywood erre a filmre várt volna. vágási folyamatok alatt híresen szőrösszívű rendezőnek így is olyanok estek áldozatául, mint Mickey Rourke, Bill Pullman vagy Billy Bob Thornton – az ő jeleneteiket teljesen eltüntette a filmből Malick, de az eredetileg főszereplőként forgató Adrien Brody szerepéből is csak néhány sort hagyott meg.

Kelly hősei (Kelly’s Heroes, 1970)

Ha a Kelly hőseire gondolunk, egyből a Helyey László hangján megszólaló Donald Sutherland ugrik be a lelki szemeink előtt, ahogyan a „negatív hullámok” miatt kárhoztatja a szerencsétlen tankszerelő társát: magyar szinkron csak ritkán olvad össze az eredetivel olyan magától értetődően, mint Brian G. Hutton háborús vígjátéka esetében – talán csak a Bud Spencer-filmek élnek „magyarabbul” a fejünkben.

A Kelly hősei a háborús vígjátékok legnagyobb klasszikusa, olyan alapmű, mint a tudományos-fantasztikus filmeknek a 2001: Űrodüsszeia. Minden karaktere egy külön univerzum, igazi mélységgel és eredetiséggel, még a legjelentéktelenebb mellékszereplőre is szívesen emlékszünk vissza. Amúgy a hangosan bömböltetett zenére rohamozó helikopterek ötletét Coppola egészen biztosan ebből a filmből nyúlta az Apokalipszis mosthoz, csak itt tankokkal lőnek ripityára egy német bázist az őrült bohócként kurjongató Sutherland vezényletére.

A piszkos tizenkettő (The Dirty Dozen, 1967)

A Kelly hősei hangulatában és szereplőgárdájában is közösködik ezzel a feledhetetlen mesterművel, ám A piszkos tizenkettő humora sokkal érdesebb, a karakterei meg közveszélyes őrültek, nem pedig olyan jópofa csodabogarak, mint Bazi Joe és társai. Robert Aldrich filmjének főhőse, az acélos tekintetű Lee Marvin által alakított katonatiszt azt a feladatot kapja, hogy néhány igazán problémás elítéltből egy titkos osztagot faragjon, majd egy lényegében öngyilkos hadműveletet hajtson velük végre.

Ebben a filmben is a karakterek a legerősebbek: az álmosan őrült tekintetű Telly Savalas, a kifürkészhetetlen Charles Bronson vagy az amúgy filmrendezőként is zseniális John Cassavetes csak néhány név a csodálatos szereplőgárdából. Aldrich filmjét az elmúlt ötven évben sokszor utánozták vagy megidézték, utoljára Tarantino tisztelgett előtte az amúgy saját jogán is remekül sikerült Becstelen Brigantykkal.

Jöjj és lásd (Idi is smotri, 1985)

Az orosz Elem Klimov munkája az egyik legfelkavaróbb mozgókép, amit valaha a második világháborúról készítettek: látomásos jelenetei, a borzalmas népirtást bemutató sokkoló képei örökre beleégnek a néző emlékezetébe. Klimov filmje egész egyszerűen tökéletesen tudja visszaadni a háború szürreális-pokoli abszurditását: egy olyan elemi erejű vízió, amihez képest szinte bármelyik másik háborús film aranyos farsangi mulatságnak tűnik.

A film egy fehérorosz parasztgyerek, Flera történetén keresztül mutatja be a keleti front felfoghatatlan borzalmát. Klimov filmjét nemcsak a Bosch festményeire emlékeztető pokoli tájképek, hanem a meggyötört arcú szereplők teszik felejthetetlenné.

A híd túl messze van (A Bridge Too Far, 1977)

Richard Attenborough filmjének impozáns szereplőgárdájában szinte mindenki felbukkant, aki a hetvenes évek második felében Hollywood legnagyobb nevének számított: Robert Redford, James Caan, Michael Caine, Sean Connery, Anthony Hopkins, Gene Hackman, Laurence Olivier és még sorolhatnánk. A híd túl messze van a szövetséges haderők egyik legnagyobb kudarcának krónikáját meséli el a sok szálon futó tablófilmekre jellemző epikus hömpölygéssel.

A Market Garden hadművelet során az amerikai és angol haderők Hollandián keresztül próbáltak betörni Németországba, ám nem számoltak azzal, hogy a csatornákkal szétszabdalt terepen rendkívül lassú lesz az előrehaladás és az utánpótlás biztosítása. Attenborough filmje könnyedén kever látványos csatajeleneteket személyes mikrotörténetekkel, amivel túl tud lépni a szépen illusztrált történelemkönyvek közhelyességén.

A tábornok (Patton, 1970)

 

A háborús életrajzi filmek ritka csoportjának egyik legjobban sikerült darabja A tábornok című 1970-es film, amit az akkor még nem kimondottan híres, még a Keresztapa nagy durranása előtt álló Francis Ford Coppola írt. Franklin J. Schaffner rendezése George S. Patton tábornok karrierjének csúcsát meséli el, amikor a nem túl könnyen kezelhető, kissé egomán katona sikeresen kiverte Rommel seregét Észak-Afrikából.

A tábornokot leginkább George C. Scott zseniális alakítása teszi emlékezetessé, aki egyszerre tudja a címszereplőt egy kiállhatatlan, zsarnokoskodó zseniként és szeretni való showmanként ábrázolni. A film szatirikus, fanyar humora és ironikus hangvétele előre jelezte a hetvenes évek hollywoodi filmjeire jellemző kritikusabb érzékenységet.

 

Ez a cikk a hvg.hu és a Prizma együttműködésének eredménye.